BK BH 1987/111
BK BH 87/04/111
1987.04.01.
Az életveszélyt okozó testi sértés szándékos, illetőleg tudatos gondatlanságból (luxuria) megvalósításának elhatárolásánál irányadó szempontok [Btk. 170. § (5) bek. 1. fordulat, (6) bek. 3. fordulat].
A megyei bíróság a vádlottat, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év 6 hónapi – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre, valamint 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A büntetlen előéletű vádlott munkahelyének öltözőjében egy 7,5 cm pengehosszúságú késsel a kezében reggelizett. Eközben érkezett meg két munkatársa – N. I. és a sértett –, akik egymás között viccelődtek. A három személy között jó munkatársi kapcsolat volt. N. I. a vádlotthoz tréfából olyan kijelentést tett a sértettre célozva: „Nem mered megszúrni!” Erre a vádlott a kezében tartott késsel a vele szemben levő sértettet döfésszerű mozdulattal közepesnél kisebb erővel a hasán megszúrta. A szúróeszköz megnyitotta a hasüreget, azonban hasüregi szerv sérülésével nem járó, 2-3 heti gyógytartamú, közvetetten életveszélyes sérülést okozott.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásból nyilvánvaló, hogy a vádlott tréfából szúrt a sértett felé, a távolságot azonban elszámította, ezért a kés a sértett hasfalát elérve a hasüregbe hatolt. Ezután a vádlott az N. I-tól kért és kapott papírzsebkendőt a sérülésre szorította, majd a történteket munkahelyi főnökének jelentette.
Az elsőfokú bíróság ítéleti tényállásban a motívum tekintetében nem tett megállapítást, holott a cselekmény jogi megítélése szempontjából ennek alapvető jelentősége van.
A büntetőeljárás során a vádlott mindvégig következetesen és egybehangzóan vallotta, hogy munkatársát, akivel jó viszonyban volt, viccelődés közben „véletlenül” szúrta meg. Ezzel a vádlotti előadással szemben álló bizonyíték nem merült fel. A vádlott védekezését alátámasztotta a rendőri jelentés, amely szerint maga a sértett közölte a helyszínre érkező hivatalos személyekkel, hogy „az esemény nem szándékosan történt, hanem csak játékból”, ezért nem is kívánta a vádlott megbüntetését. A sértett vallomása az egymással való viccelődésre és a jó munkatársi viszonyra utal, amelyet N. I. érdektelen tanú vallomása a vádlott és a sértett egymáshoz való viszonya tekintetében, valamint a vádbeli cselekmény körülményei vonatkozásában egyértelműen alátámasztott. Ilyen körülmények között a Legfelsőbb Bíróság a felsorolt bizonyítékok alapján olyan megállapítást tett, hogy a vádlott a munkatársaival való viccelődés közben, tréfából szúrt, de a távolságot elszámította, ezért a kés a sértett hasfalát elérte.
Ez a tényállás, mely a fellebbezési eljárásban irányadó volt, nyilvánvalóvá teszi, hogy tévedett az elsőfokú bíróság a cselekmény jogi minősítése során. A megyei bíróság azzal az indokkal minősítette a vádlott cselekményét a Btk. 170. §-a (5) bekezdésének első fordulata szerinti életveszélyt okozó testi sértés bűntettének, hogy veszélyes eszközzel csapott a sértett hasa irányába – tehát életfontosságú szerv felé –, ebből pedig arra következtetett, hogy a vádlott tudata átfogta az életveszélyes sérülés bekövetkezésének a lehetőségét.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak a szándékos elkövetésre vonatkozó megállapításával nem értett egyet. Szándékosan elkövetett testi sértés csak akkor állapítható meg, ha az elkövető szándéka – legalább eshetőlegesen – testi sérülés okozására irányul. A megyei bíróság a jogi értékelése során figyelmen kívül hagyta, hogy a szándékosság és a gondatlanság elhatárolásához nem elegendő a magatartás következményeinek felismerésére vonatkozó megállapítása, hanem az elkövető által felismert lehetséges következményekhez való érzelmi viszony meghatározásának is alapvető jelentősége van. Aki a felismert lehetséges következményeket nem kívánja, hanem azokat elutasítja, és könnyelműen bízik, azok elmaradásában, cselekményét nem szándékosan, hanem gondatlanul követi el (Btk. 14. § első fordulata). A felismert lehetséges eredményhez fűződő érzelmi kapcsolat tisztázása mindenkor alapos elemző tevékenységet igényel. Ennek keretében fokozott gondossággal kell vizsgálni az elkövető és a sértett személyiségét, egymáshoz való viszonyát, az elkövetés körülményeit és motívumát. Az adott esetben kétséget kizáróan bizonyított, hogy a vádlott és a sértett egymással jó munkatársi viszonyban állottak, a cselekményt megelőzően is többször egymással viccelődtek, ugyanúgy, mint a sértett és a tanúként szereplő N. I. Az eseményeket is a munka megkezdése előtt az öltözőben tartózkodó személyek közötti viccelődés, egymás megtréfálása előzte meg. A vádlott ekkor reggelizett, ezért volt a kezében a kés. A tanú tréfás megjegyzésére („úgy sem mered megszúrni”) csapott a vádlott a sértett felé. Ezekből a tényekből az a következtetés vonható le, hogy a vádlott szándéka nem irányult testi sértés okozására, bár felismerte, hogy magatartása alkalmas lehet testi sérülés vagy akár súlyosabb eredmény kiváltására, de ügyességét túlértékelve könnyelműen bízott a súlyosabb eredmény elmaradásában, a közte és a sértett közötti távolságot azonban elszámította. Erre mutat, hogy amikor észlelte, hogy a sértett vérzik, nyomban papírzsebkendőt kért és a sérüléshez szorította, majd az eseményeket jelentette, intézkedett az azonnali orvosi segítség iránt.
A kifejtettekből következik, hogy a vádlott az életveszélyt okozó cselekményt nem eshetőleges szándékkal, hanem tudatos gondatlansággal követte el, ezért a magatartása a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a Btk. 170. §-a (6) bekezdésének harmadik fordulatában meghatározott életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett testi sértés vétségét valósította meg.
Figyelemmel arra, hogy a vádlott a cselekményt az 1985. évi 3. sz. tvr. hatályba lépése előtt követte el, a tvr. 2. §-ának (1) bekezdése értelmében a vádlottal szemben a büntetőeljárás nem folytatható, ezért a Legfelsőbb Bíróság – a Btk. 32. §-ának c) pontja alapján, büntethetőséget megszüntető ok (kegyelem) folytán – a vádlottal szemben folyamatban levő eljárást – figyelemmel a Be 250. §-a I. pontjának a) alpontjára – az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezése mellett megszüntette.
Ugyanakkor az elsőfokú ítéletnek a bűnjelek kiadására vonatkozó rendelkezései a Be 251. §-ának (1) bekezdése alapján érintetlenül maradtak. (Legf. Bír. Bf. I. 828/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás