BK BH 1987/112
BK BH 87/04/112
1987.04.01.
I. A bűnösség téves megállapítása a segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettében [Btk. 172. § (3) bek., II. tétele].
II. Eshetőleges szándékkal elkövetett emberölés megállapítása segítségnyújtás elmulasztásának bűntette helyett [Btk. 13. §, 166. § (1) bek., 172. § (3) bek.].
A megyei bíróság az I. r. és a II. r. vádlottat bűnösnek mondotta ki 1-1 rb. többek által elkövetett erőszakos közösülés bűntettében és 1-1 rb. segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettében, ezért – halmazati büntetésül – a nevezett vádlottakat 6-6 évi fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésként 4-4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A III. r. vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt 80 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A pénzbüntetés egy napi tételének összegét 100 forintban határozta meg.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. és a II. r. vádlottak az egyik italboltban szórakoztak, ahol a III. r. vádlott felszolgálóként dolgozott. Ugyanitt italozott az alkoholista életvitelű sértett, aki a súlyos ittassága folytán magatehetetlen állapotba került. A III. r. vádlott a záróra körül kivezette a sértettet az italboltból az utcára, majd ott másokra bízta a magatehetetlen nőt.
Az ittassága folytán a földre is leeső sértettet az italboltból hazaigyekvő személyek két oldalról közrefogva, támogatva kísérték a késő esti órákban hazafelé. A kísérők között volt az I. r. és a II. r. vádlott is, akik a többi személy eltávozásakor a sértettet a forgalmasabb utcából egy néptelen utcába kísérték közösülési céllal. Itt először a II. r. vádlott, majd az I. r. vádlott közösült a védekezésre képtelen nővel, s ezután a késő éjszakai órákban a mínusz 7 fokos hidegben magára hagyták a félig lemeztelenített állapotban a földön hanyatt fekvő sértettet, akit ugyanitt másnap hajnalban holtan találták meg. A halálát kihűlés okozta.
I. A megalapozott tényállás alapján helyesen vont következtetést a megyei bíróság az I. r. és a II. r. vádlottak bűnösségére. Ugyanakkor azonban az adott tények alapulvételével tévesen történt a III. r. vádlott bűnösségének megállapítása.
A Legfelsőbb Bíróság a III. r. vádlott tevékenységének megítélését illetően egyetértett azzal az állásponttal, amely szerint a – bár kétségkívül a magatehetetlenségig ittas – sértett az italboltban nem volt jogi tekintetben segítségre szoruló személy. Ezzel összefüggő közvetlen veszélyhelyzet akkor sem állt fenn, amikor őt a III. r. vádlott a szórakozó-helyiségből kivezette, majd mindössze néhány méterre a vendéglő bejáratától – tehát egy viszonylag forgalmas területen – másokra bízta. A sértett élete, testi épsége akkor került közvetlen veszélybe, amikor az italboltból távozó személyek segítségével az I. r. és a II. r. vádlottak őt egy néptelen, ebben az időszakban úgyszólván teljesen kihalt utcába vitték. Ez a cselekmény viszont a III. r. vádlott tevékenységi körén kívül esik, következésképpen az utóbb említett vádlott ezért nem tehető felelőssé.
A kifejtettekből következően a III. r. vádlott tevékenysége kapcsán nem állapítható meg olyan közvetlen veszélyhelyzet, amelyben az általa tanúsított magatartáson túlmenő egyéb kötelezettség terhelte volna, ennélfogva nem követte el a terhére rótt bűncselekményt sem.
A Legfelsőbb Bíróság tehát az elsőfokú ítéletet e vádlott vonatkozásában megváltoztatta, és a III. r. vádlottat az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.
II. Az I. r. és a II. r. vádlottak a tényállásban írtak alapulvételével a sértett védekezésre képtelen állapotának kihasználásával közösültek, így a többek által azonos alkalommal elkövetett erőszakos közösülés bűntettének törvényi tényállási elemeit megvalósították. Ezen túlmenő magatartásuk azonban nem segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette, hanem emberölés bűntette.
A Btk. 172. §-ához fűzött miniszteri indokolásból is kitűnően a (3) bekezdésben meghatározott minősített eset csak akkor valósul meg, ha a veszélyhelyzetet az elkövető vétlen vagy gondatlan magatartása idézte elő. Minthogy önmagát feljelenteni senki sem köteles, a segítségre szoruló terhére szándékos bűncselekményt megvalósító személy a segítségnyújtás elmulasztásáért nem vonható felelősségre. Márpedig ezek a vádlottak a jelen esetben a veszélyhelyzetet nem gondatlanul, illetve vétlenül teremtették meg, hanem a sértettnek mind a személyes, mind pedig a nemi szabadságát igen durván támadó szándékos bűncselekmény formájában. Ilyen körülmények között az elsőfokú bíróság által a vádlottak terhére segítségnyújtás elmulasztásaként értékelt cselekménynek a törvényi előfeltétele hiányzik.
Az I. r. és a II. r. vádlottaknak az adott esetben szándékos tevés formájában kifejtett azt a magatartását, hogy az öntudatlanságig ittas, 43 éves sértettet este 10 óra után egy néptelen, forgalommentes, kivilágítatlan helyre vitték, alsó testét lemeztelenítették, a közösülés véghezvitele után szándékos mulasztásként értékelhető az a magatartásuk követte, hogy a mínusz 7 fok körüli kemény fagyban a behavazott úton magatehetetlenül fekvő sértettet magára hagyták, miáltal is megfosztották attól a lehetőségtől, hogy biztonságos helyre jusson, illetve más a segítségére lehessen.
A vádlottak a fiatalabb életkoruk és viszonylag enyhébb ittas állapotuk mellett is tisztában voltak azzal a köztudott ténnyel, hogy a huzamosabb ideig hideg felülettel érintkező emberi szervezet egyre kisebb fizikai erőkifejtésre képes. Az elkövetés körülményeiből tehát az a következtetés vonható le, hogy a vádlottak tisztában voltak magatartásuk lehetséges következményeivel, tudták, hogy az ilyen helyzetben magára hagyott, gyakorlatilag járóképtelen, fizikailag egyre gyengülő sértett – akinek semmi reménye és lehetősége sem volt arra, hogy más rajta segítsen, akár meg is halhat.
Annak vizsgálata körében, hogy az adott elkövetés körülményei a tudatos gondatlanság vagy az eshetőleges szándék megállapítására adnak-e alapot – minthogy a hanyagság szóba sem jöhet –, a Legfelsőbb Bíróság arra az álláspontra jutott, hogy a vádlottak számoltak a halál bekövetkezésének lehetőségével, e következménybe belenyugodtak, a sértett sorsát illetően teljes közönyt tanúsítottak, következésképpen őket az eredmény tekintetében eshetőleges szándék terhelte.
Tudatos gondatlanság esetében ugyanis az elkövető felismeri ugyan az eredmény bekövetkezésének a lehetőségét, de könnyelműen bízik annak elmaradásában. Amikor azonban az elkövető nem valamely egyébként reális tényben vagy körülményben bizakodik az eredmény elhárítása tekintetében, hanem csupán a véletlenre bízza a dolgok alakulását: tudatos gondatlanságról nem lehet szó. A véletlenben való bizakodás ugyanis tulajdonképpen nem más, mint belenyugvás az esetlegesen beálló következményekbe, illetve közöny ezen következmények bekövetkezhetősége iránt. Ez az érzelmi elem pedig az eredményhez fűződő pszichikus kapcsolatot illetően az eventuális szándékra vont következtetést alapozza meg.
A Legfelsőbb Bíróság mindezekre tekintettel az I. és a II. r. vádlottak terhére segítségnyújtás elmulasztásaként értékelt cselekmény jogi minősítését megváltoztatta, és cselekményüket a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésében írt és a Btk. 20. §-ának (2) bekezdése szerinti társtettesként elkövetett emberölés bűntettének minősítette.
A büntetés kiszabása körében az utóbb kifejtettek alapján történt minősítés változtatás folytán az I. r. és a II. r. vádlott esetében lényegesen súlyosabb – ezúttal már mindkét bűncselekmény esetében 5 évi alsó határral fenyegetett – büntetési keret az irányadó. Az elsőfokú bíróság az adott körülményekhez képest tévesen vette e vádlottnak javára enyhítőként a sértett felróható magatartását, még akkor is, ha a sértettet a leittasodásában önhiba terhelte. A sértettnek a magatehetetlenségig ittas állapota ugyanis semmiképpen sem ad a vádlottak javára szóba jöhető értékelésre alapot. A bűncselekmények elkövetése és az elsőfokú eljárás időpontja között eltelt mintegy 11 hónap pedig ugyancsak nem tekinthető olyan tartamnak, amelynek enyhítő hatást lehetne tulajdonítani.
Mindezen büntetéskiszabási körülmények tükrében – a szóban levő bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára tekintettel – a bár kétségkívül még fiatal felnőttnek számító vádlottakra kiszabott büntetéseknek enyhítésére távolról sincs törvényes alap. A Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú ítéletet a büntetés kiszabására vonatkozó részében helybenhagyta. [Legf. Bír. Bf. II. 306/1986. sz.]
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás