PK BH 1987/13
PK BH 87/01/13
1987.01.01.
Találmányi díjszerződés nem jön létre, ha a feltaláló a szerződést magában foglaló okiratot „jogfenntartással” írta alá. Díjszerződés hiányában a találmányi díj mértéknek, folyósítása idejének és módjának a meghatározása a bíróságtól kérhető. [Ptk. 205. § (1) és (2) bek.; 11/1983. (V. 12.) MT sz. r. 2. § (4) bek., 4. § (1) bek.].
1. Az 1980. február 27-i elsőbbségű „Ujjnyom korróziót kiküszöbölő védőkompozíció, elsősorban fémek gyártásközi védelmére” című szolgálati találmányra a szabadalmat – végül is – 50 %-ban a perben nem álló kutatófejlesztő intézet, 50 %-ban az I. r. alperes szerezte meg. A szolgálati találmány feltalálói – különféle hányadokban – az I-VII. r. felperes és a II.-V. r. alperes.
A találmányi megoldás egy összetételben meghatározott keverékre (kompozícióra) vonatkozik, amellyel előállított készítmények – a védelemre szoruló felületekre felhordva – meggátolják a korróziós károsodás kialakulását.
A szabadalmasok megállapodása folytán a találmányi megoldást a saját gazdasági tevékenysége körében az I. r. alperes hasznosította úgy, hogy a találmányi megoldás felhasználásával különféle (Olvikor nevű) készítményeket állított elő és hozott forgalomba. Ugyancsak a szabadalmasok megállapodása értelmében a feltalálók díjazását az I. r. alperes vállalta.
A szabadalmasok szerződéskötésével egy napon, 1984. január 24-én kelt okirat szerint a feltalálók is megállapodtak az I. r. alperessel a szolgálati találmányért járó díjazásról. A kikötött találmányi díj mértéke összhangban van a szabadalmasok között létrejött szerződésnek erre vonatkozó feltételeivel. Eszerint az I. r. alperes – a 11/1983. (V. 12.) MT számú rendelet (R) 4. §-ának (1) bekezdésének előírásaira utalva – a „... bejelentés napjától 1980. február 27-től kezdődően ötévi időtartamra, azaz 1985. február 27-ig a termelésben elért hasznos eredmény 8 %-át fizeti ki feltalálói díjként”. A feltalálók viszont kijelentették, hogy a szabadalmasokkal szemben más igényük nincs.
A feltalálótársak közül a I-V. r, felperes az okiratot „jogfenntartással” írta alá.
Az I. r. alperes a szerződésben meghatározott időtartam alatt előállított készítményeken képződött, általa kimutatott nyereség megfelelő hányada szerint találmányi díjat fizetett ki a feltalálóknak.
2. A felperesek az 1984. december 3-án benyújtott keresetlevelükben a találmányért járó díj mértékének meghatározását kérték, eltérően az említett díjszerződés feltételeitől. Az elsőfokú tárgyalás során módosított keresetükben az I-V. r. felperesek az őket megillető feltalálói díj mértékét úgy kérték meghatározni, hogy az I. r. alperes 1980. február 27-től kezdve 20 évi időtartamra legyen köteles a hasznos eredmény 16 %-ának megfelelő találmányi díjat fizetni. Ennek jogalapja az, hogy az említett díjszerződés az ő vonatkozásukban a vitát nem rendezte, ezért a díjat a bíróság határozhatja meg. A VI. és VII. r. felperes pedig a rájuk nézve létrejött szerződést a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbsége miatt megtámadták, és ennek jogkövetkezményeként az értékkülönbség kiküszöbölését az I-V. r. felperesek követelésével azonos tartalmú szolgáltatás-meghatározással kérte [Ptk. 201. § (2) bek]. Erre a II-V. r. alpereseknek – feltaláló társaiknak – a tűrésre való kötelezését kérték. Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az érvényesen létrejött szerződés a jogszabályoknak, különösen a szolgálati találmányok díjazásáról szóló rendelet díj mértékére vonatkozó rendelkezéseinek megfelel.
3. Ítéletében az elsőfokú bíróság a feltalálói díjszerződésnek a vitatott, a díj mértékéről szóló pontját úgy állapította meg, hogy az I. r. alperes 1980. február 27-től 2000. február 27-ig terjedő időre köteles feltalálói díjat fizetni a felpereseknek a hasznos eredmény 16 %-át kitevő összegben, évi 600 000 Ft-os hasznos eredmény határáig, ezen felül pedig minden megkezdett 100 000 Ft-os növekedés után a díjkulcs 1 %-kal, de legfeljebb 8 %-ig csökken. A II-V. r. alperesek ennek tűrésére, az I. r. alperest pedig 10 000 Ft perköltség megfizetésére is kötelezte.
Az ítéletet az elsőfokú bíróság a következőkkel indokolta.
A szolgálati találmányért járó díjazásról szóló R. 10 §-ának (2) bekezdése szerint, ha a rendelet hatálybalépése (1983. július 1.) előtt a találmányt értékesítették, az értékesítés időpontjában hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni. Mivel az elbírált esetben az értékesítés már 1980. évben „megkezdődött”, nem az R-t, hanem a 45/1969. (XII. 29.) Korm. számú rendeletet kell alkalmazni. Ennek 3. §-a (4) bekezdése szerint szerződés hiányában a feltalálót megillető díjat az értékesítésből származó vállalati hasznos eredmény arányában kell megállapítani. A szakvéleményből megállapítható, hogy a találmány szerint gyártott termékek „magasan kvalifikált anyagok”, hézagpótló szerepük van, népgazdasági hasznuk is jelentős.
A termékcsalád egyes tagjainak kidolgozása hosszú kifutási időt vesz igénybe. Erre tekintettel – „degresszív skála” alkalmazásával – 20 évi időtartamra 16 %-ban indokolt meghatározni a díjat. Ez áll arányban a feltalálók szellemi munkájának színvonalával, eredményével és jelentőségével. A vállalati hasznos eredmény viszonylag csekély, és ez is indokolja a magasabb díjkulcs alkalmazását. A VI. és VII. r. felperesek tekintetében a szerződéskötés időpontjában a szolgáltatások feltűnően nagy értékkülönbsége állapítható meg: az ő vonatkozásukban is a kereset szerint emelte fel a díjkulcsot.
4. Az ítélet ellen az I. r. alperes fellebbezett a kereset elutasítása iránt. Álláspontja szerint az elbírálásnál, a 11/1983. (I. 12.) MT számú rendelet az irányadó. A szóban levő esetben a díjkulcs-növelő és a díjkulcs-csökkentő tényezők a jogszabályban kiindulásként meghatározott öt évi hasznos eredmény mellett alkalmazandó a 8 %-os díjkulcstól való eltérést nem indokolják. A másodfokú tárgyalás során kijelentette, hogy pernyertessége esetére költségigényt a felperesekkel szemben nem támaszt. A felperesek az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérték.
5. Az I. r. alperes fellebbezése az alábbiak szerint helytálló.
Téves az elsőfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, hogy az elbírált esetben az R. rendelkezései nem alkalmazhatók. Az R. hatálybalépéséről szóló 10. §-nak a (2) bekezdése szerint: ha a rendelet hatálybalépése előtt a találmányi díjszerződést megkötötték, vagy a találmányt értékesítették, a szerződéskötés, illetőleg az értékesítés időpontjában hatályos rendelkezéseket kell alkalmazni. A jogszabály tehát az értékesítés tényének és nem a megkezdésének tulajdonít jelentőséget.
Mivel a találmány értékesítése (rendszeres előállítása, forgalomba hozatala, hasznosítása) nemcsak az R. hatálybalépése előtt, hanem az utáni időben is folyamatosan történt, ez utóbbi időszakra nézve az R. rendelkezéseit kell alkalmazni. A találmányi díjszerződést pedig kifejezetten az R. hatálybalépése utáni időben kötötték.
A felperesek keresete a díjfizetési kötelezettség mértékének olyan mérvű meghatározására irányult, amely tartalmában eltér az 1984. január 24-én kelt találmányi díjszerződés feltételeitől. Az igény érvényesítésének jogi alapját az határozza meg, hogy az I-V. r. felperesekre nézve kötelező erejű szerződéses kötelezettség nem keletkezett; a VI. és VII. r. felperes tekintetében pedig a szerződés a megtámadással érvénytelenné válik. Az I. r. alperes álláspontja szerint a szerződés érvényes: a díjfizetés mértékét kellően meghatározza. A vita tehát abban állt, hogy a díjfizetési kötelezettséget érvényes szerződés szabályozza-e, ennek hiányában a bíróság milyen mértékben határozza meg a kötelezettséget.
Nincs jogszabályi akadálya annak, hogy a feltaláló a díjra való jogosultságának a mérték szerint való meghatározását kérje a bíróságtól, amennyiben ezt a munkáltatóval szerződésben nem rendezte. Az R. 2. §-ának (4) bekezdése értelmében, díjszerződés hiányában a találmányi díj mértékét, folyósításának idejét és módját a bíróság határozza meg.
Az I-V. r. felperesek és az I. r. alperes között az igényüket rendező találmányi díjszerződés nem jött létre. Az a szerződéses okirat, amely az érdekeltek szerződési nyilatkozatát rögzíti, az említett felperesekre vonatkozó hatályos akaratnyilatkozatot nem tartalmaz. E felperesek ugyanis „jogfenntartással” írták alá az okiratot, amiből következően a többi szerződő féllel egybehangzó akarat-kifejezés nem történt. A szerződés tehát az ő tekintetükben – a Ptk. 205. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – nem jött létre. Ez a jogi helyzet megnyitja az I-V. r. felpereseknek az utat a díjmérték bírósági meghatározásához.
Mind a 45/1969. (XII. 29.) Korm. számú rendelet, mind az R. rendelkezései szerint a szabadalommal oltalmazott szolgálati találmány feltalálóját az értékesítés (hasznosítás) esetén a hasznos eredménnyel arányos díjkövetelés illeti meg. A díj mértékének meghatározásához a korábbi jogszabály nem tartalmazott rendelkezéseket, az R. 4. §-ának (1) bekezdése szerint viszont a találmányi díj mértékének a meghatározásakor – a találmány hasznosítása esetén – az öt évi hasznos eredmény 8 %-ából kell kiindulni. Ez a díjkulcs bizonyos – a jogszabályban példálózva felsorolt – tényezők esetén növelhető, illetőleg csökkenthető.
Az elbírált esetben a díjfizetés az I. r. alperest a hasznosítás után terheli. A mérték meghatározáshoz a jogszabály szerint öt évi hasznos eredmény 8 %-át kitevő díjkulcsból kell kiindulni. A figyelembe vehető díjkulcs-növelő és díjkulcs-csökkentő tényezők hozzávetőlegesen egyensúlyban vannak. A találmánynak a vállalati hasznos eredményben ki nem fejeződő népgazdasági hatásai is vannak, importcsökkentő hatású. Megállapítható azonban, hogy a kutató-fejlesztő munka során korábban elért kísérleti eredmények, tapasztalatok jelentős mértékben segítették a találmány kidolgozását. Az úgynevezett kiinduló díjkulcstól való eltérés ezért a szóban levő esetben nem indokolt. Arra sincs megfelelő indok, hogy az alapul szolgáló öt évi hasznosítási időtartamot ne az 1980. februártól kezdődő időszakra vegyék alapul, eltérően az érvényes szerződést kötő egyéb feltalálóktól.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az I-V. r. felperesek tekintetében a díjmértéket – s ezáltal az I. r. alperesnek e mérték szerint való kötelezését, a folyósítás idejét és módját is beleértve – az R. 4. §-a rendelkezéseinek megfelelően határozta meg. Ez nem ütközik a korábbi jogszabály szerint megítélhető díjmértékbe sem, amelyre nézve a korábbi jogszabály kiinduló díjkulcsot sem határozott meg.
A VI. és VII. r. felperesek díjkövetelésének mértékét szerződés határozza meg. Az ő szerződéses viszonyuk tekintetében ez az irányadó. E szerződés megtámadására irányuló kereset nem helytálló. Nem állapítható meg, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között feltűnően nagy értékkülönbség lenne. Ebben a vonatkozásban elegendő utalni azokra az indokokra, amelyek a találmányi díj mértékének meghatározásánál – ugyanarról a találmányról lévén szó – a VI. és VII. r. felperesnél is figyelembe veendők.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján – fellebbezésre tekintettel – teljes terjedelmében felülbírálta és megváltoztatta.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a szolgálati találmányért járó díjkövetelésük tekintetében az egyes feltalálók – feltalálói részarányuknak megfelelően – önállóan jogosultak rendelkezni, illetőleg szerződni. Az igénnyel fel nem lépő feltalálótársaknak tűrésre való kötelezése szükségtelen, a rendelkezés nem hat ki reájuk.
Az I. r. alperesre kötelező marasztaló döntés a díjfizetési kötelezettséget – a felperesek keresetének megfelelően – csak mérték szerint határozza meg. A lejárt és esedékessé vált követelés összege kérdésében esetleges felmerülő vita eldöntése újabb eljárásra tartozik, amely az alapul vett „hasznos eredmény” számítási módjára és összegére vonatkozó esetleges értelmezési vitát is eldöntheti.
A perben mindkét fokon nyertest I. r. alperes – a másodfokú tárgyaláson tett nyilatkozata szerint – perköltséget ellenfeleitől nem igényelt. A felmerült saját perköltségüket ezért a felperesek maguk viselik [Pp. 78. § (1) bekezdése]. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 124/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás