PK BH 1987/14
PK BH 1987/14
1987.01.01.
Az ún. orvosi műhiba miatt érvényesített kártérítési igény elbírálása során irányadó szempontok [Ptk. 348. § (1) bek.; 1972. évi II. tv. 43. § (1) és (2) bek.; Pp. 182. § (3) és (4) bek.].
A terhes állapotban levő felperest 1983. január 15-én vették fel az alperesi kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályára idő előtti burokrepedés és megindult fájástevékenység miatt. Másnap a szülés elősegítése végett császármetszést végeztek. Január 22-én varratritkítás, 24-én varratszedés történt, és a felperes a kórlap szerint 26-án normális szülés utáni állapotban, panaszmentesen, tanácsokkal ellátva távozott a kórházból. A zárójelentésben kímélő életmódot és hat hét múlva ellenőrző vizsgálatot írtak elő.
A következő napokban a felperes állapota rosszabbodott, és 1983. január 30-án vették fel újra az alperesi kórház szülészeti osztályára „sectio utáni hegszétválás”, illetve ismételt darabos, részben artériás jellegű, alvadékos vérzés miatt. A felvétel napján a késő esti órákban életmentő műtétet végeztek a felperesen. Előkészítés után a hasat megnyitották, és a méh üregéből nagy mennyiségű bűzös, gennyes kaparékot távolítottak el, a császármetszés helyén varratelégtelenséget tapasztaltak. Az újabb erőteljes vérzés miatt a méhet a hegvonal alatt csonkolták, és a hasfalon vastag váladékelvezető gumicsövet vezettek ki (drain-cső). A további kezelés során február 6-ig penicillin kúrát végeztek. A váladék-kivezető csövet február 3-án rövidítették, február 5-én eltávolították. Február 7-én a kivezető cső helyén váladékozást, február 9-én és 10-én bűzös váladékot észleltek. Ezért Hyperolos öblítést és naponta kétszeri átkötést végeztek. A műtét során eltávolított kaparék és méh kórszövettani vizsgálata alapját megállapították, hogy a felperesnél a szülés után méhbelhártya gyulladás keletkezett. 1983. február 19-én láztalan állapotban elbocsátották a kórházból, javasolták a hasi seb kezelését, azulenolos lapok használatát, kímélő életmód folytatását és 4 hét, illetve 2 hét múlva ellenőrző vizsgálaton való részvételt.
Ezt követően a felperes többször megjelent a kórház járó-beteg rendelésén, de állapota nem javult. Ezért kezelés végett a P-i Orvostudományi Egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikájára kérte a felvételét. Itt először 1983. december 8-tól 19-ig kezelték. Lencsényi fisztula-nyílást észleltek, amelyből nyomás nélkül is bőséges váladék ürült. Lokális feltisztító kezeléseket alkalmaztak. Közben rendkívül bűzös Coli szagú genny ürült. 1984. január 2-től február 10-ig a felperes ismét a klinika kezelésében volt, ahol a hasfali sipolyjáratot műtét útján megszüntették. A műtét során sarjszövetet és varratokat távolítottak el, majd lokális kezelést alkalmaztak. A kezelés hatására a felperes egészségi állapota javult.
A felperes keresetében 75 800 forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy az alperesi kórházban végzett kezelés során történt mulasztások következtében húzódott el gyógyulása, ezért az alperes kártérítési felelősséggel tartozik.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság által beszerzett orvos-szakértői vélemény szerint a felperes kezelése során az orvosi szakma szabályainak megfelelően jártak el, mulasztás nem történt, a felperesnél fellépő gyulladás olyan műtéti szövődménynek minősül, amely nem az alperes alkalmazottainak mulasztása következtében állott elő.
Az elsőfokú bíróság ítélkezése alapjául elfogadta a szakértői véleményt, és a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A másodfokú bíróság további bizonyítást nem folytatott le, hanem ítéletet hozott, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen mérlegelte a rendelkezésre álló adatokat, és az aggálytalan szakvélemény alapján helyes ítéleti rendelkezést hozott. A másodfokú bíróság is úgy látta, hogy az alperes alkalmazottai részéről nem történt olyan foglalkozási szabályszegés vagy mulasztás, amely az alperes kártérítési felelősségét megalapozná.
A felperes kérelme ellenére más szakértő kirendelését a másodfokú bíróság mellőzte, mert álláspontja szerint a beszerzett orvos-szakértői vélemény kellően megalapozott és aggálytalan. Az Egészségügyi Tudományos Tanács felül-véleményét pedig azért nem szerezte be, mert álláspontja szerint erre csak akkor van lehetőség, ha a perben ellentétes szakvélemények állnak rendelkezésre.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése értelmében – jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában – a károsulttal szemben a munkáltató a felelős, ha alkalmazottja a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz. E rendelkezés alapján a munkáltató felelőssége akkor áll fenn, ha egyébként a kárt okozó alkalmazott felelőssége is megállapítható lenne. Az alkalmazott magatartását tehát a felelősségnek az adott esetre irányadó anyagi jogi szabályai alapján kell vizsgálni.
A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
A kártérítési felelősségnek ezen általános szabályából az következik, hogy a károsult tartozik bizonyítani: a másik fél jogellenes magatartásával okozati összefüggésben kára keletkezett. E bizonyítás sikere esetén a károkozó felelősséggel tartozik, s ez alól csak vétlenségének bizonyításával mentesül. A harmadik személy károkozásáért való helytállás esetén a kimentés az egyébként felelős munkáltatót terheli.
A gyógyító-megelőző tevékenységet ellátó orvosok működésének alapvető szabályait az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény (Tv.) rendelkezései tartalmazzák. A Tv. 43. §-ának (1) bekezdése értelmében az orvosi vizsgálatnak a beteg minden panaszára és a vizsgálat során észlelt káros tünetre ki kell terjednie. A beteget az adott lehetőségek között az orvostudomány mindenkori állásának, a beteg egyéni adottságának, valamint betegsége szakának megfelelő gyógykezelésben kell részesíteni. Az orvosnak a legcélravezetőbb vizsgálati módszereket és gyógyító eszközöket kell alkalmaznia. A gyógyító-megelőző tevékenységet az orvosnak – a Tv. 43. §-ának (2) bekezdése szerint – a legnagyobb gondossággal és körültekintéssel kell kifejtenie. Ebből az következik, hogy az adott helyzetben általában elvárható magatartás mértéke a gyógyító orvosnál: a legnagyobb gondosság és körültekintés.
Az eddig rendelkezésre álló peradatok szerint az alperes felelősségének megítélése szempontjából lényeges körülmények nincsenek tisztázva, emiatt a jogerős ítélet megalapozatlan.
A perben adatok vannak arra, hogy a felperest a különböző kórházi kezelések közötti időszakokban járóbetegként is kezelték. Az erre vonatkozó orvosi adatokat is be kellett volna szerezni. A felperes állította, hogy – a kórlapok tartalmával ellentétben – a szülés után nem panaszmentesen távozott a kórházból, és erre bizonyítást is ajánlott fel. A bíróságok indokolatlanul mellőzték ennek vizsgálatát.
Mindebből pedig az következik, hogy az orvos-szakértői vélemény hiányos adatokon és kórtörténeti leleteken alapul, és maga a vélemény is hiányos, mert általánosságokban állapítja meg, hogy az eljáró orvosok nem szegték meg az orvosi működés szabályait.
Valamennyi kórtörténeti adat és a felperes által felajánlandó bizonyítás lefolytatása után szükséges tehát az orvos-szakértői vélemény kiegészítése.
Erre azért is szükség van, mert önmagában az a körülmény, hogy a perbelihez hasonló esetben hasonló gyulladásos folyamat a legnagyobb gondosság esetében is előfordulhat, és annak gyógyulása elhúzódhat, nem alkalmas annak a megállapítására, hogy az adott esetben az alperes alkalmazottai minden szükséges intézkedést megtettek.
Vizsgálni kellett volna ugyanis, hogy mennyire lehetett számolni a bekövetkezett méhbelhártya-gyulladás veszélyével, és milyen intézkedések történtek ennek megelőzésére. Vizsgálni kellett volna továbbá azt is, hogy a legnagyobb gondosság és körültekintés kifejtése, a legcélszerűbb vizsgálatok elvégzése esetén mikor lehetett volna ezt a szövődményt felismerni, s ehhez képest kellő időben mindent megtettek-e a szövődmény megszüntetésére.
A felperes előadta, hogy a műtét során összevarrták a hólyagot a hasfallal. Nem megnyugtató az orvos-szakértőnek a tárgyaláson adott véleménye arról, hogy ez is a műtéti kockázat körébe tartozik. Tüzetesen meg kellett volna vizsgálni, hogyan történt ez a tévedés, közrejátszott-e ez a gyógyulás elhúzódásában. Kellett-e ennek lehetőségével előre számolni, és mit tettek annak megelőzésére. A műtét során kiterjedt-e az orvosok figyelme ilyen műtéti tévedés elkerülésére, és mit tettek hatásának és következményeinek időben történő elhárítására.
Adatok vannak a perben a varratok elégtelenségére, a heg szétválására és artériás vérzésre is. Nincs tisztázva, hogy ezeket mi idézte elő, azok mennyiben játszottak közre a gyógyulás elhúzódásában, és elhárításuk érdekében milyen intézkedés történt. Mindez szükségessé teszi az orvos-szakértői vélemény kiegészítését és a p-i klinikán végzett műtét során eljárt orvosok meghallgatását a műtét során szerzett tapasztalataikra vonatkozóan.
Abban az esetben, ha a szakvélemény kiegészítése során a szakértő fenntartja korábbi véleményét és azt is, hogy a hasfal és hólyag összevarrása a műtéti kockázat körébe tartozik: a Pp. 182. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel ugyanazon szakasz (4) bekezdése szerint be kell szerezni az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának felül-véleményét is. E törvényi rendelkezések szerint ugyanis, ha a szakvélemény homályos, hiányos, vagy helyességéhez nyomatékos kétség fér, s a bíróság által a szakértőhöz a szükséges felvilágosítás megadása iránt intézett felhívás eredménytelen marad, általában más szakértőt kell véleményadásra felhívni. Olyan szakkérdésekben viszont, amelyek körében az igazságügyi miniszter a felülvizsgálatra valamely szakértői testületet, hatóságot vagy más szervet jelölt ki, más szakértő véleményének beszerzése helyett a vélemény felülvizsgálatát kell elrendelni. Téves tehát a másodfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy az Egészségügyi Tudományos Tanácstól felül-vélemény beszerzésére csak akkor van lehetőség, ha ellentétes szakértői vélemények állnak rendelkezésre.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei beíróság ítéletét és a városi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárás során be kell szerezni a felperes járóbetegkénti kezelésére vonatkozó orvosi adatokat. Le kell folytatni a felperes szülés utáni állapotára vonatkozóan a felperes által felajánlandó bizonyítást. El kell rendelni a szakvélemény kiegészítését, majd pedig a véleményt készítő szakértőt személyesen meg kell hallgatni; Pp. 182. §-ának (3) bekezdésében foglalt feltételek fennállása esetén pedig be kell szerezni az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottságának felül-véleményét is.
A Legfelsőbb Bíróság nyomatékosan rámutat arra: az alperes felelőssége szempontjából nem azt kell vizsgálni, hogy az alperes orvosai úgy jártak-e el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, hanem az a kérdés, kifejtették-e a legnagyobb gondosságot és körültekintést a felperes kezelése során, így pl. a műtét kapcsán a hasüreg lezárása előtt abból a célból, hogy megállapíthassák: a bonyolult műtéti területen nem történt-e a hólyag és a hasfal összevarrása. Az alperes kártérítési felelősségét ebből a szempontból megállapítható mulasztás alapozza meg. (P. törv. III. 20. 137/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás