• Tartalom

15/1987. (XII. 27.) KM–ÉVM együttes rendelet

15/1987. (XII. 27.) KM–ÉVM együttes rendelet

a vasúti építmények engedélyezéséről és üzemeltetésük ellenőrzéséről1

2009.10.01.

A vasutakról szóló 1968. évi IV. törvény végrehajtására kiadott 40/1968. (X. 31.) Korm. rendelet 1. §-a (1) bekezdésének c) pontja és (2) bekezdése, valamint a 22/1984. (VI. 14.) MT rendelettel megállapított 18/A. §-a, továbbá az építésügyről szóló 1964. évi II. törvény végrehajtására kiadott 30/1964. (XII. 2.) Korm. rendelet 27. §-ának (2) bekezdése alapján az alábbiakat rendeljük.

Általános rendelkezések

1. § (1) A rendelet hatálya a vasúti pályára, a vasút egyéb helyhez kötött létesítményeire és berendezéseire, a siklóra, a függőpályára, a távolsági szalagpályára és a sífelvonóra (a továbbiakban együtt: vasúti építmények) terjed ki.

(2) A vasúti épületekre, mozgólépcsőkre és mozgójárdákra az építési és a használatbavételi engedélyezési eljárásról szóló külön jogszabály rendelkezései az irányadók.

2. § (1)2 A következő tevékenységek csak a vasúti közlekedési hatóság engedélye (a továbbiakban: hatósági engedély) alapján végezhetők:

a) Országos közforgalmú vasútnál

– nyíltvonali vágány és állomási fővágány létesítése, használatbavétele és megszüntetése, továbbá olyan átalakítása, amely nemcsak a vasút üzembentartójának kezelésében álló területet érint, vagy fővonalon a nyíltvonali vágányon, állomás területén a fővágányon vágánykapcsolatok megváltoztatásával jár, vagy fővonalon és olyan mellékvonalon, ahol az engedélyezett (vagy megnövelt) sebesség 60 km/óra felett van, az engedélyezett sebesség, illetőleg engedélyezett tengelyterhelés növelésével jár;

– olyan állomási mellékvágány létesítése és átalakítása, amely nemcsak a vasút üzembentartójának kezelésében álló területet érint, továbbá ezeknek a vágányoknak a használatbavétele ;

– tám- és bélésfal, valamint görgetegfogó létesítése, ha az nemcsak a vasút üzembentartójának kezelésében álló területet érint;

– új rendszerű (nem szabványosított vagy nem tipizált) és kísérleti pályaszakasz-szerkezet, berendezés létesítése, használatbavétele, meglevő – 100 m hossz feletti – pályaszakasz kísérleti célú átalakítása és használatbavétele;

– 10 méternél nagyobb szabad nyílású, állandó jellegű vasúti híd (a továbbiakban: híd) létesítése, hhasználatbavétele, megszüntetése és olyan átalakítása, amely a nyílásméret vagy a teherbírás megváltoztatásávl jár; 5–10 méter közötti szabad nyílású állandó jellegű híd létesítése, használatbavétele abban az esetben, ha nem típusterv alapján készül;

– vasút alatti gyalogos-aluljáró – kivéve az utasperon megközelítését szolgáló utas-aluljárót;

– létesítése, átalakítása, használatbavétele és megszüntetése;

– vasúti alagút létesítése, használatbavétele, megszüntetése és olyan átalakítása, amely az alagút erőtani szerkezetét megváltoztatja;

– oldal- és homlokrakodó létesítése, átalakítása, használatbavétele és megszüntetése;

– új rendszerű (nem szabványosított vagy nem tipizált) vasúti járműmozgató és -mérlegelő berendezés létesítése, használatbavételele;

– tartálykocsi töltő- és lefejtőberendezésének létesítése, használatbavétele, megszüntetése és átalakítása;

– nyíltvonali vágány- és állomási fővágány villamos felsővezetékének létesítése, használatbavétele, megszüntetése, továbbá olyan átalakítása, amely a villamos felsővezeték kiépítése rendszerének változásával jár;

– biztosító berendezés és vágányfékberendezés, gurító-, folyamatirányító, valamint folyamat-ellenőrző automatika létesítése, használatbavétele, megszüntetése, továbbá olyan átalakítása, amely a berendezés rendszerét annak teljes hatáskörzetére (állomás, állomásköz, rendező-pályaudvar) kiterjedően megváltoztatja;

– vasúti átjárót fedező és biztosító berendezés létesítése, ha annak működése összefüggésben van a közúti forgalomirányító fényjelző készülékkel, továbbá ezeknek a berendezéseknek használatbavétele és megszüntetése.

b) Helyi közforgalmú és sajáthasználatú vasútnál a vasúti építmények létesítése, átalakítása, használatbavétele és megszüntetése.

c)3 Saját célú vasúti pályahálózatnál a vasúti építmények létesítése, átalakítása, használatbavétele és megszüntetése.

d)4 Közforgalmú és sajáthasználatú vasútnál a vasútvonal és a közforgalom elől elzárt magánút kereszteződésében vasúti átjáró létesítése és áthelyezése.

e)5 A sikló, a függőpálya és a sífelvonó létesítése, átalakítása, használatbavétele és megszüntetése.

(2)6 E rendelet alkalmazásában az (1) bekezdés a) pontjában felsoroltak vasúti építménynek minősülnek.

3. § (1)7 A 2. § (1) bekezdésében nem említett építési tevékenységek hatósági engedély nélkül végezhetők.

(2) Nem kell továbbá hatósági engedély

a) a két évnél rövidebb időtartamra épülő (ideiglenes) vasúti építmények – a 30,0 méternél nagyobb szabadnyílású ideiglenes hidak kivételével –, továbbá

b) a munkavágányok és a vasúti területen létesülő üzemi vágányok

létesítéséhez, átalakításához, üzembehelyezéséhez és megszüntetéséhez;

c) a helyi közforgalmú vasúti pálya átalakításához akkor, ha a vasúti pályára kiadott létesítési engedélyben meghatározott főbb műszaki jellemzők nem változnak meg.

(3)8 Az engedélyhez nem kötött tevékenységek az általános érvényű kötelező hatósági előírások, szabványok megtartásával végezhetők.

(4)9 Az országos közforgalmú vasúti építmény üzembentartója tájékoztatni köteles a vasúti közlekedési hatóságot a 2. számú mellékletben meghatározott, hatósági engedélyezés alá nem tartozó tevékenységekről.

(5)10 A helyi közforgalmú vasúti építmény üzembentartója tájékoztatni köteles a vasúti közlekedési hatóságot a vasúti pálya hatósági engedélyezés alá nem tartozó átalakításáról.

4. §11

5. § (1)12

(2)13

A létesítés, átalakítás engedélyezése

6. § (1)14 Az elvi létesítési, a létesítési és átalakítási engedély iránti kérelemhez mellékleni kell:

a) az engedélyezési tervet a 3. számú melléklet szerint 4–4 példányban;

b)15

c)16

d) a közműveknek, a kőolaj-, földgáz- és termékszállító távvezeték üzemeltetőjének, az út és vasút kezelőjének, üzemeltetőjének a csatlakozásra, illetőleg a keresztezésre vonatkozó nyilatkozatát;

e)–f)17

g)18

(2)19 Közforgalmú vasúthoz csatlakozó saját célú vasúti pályahálózat létesítésére és átalakítására vonatkozó engedélyezési terv elkészítése előtt az engedélykérőnek a csatlakozás üzemviteli lehetőségeiről a közforgalmú vasút üzembentartója nyilatkozik. Az üzembentartó nyilatkozatát mellékelni kell az elvi létesítési, illetve létesítési engedély iránti kérelemhez.

7–12. §20

A használatbavétel engedélyezése

13. § (1)21 Új, bővített vagy átalakított vasúti építmény annak a hatóságnak az engedélyével vehető használatba, amely a létesítésre vagy átalakításra engedélyt adott. A használatbavételi engedély megadásáig a vasúti építményen csak a létesítési, átalakítási engedélyben előírt próbaüzemeltetés végezhető. Vasúti pálya és híd esetében a próbaüzemeltetéshez az üzembentartó - saját célú vasúti pályahálózat esetében a csatlakozást biztosító vasút üzembentartója – közreműködése szükséges.

(2)–(4)22

(5) A használatbavételi engedély iránti kérelemhez mellékelni kell a létesítési vagy átalakítási engedélyben megjelölt iratokat, bizonylatokat, terveket.

(6) Az engedélykérő a használatbavételi eljárás során köteles az új, bővített vagy átalakított vasúti építmény, berendezés rendeltetésszerű használatra alkalmasságát – mérési jegyzőkönyvekkel, anyagbizonylatokkal, esetleg szakértői vizsgálati eredménnyel – igazolni.

14–15. §23

16. § (1)24 Használatbavételi engedély akkor adható, ha a vasúti építmény a létesítési vagy átalakítási engedélynek megfelelően létesült és megfelel

a) a köz- és üzembiztonsági,

b) a más létesítmények keresztezésére (megközelítésére) előírt,

c) az üzemeltetésre vonatkozó általános műszaki és biztonságtechnikai

követelményeknek.

(2) Az összefüggő és azonos rendeltetésű építési területen levő összetartozó vasúti építmények használatbavételére adott engedélyek egy határozatba foglalhatók.

(3) Használatbavételi engedély akkor is adható, ha a hatóság megállapított hiányosságokat, de azok a vasúti vagy más létesítmények biztonságos üzemeltetését nem veszélyeztetik. A hiányosságok megszüntetésére a hatóság határidőt jelöl meg. Amennyiben a hiányosságokat határidőre nem szüntetik meg, a hatóság elrendelheti – a hiányok pótlásáig – a vasúti építmény üzemeltetésének megszüntetését.

A megszüntetés engedélyezése

17. § (1) A vasúti építmény megszüntetését – az erre vonatkozó elvi engedély birtokában – a létesítést engedélyező hatóságtól kell kérni. A kérelemhez mellékelni kell a bontási tervet, valamint – szükség szerint – a terület újrahasznosítási tervét jóváhagyó határozatot. A bontási terv tartalmi követelményeit a 4. számú melléklet állapítja meg.25

(2)26 A kérelem elbírálására, valamint a megszüntetési engedélyre a létesítési, átalakítási engedélyre vonatkozó rendelkezéseket (6–12. §) kell megfelelően alkalmazni.

A határozatok közlése

18. § (1)27

(2)28 A határozathoz csatolni kell az engedélyt kérő, valamint – saját célú vasúti pályahálózat esetében – a csatlakozást biztosító vasút részére az engedélyező hatóság záradékával ellátott tervet.

Az engedély érvényessége

19. §29 Az engedély határozott vagy határozatlan időtartamra adható. Az engedélyező hatóság a határozott időre szóló engedély hatályát kérelemre – használatbavételi engedély esetében új eljárással – meghosszabbíthatja. A kérelem tartalmi követelményeit az 5. számú melléklet állapítja meg.

20. §30 Az engedély időbeli hatályának tartama alatt az engedélyes helyébe jogutódja léphet.

21. §31 Az engedélyben rögzített feltételek megváltoztatásához az engedélyező hatóságtól új engedélyt kell kérni. Az engedély iránti kérelemhez a 3. sz. mellékletben felsorolt terveknek a módosítással megváltoztatott részeit kell mellékelni.

Ellenőrzés

22. § (1)32 A vasúti építményre vonatkozó üzemeltetési, műszaki és biztonsági előírások megtartását a vasúti közlekedési hatóság ellenőrzi.

(2)–(3)33

(4) A vasúti építmény üzemben tartója (kezelője) az ellenőrzés során köteles a vasúti építmény üzembiztos állapotát mérési jegyzőkönyvekkel, szükség esetén szakértői vizsgálati eredménnyel igazolni, továbbá köteles az ellenőrzéshez szükséges eszközöket és munkaerőt ellenszolgáltatás nélkül biztosítani.

23. § (1)34

(2)35 Az ellenőrzést végző hatóság az üzemeltetőt az ellenőrzés során megállapított hibáknak, hiányosságoknak határidőre történő megszüntetésére kötelezi. Amennyiben a hiányosságokat határidőre nem szüntetik meg, a hatóság elrendelheti – a hiányosságok megszüntetéséig – a vasúti építmény üzemeltetésének megszüntetését.

(3)36 Ha a hibák, hiányosságok miatt a vasúti építmény vagy berendezés használata az élet-, a köz- vagy az üzembiztonságot közvetlenül veszélyezteti, az ellenőrzést végző személy jogosult az üzemeltetést azonnali hatállyal felfüggeszteni. Ilyen esetben a szükséges intézkedésről az ellenőrzést végző hatóságnak 5 munkanapon belül határozatot kell hoznia.

24. § (1) A jogerős létesítési, átalakítási, használatbavételi és megszüntetési engedélyekről az első fokú hatóság nyilvántartást vezet.

(2) A vasút üzembentartójának a kezelésében (használatában) álló vasúti építményekről, az azokra vonatkozó engedélyekről nyilvántartást kell vezetnie és az engedélyeket meg kell őrizni. Az üzembentartónak az építményekről a tényleges állapotnak megfelelő tervvel kell rendelkeznie.

Záró rendelkezések

25. §37 Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.

1. számú melléklet a 15/1987. (XII. 27.) KM–ÉVM együttes rendelethez


Vasúti építmény engedélyezési eljárásban közreműködő egyéb szervek:38

1–7.39
8.40
9–10.41
11.42
12–14.43
15.44
16. Az érdekelt közművek
(víz-, csatornázási, gáz-, elektromos, távhőellátási művek és energetikai létesítmények) üzemét érintő fejlesztés (csatlakozó, továbbá fogyasztói vezetékek és berendezések) esetében, a szakszerű megoldás követelményeinek érvényre juttatása céljából.

2. számú melléklet a 15/1987. (XII. 27.) KM–ÉVM együttes rendelethez45


Hatósági engedélyezés alá nem tartozó tevékenységek, melyekről az NKH Közép-magyarországi Regionális Igazgatóságát tájékoztatni kell:
– fővonal nyíltvonali vágányán és állomási fővágányán az olyan idegen területet nem érintő átalakítás, amely nem jár az engedélyezett sebesség és/vagy tengelyterhelés növelésével,
– mellékvonal nyíltvonali vágányán és állomási fővágányán az idegen területet nem érintő olyan átalakítás, amely nem jár a sebességérték 60 km/óra fölé növelésével, de a vágánykapcsolat változtatását vagy a tengelyterhelés növelését eredményezi,
– állomási mellékvágányok létesítése, átalakítása, ha az idegen területet nem érint,
– állomási mellékvágány megszüntetése,
– meglevő vasúti pálya 100 m alatti hosszúságú szakaszának nem szabványosított, vagy nem tipizált elemekkel történő kísérleti célú átalakítása,
– 5 m vagy annál kisebb szabadnyílású állandó jellegű híd létesítése,
– 5–10 m közotti szabadnyílású, típusterv szerinti kialakítású, állandó jellegű híd létesítése,
– 10 m vagy annál kisebb szabadnyílású állandó jellegű híd megszüntetése,
– kizárólag utasperon megközelítésére szolgáló aluljáró létesítése, átalakítása, megszüntetése,
– vasúti alagút olyan átalakítása, amely az alagút erőtani szerkezetét nem változtatja meg,
– kocsibuktató berendezés, rakodódaru, emelt rakodó, ürítő híd, rakománymelegítő létesítése, átalakítása és megszüntetése,
– szabványosított vagy tipizált vasúti járműmozgató és mérlegelő berendezés létesítése, átalakítása és megszüntetése,
– üzemi vágányok létesítése, átalakítása,
– vasúti jelzőtartó hidak létesítése, átalakítása.

3. számú melléklet a 15/1987. (XII. 27.) KM–ÉVM együttes rendelethez


Vasúti építmény létesítésének, átalakításának engedélyezéséhez szükséges tervek
Az alább nem említett vasúti építmény engedélyezési tervének követelményeit az engedélyező hatóság esetenként állapítja meg.
I. Közforgalmú és sajáthasználatú vasút, iparvágány és építményei engedélyezési terve
A. Vasúti pálya:
a) Átnézeti helyszínrajz.
b) Helyszínrajz.
c) Műszaki leírás.
d) Forgalmi üzemi terv és vizsgálat.
e) Pályaűrszelvény és szabadon tartandó tér rajza.
f) Vasútüzemi és utasforgalmi létesítmények vázlatterve.
g) Hossz-szelvény.
h) Minta- és jellemző keresztszelvények.
i) Keresztezési műtárgyak és rakodóberendezések vázlattervei.
j) Víztelenítési és vízelvezetési terv.
k) Felépítményszerkezeti terv a nem szabványos, egyedi új kialakítás esetén.
l) Talajmechanikai szakvélemény és terv.
m) Támfal, bélésfal, görgetegfogó, alagút vázlatterve.
n) Közút-vasút szintbeni keresztezés helyszínrajza, hossz- szelvénye, műszaki leírása.
o) Földalatti vasútnál a főszellőzés sémája a műtárgyak feltüntetésével, a mozgólépcsők telepítési terve.
p) Teherszállíltó sikló-vasútnál az alkalmazandó kötelek adatai és méretszámítása, a kocsi (csille) és kocsikapcsoló tervei, a hajtómű (fékmű), valamint a fő- és mágnesfék összeállítási tervei, a kocsifogó (buktató) sorompó tervei.
r) Meglevő létesítményeknek a vasúti pálya, illetőleg a vasút függőpálya, szalagpálya építésével kapcsolatban szükséges átalakítás tervei.
s) Kisajátítási területkimutatás és tervrajz.
t) Tervezői nyilatkozat a hatósági előírások megtartásáról.
u)46
B. Vasúti híd:
a) Általános terv.
b) Helyszínrajzi elrendezés (az általános terven is elhelyezhető).
c) Műszaki leírás.
d) Vízműtani adatok és számítások, valamint vízügyi szakvélemény vízfolyás keresztezése esetén.
e) Közelítő erőtani számítás az 5,0 m-nél nagyobb nyílásméretű hidaknál (a mintaterv szerint épülő hidak esetében csak az alapozásra).
f) Acélhidaknál a jellemző csomópontok, tartóbekötések, illesztések vázlatai.
g) Különleges – egyedi – kialakítású hidaknál a jellemző szerkezeti részletek vázlatai.
h) Egyéb – az építtető vagy tervező által beszerzett – iratok, megállapodási jegyzőkönyvek, nyilatkozatok stb.
i)47
j) Tervezői nyilatkozat a hatósági előírások megtartásáról.
C. Biztosítóberendezés:
a) Torzított helyszínrajz.
b) Kezelőkészülék fejrajza.
c) Műszaki leírás.
d) A berendezések tömbvázlata, telepítése, leírása.
e)48
f) Tervezői nyilatkozat a hatósági előírások megtartásáról.
D. Villamos felsővezeték:
a) Helyszínrajz az oszlopok elhelyezéséről és vezeték elrendezésről.
b) Keresztszelvények az oszlopoknál.
c) Műtárgyak alatti átvezetés terve.
d) Elvi kapcsolási vázlat.
e) Műszaki leírás.
f)49
g) Tervezői nyilatkozat a hatósági előírások megtartásáról.
Iparvágányoknál ezeken túlmenően:
h) Feszítési terv.
i) Földelési terv.
j) A csatlakozást biztosító vasút felsővezeték-kiágazásának átalakítási tervei (feszítési terv, kapcsolási vázlat) a vasútvállalat jóváhagyó záradékával.
E. Térvilágítás.
a) Helyszínrajz a térvilágítási tartószerkezetekkel.
b) Keresztszelvények a térvilágítási tartószerkezeteknél.
c) Kapcsolási vázlat.
d) Műszaki leírás.
e) Tervezői nyilatkozat a hatósági előírások megtartásáról.
f)50
F. Vasúti rakodóberendezés (vasúti kocsi töltőlefejtő berendezés, rakodódaru, kocsibuktató, oldal- és homlokrakodó, egyéb beépített rakodó- és szállítógép, illetőleg berendezés):
a) Vasúti létesítmények tervezéséhez előírt kivitelű helyszínrajz.
b) Műszaki leírás.
c) Alaprajz.
d) Metszetek, mind a vágánytengelyre merőlegesen, mind a vágánytengellyel párhuzamosan, üzemi és üzemen kívüli helyzetben.
e) Fő-összeállítási terv.
f) Részletterv:
– az üzemközbeni űrszelvénybe is benyúló szerkezetek elrendezéséről, működéséről és rögzítéséről;
– vasúti vágányba épülő létesítmények, ill. pályán mozgó gépek, berendezések esetén a sínleerősítés és pályaterv.
g) Erőtani számítás a vasúti terhet viselő és a vasút feletti szerkezetek esetén.
h) Vízellátás, víztelenítés terve.
i) Villamos és érintésvédelmi terv műszaki leírással.
j) Közmű vezetékek kimutatása.
k)51
l) Tervezői nyilatkozat a hatósági előírások megtartásáról.
G. Vasúti kocsivontató mint járműmozgató berendezés:
a) Vasúti létesítmények tervezéséhez előírt kivitelű helyszínrajz.
b) Műszaki leírás.
c) Hajtómű és feszítőmű összeállítási terve.
d) Hajtómű, feszítőmű, terelőkorongok alapozási terve.
e) Vonó-, feszítő-, vezérlőkötél, terelőkorongok, vontató-, kötő-elemek szilárdsági számítása. Teljesítményszükséglet számítása.
f) Vontatóberendezés segédpálya terve.
g) Jármű megfogására szolgáló szerkezet, berendezés főösszeállítási terve, üzemi és üzemen kívüli helyzetben. (A működés megismeréséhez esetleg részlettervek.)
h) Vágányalatti átvezetések terve.
i) Villamosenergia-ellátás, érintésvédelem megoldásának terve.
j) Főkapcsoló-, vezérlő-, vészleállító szekrények, biztonsági berendezések elhelyezési terve.
k) Villamos műszaki leírás (villamos függések leírásával).
l) Vontatással érintett terület megvilágításának terve.
m)52
n) Tervezői nyilatkozat a hatósági előírások megtartásáról.
Megjegyzés: a terveken a vágányok tengelyéhez és a sínkoronaszinthez viszonyított méreteket is meg kell adni.
H. Tolópad, fordítókorong mint járműmozgató berendezés:
a) Vasúti létesítmények tervezéséhez előírt kivitelű helyszínrajz.
b) Műszaki leírás.
c) Tolópadpálya, fordítókorong akna szerkezeti kialakításának terve, a víztelenítés megoldása.
d) Sínleerősítés terve a tolópadon, ill. fordítókorongon, valamint a tolópadhoz, ill. fordítókoronghoz (aknákhoz) csatlakozó vágányokon.
e) Tolópad, ill. fordítókorong fő-összeállítási terve.
f) A hajtás kinematikai vázlata.
g) A tolópad, ill. fordítókorong mozgatása (hajtóművel), fékezése, rögzítése, reteszelése, megoldásának terve.
h) Tolópad, ill. fordítókorong hídszerkezetének erőtani számítása.
i) Hajtómű teljesítmény számítása.
j) Vezetőfülke kialakítása, kezelőszervek elhelyezési terve.
k) Villamosenergia-ellátás, érintésvédelem megoldásának terve (ha az áramellátás munkavezetékről történik, akkor annak tartóoszlopainak, az áramszedőnek a terve és szilárdsági számítása is).
l) Főkapcsoló, vészleállító-jelző, biztonsági berendezések elhelyezésének, megoldásának terve.
m) Villamos műszaki leírás.
n) A berendezések és környezetük megvilágításának terve.
o)53
p) Tervezői nyilatkozat a hatósági előírások megtartásáról.

Megjegyzés: Ha a tolópadra vagy fordítókorongra a járműmozgatás kocsivontató berendezéssel történik, akkor az arra vonatkozó terveket is be kell nyújtani a G. szerinti tartalommal.
J. Vasúti járműmérleg:
a) Vasúti létesítmények tervezéséhez előírt kivitelű helyszínrajz.
b) Műszaki leírás (a mérési folyamat leírásával).
c) Mérlegakna szerkezeti kialakításának terve, helyszínre adaptálva.
d) Mérlegakna víztelenítési terve.
e) Mérlegakna erőtani számítása.
f) Járműmérleg felépítményi terve a mérlegaknán, ill. a csatlakozó vágányrészen és a mérlegen.
g) Mérleghíd, illetve teherfelvevő szerkezetek fő- összeállítási terve, erőtani számítása.
h) Mérlegelő helyiség terve.
i) Villamos- és érintésvédelmi terv.
j)54
k) Tervezői nyilatkozat a hatósági előírások megtartásáról.

Megjegyzés: szabványosított vagy tipizált, illetőleg alkalmazási engedéllyel rendelkező mérleg esetén a g) szerinti tervet nem kell benyújtani.
II. Függőpálya engedélyezési terve
a) Helyszínrajz.
b) Hossz-szelvény (pályaterv).
c) Műszaki leírás.
d) Üzemi számítások.
e) A tartó- és feszítőkötelek méretezése, a kötelek összekötő és alátámasztó szerelvényeinek rajzai és számításai.
f) A hajtómű (fékmű) teljesítményszámítás, a vonókötél és feszítő köteleinek méretezése.
g) A hajtómű és fékek terve és azok fontosabb elemeinek számítása, a fékek teljesítményeinek ellenőrzése.
h) A vonókötél feszítési, a tartókötelek feszítési és lehorgonyzási terve, valamint számítása.
i) Az állomások elrendezési terve.
j) Az állványokat áthidaló és egyéb szerkezetek tervei és számításai.
k) Védőhidak, védőhálók és egyéb biztonsági berendezések általános és részletes tervei, valamint számításai.
l) A meglevő más létesítményeknek a függőpálya építésével kapcsolatban szükségessé váló átalakítás tervei.
m) A függőpályán közlekedő szállítókocsi, illetve kocsik összeállítási tervei, a kocsik űrszelvényének feltüntetésével.
n) Az erősáramú berendezések, valamint a jelző- és biztosítóberendezések elvi kapcsolási rajza és műszaki leírása.
Minden egyéb lényeges, az engedélyező hatóság ellenőrzése alá eső szerkezet terve és számítása.
o) Alapozási szakvélemény.
p) Kisajátítási területkimutatás és tervrajz.
r) A területfelhasználás engedélyezéséhez szükséges terv a vonatkozó jogszabályok szerint.
s)55
III. Távolsági szalagpálya engedélyezési terve
a) Helyszínrajz.
b) Hossz-szelvény (pályaterv).
c) Műszaki leírás.
d) Üzemi számítások.
e) A szállító heveder részletes leírása, méretezése, valamint a támasztó szerelvények rajza.
f) Támasztó szerkezetek és szalaghidak terve, valamint erőtani számítása.
g) Szalagfordító- és feszítőművek összeállítási terve.
h) Hajtóművek terve, teljesítményszámítás, méretezése.
i) Erősáramú, valamint a jelző- és biztosítóberendezések elvi kapcsolási rajza és részletes műszaki leírása. Érintésvédelmi terv.
j) Meglevő létesítmények keresztezésének és megközelítésének megoldásai, azok esetleges átalakítási tervei.
k) Az állomások általános elrendezési terve, az állomási gépészeti berendezések feltüntetésével. Az állomási szerkezetek erőtani számítása.
l) Alapozási szakvélemény.
m) Kisajátítási területkimutatás és tervrajz.
n) A területfelhasználás engedélyezéséhez szükséges terv a vonatkozó jogszabály szerint.
o)56
IV. Sífelvonó engedélyezési terve
a) Helyszínrajz.
b) Hossz-szelvény (pályaterv).
c) Részletes műszaki leírás.
d) Kötélméretezés.
e) Hajtómű és fékek terve, főbb elemeik számítása.
f) Kötélfeszítés terve és számítása.
g) Állomások általános elrendezési terve a gépészeti berendezések feltüntetésével.
h) Pályamenti elemek teve és számítása.
i) Vonszolók terve és szilárdsági számítása.
j) Energiaellátási terv, erős- és gyengeáramú berendezések elvi kapcsolási terve, leírása.
k) Kisajátítási területkimutatás és tervrajz.
l)57
m) Tervezői nyilatkozat a hatósági előírások megtartásáról.

4. számú melléklet a 15/1987. (XII. 27.) KM–ÉVM együttes rendelethez

Vasúti építmény megszüntetésének engedélyezéséhez szükséges bontási terv.
Az alább nem említett vasúti építmény megszüntetési (bontási) terveinek tartalmi követelményeit az engedélyező hatóság esetenként állapítja meg.
I.
Közforgalmú és sajáthasználatú vasút, iparvágány és építményei bontási terve
Pályatartozékokra és a vasúti pályával összefüggő vagy kapcsolatos helyhezkötött létesítményekre csak akkor kell külön bontási terv, ha azok a vasúti pálya megszüntetésével nem kerülnek teljesen elbontásra, vagy ha csak azok megszüntetése az engedélykérelem tárgya.
A. Vasúti pálya:
a) helyszínrajz, iparvágány esetén a csatlakozást biztosító vasút üzembentartójának záradékával,
b) műszaki leírás,
c) területrendezésre és újrahasznosításra vonatkozó tervek.
d)–e)58
B. Vasúti híd:
a) általános terv, ha a műtárgyat nem bontják el teljesen,
b) műszaki leírás.
c)–d)59
C. Biztosító és távközlési berendezés:
a) a bontás miatti átalakítás terve a megmaradó létesítményekkel kapcsolatban.
b) műszaki leírás.
c)60
D. Villamos felsővezeték:
a) a bontás miatti átalakítás terve a megmaradó létesítményekkel kapcsolatban,
b) műszaki leírás.
c)61
E. Térvilágítás:

a) műszaki leírás.
b)62
F. Vasúti rakodó-, járműmozgató berendezés és járműmérleg:
a) helyszínrajz,
b) alaprajz,
c) metszetek a vágánytengelyre merőlegesen és azzal párhuzamosan,
d) műszaki leírás.
e)63
Megjegyzés: a bontási terveken, rajzokon elkülöníthetően (színezéssel) kell feltüntetni a megmaradó, a bontásra és helyreállításra kerülő részeket, különös tekintettel az alapokra.
II.
Függőpálya, távolsági szalagpálya és sífelvonó bontási terve
a) műszaki leírás,
b) területrendezésre és újrahasznosításra vonatkozó tervek a megmaradó építményrészek feltüntetésével.
c)–d)64

5. számú melléklet a 15/1987. (XII. 27.) KM–ÉVM együttes rendelethez

Vasúti építmény létesítési, átalakítási és használatbavételi engedélye érvényességi idejének meghosszabbítására vonatkozó kérelem tartalmi követelményei.
1. Létesítési és átalakítási engedélynél
– az engedélyt kiadó hatóság megnevezése,
– az engedély száma, kelte és érvényességének határideje,
– a kivitelezés készültségi foka,
– a tervkorszerűségi nyilatkozat a tervező részéről,
– a létesítés vagy átalakítás várható befejezésének ideje.
2. Használatbavételi engedélynél:
– az engedélyt kiadó hatóság megnevezése,
– az engedély száma, kelte és érvényességének határideje,
– szaktervezői vagy szakértői állapotvizsgálati szakvélemény a mérési jegyzőkönyvekkel a vasúti építményekről.
1

A rendeletet a 289/2012. (X. 11.) Korm. rendelet 40. §-a hatályon kívül helyezte 2013. július 1. napjával.

2

A 2. § eredeti szövegének megjelölése (1) bekezdésre változott a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (1) bekezdése alapján, bevezető szövegrésze e módosító rendelet 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

3

A 2. § (1) bekezdés c) pontja a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

4

A 2. § (1) bekezdés d) pontja a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

5

A 2. § (1) bekezdés e) pontja a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

6

A 2. § (2) bekezdését a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (1) bekezdése iktatta be, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

7

A 3. § (1) bekezdése a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

8

A 3. § (3) bekezdése a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

9

A 3. § (4) bekezdése a 46/1999. (XII. 20.) KHVM rendelet 10. § (1) bekezdésével megállapított és a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 11. § a) pontja, a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

10

A 3. § (5) bekezdése a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 11. § b) pontja, a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

11

A 4. §-t a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

12

Az 5. § (1) bekezdését a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

13

Az 5. § (2) bekezdését a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

14

A 6. § (1) bekezdés bevezető szövegrésze a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

15

A 6. § (1) bekezdés b) pontját a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

16

A 6. § (1) bekezdés c) pontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

17

A 6. § (1) bekezdés e)–f) pontját a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

18

A 6. § (1) bekezdés g) pontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

19

A 6. § (2) bekezdése a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

20

A 7–12. §-t a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

21

A 13. § (1) bekezdése a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

22

A 13. § (2)–(4) bekezdését a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

23

A 14–15. §-t a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

24

A 16. § (1) bekezdése a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

26

A 17. § (2) bekezdése a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

27

A 18. § (1) bekezdését a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

28

A 18. § (2) bekezdése a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (4) és (5) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

29

A 19. § a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

30

A 20. § a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

31

A 21. § a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

32

A 22. § (1) bekezdése a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 11. § c) és d) pontja, a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

33

A 22. § (2)–(3) bekezdését a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

34

A 23. § (1) bekezdését a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

35

A 23. § (2) bekezdése a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

36

A 23. § (3) bekezdése a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg, e módosító rendelet 3. § (1) bekezdése alapján a 2009. október 1-jét követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

37

A 25. § a 49/2009. (IX. 30.) KHEM rendelet 1. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

38

Az 1. számú melléklet címe a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja alapján módosított szöveg.

39

Az 1. számú melléklet 1–7. pontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

40

Az 1. számú melléklet 8. pontját hatályon kívül helyezte a 127/1989. (XII. 19.) MT rendelet 6. § (9) bekezdése.

41

Az 1. számú melléklet 9–10. pontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

42

Az 1. számú melléklet 11. pontját a 86/2006. (XII. 26.) GKM rendelet 25. §-ának f) pontja hatályon kívül helyezte.

43

Az 1. számú melléklet 12–14. pontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

44

Az 1. számú melléklet 15. pontját a 24/2004. (III. 10.) GKM–KvVM együttes rendelet 6. §-ának (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

45

A 2. számú melléklet első mondata a 95/2006. (XII. 27.) GKM rendelet 11. § h) pontja szerint módosított szöveg.

46

A 3. számú melléklet I. A) pont u) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

47

A 3. számú melléklet I. B) pont i) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

48

A 3. számú melléklet I. C) pont e) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

49

A 3. számú melléklet I. D) pont f) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

50

A 3. számú melléklet I. E) pont f) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

51

A 3. számú melléklet I. F) pont k) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

52

A 3. számú melléklet I. G) pont m) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

53

A 3. számú melléklet I. H) pont o) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

54

A 3. számú melléklet I. J) pont j) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

55

A 3. számú melléklet II. pont s) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

56

A 3. számú melléklet III. pont o) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

57

A 3. számú melléklet IV. pont l) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

58

A 4. számú melléklet I. A) pont d)–e) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

59

A 4. számú melléklet I. B) pont c)–d) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

60

A 4. számú melléklet I. C) pont c) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

61

A 4. számú melléklet I. D) pont c) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

62

A 4. számú melléklet I. E) pont b) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

63

A 4. számú melléklet I. F) pont e) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

64

A 4. számú melléklet II. pont c)–d) alpontját a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 105. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére