PK BH 1987/15
PK BH 87/01/15
1987.01.01.
Állathizlalási szerződésből fakadó elszámolási viták során a bizonyítás lefolytatásánál irányadó szempontok [Ptk. 417. §; Pp. 141. §].
A felperes, mint hizlaltató az alperesekkel bérhizlalásra kötött szerződést. A szerződésben az alperesek vállalták, hogy a felperes által átadott süldőket a felperes által térítésmentesen biztosított darabonkénti 90 kg süldőtáp és 246 kg hízótáp felhasználásával körülbelül 110 kg súlyra felhizlalják, és a felperesnek visszaadják. A szerződés szerint a hizlalásért az alpereseket minden kg súlygyarapodásért 7 Ft ellenszolgáltatás illeti meg, de ha a biztosított táp feletetése esetén a szerződésben kikötött súlygyarapodás nem következik be, a felperes a hizlalási díjból jogosult levonni a felhasznált többlettakarmány kiskereskedelmi árát.
A hizlaláshoz szükséges süldő- és hízótápot a felperes termeltető a nagykereskedelmi áron vásárolta és szállította az alpereseknek. A táp minőségére az alperesek részéről különösebb panasz nem volt, de a sertések nem híztak kellően; s emiatt a hizlaláshoz a szerződésben kikötött nagyobb mennyiségű tápot használtak fel az alperesek.
A szerződés teljesítése után végzett végelszámolás eredményeként a felperes megállapította, hogy az alperesek részére hizlalási díj – a takarmány többletfelhasználás miatt – nem jár, sőt az I. r. alperes 17 662 Ft-tal, a II. r. alperes 6424 Ft-tal, a III. r. alperes pedig 18 959 Ft-tal tartozik.
Az alperesek önként nem teljesítettek.
A felperes keresetében az előzőekben megjelölt összegek megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Azzal védekeztek, hogy – mint utóbb kiderült – a süldők egy része selejtes, ún. „kutya sertés” volt, amelyek a takarmányt rosszul hasznosították, s ezért nem tehetnek arról, hogy a szerződésben kikötöttnél több takarmány felhasználására került sor. Hivatkoztak arra is, hogy a szerződésben kikötött 3,73 és 3,50 kg mennyiségű takarmányból a leggondosabb hízlalás mellett sem lehetett 1 kg súlygyarapodást elérni. Ezt utóbb a felperes is belátta, s ezért az elszámolásnál 1 kg súlygyarapodásra már 4 kg tápot számolt el, de ez a mennyiség sem volt alkalmas az 1 kg súlygyarapodás eléréséhez.
Egyben az alperesek viszont-keresetet támasztottak, a szerződést megtámadták, s az I. r. alperes 24 759 Ft, a II. r. alperes 29 750 Ft, a III. r. alperes pedig 29 750 Ft megfizetésére kérte kötelezni a felperest. A III. r. alperes 2848 Ft iránt beszámítási kifogást is előterjesztett. A szerződés megtámadását tévedésre, kölcsönös tévedésre alapították, a viszont-keresetüket pedig a gondozási díj, az állatorvosi költség, a táp kis- és nagykereskedelmi ára közötti különbözetre stb. alapozták.
Az elsőfokú bíróság a kijavított ítéletével az I. r. alperest 6759 Ft-nak és 576 Ft perköltségnek, a III. r. alperest 7156 Ft-nak és 580 Ft perköltségnek a felperes részére való megfizetésére, a felperest pedig arra kötelezte, hogy a II. r. alperesnek 1411 Ft-ot és 390 Ft perköltséget fizessen meg. Ezt meghaladóan a felperes keresetét és az alperesek viszont-keresetét elutasította.
A bíróság a beszerzett szakértői vélemény alapján azt állapította meg, hogy az alpereseknek hizlalásra átadott vegyes fajtájú sertések hizlalásánál 1 kg súlygyarapodás 4,50 kg táp felhasználásával volt elérhető.
Megállapította azt is, hogy a felperes a hizlaláshoz szükséges tápot nagykereskedelmi áron kapta, s azt a 15/1979. (XI. 1.) ÁH számú rendelkezésnél fogva az elszámolásnál kiskereskedelmi áron nem vehette volna figyelembe.
Az ítélet indokolásának lényege szerint az alperesek által hizlalt sertéseknél 1 kg súlygyarapodás 4,5 kg táp felhasználásával volt elérhető azért, mert egyrészt a hizlalásra átadott állomány egy része nem volt megfelelő, másrészt pedig háztáji tartási körülmények között csak 4,5 kg táp feletetése folytán jelentkezhet 1 kg súlygyarapodás. A hízóállomány egy részének nem megfelelő fajtája stb. miatt – a Ptk. 392. §-a (3) bekezdésének rendelkezésére figyelemmel – a felhasznált többlettakarmány költségét a felperesnek kell viselnie. Így az elszámolásnál 1 kg súlygyarapodásra 4,5 kg tápot kell figyelembe venni. Téves volt a felhasznált takarmánynak kiskereskedelmi áron való elszámolása is, mert a felperest a 15/1979. (XI. 1.) ÁH sz. rendelkezés szerint a kiskereskedelmi árrés nem illette meg. A szerződéseknek ezzel ellentétes tartalma semmis, s ezért a táp értékét nagykereskedelmi áron kellett számításba venni.
Utalt az elsőfokú bíróság arra is, hogy az állatorvosi költségek megtérítésével, az elhullások elszámolásával és az átadáskori súlylevonás elszámolásával kapcsolatos vitát a bíróság a szerződésben kikötött rendelkezéseknek megfelelően döntötte el.
A másodfokú bíróság a fellebbezési eljárásban lefolytatott részbizonyítás után meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét indokai alapján helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Pp. 141. §-ának (2) bekezdése szerint a bíróság – amennyiben a tényállás megállapítása végett szükséges – a feleket felhívja nyilatkozataik megtételére, és lefolytatja a bizonyítási eljárást.
A perben eljáró bíróságok nem tettek eleget a fent írt kötelezettségüknek, és nem folytatták le a tényállás megállapítása végett szükséges bizonyítást. Annak megállapításához ugyanis, hogy háztáji jellegű tartási és hizlalási körülmények között 1 kg súlygyarapodás eléréséhez hány kg süldő és hízótáp szükséges, nem mellőzhető a tápok beltartalmi összetevőjének pontos ismerete. Erre személyes meghallgatás során a szakértő is utalt. A bíróságok ennek ellenére nem derítették fel, hogy a felperes által az alperesnek szállított tápok milyen recepturúk szerint készültek, a tápoknak mi volt az összetétele és tápértéke. Mindez azért is különösen fontos lett volna, mert adatok vannak arra, hogy a perbeli időben a tápok összetétele tekintetében országosan problémák jelentkeztek.
A bíróságok akkor jártak volna el helyesen, ha a szállítójegyek alapján és a keverőüzem recepturáinak, továbbá a táp keverőüzemi mintavizsgálati eredményeinek beszerzése útján a szükséges adatokat felderítik, majd a szakértői vélemény kiegészítését rendelik el. A tápok recepturáinak ismerete nélkül ugyanis megalapozatlan az a megállapítás, hogy 1 kg súlygyarapodás eléréséhez 1,5 kg süldő- és 3 kg hízótáp felhasználására volt szükség. A szükséges táp mennyiségének megállapítása körében jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy az alpereseknél a hizlalás nem nagyüzemi körülmények között, hanem kisüzemi, háztáji gazdálkodás keretében történt, tehát a háztáji gazdaságokra vonatkozó adatok beszerzése a lényeges.
Megalapozatlan a jogerős ítélet azért is, mert – mint azt a szakértők is hangsúlyozták – a súlygyarapodás szempontjából komoly jelentősége van az állomány fajtajellegének és ezen belül az állatok hízásra való alkalmasságának és fejlettségének.
Az alperesek által hizlalt sertések fajtajellege nem megfelelően tisztázott, pedig ez a peres felek részletes meghallgatása útján felderíthető lett volna. Nem tisztázott az sem, hogy milyen arányban voltak a hizlalásra alkalmatlan ún. „kutya sertések”. Ezek aránya pedig a takarmány felhasználás mennyiségének szempontjából jelentős lehet. A perben adatok merültek fel arra, hogy a sertések egy része fajtajellege miatt alkalmatlan volt a hizlalásra. Erre utal egyebek között az is, hogy az I. r. alperes előadása szerint az 1984. március 2-án leadott 7 db sertés összsúlya 387 kg volt, ami ténylegesen 55 kg egyedi súlynak felelt meg, nyolc és fél hónapi nevelés és hizlalás után.
Mindezekre tekintettel a bíróságnak a sertések fajtajellegére vonatkozó tényállást részletesen fel kellett volna deríteniük. Ha ugyanis a tapasztalati tények szerint 1 kg súlygyarapodás eléréséhez 4,5 kg táp felhasználása szükséges, hizlalásra alkalmatlan állatoknál a tápfelhasználás ettől eltérő lehet, a nem megfelelő fajtájú állatok hizlalása nagyobb tápfelhasználást igényelhet. Ezért a bíróságoknak a szakértői vélemény kiegészítését kellett volna elrendelniük arra vonatkozóan is, hogy a hizlalásra alkalmatlan egyedek száma milyen arányú volt, és ez milyen többletfelhasználást tett szükségessé.
A kifejtettekre tekintettel a másodfokú bíróság nem volt abban a helyzetben, hogy megalapozott döntést hozzon, szükséges lett volna az előbbiekben részletezett további bizonyítás lefolytatása, így a jogerős ítélet megalapozatlan. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. III. 20 296/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás