GK BH 1987/210
GK BH 87/06/210
1987.06.01.
A bányászati tevékenységgel vízszintemelkedés folytán okozott kár megtérítése iránt előterjesztett követelés elbírálására nem a bányászatról, hanem a vízügyről szóló jogszabályok az irányadók [1960. évi III. tv. 42. § (2) és (3) bek., 50. § (1) bek.; 1964. évi IV. tv. 35. § (1) és (2) bek.; 32/1964. (XII. 13.) Korm. sz. r. 4. § (2) bek.].
A felperes a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésére, illetőleg a vízügyről szóló 1964. IV. törvény végrehajtására kiadott 32/1964. (XII. 13.) Korm. számú rendelet 4. §-ának (2) bekezdésére alapított keresetében 227 298 Ft és ennek kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Kérelme alátámasztásaként előadta, hogy a hasznosításában levő halastó vízellátása természetes úton biztosított volt. Addig, amíg az alperes az 1982. évben a bányatevékenységét meg nem kezdte, a halastó vizének leeresztése, elfolyása, illetőleg szinten tartása az előbbiek szerint megoldott volt. Ezt követően azonban – a bányavíz következtében a halastó vízszintje olyan mértékben megnövekedett, hogy az őszi halászat csak a tó vizének rendszeres, évenkénti szivattyúzásával vált lehetségessé. E munka elvégzésére a vízügyi igazgatósággal kötött szerződést. Az így felmerült költségeket az alperes az 1982-84. évekre megtérítette, az 1985. évre vonatkozó igényének kiegyenlítését ellenben megtagadta.
Az elsőfokú bíróság az alperes védekező iratának előterjesztését követően hozott végzésével elrendelte az ügy iratainak az államigazgatási hatósághoz való áttételét. Döntését a bányászatról szóló 1960. évi III. törvény 42. §-ának (2) és (3) bekezdésére, valamint 44. §-ára alapította. Utalt a végzés indokolásában arra is, hogy a bírósági eljárás szempontjából a Pp 366. §-a (2) bekezdésének a) pontja és 367. §-ának (2) bekezdése az irányadó.
A végzés ellen a felperes fellebbezett, és egyfelől a végzés hatályon kívül helyezésével az eljárt bíróságnak az eljárás folytatására történő utasítását, másfelől a vízügyi igazgatóság által ellene indított, az elsőfokú bíróság előtt folyamatban levő pernek az e perhez való egyesítését kérte. Szerinte az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott a bányatörvényre, a jelen ügy elbírálása szempontjából ugyanis a vízügyről szóló 1964. évi IV. törvényt és az ennek végrehajtására kiadott 32/1964. (XII. 13.) Korm. számú rendelet, mint speciális szabályt kell alkalmazni. Így nincs helye az előzetes államigazgatási eljárásnak. A vízügyi igazgatóság által ellene indított pernek pedig a jelen perhez való egyesítését a tárgyi összefüggés mellett a célszerűség és a pergazdaságosság indokolja.
Az áttételt elrendelő elsőfokú végzés ellen előterjesztett fellebbezés az alábbiak szerint részben alapos.
Az elsőfokú bíróság az általa felhívott jogszabályok téves értelmezésével hozta meg az iratoknak az államigazgatási hatósághoz történő áttételére vonatkozó végzését.
Az elsőfokú bíróság által felhívott – a bányászatról szóló – 1960. évi III. törvény (Bt) 42. §-ának (2) és (3) bekezdése értelmében – egyebek mellett – azt a kárt kell az e törvény rendelkezése szerint megtéríteni, amely a bányászati tevékenységgel összefüggésben vízelvonás folytán keletkezett. A bányászati tevékenységgel okozott egyéb károk megtérítésére, úgyszintén a bányakárokkal kapcsolatos, e törvényben nem szabályozott kérdésekre a polgári jog általános szabályai, illetve egyéb speciális rendelkezések az irányadók. Ilyen értelemben rendelkezik a Bt 50. §-ának (1) bekezdése, amikor kimondja, hogy a bányászati tevékenység folytán a bányából a felszínre kerülő víz elvezetése esetére a vízügyi szabályok az irányadók.
A vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény (Vt) végrehajtására kiadott 32/1964. (XII. 13.) Korm. számú rendelet 4. §-ának (2) bekezdése értelmében az, aki – tevékenységére tekintet nélkül – a vizek természetes folyását (áramlását) önkényesen megváltoztatja, és ezzel mást hátrányosabb helyzetbe hoz, vagy másnak kárt okoz, – az egyéb költségek mellett – köteles a kárt megtéríteni. A Vt 35. §-ának (1) és (2) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy az e törvényben szabályozott jogviszonyokból származó kártalanítás, illetve kártérítés felől a bíróság határoz, a kártérítés módja és mértéke tekintetében pedig a polgári jognak a kártérítésre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.
A fentiek értelmében a Bt 44. §-a nem kerülhet alkalmazásra, amiből viszont az is következik, hogy a jelen ügyben a bírósági eljárást nem kell államigazgatási eljárásnak megelőznie. A fellebbezés tehát ennyiben alaposnak bizonyult.
Helytállóan mutatott rá azonban az elsőfokú bíróság a végzésének indokolásában arra, hogy a felperes 227 298 Ft-ban megjelölt igénye – jóllehet az nem bányakár – végeredményben szerződésen kívül okozott kárnak minősül, következésképpen a kereset elbírálására – a Pp 366. §-a (2) bekezdésének és 367. §-a (2) bekezdésének a rendelkezése folytán – a megyei bíróság székhelyén levő városi bíróságnak van hatásköre és illetékessége. Ennyiben a fellebbezés alaptalan, a Legfelsőbb Bíróság tehát ennek megfelelően változtatta meg az elsőfokú bíróság végzését. (Legf. Bír. Gf. I. 31 007/1986. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás