KK BH 1987/225
KK BH 87/06/225
1987.06.01.
A szolgálat alóli kibúvás bűntette akkor is megvalósul, ha az elkövető abból a célból, hogy katonai szolgálatának teljesítése alól kivonja magát, olyan valótlan tényt állít megtévesztésként, amely valóság esetén sem vezetne a leszerelésére [Btk. 346. § (1) bek.].
A katonai bíróság a sorkatona vádlottat szolgálat alóli kibúvás bűntettében mondotta ki bűnösnek.
A tényállás szerint a vádlott a lakhelyéhez közel eső alakulatnál szolgált, ahonnan távolabbi helyőrségbe helyezték. Elhatározta ezért, hogy – akár bűnös úton is – kieszközli a szolgálatból elbocsátását. Szabadságának ideje alatt ismerőseitől olyan tájékoztatást kapott, hogy azt a katonát, aki ellen közlekedési baleset okozása miatt büntetőeljárás indul, többnyire leszerelik. Alakulatához visszatérve ezért elöljárójának valótlanul azt jelentette, hogy a szabadság ideje alatt személygépkocsival közlekedési balesetet okozott, amelynek sértettjét súlyos sérülésekkel kórházba szállították, s e miatt a rendőrség vele szemben az eljárást megindította. Az elöljáró azonban az illetékes hatóságoknál érdeklődött a közlekedési baleset felől, s megállapítást nyert, hogy a vádlott jelentése valótlan.
A katonai bíróság ítélete ellen a védő bűncselekmény hiányában történő felmentés végett fellebbezett. Érvelése szerint, mivel a vádlott hivatkozása valóság esetén sem vezetett volna leszerelésére, magatartása nem valósítja meg a szolgálat alóli kibúvás bűntettét.
A Legfelsőbb Bíróság ezt az álláspontot nem találta elfogadhatónak.
A Btk. 346. §-ának (1) bekezdésében írt szolgálat alóli kibúvás bűntettét az a katona követi el, aki abból a célból, hogy a katonai szolgálatának teljesítése alól kivonja magát, testét megcsonkítja, egészségét károsítja, vagy megtévesztő magatartást tanúsít. A bűncselekmény tehát a célzat meglétében a megtévesztő magatartás tanúsításával befejezetté válik.
Jelen esetben a vádlott a katonai szolgálat alóli kibúvás céljából valótlan jelentést tett, állítva, hogy közlekedési balesetet okozott, és emiatt ellene büntetőeljárás indult. Ezzel a Btk. 346. §-ának (1) bekezdésében írt kibúvást célzó megtévesztő magatartást tanúsított, mellyel a szolgálat alóli kibúvás bűntette befejezést nyert. E bűncselekménynek nem tényállási eleme, hogy a katona által történt valótlan tényállítás valóság esetén leszereléséhez vezessen, az akkor is megvalósul, ha az állított tény a valóság esetén sem vezetne a szolgálatból elbocsátáshoz.
Nem tévedett így a katonai bíróság, amikor a vádlott bűnösségét megállapította, az azt sérelmező fellebbezésnek ezért nem lehetett helyt adni. (Legf. Bír. Katf. III. 136/1986.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
