GK BH 1987/252
GK BH 87/07/252
1987.07.01.
I. A határállomáson átrakást végző vasút szállítmányozói tevékenysége a belföldi vasúti fuvarozási szerződés megkötésével vagy a címzettnek e nélkül, közvetlenül történő kiszolgáltatással ér véget [Ptk. 514. § (1) bek., 521. § (1) bek.].
II. A szállítmányozónak „fuvarozó módjára” fennálló felelősségét nem az egyes fuvarozási szabályzatok (egyezmények), hanem a fuvarozásra vonatkozó polgári jogi szabályok alapján kell elbírálni [Ptk. XLI. fejezet, 521. § (3) bek.].
III. A szállítmányozó a rábízott dolognak a szállítmányozás tartama alatti elveszése vagy megsemmisülése esetén a dolog értékét köteles megtéríteni. Az érték megállapítására azonban általában nem alkalmazhatók a nemzetközi fuvarozási szabályzatok rendelkezései [Ptk. 503. § (1) bek., 520. § (1) bek.].
A Szovjetunióban SZMGSZ fuvarozási szerződés keretén belül feladtak egy vasúti kocsiban bevallott súlyú ferromangánt Záhony rendeltetési állomásra, címzettként a felperest megjelölve. Mivel a felperes Záhonyban a küldeményt nem tudja ténylegesen átvenni, ezért az ezzel kapcsolatos teendők ellátásával – szállítmányozási szerződés keretében – az alperest, pontosabban annak szállítmányozási részlegét, a MÁVTRANS-ot bízta meg, amely szervezet a küldemény vasúttól való kiváltását, átrakását és a felperes megbízásából való feladását külön díjazás ellenében elvégzi.
A küldeményt az SZMGSZ fuvarozás szerinti kiszolgáltatás alkalmával Záhonyban mérlegelték, és megállapították annak tényleges súlyát, tehát azt az árumennyiséget, amely az alperes, mint szállítmányozó birtokába került. Ehhez képest az alperes kevesebb árut rakott át a belföldi vagonokba, így kevesebb áru érkezett a felperes belföldi megrendelőihez, minek következtében a felperest a hiányzó áru értékének erejéig kár érte. Keresetében ennek megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes lényegében nem vitatta a felelősségét, de a kártérítés mértékének meghatározásánál az SZMGSZ szabályait látta alkalmazhatónak. A felperes viszont követelését, annak mértékét a szállítmányozás szabályaira figyelemmel dolgozta ki, ami összegszerűségében magasabb az előbbinél.
Az elsőfokú bíróság lényegében az alperes álláspontját fogadta el.
Az SZMGSZ fuvarozási szabályzat – mint minden hasonló szabályzat – időben és térben meghatározza érvényesülésének körét. Erre nézve, ilyen megközelítésben a dolog természeténél fogva nem is tartalmaz kifejezetten rendelkezést, azáltal azonban, hogy a SZMGSZ 22. cikke a vasút felelősségét a feladás és a kiszolgáltatás közti időtartamra helyezi, egyértelműen utal az SZMGSZ hatályának kezdetére és végére, de nemcsak az időtényező, hanem a földrajzi hely szempontjából is.
Az SZMGSZ mint fuvarozási szabályzat érvényesülése tehát a kiszolgáltatással véget ért, amely elvet az sem töri meg, hogy bizonyos esetekben a vasút a kiszolgáltatás után észlelt károk miatt is felelősségre vonható, mert ezekben az esetekben csak az észlelés kiszolgáltatás utáni, és azt, hogy a kár már a kiszolgáltatáskor is fennállott, a jogosultnak bizonyítania kell.
Az SZMGSZ alapján a fuvarozásban résztvevő vasutakat egyetemleges felelősség terheli a fuvaroztatókkal szemben, illetve az egyik vasút által kifizetett kártérítési összeget a fuvarozásban részt vevő többi vasút (főszabályként) kilométer-arányosan viseli. Az egyetemlegesen felelős vasutak belső jogviszonyára épülő visszkereseti igények elsősorban a bírói ítéleten alapulnak, következésképpen az SZMGSZ szabályaival ellentétes bírói gyakorlat nemcsak törvénysértő, hanem az SZMGSZ Megállapodást aláíró országok ellenőrző tevékenysége révén a továbbhárítás szempontjából végrehajthatatlan is.
Az elsőfokú bíróság ítélete ezekbe az elvekbe és az SZMGSZ hatályosulásának alapvető szabályaiba ütközik, mert a záhonyi kiszolgáltatást követően keletkezett károkra nézve a vasút felelősségét az SZMGSZ rendelkezései szerint bírálta el, aminek elvi megalapozatlanságán az a feltételezés sem változtat, hogy az alperes az adott ügyben az általa kifizetett összegnek a szovjet vasutakra való részbeni áthárítását nem kísérelné meg.
A perbeli küldemény záhonyi kiszolgáltatásával véget ért a vasút (az egyetemlegesen felelős szovjet és magyar vasút) felelőssége és az SZMGSZ hatálya, a küldemény fuvarjogilag a felperes birtokába került. E fuvarjogi következményen semmit sem változtat, hogy ténylegesen nem a felperes, hanem megbízottja, a MÁVTRANS volt az átvevő, mert a megbízott cselekménye a megbízóéval azonos értékű.
Az SZMGSZ szerinti kiszolgáltatással azonban nemcsak az SZMGSZ hatálya ért véget, hanem ugyanakkor kezdetét vette az a sajátos letéteményesi elveket is tartalmazó állapot, amelyre az a jellemző, hogy az áruval a megbízó csak jelképesen rendelkezik, a küldemény fizikailag a szállítmányozó rendelkezése alá kerül. Ebben az időszakban kerül sor a küldemény rendes nyomtávú vagonokba való átrakására és a belföldi fuvarozási szabályzat (VÁSZ) szerinti feladásra E szállítmányozási tevékenység – ugyancsak időben és térben – a belföldi vasúti fuvarozási szerződés megkötésével ér véget.
A MÁVTRANS-nak a küldemény átvételére, átrakására és újra-feladására vonatkozó tevékenységére külön jogszabály hiánya miatt a Ptk. XLIII. „Szállítmányozás” című fejezetében foglaltakat kell alkalmazni, arra is tekintettel, hogy megbízatása teljes mértékben fedi a Ptk. 521. §ának (1) bekezdésében és az 514. § (1) bekezdésében foglalt kritériumokat. Ha pedig a MÁVTRANS tevékenysége a Ptk. XLIII. fejezete szerint minősül, úgy a felelősségére is az e fejezetben foglaltak az irányadóak.
A Ptk. 520. §-ának (1) bekezdése szerint a szállítmányozó szállítmányozási tevékenysége körében a küldeményben bekövetkezett kárért fuvarozó módjára, más károkért az általános szabályok szerint felel.
A „fuvarozó módjára” való felelősség azonban nem azt jelenti, hogy a szállítmányozó magatartását valamely, az eseményekben szereplő fuvarozási szabályzat (jelen perben az SZMGSZ vagy a VÁSZ) alapján kellene, vagy lehetne elbírálni, hanem azt, hogy az árukárokra nézve a Ptk. XLI. „Fuvarozás” című fejezetében, a felelősségre vonatkozó elvek érvényesülnek. A Ptk. XLIII. fejezetének ugyanis egy-egy fuvarozási szabályzat nem a mögöttes területe, hanem a Ptk. általános része, illetve az, amit maga a Ptk. az 521. § (3) bekezdésében meghatároz. Eszerint amennyiben e fejezetből más nem következik, a szállítmányozó szerződéseire és más jogcselekményeire a bizomány, a küldemény kezelésére, megóvására és továbbítására pedig a fuvarozás szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Egyébként arra, hogy a „fuvarozó módjára” való felelősség a Ptk. XLI. fejezete szerinti elvek érvényesülését jelenti, a miniszteri indokolás is utal. [Ez alól az az eset a kivétel, amikor a szállítmányozó a Ptk. 517. §-ának (1) bekezdésében foglaltak ellenére elmulasztja a fuvarozóval szembeni igényérvényesítést. Ilyenkor felelősségének alapját az képezi, hogy az adott fuvarozási szabályzat szerint az adott fuvarozótól milyen összegű kártérítéshez lehetett volna jutni, mindez azonban más kérdés.]
A Ptk. 501. §-a szerint a fuvarozó felelős azért a kárért, amely a küldemény átvételétől a kiszolgáltatásig terjedő idő alatt a küldemény teljes vagy részleges elveszéséből, megsemmisüléséből vagy megsérüléséből keletkezett...
A Ptk. 501. §-át összevetve a már idézett 520. § (1) bekezdésével, megállapítható az alapvető azonosság. Az 520. § (1) bekezdése ugyanis a felelősség kezdetét és végét „a szállítmányozási tevékenység körében” kifejezéssel határozza meg, amely tevékenység az 501. § szerinti megfogalmazással csak szemléltetőbbé válik: itt ugyanis a küldemény átvételétől a kiszolgáltatásig terjedő idő a releváns. Ennek folytán annak, hogy a szállítmányozó felelősségének kezdetére és végére melyik rendelkezés lenne az irányadó, tulajdonképpen nincs is jelentősége, mert mindkét rendelkezés alapján azonosan kell megállapítani, hogy e felelősség a küldemény átvételével (a birtokba jutással) veszi kezdetét, és a kiszolgáltatással végződik, ami a szállítmányozás alapesetét nézve általában a fuvarozónak való feladást jelenti, de a címzett részére való közvetlen kiszolgáltatás sem kizárt.
A Ptk. 503. §-ának (1) bekezdése szerint a küldemény teljes vagy részleges elveszése, illetőleg megsemmisülése esetében a fuvarozó fuvardíjra, illetőleg a fuvardíj arányos részére nem tarthat igényt, köteles továbbá megtéríteni az elveszett dolog értékét. E rendelkezés szerint tehát a fuvarozó köteles megtéríteni az elveszett dolog értékét, és mivel a szállítmányozó a küldeményben bekövetkezett károkért fuvarozó módjára felel, ezért a szállítmányozó is a dolog értékét köteles megfizetni.
Arra nézve, hogy mit kell a dolog értékének tekinteni, a Ptk. további rendelkezést már nem tartalmaz úgy, mint az egyes fuvarozási szabályzatok, amelyekben a szállítói számlának, a tőzsdei árnak stb. van elsődlegesen meghatározó szerepe. A Ptk. miniszteri indokolása e kérdéssel részletesen foglalkozik, de elsősorban abban az összefüggésben, hogy a kártérítésnek az elveszett dolog értékére való korlátozása nem a damnum emergensre való korlátozását jelenti, hanem annál is szűkebb...
A perbeli küldemény részleges elveszése – mint arról már szó volt – olyan időszakban következett be (legalábbis az eddigi adatok szerint), amikor kizárólag a szállítmányozás szabályai érvényesültek. Így az alperes, mint szállítmányozó köteles az elveszett áru értékét megtéríteni.
A Ptk. 360. §-ának (1) bekezdése szerint a kártérítés a károsodás bekövetkezésekor nyomban esedékes. E rendelkezés alapulvételével a bírói gyakorlat – kivételes esetektől eltekintve – következetesen a dolog károkozás-kori értékét veszi figyelembe, az alperes megtérítési kötelezettségének alapját tehát az az ár képezi, amely az adott időben érvényes volt. Ha volt hatósági ár, úgy ez jön figyelembe, mert ez mutatja az áru akkori, társadalmilag elfogadott, sőt kötelezővé tett értékviszonyait, ezért ettől tulajdonképpen sem a feleknek, sem a bíróságnak nincs is módja eltérni.
Minden más ár alkalmazása, így különösen az SZMGSZ szerinti értékviszonyoknak a Ptk. szabályai zárt körébe való beépítése a Ptk. rendelkezéseivel ellentétes, így törvénysértő. Egyébként a KGST országok egymás közti kapcsolatában a külkereskedelmi ár és a tényleges külkereskedelmi, így a társadalmi, a gazdasági érték nem is fedi egymást. Ezen országok közt ugyanis az ún. KGST árelv érvényesül, amelyben az öt év világpiaci átlagában jelentkező értékviszonyok tükröződnek. Ezek gyakorlatilag csak ritkán azonosak a pillanatnyi világpiaci árakkal, tehát a rubelben meghatározott érték árfolyam szerinti sorozata nem fejezi ki a Ptk. 360. §-ának (1) bekezdése szerinti, az előzőekben ismertetett követelményeket.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp 252. §-ának (3) bekezdése alapján a fellebbezett részében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a megadott irányelvek szerint új eljárásra, és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Gf. III. 30 252/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás