MK BH 1987/256
MK BH 87/07/256
1987.07.01.
Az üzemi balesetet szenvedett dolgozó menthető okból nem érvényesítette a kártérítési igényét, ha a keresetveszteséget okozó munkaképesség-csökkenését korábban természetes eredetű egészségromlással hozták okozati összefüggésbe, később azonban orvosilag megállapították, hogy a munkaképesség-csökkenése az üzemi balesetre vezethető vissza. Ez esetben a dolgozó az okozati kapcsolat megállapítását követő hat hónapon belül akkor is érvényesítheti az igényét, ha az elévülési idő már eltelt vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra [Mt. 5., 62. §; 26/1980. (XII. 20.) MüM sz. r. 13. §, 14. § (1) bek.; MK 93. sz.].
A felperes kisegítő (átrakó) munkásként dolgozott az alperesnél, amikor 1978. március 21-én üzemi balesetet szenvedett. 1978. június 27-ig táppénzes állományban volt, majd 1978. július 31-ig könnyű szolgálatra osztották be. Az erre az időszakra eső keresetveszteségét az alperes megtérítette.
1978. augusztus 1-jétől 1979. április 30-ig ismét kisegítő munkakörben dolgozott. Mivel az üzemorvos alkalmatlannak találta ennek a munkakörnek az ellátására, 1979. május 1-jétől barakos munkakörbe osztották be. Ebben a munkakörben dolgozott, amikor az Orvosszakértői Intézet I-II. fokú orvosi bizottsága az 1979. július 19-én kelt véleményében 35 %-os munkaképesség-csökkenést állapított meg nála, de az üzemi balesetével nem hozta okozati összefüggésbe, hanem sorsszerű betegségből eredőnek tekintette.
A később sorra került újabb vizsgálat eredményeként az Orvosszakértői Intézet I. fokú orvosi bizottsága az 1984. március 14-én kelt véleményében azt állapította meg, hogy az 1978. március 21-i üzemi balesetéből eredően 16 % a munkaképesség-csökkenése. Ezt a szakvéleményt a II. fokú orvosi bizottság megerősítette.
A felperes az orvosi szakvéleményekre tekintettel ismét kártérítés iránti kérelemmel fordult az alpereshez. Kérelmét az alperes, majd a munkaügyi döntőbizottság elutasította.
A felperes az utóbbi határozat megváltoztatása iránt keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. 1978. augusztus 1-jétől kérte kötelezni az alperest a keresetvesztesége megtérítésére.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította. A 26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendeletre hivatkozással megállapította, hogy az elévülési idő attól az időponttól veszi kezdetét, amikor a sérelem folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés első ízben vezetett jövedelemcsökkenésre. Az ettől számított 3 éven belül a felperes kártérítést nem igényelt, ezért a követelés elévült.
A megyei bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
Az eljárt bíróságok ítéletei ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes 1978. március 21-én szenvedett üzemi balesetet, és az ebből eredő keresetveszteséget az alperes 1978. július 31-ig meg is térítette. Tény az is, hogy az alperes felhívta a felperes figyelmét arra, hogy ha az üzemi balesettel összefüggésben munkaképesség-csökkenése és ebből kifolyólag keresetvesztesége keletkezik, kártérítést igényelhet.
A felperesnél az orvosi bizottságok csak az 1979 évben állapítottak meg 35 %-os munkaképesség-csökkenést, de ezt sorsszerű megbetegedésből eredőnek tekintették. A munkaképesség-csökkenés ugyan keresetveszteséget okozott, de az ebből eredő kárát megalapozottan nem igényelhette. Csak az 1984. évben megismételt orvos-szakértői vizsgálat mondotta ki, hogy az 1978. március 21-i üzemi balesetből kifolyólag véleményezhető 16 %-os munkaképesség-csökkenés. Tehát csak ekkortól állott a felperes rendelkezésére olyan bizonyíték, amelyre hivatkozással az alperestől kártérítést igényelhetett.
A Munka Törvénykönyve 5. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaviszonyból folyó igény három év alatt évül el.
Az elévülés akkor kezdődik, amikor az igény esedékessé válik. A (2) bekezdés szerint, ha a jogosult az igényt menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított hat hónapon belül azt akkor is megteheti, ha az elévülési idő már eltelt vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra.
Az idézett jogszabályi rendelkezéshez kapcsolódik a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 93. számú állásfoglalása, amely szerint az üzemi balesetre alapított járadékigény elévülését illetően meg kell különböztetni a keresetveszteségben mutatkozó károsodás egymástól viszonylag elkülönülő három szakaszát. Az elévülés kezdete az első szakaszban a táppénzes állományba kerülés, a második szakaszban az üzemi balesettel összefüggő munkaképesség-csökkenés folytán első ízben bekövetkezett keresetveszteség, a harmadik szakaszban pedig a rokkantsági nyugállományba helyezés időpontja. Így szabályozza ezt a dolgozók életének, testi épségének vagy egészségének sérelmével kapcsolatos károk megtérítéséről szóló 26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendelet 13. §-a is.
A munkaképesség-csökkenés és az üzemi baleset közötti okozati összefüggés megállapítása orvosi szakkérdés, amely nélkül nincs jogalapja a kártérítés követelésének. Az MK 93. számú állásfoglalás is arra az esetre utal, amikor a dolgozó keresetveszteségét korábban természetes eredetű egészségromlással hozták okozati összefüggésbe, később viszont orvosilag kimutatták, hogy a munkaképesség-csökkenés az üzemi balesetre vezethető vissza. Ilyen esetben pedig a dolgozó az okozati kapcsolat megállapítását követő hat hónapon belül akkor is érvényesítheti az igényét, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra.
Ez az eset ugyanis az Mt. 5. §-ának (2) bekezdésében említett menthető oknak minősül.
A felperes munkaképesség-csökkenését az 1978. évi üzemi balesetét követő évben, s akkor állapították meg, amikor csupán 9 hónapi – eredeti munkakörével azonos – kisegítő munkakörből üzemorvosi javaslatra a kevesebb keresettel járó barakosi munkakörbe helyezték át. Ez az 1979. évi orvosi szakvélemény azonban a 35 %-os munkaképesség-csökkenés eredetét sorsszerű megbetegedéssel hozta kapcsolatba. Ekkor tehát a felperes az 1978. évi üzemi balesetére hivatkozással nem igényelhetett eredményesen kártérítést az alperestől. Miután azonban az 1984. évi orvosi szakvélemény 16 %-os munkaképesség-csökkenést az 1978. évi üzemi balesettel hozott okozati összefüggésbe, a felperes nem késlekedett a kártérítési igényének érvényesítésével, azt hat hónapon belül megtette. Ezt korábban – az Mt. 5. § (1) bekezdésében meghatározott három éves elévülési időn belül – menthető okból nem tehette meg.
Tévedtek ezért az eljárt bíróságok, amikor a felperes követelését elévülésre-hivatkozásra – érdemi elbírálás nélkül – elutasították. Helytállóan akkor jártak volna el, ha – a 26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendelet 14. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel – azt vizsgálják, hogy az üzemi balesettel okozati összefüggésbe hozott 16 %-os munkaképesség-csökkenés ténylegesen milyen mértékben játszott közre a felperes keresetveszteségének bekövetkeztében, s ennek megfelelően állapítják meg az alperes kártérítési felelősségét. (M. törv. I. 10 242/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás