PK BH 1987/276
PK BH 1987/276
1987.08.01.
Magántulajdonban, illetőleg termelőszövetkezeti tulajdonban álló ingatlanokat átszelő közcélú vízelvezető árok állami tulajdonban van. A kezelői feladatok ellátásának elmulasztásával okozati összefüggésben keletkezett károkért a kezelő tartozik felelősséggel [1964. évi IV. tv. 2. § (1) bek. c) és e) pont, 17. § (1) bek.; 32/1964. (XII. 13.) Korm. sz. r. 41. és 43. §].
A felperes résztulajdonában levő házasingatlannal szomszédos a z-i mgtsz ingatlana, amely mellett az I. r. alperes és felesége tulajdonában álló ingatlan van. Az ingatlanokat kettészeli egy nyitott árok, amely élvezeti a környező domboldalról lefolyó vizet. A felperes az ingatlanrészen lefedte az árkot és abba betongyűrűket helyezett. A termelőszövetkezet téglaboltozatos átereszt épített, amely ilyen módon csatlakozott az I. r. alperes ingatlanát átszelő árokszakaszhoz.
Az I. r. alperes lakóháza megroggyant és egy falrész az árokba esett. A beomlott fal akadályozta az árokba gyűlt vízelfolyását. 1985. május 15-én, 16-ról 17-re virradóan, majd 22-én jelentős mennyiségű csapadék zúdult a községre. A lehullott csapadékot az árok nem tudta elvezetni, a víz kiöntött, és elárasztotta a felperes lakóépületének a szuterénjét. A szuterénban tárolt ingóságok emiatt tönkrementek. Használhatatlanná vált a melléképületben tárolt kukorica és cement is, és a nyárikonyha olyan mértékben megrongálódott, hogy azt a felperes lebontotta.
A felperes keresetében az alpereseket egyetemlegesen 22 389 forint kár megfizetésére, a II. r. alperest ezt meghaladóan az árvízvédelmi kötelezettség maradéktalan pótlására kérte kötelezni.
Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte, a II. r. alperes ellenkérelmet, érdemi védekezést nem terjesztett elő.
Az elsőfokú bíróság ítéletével arra kötelezte az alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felpereseknek 15 nap alatt 22 389 forintot. Kötelezte az alpereseket perköltség megfizetésére, valamint a kereseti illeték és az állam által előlegezett szakértői költség megtérítésére. Az ítélet indokolása szerint a II. r. alperes kezelésében levő árok nem volt alkalmas a leesett vízhozam elvezetésére. Az árok kiépítettsége – a termelőszövetkezet tulajdonában álló árokszakaszt kivéve – nem volt megfelelő. Emiatt felelős a II. r. alperes a bekövetkezett kárért.
A kár kialakulásában azonban közrehatott az I. r. alperes is azzal, hogy nem távolította el az árokba dőlt falat, amely akadályozta a lehulló csapadék elfolyását. Az alpereseknek a kár bekövetkezésében való közrehatása, illetve annak mértéke nem állapítható meg, ezért felelősségük a felperessel szemben egyetemleges.
A felperes közreható önhibáját nem állapította meg. Ezzel kapcsolatban utalt a szakvéleményre, amely szerint a felperes tevékenysége nélkül is bekövetkezett volna a károsodás. A kártérítés mértékét részben az I. r. alperes elismerése alapján, a melléképület vonatkozásában pedig a beszerzett szakvélemény alapulvételével határozta meg.
Az ítélet ellen a peres felek fellebbeztek.
A felperes fellebbezésében felemelte keresetét 39 389 forintra és ennek megfelelően kérte az ítélet megváltoztatását.
Az I. r. alperes arra hivatkozott, hogy a kár kizárólag a II. r. alperes tevékenységével összefüggésben keletkezett.
A II. r. alperes pedig azért kérte a kereset elutasítását, mert - álláspontja szerint - a kár a felperes és az I. r. alperes mulasztásának (tevékenységének) az eredménye.
A másodfokú bíróság ítéletével megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét. Elutasította a II. r. alperessel szemben a keresetet, az I. r. alperes marasztalását pedig 8000 forintra leszállította. Rendelkezett az I. r. alperest terhelő illeték megtérítéséről, és a felperest részperköltség fizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság tényként állapította meg, hogy a vízelvezetés céljára szolgáló árok személyi és termelőszövetkezeti tulajdonban van, ezért annak kezelői jogát nem a II. r. alperes gyakorolja. Jogviszony hiányában pedig a II. r. alperes felelőssége nem állapítható meg. Az I. r. alperesnek azt a magatartását (mulasztását), hogy a bedőlt házfalat az árakból nem távolította el, jogellenesnek tekintette, és erre alapította kártérítő felelősségét.
Ugyanakkor megállapította a felperes közreható önhibáját abban, hogy az árokba betongyűrűket tett, és nem az előírásoknak megfelelő módon építette meg a melléképületet. A felperes közreható magatartása következtében kármegosztást alkalmazott, amelynél a peradatok mérlegelésével határozta meg az I. r. alperest terhelő kártérítés összegét.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A másodfokú bíróság megállapítása szerint a felperes és a II. r. alperes között nincs jogviszony, mert a II. r. alperes igazolta, hogy a vízelvezetés céljára szolgáló árok személyi és termelőszövetkezeti tulajdonban van, ezért a kezelői jogot nem gyakorolja. Ezt a megállapítást a II. r. alperes által a fellebbezési tárgyaláson felmutatott községi földkönyv és az ingatlan nyilvántartási térképkivonat alapján tette. Az említett iratok azt tanúsították, hogy a 712 hrsz. alatt nyilvántartott 1388 m2 ingatlan magában foglalja a vízelvezető árkot is, s ez az ingatlan a tsz tulajdonában áll.
A vízügyről szóló 1964. évi IV. tv. (Vt.) 17. §-ának (1) bekezdése szerint a vizek, folyóvizek, közcélú csatornák és természetes tavak, valamint ezek medre, továbbá a folyóvíz elhagyott medre és a folyóvízben újonnan keletkezett sziget tulajdonosa az állam, függetlenül az ezeket körülvevő földterület tulajdoni helyzetétől. Az állam tulajdona, rendelkezési joga és kötelezettsége alól a 32/1964. (XII. 13.) Korm. sz. rendelet (Vhr.) 41. §-a csak azokat a természetes állóvizeket veszi ki, amelyek egy tulajdonos (kezelő, használó) ingatlanainak határain belül térülnek el, és idegen ingatlanokon levő vizekkel nincsenek összefüggésben.
Az adott helyi jelentőségű, kisebb vízelfolyásokat szabályozó és azok kártételei ellen védő vízelvezető árok közcélú jellege nem lehet kétséges, hiszen azt ilyennek minősítette a perben bevont szakértő, de maga a II. r. alperes is mindaddig, amíg a perbevonásra nem került sor. Az ellenkezőjét később sem állította. Ehhez képest a magán, illetve a termelőszövetkezeti tulajdonú ingatlanokat átszelő közcélú vízelvezető árok a Vt. 17. §-a értelmében állami tulajdon, annak kezelője tehát a Vhr. 43. §-a értelmében a tanács végrehajtó bizottságának illetékes szakigazgatási szerveként a II. r. alperes.
A kezelésében álló közcélú vízelvezető árok kezeléséről, felújításáról, fenntartásáról, üzemeltetéséről és az ezekkel kapcsolatos igazgatási tevékenység ellátásáról [Vt 2. § (1) bek. c) és e) pontja] neki kell gondoskodnia. Ha ezeknek a feladatoknak az ellátásában mulasztás terheli, az ezzel okozati összefüggésben keletkező kárért a helytállási kötelezettsége fennállhat. A másodfokú bíróság ezzel ellentétes jogi álláspontja tehát téves.
A Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogyan az az adott esetben általában elvárható.
Az a peradatokból egyértelműen megállapítható, hogy a II. r. alperest a kezelőt terhelő feladatok tekintetében mulasztás terheli. A vízügyi szakértő véleménye szerint a vízlefolyásnak 5,2 m3/sec. vízhozam elvezetésére kellett volna alkalmasnak lennie. A perbeli káreseményt ennél lényegesen kisebb - a nyomokból meghatározott – 3,1 m3/sec-es vízhozam okozta, amiből egyértelműen következik, hogy a meder kiépítettsége nem felelt meg az előírásoknak.
De mulasztás terheli a II. r. alperest az ellenőrzésben is. A Vt. 20. §-a a parti tulajdonosok (felhasználók, kezelők) részére tartózkodást írt elő minden olyan tevékenységtől, ami a vizek természetes lefolyását akadályozza, a vízilétesítmények fenntartását és üzemeltetését veszélyezteti, és akadályozza a fenntartási munkák elvégzését. A rendelkezésekkel ellentétes használat esetén kötelezhető a tulajdonos (használó, kezelő) a jogellenes használat megszüntetésére (Vhr. 53. §).
A II. r. alperes azzal, hogy eltűrte a vízelvezetés akadályozását, nem szólította fel az I. r. alperest a házfala eltávolítására, de a felperest sem arra, hogy az engedély nélkül elhelyezett betonátereszeket távolítsa el, ellenőrzési kötelezettségét sértette meg.
Figyelemmel arra, hogy a II. r. alperes a mulasztását a Ptk. 339. §-a (1) bekezdésének második fordulata szerint kimenteni nem tudta, a helytállási kötelezettsége fennáll.
Nem kétséges azonban - ahogyan ezt mindkét fokú bíróság helyesen állapította meg -, hogy a bekövetkezett kárért az I. r. alperest is felelősség terheli, mert azzal a magatartásával, hogy a vízelvezető árokba bedőlt házfalat nem távolította el, csökkentette a víz lefolyásának lehetőségét. Ezen a szakaszon ugyanis az árok eltömődött, eliszaposodott. Az I. és II. r. alperes részéről tehát közös károkozás állapítható meg.
A másodfokú bíróság a felperes tevékenységének megítélésében nem tévedett. Nem vitás peradat az, hogy a felperes az ingatlanát átszelő szakaszon engedély nélkül betongyűrűket helyezett az árokba, és azt lefedte. Ezáltal az árok áteresztő képessége csökkent, és ezzel okozati összefüggésben a felperesi ingatlanra kiöntött víz szintje 10-14 cm-rel nőtt. Ez pedig nyilvánvalóan kihatott az elöntöttség időtartamára és ezzel a víz károsító hatására.
A Ptk. 34. §-ának (1) bekezdése szerint a károsult a kár elhárítása érdekében úgy köteles eljárni, ahogyan az az adott esetben általában elvárható. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget. Figyelemmel arra, hogy a felperes saját tevőleges magatartása is hozzájárult ahhoz, hogy az árok a lezúdult víztömeg levezetésére nem volt alkalmas, a kárnak azért a részéért, amely a felperes magatartására vezethető vissza, az alperesek nem tartoznak helytállni.
A Ptk. 344. §-a (3) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy mellőzhető az egyetemleges felelősség megállapítása és a károkozók közrehatásuk arányában marasztalhatók, ha a károsult maga is közrehatott a kár bekövetkeztében. Ennek a rendelkezéseknek az alkalmazását indokolja az adott esetben az, hogy az alperesek közrehatása mulasztó, míg a felperesé tevőleges jellegű. A közrehatási arányok megállapítására azonban a jelenleg rendelkezésre álló adatok nem elégségesek.
Az nem kétséges, hogy az árok kiépítése nem volt megfelelő, és állagának megőrzése sem történt meg. Az sem kétséges azonban, hogy a károsodás időpontjában rendkívüli mennyiségű csapadék hullott, és az adott domborzati viszonyok mellett a magasabb területekről az árokba zúduló vízhordalék anyaga is befolyásolta az árok átvezető képességét.
Ehhez képest elsődlegesen azt kell - szakértő bevonásával tisztázni, hogy abban az esetben, ha az árok kiépítése szabályos és a víz lefolyását sem az I. r. alperes, sem a felperes nem akadályozza, milyen fokú vízelöntéssel és ehhez képest összegszerűen milyen kárral lehetett volna számolni. Azért a kárért ugyanis, amely az árok szabályos kiépítése, annak a felperesi leszűkítése és a bedőlt alperesi épülettörmelék eltávolítása esetén is bekövetkezett volna, egyik fél felelőssége sem állapítható meg. Csak az a kár lehet a kármegosztás alapja, amely az alperesek mulasztásával és a felperes tevékenységével áll okozati összefüggésben.
A kár ilyen módon számított összegszerű meghatározásánál azonban vizsgálni kell azt a felperesi igényt is, amelyet arra alapított, hogy a vegyszerrel fertőzött víz az élő növényzetet is károsította. E vonatkozásban ugyanis az eljárt bíróságok bizonyítást nem vettek fel, tényállást nem állapítottak meg, és ennek indokát sem adták.
Vizsgálni kell, hogy a megosztható kár milyen összeggel csökkent volna abban az esetben, ha a felperes az árok áteresztő képességét nem csökkenti. Ennek az összegnek a megtérítése alól az alpereseket mentesíteni kell. Az ezt meghaladó kár osztandó meg az alperesek között, mégpedig annak szakértői vizsgálata alapján, hogy az I. r. alperesi faltörmelék eltávolítása az alperesek terhére eső kárt milyen összeggel csökkentette volna. Ez az összeg lesz, amit az I. r. alperes tartozik a felperesnek megfizetni, a II. r. alperes csupán az ezt meghaladó többletért tartozik helytállni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és ugyanezt a bíróságot a kifejtett iránymutatásnak megfelelő új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. I. 20 937/1986. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás