PK BH 1987/314
PK BH 87/09/314
1987.09.01.
I. Az örökrész kiadásáért nem felelős, aki a hagyatékból az osztályos egyezség folytán nem részesült [Ptk. 673. §; 6/1958. (VII. 4.) IM. sz. r. (He) 53. § (4) bek.; PK 118. sz.].
II. Az örökbefogadott személy öröklésére a Polgári Törvénykönyv rendelkezései csak akkor irányadók, ha az örökbefogadás és az öröklés megnyílta egyaránt 1960. május 1. után történt [Ptk. 617. §; Csjt 51. §; Ptké 92. §; 1960. évi 12. sz. tvr. 11. §].
A felperest az alperesek vérszerinti szülei: P. J. és P. J-né 1944-ben örökbe fogadták.
P. J. és P. J-né 1/2-1/2 arányban tulajdonosai voltak a „Ház, udvar és gazdasági épület” megjelölésű ingatlannak.
P. J. 1977. július 17-én meghalt. A hagyatéki eljárásban a felperes az örökségét visszautasította, így a P. J. hagyatékához tartozó 1/2 ingatlanilletőséget egymás között 1/4-1/4 arányban az alperesek örökölték meg.
P. J-né – az örökhagyó – 1981. február 17-én halt meg. Halálát megelőzően közel négy éven át magatehetetlen beteg volt, aki teljes mértékben ápolásra és gondozásra szorult. Az örökhagyót a vele együtt lakó II. r. alperes gondozta.
Az állami közjegyző előtt lefolytatott hagyatéki eljárásban az alperesek a felperest, mint öröklésre jogosult hozzátartozót nem jelentették be. Az alperesek osztályos egyezsége értelmében az örökhagyó hagyatékához tartozó 1/2 ingatlanilletőséget kizárólag a II. r. alperes örökölte.
Az örökhagyó halálának időpontjában az egész ingatlan forgalmi értéke 365 000 forint volt.
Az alperesek az ingatlant 1982. októberében adásvétellel vegyes lakáscsere szerződéssel értékesítették. Az ingatlanért az alperesek 260 000 forint vételárat kaptak, a II. r. alperes pedig egy tanácsi bérlakás bérleti jogát szerezte meg. A vételárból az I. r. alperes – 1/4 tulajdoni hányadára tekintettel – 50 000 forintot kapott, a vételár további része a II. r. alperes birtokában maradt. Az örökhagyó temetésével felmerült 5000 forint költséget a II. r. alperes viselte, ő fizette vissza továbbá az ingatlan vételárából az örökhagyó 10 000 forint kölcsöntartozását is.
A felperes keresetében az örökhagyó hagyatékához tartozó 1/2 ingatlanilletőségből, illetőleg a befolyt vételárból örökrésze kiadására kérte az alpereseket egyetemlegesen kötelezni. Elismerte, hogy a hagyatékot terheli az örökhagyó eltemettetésével felmerült 5000 forint költség, így örökrésze fejében 60 000 forintra tartott igényt.
Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte, mert az örökhagyó után nem örökölt. A II. r. alperes ugyancsak a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy az ingatlanba jelentős értéknövelő beruházásokat teljesített. Érvényesítette továbbá mint hagyatéki hitelező az örökhagyó ápolásának, gondozásának ellenértékét is: az így őt megillető követelések beszámítása pedig a hagyatékot kimeríti.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte a II. r. alperest, hogy a felperesnek örökrésze fejében 34 917 forintot fizessen meg. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A bíróság megállapította, hogy a felperes, mint az örökhagyó örökbefogadott gyermeke a Ptk. 617. §-ának (1) bekezdése értelmében az örökhagyó vérszerinti leszármazójaként örököl. Ez azt jelenti, hogy az örökhagyó hagyatékában – végintézkedés hiányában – a felek egymás között 1/3-1/3 arányban jogosultak örökölni.
A hagyaték értékét illetően a bíróság a kirendelt ingatlanforgalmi szakértő szakvéleményéből indult ki, és az egész ingatlannak a hagyaték megnyíltakori forgalmi értékét 365 000 forintban állapította meg. Nem látta bizonyítottnak, hogy a II. r. alperes az ingatlanba a hagyaték megnyílta előtt értéknövelő beruházásokat fordított volna, így az örökhagyó hagyatékaként az ingatlan 1/2 részének értékét vette alapul, azzal azonban, hogy az 5000 forint temetési költséget az egész ingatlan értékéből vonta le.
Bizonyítottnak találta, hogy a II. r. alperes az örökhagyó halála után az örökhagyó 10 000 forint kölcsöntartozását megfizette, és ennek 1/3 része a felperes örökrészét terheli.
Bizonyítottnak találta továbbá, hogy az örökhagyót 1977. júliusától haláláig, 43 és fél hónapon keresztül a II. r. alperes ápolta és gondozta. A bíróság a havi ápolás, gondozás ellenértékét 1500 forintban vette figyelembe, és ennek 1/3 részét a felperes örökrészéből ugyancsak elszámolta a II. r. alperes javára. A bíróság számítása szerint így 34 917 forint a felperes örökrésze.
Az I. r. alperes marasztalására irányuló kereseti kérelmet a bíróság megalapozatlannak találta, mert az I. r. alperes a hagyatékból nem részesült, így a Ptk. 679. §-ának (1) bekezdése értelmében a felperesnek felelősséggel nem tartozik.
A megyei bíróság az elsőfokú ítéletet részben és akként változtatta meg, hogy „az I. r. alperes mellett a II. r. alperest is egyetemlegesen kötelezte”, és a marasztalás összegét 54 708 forintra emelte fel. A másodfokú bíróság az egész ingatlan 365 000 forint forgalmi értékéből indult ki, ebből számította le a 10 000 forint kölcsöntartozást és az 5000 forint temetési költséget, továbbá az örökhagyó ápolása, gondozása fejében felszámítható összköltség 1/3 részét, 21 750 forintot. Az így fennmaradó 328 250 forint 1/6 része: 54 408 forint tehát számítása szerint a felperes örökrésze.
Az I. r. alperes marasztalásával kapcsolatban a másodfokú bíróság kifejti, hogy az alpereseknek a hagyatéki eljárás során kötött osztályos egyezsége alapján „történt meg az, hogy miután az alperesek az öröklés tárgyát képező házas ingatlant értékesítették, a befolyt vételárból az I. r. alperes 50 000 forint készpénzt kapott. Az I. r. alperes tehát ilyen értéket örökölt, és a felperessel szemben ezen összeg erejéig a felelősség fennáll”.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 673. §-a szerint az öröklés az örökhagyó halálával nyílik meg. Az örökös az öröklés megnyíltával a hagyatékot, illetőleg annak neki jutó részét vagy meghatározott tárgyát (örökség) – elfogadás vagy bármely más cselekmény nélkül – megszerzi.
Az örökösök között létrejött osztályos egyezség nem minősül élők közötti jogügyletnek, és a hagyatékot az egyezség alapján, öröklés jogcímén kell átadni. Ez az egyezség tehát a hagyaték megnyílta időpontjára visszaható hatállyal rendelkezik a hagyaték megosztása tárgyában. [6/1958. (VII. 4.) IM számú rendelet (He) 53. §-ának (4) bekezdése.] A Legfelsőbb Bíróság PK 118. számú állásfoglalása szerint az örököstársak között a hagyatéki tárgyaláson a hagyatéki vagyontárgyakra létrejött és a hagyaték átadásának alapjául szolgáló osztályos egyezség nem minősül élők között létrejött szerződéssel való átruházásnak.
Az adott esetben az örökhagyó hagyatékához tartozó 1/2 ingatlanilletőséget – a hagyatéki eljárás során megkötött osztályos egyezség alapján – kizárólag a II. r. alperes örökölte. Kizárólag ő tartozik tehát felelősséggel a felperes örökrészének kiadásáért is.
Téves és iratellenes a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy az I. r. alperes az utóbb eladott ingatlan vételárából az osztályos egyezség alapján kapott 50 000 forintot. Ez a részesedés ugyanis az I. r. alperest, mint az ingatlan 1/4 részének tulajdonosát illette meg. Az ingatlannak P. J. tulajdonában állt 1/2 részét ugyanis 1977-ben – a felperes örökséget visszautasító nyilatkozata folytán – egymás között egyenlő arányban az alperesek örökölték. Minthogy tehát az örökhagyó hagyatékában az I. r. alperes nem örökölt, a felperes örökrészének kiadásáért sem tartozik felelősséggel.
Nem helyes az eljárt bíróságoknak a felperes örökrészét megállapító rendelkezése sem.
Az örökhagyó hagyatékához az ingatlan 1/2 része tartozott, így tehát a felperes örökrészének kiszámításánál az egész ingatlan forgalmi értékének: 365 000 forintnak csak a fele értékéből: 182 500 forintból lehet kiindulni. Ez az a hagyatéki érték, amelyet a Ptk. 677. §-a szerinti hagyatéki tartozások terhelnek. Ebből az összegből kell tehát levonni az örökhagyó 5000 forint temetési költségét és 10 000 forint kölcsöntartozását, továbbá az örökhagyó ápolása, gondozása fejében a II. r. alperes által felszámítható teljes összeget: azaz 65 250 forintot. Az így fennmaradó 102 250 forint a hagyaték tiszta értéke, amelynek 1/3 része: 34 083 forint lesz a felperes örökrésze.
Végül téves az elsőfokú ítéletnek a felperes örökösi minőségére, illetőleg a II. r. alperes felelősségére vonatkozó jogi indokolása.
A Családjogi Törvény módosított 51. §-a és a Polgári Törvénykönyv 617. §-a az örökbefogadás jogintézményét újra szabályozta. Ezek az új rendelkezések már teljes rokoni kapcsolatot létesítettek az örökbefogadott és az örökbefogadó, illetőleg rokonai között, és ennek folytán az örökbefogadott már az örökbefogadott vérszerinti gyermekeként örököl.
Ezek a rendelkezések azonban csak akkor érvényesülnek, ha az örökbefogadás és az öröklés megnyílta egyaránt 1960. május 1. (az új jogszabályok hatálybalépése) után történt (Ptké 92. §, 1960. évi 12. számú tvr. 11. §). Az adott esetben a felperest az örökhagyó és házastársa 1944-ben fogadta örökbe, így a felperes öröklésére a Ptk. 617. §-a nem alkalmazható. Ez azonban a felperes örökösi minőségét nem érinti, mert az örökbefogadás időpontjában érvényesülő szabályok szerint is örökölt az örökbefogadott az örökbefogadó szülő után.
A felperes örökrészének kiadásáért a II. r. alperes felelősséggel tartozik, felelősségére azonban nem a Ptk. 679. §-a irányadó. A felelősségnek ez a módja ugyanis a Ptk. 677. §-a szerinti tartozások eseteire – tehát az örökséggel szemben támasztott hagyatéki hitelezői igényekre – és nem magára az örökségre (örökrész) kiadására vonatkozik.
A felperes a Ptk. 673. §-a értelmében, mint az örökhagyó egyik örököse, az örökhagyó halálának időpontjában 1/3 arányban tulajdonjogot szerzett a hagyatékhoz tartozó ingatlanilletőségen, így a Ptk. 115. §-a alapján tulajdonosi minőségben volt jogosult fellépni a II. r. alperessel, mint részben álörökössel szemben. Az álörökös felelősségére pedig a jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó szabályok (Ptk. 193-195. §) irányadók.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp 274. §-ának (3) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a II. r. alperest 34 083 Ft megfizetésére kötelezte. A Legfelsőbb Bíróság az örökhagyó halálának időpontjától kezdődően kötelezte a teljes hagyatékot birtokban tartó, majd azt elidegenítő II. r. alperest a törvényes mértékű kamat megfizetésére is. (P. törv. II. 20 609/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás