KK BH 1987/334
KK BH 87/09/334
1987.09.01.
A szabadságvesztés enyhítése és a közügyektől eltiltás mellőzése önkényes eltávozás vétsége esetén [Btk. 37. §, 83. §].
A katonai bíróság a honvéd vádlottat, 24 órát meg nem haladó önkényes eltávozás vétsége miatt, mint visszaesőt 6 hónapi – börtön fokozatú fegyelmező zászlóaljban végrehajtandó – szabadságvesztésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás szerint a vádlottat a szolgálati hely engedély nélküli elhagyása, illetőleg onnan történt távolmaradás miatt háromszor fenyítették. Ezek közül még egyiket sem törölték, amikor italozás céljából engedély nélkül ismét elhagyta a laktanyát, ahová három és fél órás jogtalan távollét után tért vissza. A vádlott ellen garázdaság vétsége miatt ez időben büntetőeljárás volt folyamatban.
A büntetés enyhítése végett bejelentett fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta. Az elsőfokú bíróság ugyanis a büntetés meghatározásánál szinte kizárólag a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyességet vett tekintetbe, amely előző többszörös büntetettségéből és fegyelmezetlen szolgálat-teljesítéséből, valamint ismételt fenyítettségéből ered. Figyelmen kívül hagyta ugyanakkor, hogy a vádlott rövid ideig, mindössze három és fél órán keresztül volt jogellenesen távol a szolgálati helyétől, amiből adódóan magatartásának a tárgyi súlya viszonylag csekély. Márpedig a büntetés meghatározásánál elsődlegesen a cselekmény tárgyi súlyából kell kiindulni. A Legfelsőbb Bíróság ezért a kiszabott szabadságvesztést eltúlzottnak látta, s a fellebbezésnek helyt adva, annak mértékét 4 hónapi szabadságvesztésre enyhítette, mert ez áll arányban a bűnösségi körülményekkel, s alkalmas egyben a büntetés céljának a szolgálatára.
Akkor is tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottra közügyektől eltiltást is kiszabott mellékbüntetésként. A kifejtettek szerint ugyanis a vádlott cselekményének a tárgyi súlya csekély, így a büntetés céljának eléréséhez a törvényi büntetési tétel alsó határát megközelítő mértékű szabadságvesztés is elégséges. Ekként sem a bűncselekmény kifejezetten katonai jellege, sem pedig a szabadságvesztés tartama nem indokolja még a terhelt előéletének figyelembevételével sem e mellékbüntetés alkalmazását. A közügyektől eltiltás kimondását ez okból a Legfelsőbb Bíróság mellőzte. (Legf. Bír. Katf. I. 73/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
