PK BH 1987/357
PK BH 1987/357
1987.10.01.
A baleset következtében elhalt személy által eltartottak csak akkor igényelhetnek tartást-pótló járadékot, ha maga az elhalt is olyan károsultnak minősül, aki más személlyel (a másik üzembentartóval) szemben kártérítésre jogosult lenne. Mindez irányadó a biztosítónak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás alapján fennálló kötelezettségére is [Ptk. 346. § (1) bek., 399. § (1) bek., 358. § (1) bek., 559. § (1) bek.; 42/1970. (X. 27.) Korm. sz. r. 2. § (1) bek.].
A balesetet szenvedett személygépkocsi a kiskorú felperesek anyjának és apjuknak közös tulajdona volt. A kiskorú felperesek anyja 1983. december 12-én egy kanyarban előzésbe kezdett, és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival. A baleset következtében a felperesek anyja súlyos sérüléseket szenvedett, és még a baleset napján meghalt. A balesetet az ő szabálytalan közlekedése okozta.
A kiskorú felperesek keresetükben havi 3000 forint tartást pótló járadék és 100 000 forint nem vagyoni kár megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Álláspontjuk az volt, hogy az alperes a felelősségbiztosítás alapján köteles a kárukat megtéríteni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a felperesek magának a károkozónak jogutódai, akikre jogelődük felróható magatartása kihat, tehát kártérítési igényt nem érvényesíthetnek.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította, és a felpereseket kötelezte perköltség fizetésére. Úgy rendelkezett, hogy a le nem rótt illetéket az állam viseli.
Az elsőfokú bíróság kifejtette: a felperesek anyját nem üzembentartói minőségben terhelte tartási kötelezettség, hanem a Csjt rendelkezései szerint. Erre figyelemmel az alperes a kötelező felelősségbiztosítás alapján kártérítés-fizetésére nem kötelezhető.
A másodfokú bíróság közbenső ítéletet hozott, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva megállapította „az alperes fizetési kötelezettségét a néhai anyjuk által 1983. december 12. napján a felpereseknek okozott kára tekintetében”. Az összegszerűség tárgyában a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságot további eljárásra utasította.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a károsult felperesek a felelősség szempontjából harmadik személynek minősülnek, akik káraik megtérítését a Ptk. 345. §-ának (1) bekezdése és a közös károkozásból származó egyetemleges felelősség alapján választásuk szerint mindkét jármű vezetőjétől vagy bármelyiküktől követelhetik.
A károkozó üzembentartó a felelősség alól csak külső elháríthatatlan ok bizonyítása esetén mentesülhet. A gépjárművet vezető üzembentartó kártérítési kötelezettsége fennáll a gépjárművön utazó saját hozzátartozójával szemben. A felpereseknek a perben érvényesített kára olyan kár, amelyért a gépjármű üzembentartója e minőségben a magyar jog szerint felelősséggel tartozik, tehát felelősséggel tartozik az alperes is a 42/1970. (X. 27.) Korm. sz. rendelet 2. §-ának (1) bekezdése alapján. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság megállapította, hogy az alperes köteles megtéríteni a felpereseknek azt a kárát, amely abból adódik, hogy anyjukat, eltartójukat elvesztették.
A jogerős közbenső ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 559. §-ának (1) bekezdése szerint a felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító a szerződésben megállapított mértékben mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyért a jogszabály szerint felelős.
A módosított 42/1970. (X. 27.) Korm. számú rendelet 2. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy az Állami Biztosító a felelősségbiztosítás alapján azokat a károkat téríti meg, amelyekért a gépjármű üzembentartója e minőségében a magyar jog szerint felelősséggel tartozik. E rendelkezésekből következően olyan esetben, amikor a gépjármű balesetet okoz, az Állami Biztosítónak a kötelező felelősségbiztosítás alapján fennálló kötelezettsége szempontjából azt kell vizsgálni: olyan kárról van-e szó, amelyért a gépjármű üzembentartója e minőségben a magyar jog szerint felelősséggel tartozik.
A magyar jog szerint pedig eltérő szabályozás érvényesül abban az esetben, ha több veszélyes üzem harmadik személynek okozott kárt, illetve ha több veszélyes üzem találkozása során egymásnak okozott kárról van szó. Az előbbi esetben az üzembentartóknak a kívülálló harmadik személlyel szembeni felelőssége objektív és egyetemleges, vagyis teljesen független a károkozók vétkességétől. Ehhez képest az Állami Biztosító felelősségét nem befolyásolja az, hogy a károkozók vétkességének mi az aránya, de az sem, ha több károkozó közül valamelyiknek a vétkessége egyáltalán nem állapítható meg. Az Állami Biztosító ez esetben csupán a károsult közreható magatartására hivatkozhat [Ptk. 345. §-ának (2) bekezdése].
Az utóbbi esetben azonban – ha tehát több veszélyes üzem találkozása során keletkezett saját kárról van szó – a felelősség a vétkesség szerint oszlik meg a károkozók között. A károsult üzembentartó tehát csak olyan arányban igényelhet kártérítést, amilyen arányban a másik üzembentartó vétkessége megállapítható.
A Ptk. 358. §-ának (1) bekezdése szerint tartást pótló járadékot nem a károkozónak, hanem a károsultnak (a balesetet szenvedettnek) a vele szemben tartásra jogosult hozzátartozója kérhet. A baleset következtében elhalt személy által eltartottak tehát csak akkor igényelhetnek tartást pótló járadékot, ha maga az elhalt személy is olyan károsultnak minősül, aki más személlyel szemben kártérítést követelhetne.
A jelen esetben azonban nincs olyan személy, akivel szemben a felperesek elhalt anyja kártérítési igénnyel léphetne fel, lévén ő maga a kárt okozó. A gépjármű üzembentartójaként ugyanis a Ptk. 346. §-ának (1) bekezdése szerint a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján lehetne csupán igénye. Minthogy pedig a balesetért kizárólag ő volt felelős, kártérítést a másik üzembentartótól nem is igényelhetett volna. A felperesek anyja tehát egy személyben károsult és – mint üzembentartó – a kárért felelős személy is. Vagyis olyan saját kárról van szó, amelyre a felelősségbiztosítás nem nyújt fedezetet.
A mondottak irányadók a tartást pótló járadék megfizetésére irányuló követelésen túlmenően a nem vagyoni kár megtérítésére irányuló igények vonatkozásában is.
A vagyoni és nem vagyoni kár megtérítésére ugyanis a jogalap tekintetében azonos szabályok vonatkoznak: kártérítés megítélésére csak akkor kerülhet sor, ha van olyan személy, aki a bekövetkezett kárért felelősséggel tartozik. Ez azt is jelenti, hogy a baleset folytán meghalt személy hozzátartozója is csak akkor igényelhet a hozzátartozó elvesztésére alapítottan nem vagyoni kártérítést, ha van olyan személy, aki a meghalt hozzátartozó haláláért felelősséggel tartozik. Ilyen felelős személy azonban az adott esetben nincs, illetőleg az nem más, mint maga az elhalt hozzátartozó. Ő pedig a fentiek szerint senkivel szemben nem érvényesíthetett volna kártérítési igényt. Miután pedig a felperesek igénye közvetlenül elhalt anyjuk által mással vagy másokkal szemben érvényesíthető jogokhoz tapad, maguk a felperesek sem támaszthatnak olyan igényeket, melyeket a balesetet kizárólag okozó anyjuk sem érvényesíthetett volna.
A felperesek egyébként egyben örökösei is a baleset során elhalt anyjuknak, így a baleset folytán keletkezett kártérítési kötelem vonatkozásában, személyükben egyesült a jogosult és kötelezett pozíciója. Kártérítést tehát csak a kívülálló balesetet okozó felelőssége arányában kaphatnak. Miután pedig a balesetben részt vevő másik gépkocsi vezetőjének a felelőssége még részben sem állapítható meg, a felperesek kártérítési igénye a fenti megfontolás mellett is alaptalan.
Az előadottakra figyelemmel tévedett a másodfokú bíróság, amikor közbenső ítéletével az alperes fizetési kötelezettségét megállapította. Helyesen döntött viszont az elsőfokú bíróság a felperesek keresetének elutasításakor.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet pedig helybenhagyta. (P. törv. III. 20 709/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás