BK BH 1987/36
BK BH 87/02/36
1987.02.01.
A szakértői bizonyítással kapcsolatos eljárási szabálysértéseknek a fellebbezési eljárás során való kiküszöbölése [Be 70. § (1) bek., 76. § (2) bek., 77. § (1) és (2) bek., 203. § (2) bek., 216. § (2) bek., 239. § (2) bek., 258. § (1) bek. a) pont; BKT–PKT–GKT 1/1981. szám].
A megyei bíróság a vádlottat közösség megsértésének a vétségében és folytatólagosan elkövetett garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, ezért – mint többszörös visszaesőt – halmazati büntetésül 1 év 2 hónapi szabadságvesztésre és a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott betanított munkásként különböző munkahelyen dolgozott, elvált, egyedül él, vagyon elleni és garázda bűncselekmények miatt 15 alkalommal volt elítélve, az utolsó büntetését 1985. január 3. napján töltötte ki.
A vádlott nem elmebeteg, de mentális és személyiség leépülése miatt a beszámítási képessége súlyos fokban korlátozott.
A vádlott – akit lakókörnyezetében korábban is „beszámíthatatlannak” ismertek, és aki többször járkált és fenyegetőzött az utcán baltával – szabadulása után a néhány nappal az alábbi cselekményeket követte el a lakóhelyén.
1. A helyi bisztróban minden előzmény nélkül hangosan kiabált, szitkozódott, és a kommunistákat gyalázó kijelentéseket tett, valamint fenyegette a jelenlevűket. Azt kiabálta, hogy az önkéntes rendőrt is megöli, eközben csukott zsebkéssel fenyegetődzött.
2. Két nappal később, este baltával ütötte K. L. házának vaskapuját, felszólításra eltávozott, majd többször visszatért, és a kaput ismét rugdosta és baltával verte.
3. Ugyanezen a napon a délutáni órákban baltával járt az utcán, belekötött két kisgyermekbe. Másnap ezeket a gyermekeket az utcán baltával megfenyegette.
4. Ezen a napon a déli órákban a vádlott az utcán feje fölé emelte baltáját, H. L. sértettől 2,5 – 3 méter távolságban kifogásolta, miért arra közlekedik, mondta, hogy nem mehet el, mert megöli. A sértett a vádlottat egy locsolótömlővel megütötte, majd eltávozott.
5. Végül ezen a délután a vádlott egy gépkocsival kanyarodó személy elé állt baltával a kezében, és fenyegetődzött, hogy nem engedi ott közlekedni.
A bíróság az események tekintetében a tényállást megalapozottan állapította meg, amely a másodfokú eljárás során is irányadó volt.
Ezzel szemben a vádlott elmeállapotára vonatkozóan a tényállást a büntetőeljárás szabályainak a megsértésével állapította meg a megyei bíróság.
A nyomozati eljárás során a nyomozóhatóság kirendelése alapján dr. Cs. T. igazságügyi szakértő és dr. B. Á. kijelölt igazságügyi ideg- elmeorvos-szakértő adtak a vádlott elmeállapotáról szakértői véleményt. Az említett szakértők megállapították, hogy a korábban számos alkalommal elmeosztályon ápolt vádlott nem elmebeteg, nem szenved gyengeelméjűségben vagy tudatzavarban, azonban idült alkoholizmushoz és szélsőséges életvezetéshez társuló enyhe fokú szellemi hanyatlásban és személyiségzavarban szenved, mely kóros állapota a cselekmények elkövetésekor is fennállott. Szellemi hanyatlása (elbutulás) és személyiségzavara miatt enyhe mértékben korlátozottnak tartották a cselekmény társadalomra veszélyességének a felismerésében, illetve a megfelelő magatartás tanúsításában. Miután a vádlott idült alkoholista, hosszas alkoholizálása és személyiségzavara, továbbá enyhe fokú alkoholos eredetű szellemi hanyatlása miatt csak hosszú ideig tartó munkaterápiás intézetben töltött kezeléstől várható eredmény.
Az ügyben a büntetőeljárás – az eredeti vádnak megfelelően – a városi bíróság előtt indult és a bíróság – a nyomozás során bevont szakértők meghallgatása nélkül – szakértőként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) rendelte ki. Az elmeorvos-szakértői vizsgálatot dr. Sz. E. elmegyógyász szakorvos és dr. P. G. igazságügyi elmeorvos-szakértők végezték el. Véleményük szerint a vádlott agyi károsodottságban szenved a személyiség és az intellektus hanyatlásával. Ez idő szerint nagyfokban volt korlátozott cselekményei társadalomra veszélyes következményeinek a felismerésében és ennek megfelelő magatartás tanúsításában.
Vádmódosítás folytán az ügy a megyei bíróság hatáskörébe került.
A megyei bíróság étesítette a tárgyalásról dr. B. Á. és dr. Cs. T. szakértőket, de az utóbb bevont, és újabb szakvéleményt adó szakértőket nem értesítette.
A megyei bíróság ennek ellenére mindkét szakértői véleményt, tehát – az IMEI szakértőkét is – „ismertette” a tárgyaláson, és az utóbb adott szakértői véleményt fogadta el. Ezt a bizonyítási indítvány elutasításánál – a fentiekben ismertetettekből kitűnően részben iratellenesen – azzal indokolta, hogy több hónapos intézeti megfigyelés nyomán keletkezett, és ennek során azt is rögzítették, hogy a vádlott állapota rosszabbodott.
A megyei bíróság, elutasította a vádlottnak és a védőjének az elmeorvos-szakértők megidézésére, meghallgatására és a szakértői vélemények közötti ellentmondások feloldásának tárgyaláson történő megkísérlésére vonatkozó bizonyítás kiegészítési indítványokat.
A megyei bíróság ezáltal eljárási szabályokat sértett, és ez az ügy érdemi megalapozatlanságát is okozta a vádlott elmeállapotára vonatkozó megállapítások tekintetében.
Az eljárási szabálysértések az alábbiak voltak.
A városi bíróság az előtte folyamatban volt eljárás során, a Be. 76. §-ának (2) bekezdésében foglaltakkal szemben az általa az új szakértő kirendeléséből kitűnően kétségesnek tartott szakértői véleménnyel kapcsolatban nem hívta fel az eredetileg eljárt szakértőket a szükséges felvilágosítás megadására, illetőleg a szakvélemény kiegészítésére, és a Be, 77. §-ának (1) bekezdésében foglaltak ellenére rendelt ki új szakértőt.
Ugyancsak eljárási szabályt sértett a városi bíróság akkor, amikor a Be. 77. §-ának (2) bekezdése utolsó fordulatát figyelembe véve szakértői intézményként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet rendelte ki. Az IMEI azonban nem a jogszabályban e feladatra feljogosított intézmény, és ezért a Be 70. §-a (1) bekezdésének értelmében a törvényi előfeltételek hiányában szakértői intézményként elmeorvos-szakértői vélemény készítésére nem lehet kirendelni.
A Be 70. §-ának (1) bekezdése ugyanis szakértői intézményként a külön jogszabályban feljogosított intézmény kirendelését teszi lehetővé. Az erre vonatkozó jogszabály, az igazságügyi szakértőkről szóló 4/1976. (III. 4.) MT számú rendelet 4. §-a, illetve 5. §-ának (1) bekezdése az igazságügyi szakértői intézetekről, illetve azok szakterületéről rendelkezik. A rendelet végrehajtásáról a 2/1976. (III. 15.) IM számú rendelet rendelkezik. A rendelet I. számú melléklete sorolja fel az igazságügyi intézeteket és ezek működési területét. Sem ez a jogszabály, sem a kiegészítésére vonatkozó későbbi jogszabályok nem tekintik az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet igazságügyi orvos-szakértői intézetnek. Szakértői vélemény készítésére az IMEI-nek nincsen jogosultsága. Ez egyértelműen kitűnik az igazságügy-miniszter 106/1980. (IK. 5.) sz. utasításából is, mely az IMEI működéséről szól, s a 2. § részletezi az IMEI feladatát. Ez az utasítás sem ruházza fel ilyen jogosultsággal az IMEI-t.
A megyei bíróság eljárási szabályt sértett, amikor az előtte folyamatban levő eljárás során nem észlelte és nem küszöbölte ki a városi bíróság által elkövetett, de az ő eljárására is kiható fenti eljárási szabálysértéseket.
További eljárási szabályt sértett a megyei bíróság, amikor a tárgyalás határnapjáról kizárólag az eredeti szakértői véleményt adó két szakértőt értesítette, ennek ellenére – a kifejezett jogszabályi rendelkezéssel szemben [Be. 203. § (2) bek.] a tárgyalásról nem értesített szakértők véleményét „ismertette”, majd ítéletét ezeknek a szakértőknek a véleményére alapította.
Eljárási szabályt sértett a megyei bíróság akkor is, amikor – az erre vonatkozó kétoldalú indítványokkal szemben – a szakértői vélemények közötti ellentmondást nem kísérelte meg a szerkesztők meghallgatásával feloldani [Be. 76. § (2) bek.].
A megyei bíróság a szakértői bizonyítás során a fentiekből kitűnően figyelmen kívül hagyta a Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiumának a Polgári Kollégiummal és Gazdasági Kollégiummal közös 1/1981. számú tanácselnöki értekezleti állásfoglalásában, a szakvélemények fogyatékosságainak megszüntetésére vonatkozó eljárás során követendő iránymutatást is (II. fejezet utolsó bekezdése), amely szerint, ha az újabb szakértői vélemény megállapításai ellentétben vannak a korábbi szakvéleménnyel, ilyen esetben a szakértőket a tárgyalásra meg kell idézni, és együttes meghallgatásuk útján kell megkísérelni az ellentmondások megszüntetését. Ennek eredménytelensége esetén a szakmai érvek és ellenérvek értékelése mellett lehet dönteni egyik vagy másik szakvélemény elfogadása, illetve a felülvizsgálat elrendelésének szükségessége kérdésében.
Ezen eljárási szabálysértések az ítélet megalapozottságára is kihatottak. A megyei bíróság az általa elfogadott második szakértői véleményre pedig iratellenesen hivatkozott akkor, amikor azt fejtette ki, hogy ez a szakértői vélemény azt is rögzítette, hogy a vádlott állapota rosszabbodott. A dr. Sz. E. és dr. P. G. által adott vélemény ilyen megállapítást nem tartalmazott, ez a megállapítás az IMEI osztályos orvosának az átiratában található, és ellentétben van a szakértői vélemény adataival.
Az eljárási szabálysértésekre és az ítéletnek a vádlott elmeállapotára és beszámítási képességére vonatkozó megállapításai megalapozatlanságára tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Be 240. §-a alapján bizonyítást rendelt el. A szakértői vélemények ellentmondásosak voltak ugyanis a vádlott elmeállapotának a megítélésében, ugyancsak ellentmondás volt közöttük a beszámítási képesség foka kérdésében is. Tisztázatlan volt, hogy a beszámítási képesség korlátozottsága milyen volt a cselekmény elkövetésekor, illetve az elbíráláskor.
A Legfelsőbb Bíróság beszerezte, és a tárgyaláson ismertette a vádlottnak az IMEI-ben történt kezelésére vonatkozó orvosi adatokat. A tárgyalásra megidézte és meghallgatta a megelőző eljárás során szakértői véleményt adó valamennyi szakértőt. Az IMEI-ben dr. Sz. E. és dr. P. G. által készített szakértői véleményt – a kirendelésnél elkövetett eljárási szabálysértések ellenére – azért találta olyan szakértői véleménynek, mely a Be alapján értékelhető, mert az eljárt szakértők egyike – dr. P. G. – állandó igazságügyi szakértő, dr. Sz. E.-t pedig a Legfelsőbb Bíróság eseti szakértőnek tekintette.
A fellebbezési tárgyaláson a szakértők egységes álláspontot foglaltak el abban a kérdésben, hogy a vádlott agyi károsodásban is szenved a személyiség és az intellektus hanyatlásával. Közös álláspontot foglaltak el a szakértők abban a kérdésben is, hogy a vádlott jelenleg súlyos fokban korlátozott a beszámítási képességében. Ellentétes volt viszont az állásfoglalásuk abban a kérdésben, hogy a cselekmény elkövetésekor milyen mértékben volt korlátozott a vádlott beszámítási képessége. Az eredeti szakértői véleményt készítő szakértők álláspontja szerint a vádlott enyhe fokban, az újabb szakértők álláspontja szerint súlyos fokban volt korlátozva a társadalomra veszélyesség felismerésében.
A Legfelsőbb Bíróság – az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltakkal egyezően – a vádlott esetében súlyos fokú korlátozottságot állapított meg. Ennek alapjául a valamennyi szakértő által elfogadott az az álláspont szolgált, hogy a vádlott állapota és ennek következtében a beszámítási képessége hullámzó. Ilyen körülmények között elfogadta a Legfelsőbb Bíróság azt a szakértői álláspontot, hogy a vádlott beszámítási képessége a cselekmény elkövetésekor is súlyos fokban volt korlátozott.
A Legfelsőbb Bíróság a lefolytatott bizonyítás adatainak a fenti értékelésével Be 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján kiegészítette a megyei bíróság ítéletének a vádlott elmeállapotára vonatkozó megállapításait azzal, hogy agyi károsodásban szenved, és emellett személyisége és intellektusa hanyatló. A beszámítási képessége a cselekmény elkövetésekor és elbírálásakor egyaránt súlyos fokban korlátozott.
Ezen helyesbítéssel, illetve kiegészítéssel a megyei bíróság ítélete mentessé vált a Be 239. §-ának (2) bekezdésében írt hiányosságoktól és a másodfokú elbírálás alapjául szolgált.
A megállapított tényállásból részben vont le helyes következtetést a megyei bíróság a vádlott bűnösségére. A tényállás 1. és 2. pontjaival kapcsolatban a vádlott bűnösségének a megállapítása és a cselekményeinek a minősítése törvényes volt.
Tévedett azonban a megyei bíróság, amikor a tényállás 4. és 5. pontjában foglalt cselekményeket a Btk.. 271. §-a (1) bekezdésébe ütköző garázdaság vétségeként értékelte, és abban a vádlott bűnösségét megállapította.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a vádlottnak ezek a cselekményei kihívóan közösségellenesek voltak ugyan, de ezekben az esetekben megállapított cselekmények sem személy, sem dolog elleni erőszakot nem valósítottak meg, a garázdaság vétségének törvényi tényállási eleme tehát nem valósult meg.
Ezért a jelzett cselekményeket a bűnösség köréből kirekesztette, és ennek megfelelően a garázdaság vétségeként értékelt cselekményeivel kapcsolatos folytatólagosság megállapítását mellőzte.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a vádlottnak a tényállás 3. 4. és 5. pontjaiban részletezett cselekményei a Sztv. 93. §-ának (1) bekezdése szerinti garázdaság szabálysértését valósították meg, de – a legfőbb ügyész indítványával egyetértve – a 3 rb. garázdaság szabálysértése miatt folyamatban volt eljárást a Be. 216. §-ának (2) bekezdése alapján megszüntette, mert ezeknek a szabálysértéseknek – a megállapított bűncselekmények mellett – a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentőségük.
A büntetés kiszabása körében a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy a többszörös visszaeső vádlottal szemben a bűnösség körének a szűkülése és beszámítási képességének súlyos fokú korlátozottsága ellenére is a kiszabott büntetés mértéke szükséges a büntetés céljának a megvalósulásához.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét – a fenti változtatásokat meghaladó részben – helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 1463/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás