GK BH 1987/365
GK BH 1987/365
1987.10.01.
A hallgatás csak abban az esetben minősülhet ráutaló magatartásnak, ha az kétséget kizáróan kifejezi a szerződés létrehozására, illetőleg módosítására irányuló akaratot [Ptk. 216. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság – a keresetnek megfelelően – 356 120 Ft és ennek 1984. május 1-jétől évi 20 % kamata megfizetésére kötelezte az alperest. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a felek között tartós szerződéses kapcsolat volt, amelynek keretében a felperes – eseti megrendelések alapján – különféle termékeket gyártott az alperes részére, aki a számlákat az utolsó szállítást követően egyenlítette ki. Megállapította továbbá, hogy az alperes 1983. III. negyedében adott megrendelésére a felperes árajánlatot tett, amelyre az alperes nem nyilatkozott kellő időben, de a gyártáshoz szükséges eszközöket a felperesnek átadta, aki a gyártást megkezdte, január-február hónapokban többszázezer forint értékben szállított, és árajánlatának megfelelően számlázott. Az alperes 1984. február 27-én írásban is megrendelte a már gyártás alatt álló, illetve részben leszállított termékeket. A megrendelés új ajánlatnak minősül, mivel alacsonyabb árakat tartalmazott. A felperes az ajánlatot elfogadta, ettől kezdve ugyanis az alperes által megjelölt árakon számlázott. Ilyen körülmények között a felperes a leszámlázott összeget, mint szolgáltatása ellenértékét jogosan követelte az alperestől.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, és annak megváltoztatásával a marasztalási összeg 96 299 Ft-tal történő leszállítását és e tekintetben a felperes keresetének elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy az ítélet rendelkező része és indokolása között ellentmondás van; az elsőfokú bíróság ugyanis iratellenesen állapította meg, hogy a felperes az újabb ajánlat kézhezvétele után alacsonyabb árakon számlázott. Helyesen jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a szerződés 1984. február 29-ét követően az alperesi árajánlatnak megfelelően módosult, ezért a felperes nem számlázhatott volna az eredeti árakon, így keresete 96 299 Ft tekintetében alaptalan.
A felperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperes árajánlatát nem fogadta el, és ezért nem is számlázott az alperes által megjelölt árakon.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás egy része, valamint az ezzel összefüggő indokolás nem helytálló, az érdemi döntés azonban helyes.
A Legfelsőbb Bíróság a tényállást a felek előadása és az azt megerősítő számlák alapján annyiban módosította, hogy a felperes 1984. február 29-ét követően szállított termékeit is az eredeti, azaz a januári árajánlatában közölt áron számlázta.
Az alperes nem tette vitássá azt az ítéleti megállapítást, hogy az 1984. február 27-én kelt nyilatkozatáig a szerződés a felperes által ajánlott áron volt hatályos. Arra hivatkozott azonban, hogy megállapodásuk a február 27-i ajánlatának megfelelően módosult, mivel azt a felperes hallgatólagosan elfogadta.
Az alperes álláspontja annyiban helytálló, hogy ráutaló magatartással is megtörténhet a szerződés módosítása. A Ptk. 216. §-ának (2) bekezdése szerint a hallgatás is lehet ráutaló magatartás, de csak akkor, ha kétséget kizáróan kifejezi a szerződés létrehozására, illetve annak módosítására irányuló akaratot. Ennek az akaratnak a meglétét azonban a perbeli esetben cáfolja a felperes magatartása, mivel a felperes a legutolsó szállítmányt is az eredeti árakon számlázta, és a felek több ízben sikertelenül kísérelték meg az árvita rendezését. Önmagában az a tény, hogy az alperes alacsonyabb árajánlata után is folytatta a felperes a szállítást, nem ad alapot arra, hogy hallgatását ráutaló magatartásnak lehessen minősíteni. A már megindított gyártás abbahagyása nyilvánvalóan gazdasági hátrányt okozott volna a felperesnek.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét a Pp 253. §-ának (2) bekezdése alapján – eltérő indokolással – helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 31 738/1986/3. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
