PK BH 1987/39
PK BH 87/02/39
1987.02.01.
I. Használt gépkocsira létrejött adásvételi szerződés megtámadásának szempontjai a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbségére alapítottan [Ptk 201. § (2) bek., 365. § (1) bek.; PK 267. sz.].
II. Az adásvételi szerződéshez kapcsolódóan a szavatossági jog érvényesítésének kérdése csak akkor lehet vizsgálat tárgya, ha a szerződés megtámadása nem alapos. A két jogcím közül a megtámadásra alapított igény elbírálása az elsődleges. [Ptk 235. § (1) bek., 237. § (1) és (2) bek., 305–306. §].
Az I. r. alperes 1982. szeptember 10-én vette meg a II. r. alperestől Dacia típusú személygépkocsiját.
Az I. r. alperes az 1974. decemberben forgalomba állított gépkocsin javítási munkákat végzett, majd az autópiacon 1983. február 27-én eladta azt a felperesnek 60 000 forint vételárért. Az I. r. alperes a vételár felvételéről elismervényt adott, de a szerződést eladóként a II. r. alperes írta alá néhány nappal később. Erre azért került sor, mert a forgalmi engedélyben még akkor is a II. r. alperes szerepelt tulajdonosként. A szerződésben az eladó kijelentette, hogy tudomása szerint a gépkocsin rejtett hiba nincs; és a fényezés nem takar nagymértékű rozsdásodást. Rögzítették azt is, hogy a gépkocsit megtekintett és kipróbált állapotban vette át a vevő.
A felperes 1983. márciusában a hűtővíz elfolyása és a magasnak talált olajfogyasztás miatt felkereste az I. r. alperest, aki azt javasolta, hogy vigyék a gépkocsit szakszervizbe. Majd 1983. április 7-én – számos hiba megjelölésével – levelet írt az I. r. alperesnek, és bejelentette, hogy eláll a szerződéstől. A felperes jogi képviselője útján 1983. augusztus 8-án újabb levelet írt az I. r. alperesnek. Ezt a levelet megküldte a II. r. alperesnek is. Ebben arról tájékoztatta őket, hogy a gépkocsit időközben szakértővel megvizsgáltatta, aki olyan véleményt adott, amely szerint a gépkocsi forgalmi értéke a szerződéskötéskor nem lehetett több 35 000 forintnál. Ezért felhívta az alpereseket, hogy fizessenek vissza 25 000 forintot.
1983. nyarán a felperes is végeztetett bizonyos munkákat a gépkocsin.
A felperes többször módosított keresetében elsődlegesen szavatossági jogokat érvényesített: bejelentette a szerződéstől való elállását, illetőleg ha ezt a bíróság nem tartaná alaposnak, 25 000 forint vételár-leszállítást kért. Másodlagosan megtámadta a szerződést a szolgáltatások között mutatkozó feltűnően nagy értékkülönbség, tévedés, illetőleg megtévesztés okából. A későbbiekben a tévedésre és a megtévesztésre alapított támadását visszavonta. Kijelentette, hogy kártérítési követelést nem érvényesít. Kérte, hogy a bíróság a II. r. alperest az I. r. alperes marasztalásának tűrésére kötelezze.
Az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte. A II. r. alperes a tárgyalásokon nem jelent meg, és írásban sem terjesztett elő ellenkérelmet.
Az elsőfokú bíróság ítéletével arra kötelezte az I. r. alperest, hogy 15 napon belül fizessen vissza a felperesnek 11 700 forintot; a felperes ezt meghaladó keresetét elutasította, őt kötelezte az I. r. alperes javára 1500 forint perköltség megfizetésére; egyebekben úgy rendelkezett, hogy a további költségeiket a felek maguk viselik. Az ítélet indokolása szerint a bíróság K. M. szakvéleménye alapján állapította meg azt, hogy a gépkocsi adásvételkori értéke 48 300 forint volt. A szerződéskötéskor a gépkocsiban rejtett hibák voltak (a fenéklemez korróziója, túlzott olajfogyasztás). Ezek a hibák azonban kijavíthatók. Ezért a felperesnek a Ptk. 306. §-ának (3) bekezdésére alapított szavatossági igénye nem alapos. A bíróság azonban „a gépkocsi vételárát leszállította az igazságügyi szakértő által meghatározott reális forgalmi érték alapján”. Az elsőfokú bíróság nem jelölte meg azt a jogszabályi rendelkezést, amelyre ezt a döntését alapozta.
Másodlagosan vizsgálta a kerületi bíróság a szerződés megtámadása iránti igényt, amit azonban nem talált alaposnak. Megállapította, hogy az igazságügyi szakértőnek és a felperes magánszakértőjének a véleménye között csak a számolás módjában van különbség. Ettől eltekintve az igazságügyi szakértő azt is közölte, hogy az Autó-motor című időszaki lap és a MERKUR Vállalat adatai szerint 1983-ban a hasonló korú Dacia gépkocsik ára 48 000 és 80 000 forint között mozgott. Mivel a Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint az eladó nem köteles vételárként a forgalmi értéket kikötni, ilyen körülmények között a Ptk 201. §-ának (2) bekezdése alapján a felperes nem jogosult a szerződés megtámadására.
Az ítélet ellen a felperes és az I. r. alperes fellebbezett. A felperesnek a fellebbezésében elsődlegesen az eredeti állapot helyreállítását, másodlagosan pedig a vételárnak 35 000 forintra való leszállítását kérte, az I. r. alperes pedig a kereset teljes elutasítását.
A II. r. alperessel szembeni elutasító rendelkezés elsőfokon jogerőre emelkedett.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részében úgy változtatta meg, hogy az I. r. alperest 21 000 forint és 1500 forint elsőfokú eljárási költség megfizetésére kötelezte. A felperesnek az elsőfokú perköltségben való marasztalását mellőzte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és megállapította, hogy a fellebbezési eljárásban felmerült költségeiket a peres felek maguk viselik.
Az ítélet indokolása szerint a másodfokú bíróság a Ptk 201. §-ának (2) bekezdése szerint feltűnő aránytalanságra alapítottan találta az I. r. alperest marasztalhatónak. Érvelése lényege az volt, hogy „a Legfelsőbb Bíróság több iránymutató eseti döntése alapján az IMSZI vonatkozó módszertani levelében foglaltakból indult ki, és emellett értékelte a konkrét perben felmerült azon körülményeket, amelyek alapján kiszámított műszaki értéket módosítják. K. M. szakértő nem indokolta meg azt, hogy milyen tényezők alapján számolt el forgalmi felárat ennél a gépkocsinál, mert az általa említett »a típus keresettsége« tényező önmagában nem elegendő. Az IMSZI módszertani leveléből kitűnően, amennyiben a forgalmi érték eltér a műszaki értéktől, azt részletesen meg kell indokolni. Ilyen részletes indokolást K. M. szakértő véleménye nem tartalmaz, mert önmagában az, hogy a Dacia gépkocsik ebben az időben 48 000 – 80 000 forint között kerültek értékesítésre, ennek nem tekinthető”.
A másodfokú bíróság tehát K. M. szakértőnek abból a véleményéből indult ki, hogy a gépkocsi tényleges műszaki értéke 43 900 forint. Ezt az értéket a korrózió szakszerűtlen javítása és „további hibák” miatt 12 %-kal csökkentette, és a gépkocsi „valós” értékét 38 632 forintban határozta meg, amelyet 39 000 forintra kerekített. Így jutott arra a következtetésre, hogy a „39 000 forintos műszaki érték és a 60 000 forintos eladási ár között ... a Ptk 201. §-ának (2) bekezdése szerinti feltűnő aránytalanság fennáll.” Ezek után a másodfokú bíróság megállapította, hogy a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, mert a felperes a gépkocsit nem rendeltetésszerűen használta és tárolta. Nem várható el, hogy az I. r. alperes visszavegyen ilyen leromlott állapotú gépkocsit, ezért a másodfokú bíróság a Ptk 237. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával az I. r. alperest 21 000 forint visszafizetésére kötelezte.
A jogerős ítélet ellen megalapozatlanság miatt emelt törvényességi óvás alapos.
A felperesnek a Ptk 201. §-ának (2) bekezdésére alapított kereseti kérelme elbírálásánál a gépkocsi vételkori forgalmi értékének van ügydöntő jelentősége. A bíróságoknak tehát elsősorban azt kell vizsgálniuk, hogy a vételkor mennyi volt a gépkocsi forgalmi értéke. Ezt azonban az elsőfokú bíróság nem derítette fel kellő alapossággal, a másodfokú bíróság pedig elmulasztotta ennek vizsgálatát, s döntését az általa „valós” értéknek minősített műszaki érték és az eladási ár feltűnő aránytalanságára alapította. Végső soron sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság tényállásként nem állapította meg a gépkocsi forgalmi értékét. Mindkét fokú bíróság elfogadta az igazságügyi szakértőnek azt a számítási módját, amely az 1. sorszámú módszertani levél előírásain alapul.
Téves a másodfokú bíróságnak az az utalása, amely szerint a Legfelsőbb Bíróság több iránymutató eseti döntése alapján kellett kiindulnia a módszertani levélben foglaltakból. Ellenkezőleg, a Legfelsőbb Bíróság következetesen foglalt állást abban a kérdésben, hogy a módszertani levél csak módszerül és tájékoztatásul szolgál a szakértők számára. A módszertani levél ajánlásai legfeljebb adatként vehetők figyelembe, azok alapján azonban nem lehet a forgalmi értéket megállapítani. A műszaki érték csak egyike lehet azoknak a tényezőknek, amelyek befolyást gyakorolhatnak a forgalmi értékre.
A másodfokú bíróság azonban nemcsak kiindult a módszertani levél ajánlásaiból, hanem kizárólag azokra alapozta a döntését.
A bíróságoknak a helyes eljárása tehát az lett volna, ha megalapozott tényállást állapítanak meg a tekintetben, hogy milyen volt a műszaki állapota a gépkocsinak, amikor a felperes megvásárolta. Ez azért nem mellőzhető, mert csak a műszaki állapot ismeretében lehet következtetni a gépkocsi műszaki értékére. Minthogy ennél az értéknél a forgalmi érték alacsonyabb vagy magasabb is lehet, a használt gépkocsik értékének megállapításánál is elengedhetetlen annak vizsgálata, hogy az azonos típusú és hasonló állapotban levő gépkocsiknak a szerződéskötés idején mennyi volt a használt gépkocsik piacán kialakult forgalmi értéke. Ha pedig a szolgáltatás jellege miatt (például egyes típusoknak az átlagosnál nagyobb keresettsége stb.) a piaci forgalom értékbefolyásoló hatása jelentősebb, a feltűnő értékkülönbség vizsgálatánál fokozottabb jelentőséget kell tulajdonítani a piaci forgalomban kialkudott konkrét vételárnak.
A fenti okfejtést támasztja alá a Legfelsőbb Bíróság PK 267. számú állásfoglalásának az az iránymutatása, amely szerint a szerződésnek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbségére alapított megtámadása esetében annak megállapításához, hogy az értékkülönbség feltűnően nagy-e vagy sem, a bíróságnak vizsgálnia kell a szerződéskötés körülményeit, a szerződés egész tartalmát, a forgalmi (érték-) viszonyokat, az ügylet jellegéből fakadó sajátosságokat, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározásának módját.
A másodfokú bíróság egyébként az eddigi peradatok megfelelő mérlegelésével helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a megtámadás alapossága esetén az adott helyzetben nincs lehetőség a szerződéskötés előtt fennállott helyzet visszaállítására. A Ptk 237. §-a (2) bekezdésének helyes értelmezéséből következően azonban a feltűnően aránytalan előny kiküszöbölése nem azt jelenti, hogy az ellenszolgáltatás a szolgáltatás értékével legyen azonos. A bíróságnak ilyen esetben a szolgáltatás mértékét olyan összegben kell megállapítania, amely nem azonos ugyan a forgalmi értékkel, de olyan helyzetet teremt, amely mellett a feltűnő értékkülönbség többé már nem áll fenn. Olyan ellenérték megállapítására kell tehát törekedni, amely a felek ügyleti érdekeihez legközelebb áll. Az értékkülönbségnek tehát csak az előnyt feltűnően aránytalanná tevő részét kell kiküszöbölni (PK 267. számú állásfoglalás).
A szavatossági jog érvényesítésének kérdése csak akkor lehet vizsgálat tárgya, ha a szerződés megtámadása nem alapos. A két jogcím közül ugyanis a megtámadásra alapított igény elbírálása az elsődleges, mert amennyiben a szerződés az eredményes megtámadás folytán érvénytelen, a jogviszonyt az erre vonatkozó jogszabályok szerint kell elbírálni, és a kellékszavatosság szabályainak alkalmazása értelemszerűen szóba sem kerülhet.
Amennyiben a megismételt eljárásban a felperes elsődleges kereseti kérelme alaptalannak bizonyulna, az I. r. alperes szavatossági felelősségének vizsgálatánál a következőkre kell figyelemmel lenni.
Az I. r. alperes használt gépkocsit értékesített, a felperes azt ennek tudatában vásárolta meg. Így a természetes elhasználódásból származó hibák a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak felelnek meg. A bíróságnak tehát a tényállást abban a részében is ki kell egészítenie, illetve egyértelművé kell tennie, hogy melyek voltak azok a hibák, amelyeket a felperes ismert a vételkor, illetőleg melyek azok, amelyek a gépkocsi rendes elhasználódásából adódtak.
Csak ezeknek a körülményeknek az ismételt vizsgálata után lehet megalapozott döntést hozni a tekintetben, hogy alapos-e a felperes árleszállításra irányuló követelése vagy sem. Az adott helyzetben ennek mértéke – különös tekintettel a gépkocsinak a felperesnél bekövetkezett súlyos elhasználódására és leromlására – semmiképpen nem haladhatja meg az I. r. alperesnek felróható vételkori hibák javítási költségeit.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, egyben az elsőfokú bíróságot utasította a fenti iránymutatásnak megfelelő új eljárásra és új határozat hozatalára. (P. törv. I. 20. 262/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás