• Tartalom

BK BH 1987/390

BK BH 1987/390

1987.11.01.
Jogtalan használatra irányuló célzat hiányában a jármű önkényes elvétele vétségének törvénysértő megállapítása [Btk. 327. § (1) bek.].
A városi bíróság az I. r. terheltet társtettesként elkövetett zsarolás bűntette és bűnsegédként elkövetett jármű önkényes elvételének vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év 6 hónapi, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte.
Az ítéleti tényállás lényege a következő.
A sértett eladta a személygépkocsiját T. I-nek 200 000 forintért. Ezt követően még ugyanezen a napon T. I. a sértettet az I. r. terhelt lakására vitte, és a sértett a pénzt kölcsönadta az I. r. terheltnek.
Az I. r. terhelt – figyelembe véve egy korábbi 80 000 forintos kölcsönt is – 280 00 forint kölcsön felvételéről egy átvételi elismervényt írt és adott át a sértettnek.
Az I. terhelt és felesége, a II. r. terhelt (akivel szemben az eljárás közkegyelem folytán megszűnt), valamint a sértett között az eszpresszóban – ahol a terheltek dolgoztak – vita alakult ki. Ennek során az I. r. terhelt tagadta, hogy ők pénzzel tartoznának és visszakövetelték – a szerintük más körülmények között írt – átvételi elismervényt. Felszólították a sértettet, hogy írjon új elismervényt arról, hogy nem tartoznak, illetve a 280 000 forintot már korábban visszaadták. Azzal fenyegetőztek, hogy ha a sértett az ilyen szövegű elismervényt nem írja alá, akkor elviszik az eszpresszó előtt parkoló személygépkocsiját. A sértett nem volt hajlandó a követelés szerinti tartalommal elismervényt készíteni, ezért a II. r. terhelt váratlan mozdulattal felkapta a sértett által a kiszolgáló pultra helyezett indítókulcsot, kirohant az utcára, és a személygépkocsival elhajtott. Amikor a II. r. terhelt kiment az eszpresszóból, az I. r. terhelt bezárta annak az ajtaját, és csak akkor nyitotta ki, amikor már felesége a személygépkocsival elhajtott.
A személygépkocsit a rendőrség a vádlottak lakásán lefoglalta és azt a sértettnek kiadta.
A másodfokon eljáró megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a cselekményt minősítő és a büntetést kiszabó részében megváltoztatta: az I. r. terhelt cselekményét zsarolás bűntette helyett zsarolás bűntette kísérletének minősítette, és ezért, valamint a terhére fennálló további bűncselekmény miatt 1 évi – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre ítélte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A cselekmények jogi minősítésére vonatkozó és büntetést kiszabó rendelkezés ellen az I. r. terhelt javára emelt törvényességi óvás alapos.
Az eljárt bíróságok törvényt sértettek, amikor az I. r. terheltnek a bűnösségét a Btk. 327. §-ának (1) bekezdésében meghatározott bűnsegédként elkövetett jármű önkényes elvételének vétségében megállapították. A törvényi tényállás szerint az idegen gépjárművet a cselekmény elkövetőjének jogtalan használat céljából kell elvennie, azért tehát, hogy azt saját maga vagy esetleg másokkal együtt használja. Az adott esetben azonban sem az I. r. terheltet, sem a feleségét ilyen irányú egyenes szándék és a jogtalan használatra irányuló célzat nem vezette. A gépkocsi elvitelével a terheltnek – mint ahogyan azzal a vita során meg is fenyegette a sértettet – az volt a célja, hogy a sértett ismerje el: nem tartozik neki a pénzösszeggel, adjon ilyen nyilatkozatot, illetve készítsen ilyen tartalmú elismervényt. Az I. r. terhelt célja kifejezetten ilyen irányú jogtalan haszonszerzés volt, tehát nem használni akarta a gépkocsit, egyébként is azt az elvitel után nyomban garázsba zárták. Jogtalan használatra irányuló célzat hiányában pedig a Btk. 327. §-ában foglalt bűncselekmény nem valósul meg.
Az I. r. terhelt egész magatartásával – azzal is, amikor az ajtót bezárta, hogy a sértett ne tudjon kimenni – a zsarolás bűntettének kísérletét valósította meg.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre tekintettel az I. r. terheltet a bűnsegédként elkövetett jármű önkényes elvétele vétségének vádja alól bűncselekmény hiányában felmentette.
A terhére fennálló zsarolás bűntettének kísérlete miatt 1 évi szabadságvesztésre és 30 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását azonban a Btk. 89. §-ának (1) bekezdése alapján két évi próbaidőre felfüggesztette. (B. törv. I. 541/1986. sz.).
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére