PK BH 1987/400
PK BH 1987/400
1987.11.01.
Ha a tulajdonos a dolgot a haszonélvező engedélye alapján birtokolja és használja, az engedély nem jelenti egyben azt is, hogy a haszonélvező e jogának gyakorlásával felhagyott. A haszonélvezet tárgyának (vagy egy részének) használatra történt ideiglenes átengedése a haszonélvező jogát nem szünteti meg, ezért a haszonélvező bármikor követelheti a haszonélvezet tárgyának birtokába és használatába történő visszaadását [Ptk. 157. § (1) és (2) bek.].
A perbeni házas-ingatlan 4/8 részben a felperesnek, 4/8 részben pedig gyermekeinek osztatlan közös tulajdona. A felperes gyermekei 1979-ben apjuk halála folytán öröklés jogcímén szerezték tulajdoni illetőségüket a felperes özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten.
Az I. r. alperes a felperes gyermeke, házastársa, a II. r. alperes pedig menye. Az I. r. alperes tulajdoni illetősége 1/8 rész.
Az alperesek, mint házastársak 1981. októberétől laknak a perbeli lakásban. Állandó bejelentett lakásuk másutt van, ott azonban ténylegesen nem laknak, lakhatásuk nem biztosított. A perbeli ingatlanban csak ideiglenesen vannak bejelentkezve.
Az alpereseknek 1983. június 20-án Norbert nevű gyermekük született, aki ugyancsak velük lakik.
Az alperesek beköltözését követően a lakás használata úgy alakult, hogy a földszinten egy-egy lakószobát használnak a felperes, illetve az alperesek. Az előszoba, közlekedő, padlásfeljáró, fürdőszoba és WC a felek közös használatában van. Ugyancsak közösen használják a felek az alagsorban levő ebédlőt, konyhát, széntárolót, kamrát és műhelyt is. Az udvaron levő gépkocsi-tárolót kizárólag az alperesek használják.
A felperes 1984. tavaszán közelebbi kapcsolatot létesített egy férfi ismerősével, amelyet az I. r. alperes kifogásolt. Ezt követően a felek között gyakori volt a szóváltás, amelynek során az I. r. alperes anyjával, a felperessel szemben durva kifejezéseket használt.
A peres felek egymással szemben Kölcsönösen kifogásolható magatartást tanúsítottak, viszonyuk fokozatosan megromlott, és gyűlölködő légkör alakult ki.
A felperes keresetében a lakás kiürítésére kérte kötelezni az alpereseket és 1983. szeptember 1-jétől kezdődően havi 1200 forint lakáshasználati díj fizetésére.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Előadták, hogy nincs hova költözniük. Az I. r. alperes résztulajdonára hivatkozott és arra is, hogy a ház építésénél maga is jelentős munkát végzett, és pénzbeli hozzájárulást fizetett.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy a lakást 90 nap alatt ürítsék ki azzal, hogy elhelyezésükről maguk kötelesek gondoskodni. Az alpereseket 1983. szeptember 1-jétől kezdődően havi 1200 forint lakáshasználati díj megfizetésére kötelezte. Az ítélethozatalig lejárt hátralékot 31 200 forintban állapította meg, amelynek megfizetésére kötelezte az alpereseket azzal, hogy 1986. január 1-jétől kezdődően havi 1000 forintos részletfizetést engedélyezett. Kötelezte az alpereseket perköltség fizetésére is.
Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a felperes az ingatlan 4/8 részének a tulajdonosa, az ezt meghaladó 4/8 részt pedig özvegyi haszonélvezeti joga terheli. A Ptk. 157. §-ának (2) bekezdése szerint a haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint e jogszabályból az következik, hogy az I. r. alperes tulajdoni illetősége alapján csak akkor használhatja az ingatlan meghatározott részét, ha a haszonélvezetre jogosult felperes a birtokláshoz hozzájárult. Miután a felperes haszonélvezeti jogával élni kíván, az alpereseknek az ingatlan birtokolására nincs jogcímük, így kötelesek azt kiüríteni és a felperes használatába átengedni.
Tekintettel arra, hogy az I. r. alperes a felperessel szemben megengedhetetlen sértő magatartást tanúsított, az alperesek az 1/1971. (II. 8.) EVM számú rendelet 90. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján olyan rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználók, akik az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 123. §-ának (1) bekezdése szerint elhelyezésükről maguk kötelesek gondoskodni.
Az alperesek által fizetendő lakáshasználati díjat az elsőfokú bíróság a 45/1982. (X. 7.) MT számú rendelet 22. § (1) bekezdésében, továbbá a 9. § (3) bekezdésében és a 4. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével határozta meg.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a lakás kiürítésére irányuló keresetet elutasította. Az alperesek lakáshasználati díj fizetési kötelezettségét 1984. május 1. napjában állapította meg, ehhez képest a hátralékos lakáshasználati díjat 21 600 forintra szállította le. Leszállította az elsőfokú perköltség összegét is, és az ítélet egyéb rendelkezését helybenhagyta. Kimondta, hogy a fellebbezési eljárás költségét mindegyik fél maga viseli.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor arra a megállapítására jutott, hogy miután a felperes, mint haszonélvező gyakorolni kívánja a használat jogát, az alperesek birtoklása jogcím nélküli, és ezért kötelesek a lakást kiüríteni.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperesek, illetve az I. r alperes, mint résztulajdonos a felperes kérésére költözött az ingatlanba, az alperesek használatába került rész tekintetében tehát a felperes haszonélvezeti jogával nem élt, így az alperesek lakáshasználatát nem lehet szívességi lakáshasználatnak tekinteni, hanem olyannak, amely a tulajdonos és a haszonélvező közötti megállapodáson alapul.
E megállapodástól a felperes egyoldalúan nem térhet el, az alperesektől a lakáshasználatot nem vonhatja meg. A kialakult használati mód megváltoztatására csak akkor van lehetőség, ha a bíróság a Ptk. 241. §-a alapján módosítja a felek megállapodását. A felek tartós jogviszonyában ugyan lényeges változás következett be, mert a családias kapcsolat megromlott, téves azonban az az ítéleti megállapítás, hogy a kapcsolat megromlása kizárólag az alperesek magatartásának a következménye. A felperes magatartása a kapcsolat megromlásában jelentősen közrehatott, és a szerződés módosítása az alperesek lényeges érdeksérelmét jelentené, ezért a másodfokú bíróság a szerződés módosítására nem látott lehetőséget és arra sem, hogy az alpereseket a lakás kiürítésére kötelezze.
Figyelemmel arra, hogy a felperes az alperesek részére – saját előadása szerint is – ingyenes használatot biztosított, a keresetlevél benyújtását megelőzően az ingyenességet nem vonta vissza, így az alperesek használati díj fizetésére csak a keresetlevél benyújtásától kezdődően kötelezhetők. Ennek megfelelően változtatta meg a másodfokú bíróság a lakáshasználati díj fizetésének kezdő időpontjára vonatkozó rendelkezést.
A jogerős ítéletnek a lakás kiürítésére vonatkozó, keresetet elutasító rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A törvényességi óvás a jogerős ítéletnek csupán a lakás kiürítésére vonatkozó, keresetet elutasító rendelkezését érinti, ezért a Legfelsőbb Bíróság azt csak a törvényességi óvás keretei között vizsgálta felül [Pp 274. §-ának (2) bekezdése].
A Ptk. 157. §-ának (1)-(2) bekezdése szerint: haszonélvezeti jogánál fogva a jogosult a más személy tulajdonában álló dolgot birtokában tarthatja, használhatja, és hasznait szedheti. A haszonélvezeti jog fennállása alatt a tulajdonos a birtoklás, a használat és hasznok szedésének jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogokkal nem él.
Ha a tulajdonos a dolgot a haszonélvező engedélye alapján birtokolja és használja, az engedély nem jelenti egyben azt is, hogy a haszonélvező e jogának gyakorlásával felhagyott. A haszonélvezet tárgyának (vagy részének) használatra történt ideiglenes átengedése a haszonélvező jogát nem szünteti meg. E joga alapján a haszonélvező bármikor követelheti a haszonélvezet tárgyának birtokába és használatba történő visszaadását.
Téves ezért a másodfokú bíróságnak az a jogi érvelése, hogy a haszonélvező felperes egyoldalúan nem vonhatta meg az alperesektől a lakáshasználatot, amelynek gyakorlására korábban családtagi alapon, szívességből biztosított lehetőséget.
A peres felek közötti jogvita elbírálásánál a másodfokú bíróság tévesen hivatkozott a Ptk. 241. §-ában írt rendelkezésekre. E jogszabály alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a felek között szerződésen alapuló jogviszony jött létre. Az adott esetben azonban az alperesek lakáshasználatának engedélyezése nem szerződésen alapul, hanem a haszonélvező által egyoldalúan biztosított szívességi engedély volt, amelyet a felperes minden jogi kötelezettség nélkül biztosított az alpereseknek, így ezt a szívességi használatot külön indokolás nélkül, az alperesek magatartására hivatkozással egyoldalúan is megvonhatta.
Miután a haszonélvező e jogának gyakorlására vonatkozó szándékát kifejezésre juttatta, s a résztulajdonos I. r. alperes a lakást felhívás ellenére sem bocsátotta a felperes birtokába, a tulajdonos jogcím nélküli rosszhiszemű birtokossá vált.
A felperes tehát jogosult volt a lakás használatát az alperesektől megvonni, s erre tekintettel az alperesek jogcím nélküli lakáshasználóvá váltak, mégpedig a felróható magatartásukra tekintettel az 1/1971. (II. 8.) ÉVM számú rendelete 90. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint olyan rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználókká, akik az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 123. §-ának (1) bekezdése szerint elhelyezésükről maguk kötelesek gondoskodni. A másodfokú bíróság tehát akkor járt volna el helyesen, ha az elsőfokú bíróság ítéletének a lakás kiürítésére vonatkozó helyes rendelkezését helybenhagyja.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletének a lakás kiürítésére vonatkozó, keresetet elutasító részét a Pp 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletének az alpereseket a lakás kiürítésére kötelező rendelkezését helybenhagyta. (P. törv. III. 20 954/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás