PK BH 1987/42
PK BH 87/02/42
1987.02.01.
Ha a szolgálati lakáshoz juttatott bérlő előző lakása tanácsi bérlakás, és arra a szolgálati lakással rendelkező szervet bérlő-kiválasztási jog illeti meg, a bérlő ettől a szervtől a tanácsi bérlakás lakás-használatbavételi díjának megfelelő mértékű pénzbeli térítést igényelhet. A bérlőt ez a jog külön megállapodás nélkül, a jogszabály rendelkezésénél fogva megilleti, és igényét az elévülési időn belül érvényesítheti. A felek azonban megállapodhatnak abban, hogy a bérlő a térítésre nem tart igényt [2/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 17. § (2) bek.].
A. felperes bérlője volt egy másfél szobás, összkomfortos tanácsi bérlakásnak.
1982. januárjában házfelügyelői munkaviszonyt létesített az alperessel. Ekkor – a tanácsi bérlakás helyett – szolgálati lakást kapott az alperestől, aki viszont a felperes fenti tanácsi bérlakására bérlő-kiválasztási jogot szerzett.
A felperes 1984. novemberében kérte az alperest, hogy fizessen részére a 2/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 17. §-ának (2) bekezdése alapján 19 500 Ft pénzbeli térítést. Az alperes erre nem volt hajlandó, ezért a felperes a követelést előbb fizetési meghagyással érvényesítette, az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárásban pedig azt a kereseti kérelmet terjesztette elő, hogy a bíróság kötelezze az alperest 19 500 Ft és ennek 1982. január 27-től járó kamatai megfizetésére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a felperes által megjelölt jogszabály nem teszi lehetővé a térítést, arra csupán a felek megállapodása esetén van lehetőség.
Az elsőfokú bíróság ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy fizessen a felperesnek 19 500 Ft-ot és ezen összeg után 1984. november 1-től 1984. december 31-ig évi 5 %-os, 1985. január 1-től a kifizetés napjáig évi 8 %-os kamatot, valamint az államnak 1080 Ft illetéket.
Az ítélet indokolása szerint a 2/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 17. §-ának (2) bekezdése értelmében a szolgálati lakáshoz juttatott bérlő az adott esetben pénzbeli térítést igényelhet. Az igénylés lehetősége azt jelenti, hogy, ha a bérlő ezt kéri, „az alperes” tartozik a térítést megfizetni. Az igényérvényesítésre külön jogszabály nem szab határidőt, így a „felperest az elévülési időn belül ez az összeg megilleti”. A kamatfizetés kezdő időpontja a felperes alperessel szembeni igényének bejelentése.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a keresetet elutasította, és a felperest 800 Ft elsőfokú, illetőleg 900 Ft másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte az alperes részére.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a 2/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 17. §-ának (2) bekezdésében írt tényállás „komplex”, részben polgári jogi, részben munkajogi fogviszonyt feltételező jellege miatt a térítés iránti igényt „nem lehet külön kiemelni” a megállapodásból, ezért a térítésre csak kétoldalú jogügylet alapján van lehetőség.
A jogszabálynak a szóhasználata („igényelhet”) „nem nyújt módot és lehetőséget a felperes számára, hogy egyoldalúan az elévülési időn belül kérhesse a pénzbeli térítést a korábbi tanácsi bérlakás után”. Ilyen igény jogszerűségét csak a szerződés módosításával lehetne megalapozni, ettől azonban az alperes elzárkózott, és a másodfokú bíróság a Ptk 241. §-a alkalmazásának feltételeit nem találta megállapíthatónak.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A lakásépítési hozzájárulásról és a lakás-használatbavételi díjról továbbá a kedvezményekről szóló 2/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 17. §-ának (2) bekezdése értelmében: ha a szolgálati lakáshoz juttatott bérlő előző lakása tanácsi bérlakás, és arra a szolgálati lakással rendelkező szervet bérlő-kiválasztási jog illeti meg, a bérlő a szervtől a tanácsi bérlakás lakás-használatbavételi díjának megfelelő mértékű pénzbeli térítést igényelhet.
A perbeli – nem vitás – tényállásra alkalmazandó ezt a jogszabályt az elsőfokú bíróság helyesen, a másodfokú bíróság ellenben tévesen értelmezte.
Mivel a felperes az alperessel való munkaviszony létesítésekor szolgálati lakást kapott, az előző lakása pedig tanácsi bérlakás volt, és erre az alperest bérlő-kiválasztási jog illette meg, valóban azt kellett eldönteni: mit jelent a vizsgált jogszabálynak e feltételek megléte esetére adott az a rendelkezése, hogy a bérlő pénzbeli térítést igényelhet.
A Legfelsőbb Bíróság egyetért az elsőfokú bíróság álláspontjával: az „igényelhet” kifejezés a bérlő jogszabályban biztosított egyoldalú lehetőségét jelenti, vagyis azt, hogy a bérlő elhatározásán múlik, él-e ilyen igénnyel. Egyfelől a lehetőség, másfelől az „egyértelműen megállapított” jog és kötelezettség között a másodfokú bíróság által vélt ellentmondás csupán látszólagos. A jogszabály a bérlő jogát a térítésre egyértelműen kimondja, a lehetőség csupán azt jelenti: a felek megállapodhatnak abban, hogy a bérlő nem kér térítést a neki szolgálati lakást juttató – a bérlő előző tanácsi bérlakására bérlő-kiválasztási jogot szerzett – szervtől. Ahhoz azonban nincs szükség megállapodásra, hogy a jogszabály általi mértékben is meghatározott térítésre a bérlő igényt tarthasson. Nincs jogszabályi alapja annak a felfogásnak sem, amely szerint a térítést a munkaviszony létesítésével, a szolgálati lakáshoz juttatással (a bérlő-kiválasztási jog gyakorlásának biztosításával) jellemzett „komplex” jogviszony keretében kellene a bérlőnek igényelnie. Az ismertetett rendelkezés ugyanis az igény érvényesítésére nem ír elő határidőt, ebből következik, hogy annak csak az elévülés szabhat korlátot [Ptk 324. §-ának (1) bekezdése].
A kifejtett okokból a keresetet elutasító másodfokú ítélet törvénysértő, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az érdemben helyes elsőfokú ítéletet helybenhagyta. (P törv III 20 162/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás