BK BH 1987/421
BK BH 1987/421
1987.12.01.
Jogos védelem esetén, ha az elhárítás szükséges mértéke helyes felismerésének a korlátozottsága önhibából (ittasságból) is ered, ezt a körülményt nem lehet az elkövető javára értékelni [Btk. 29. § (3) bek., 166. § (2) bek. f) pont].
A vádlottat a megyei bíróság bűnösnek mondta ki több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, és súlyos testi sértés bűntettében, ezért halmazati büntetésül 3 évi – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú ítéletében megállapított tényállás a következő.
A vájár-foglalkozású, büntetlen előéletű vádlott a kora esti órákban indulatos szóváltásba keveredett szomszédjával, aki másokkal együtt a vádlott házához közel hangosan beszélgetett, és emiatt az éjszakai műszak előtt nem tudott pihenni. A vádlott egyébként is a gyermeke halála óta ingerlékenyebb volt, nehezen viselte el a környezetét. Büntetőjogi beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott.
Az előbb említett eseményeket követően a vádlott enyhe-közepes fokú ittas állapotban indult munkába, menet közben magához vett egy 16 cm pengehosszúságú kést. Az utcán még mindig beszélgetett V. I. sértett és társasága, amikor a vádlott az ellenkező oldalon haladva odaszólt, hogy a jövő héten ő lesz éjszakás, és ő sem tud majd pihenni. V. I. ekkor a vádlott után szaladt, és a vállánál fogva megragadva vissza akarta fordítani. A vádlott kiszabadította magát, igyekezett elmenni, de a dulakodás közben V. I. hátulról belerúgott, mire R. J. is odament, és dulakodni kezdett a vádlottal. A vádlott a kést elővéve R. J-t a jobb bordaív alatt a szegycsont jobb szélének vonalában megszúrta. A kés a hasüregbe és ott a májba hatolva, közvetlenül életveszélyes sérülést idézett elő. R. J. a megszúrása után ismét a vádlott után ment, és folytatta a dulakodást. Közbeavatkozott R. J-né is, akit erre a vádlott hasba szúrt, és ezáltal közvetlenül életveszélyes sérülést okozott.
A földre kerülő vádlottat R. J. nem engedte felkelni, hanem rugdosta. Végül az eseményekbe V. I. ismételten közbeavatkozott, hátulról odament a még térdeplő helyzetben levő vádlotthoz, akinek a nyakán a ruhát akarta megfogni, azonban a vádlott kaszáló mozdulattal V. I. felkarjának középső harmadában metszett sérülést okozott. A sérülés gyógytartama kb. 3-4 hét volt.
A vádlottnak csak ezután sikerült a helyszínről elmennie, és munkahelyéről értesítette a rendőrséget.
A vádlott a szóban levő alkalommal több – 8 napon belül gyógyuló – sérülést szenvedett.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, a jogos védelmi helyzet túllépésének téves megállapítása miatt és a büntetés súlyosítása végett; a vádlott és védője pedig felmentésért fellebbeztek.
A tényállás adatai alapján az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére és a törvénynek megfelelően alkalmazta a Btk. 29. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezést.
A Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el a védő idevonatkozó okfejtését, amely szerint a vádlott cselekménye aránytalanul nagyobb sérelmet okozott ugyan, de figyelembe véve az elkövetés körülményeit, és a vádlott fokozott félelemérzetét, a Btk. 29. §-a (2) bekezdésének alkalmazása indokolt.
Ez az okfejtés téves. Nem vitásan a vádlottat a sértettek részéről megszakítás nélküli, egyenkénti, majd együttes támadások is érték. A vádlott azonban, az elhárítás szükséges mértékét azért lépte túl, mert több – részben összefüggő – tényező együttes hatása miatt korlátozva volt a felismerésben és az ennek megfelelő magatartás tanúsításában. Ez a korlátozottság az elsőfokú bíróság álláspontjának lényege szerint különböző tényezőkre – a vádlott hosszú ideje tartó negatív érzelmi állapotára, a cselekményt megelőző sértetti tevékenységre, az emiatt kialakult feszültségére, majd a sértettnek indokolatlan és durva magatartására, végül a vádlott beszámítási képességének enyhe fokú korlátozottságára – vezethetők vissza.
Ugyanakkor azonban elkerülte a bíróság figyelmét – a felismerés korlátozottsága szempontjából jelentős – az a további közreható körülmény, hogy a vádlott az elkövetéskor enyhe-közepes fokban ittas állapotban volt.
A bűnösség mérve szempontjából ugyanis jelentős mozzanat, hogy a jogtalan támadás elhárításának a felismerésében szerepet játszó különböző körülmények közül melyek azok, amelyek felróhatók az elkövetőnek, és melyek nem. Amennyiben ugyanis az elhárítás szükséges mértékének a felismerésében az elkövető olyan ok miatt van korlátozva, amely önhibájára vezethető vissza, e körülmény hatása az elkövető javára nem vehető figyelembe.
A vádlott tehát – az elsőfokú bíróság által egyébként helyesen felsorolt körülményeken túlmenően – azért sem tudta felmérni, hogy milyen eszköz, mely módon való igénybevételével hárítható el az őt ért – egyébként súlyosabb következményekkel nem fenyegető – jogtalan támadás, mert önhibájából eredően enyhe-közepes fokban ittas volt. Ebből pedig az következik, hogy a vádlottat az elhárítás szükséges mértékének felismerésében döntően két ok korlátozta: egyfelől különböző együtthatók alapján kialakult menthető felindulása, másfelől pedig az enyhe-közepes fokú ittassága. Ez utóbbi körülmény pedig a Btk. 25. §-ára figyelemmel nem vehető figyelembe a vádlott javára.
Az elsőfokú bíróság a cselekmény jogi minősítését illetően részben tévedett, amely elsősorban arra vezethető vissza, hogy nem foglalkozott kellőképpen a vádlottnak az elkövetés idején fennállott konkrét tudati állapotával, a cselekmény eredményéhez fűződő pszichikai viszonnyal, hanem a cselekményeket részekre bontotta, és a minősítés szempontjából elsősorban a bekövetkezett sérülések jellegét s azok következményét vette figyelembe. Ennek megfelelően a cselekményt részben több emberen elkövetett emberölés bűntette kísérletének, részben pedig súlyos testi sértés bűntettének minősítette.
Az adott ügyben az elsőfokú bíróság helyesen értékelte ugyan a sértett cselekményét kiváltó motívumokat, viszont nem vette figyelembe a cselekménysor egészében jelentkező összefüggések okozatossága alapján, hogy egyrészt miként a sértettek támadása is sorozatos és megszakítás nélküli volt, éppen így a vádlott szintén szoros térbeli és időbeli egységben, továbbá mindhárom sértettel szemben lényegében azonos módon hajtotta végre a terhére rótt cselekményeket. Így az ekkor fennálló (aktuális) tudati állapot alapját képező alanyi és tárgyi tényezők vizsgálata arra a következtetésre ad alapot, hogy a szándéka mindhárom sértett esetében ölésre irányult. Az adott akarati érzelmi elemek pedig a mindhárom sértett halálával járó eredménnyel szemben közönyt, azaz a szándékos elkövetésnek eshetőleges formáját alapozzák meg.
Ennélfogva a Legfelsőbb Bíróság az ítélet jogi minősítését részben megváltoztatta, és a vádlott által megvalósított cselekményeket egységesen a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, és a (2) bekezdésének f) pontja alapján minősülő több emberen elkövetett emberölés bűntette Btk. 16. §-a szerinti kísérletének minősítette.
A Legfelsőbb Bíróság a büntetés mértékének súlyosítására, illetve enyhítésére irányuló fellebbezéseket nem látta alaposnak.
Az első fokú bíróság a büntetés kiszabásánál irányadó tényezőket részben tévesen, részben pedig hiányosan sorolta fel. Elmulasztotta emellett a büntetés mértékének meghatározásakor a Btk. 87. §-ának (4) bekezdésére történt hivatkozást is. A Legfelsőbb Bíróság mellőzte az enyhítő körülmények sorából a sértett provokatív (helyesen: jogellenes támadó) magatartását, mert többek között éppen ez a tényező alapozta meg a vádlott javára a Btk. 29. §-a (3) bekezdésének az alkalmazását, ezért ugyanannak a körülménynek kettős értékelését jelentené.
Az enyhítő körülmények között a cselekmény kísérleti jellegét csak csekély súllyal lehetett a vádlott javára figyelembe venni, a kísérletnek két sértett esetében befejezett és közeli voltára tekintettel. Ugyanakkor mellőzni kell a súlyosító körülmények közül, hogy R. J. sértett az életveszélyt jelentő sérülésen felül még 8 napon belül gyógyuló sérülést is szenvedett.
A bűnösségi körülmények ilyen megváltoztatása mellett a Legfelsőbb Bíróság a kiszabott szabadságvesztést és az ezzel arányos mellékbüntetést szükségesnek, de egyben elegendőnek is tartotta a vádlott esetében. Ugyanakkor – a cselekmény jogi minősítésének megváltoztatása folytán – a halmazati büntetésre történt utalást mellőzte. (Legf. Bír. Bf. II. 369/1987.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás