BK BH 1987/424
BK BH 1987/424
1987.12.01.
Törvénysértő a járművezetéstől eltiltás kiszabása, ha a terhelt csupán, mint a gépkocsi utasa követte el a segítségnyújtás elmulasztását [Btk. 172. § (1) bek., 186. § (1) bek., 58. §]
Az elsőfokú bíróság a II. r. terheltet segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt – a végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – 8 hónapi szabadságvesztésre, 5000 forint pénzmellékbüntetésre és 4 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. és a II. r. terheltek a vádbeli napon a diszkóból távozva, 22 óra tájban elhatározták, hogy átmennek a szomszéd községbe. Egy nőismerősüket is felvéve beültek az I. r. terhelt tulajdonában levő személygépkocsiba, melyet kezdetben a II. r. terhelt vezetett.
Útközben érték utol a motorkerékpáron közlekedő sértettet, aki a pótülésen utast is szállított.
A II. r. terhelt megkísérelte a motorkerékpárost megelőzni, ez azonban a sértett vezetői magatartása miatt nem sikerült.
A terheltek elhatározták, hogy megállítják a sértettet és bántalmazzák. Elhatározásuknak megfelelően követték a sértettet, az I. r. terhelt átvette a személygépkocsi vezetését, és üldözte a sértettet. Az üldözés a szilárd burkolatú útról letérés után földutakon és erdőben is folytatódott.
A lakásához érve a sértett lefékezett, és kanyarodáshoz felkészülve már lassan haladt, amikor az I. r. terhelt nekihajtott a még mozgásban levő motorkerékpárnak és a rajta levő embereknek.
Az ütközés következtében a motorkerékpár felborult; utasa és a járművet vezető sértett a földre esett, és 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A baleset után az I. r. terhelt az álló helyzetbe került gépkocsijából kiszállt, de néhány lépés megtétele után visszatért a gépkocsiba, és a helyszínről elhajtott, míg a II. r. terhelt mindvégig a gépkocsiban ülve várakozott.
A II. r. terheltre a közúti járművezetéstől 4 évi eltiltás mellékbüntetést kiszabó ítéleti rendelkezés ellen, annak törvénysértő volta miatt e terhelt javára emelt törvényességi óvás alapos
A Btk. 58. §-ának (1) bekezdése szerint a járművezetéstől azt lehet eltiltani, aki engedélyhez kötött járművezetés szabályainak a megszegésével követi el a bűncselekményt, vagy bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ.
Az adott esetben a terhelt-társa által megvalósított bűncselekmény elkövetésekor a II. r. terhelt utasként foglalt helyet a személygépkocsiban, ekként a bűncselekményt megvalósító magatartás tanúsításakor nem állt közlekedési szabályok hatálya alatt. Bűncselekményét ekként nem a járművezetés szabályainak megszegése útján követte el; ez okból vele szemben a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés nem volt alkalmazható.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a városi bíróság ítéletének a II. r. terheltre mellékbüntetésül 4 évre a közúti járművezetéstől eltiltást is kiszabó rendelkezése törvénysértő, ezért az ítélet említett rendelkezését hatályon kívül helyezte, és e mellékbüntetés alkalmazását mellőzte. (B. törv. IV. 171/1987. szám).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
