BK BH 1987/427
BK BH 1987/427
1987.12.01.
Nem sikkasztással elkövetett tulajdon elleni szabálysértést, hanem a lakást közösen használó személy sérelmére elkövetett lopás vétségét valósítja meg, ha az elvált, de a közös lakást használó terhelt a volt férje személyi tulajdonában levő, 2000 forintot meg nem haladó értékű ingóságot eladja, míg a sértett szabadságvesztés büntetését tölti [Btk. 316. § (2) h) pont, 317. § (1) bek.].
A városi bíróság a terheltet a lopás vétsége miatt ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. Megállapította, hogy a terhelt a sikkasztás szabálysértését követte el, és ezért vele szemben 1200 forint pénzbírságot szabott ki.
Az ítéleti tényállás szerint a terhelt a házasságának felbontása után továbbra is együtt lakott a közös lakásban a volt férjével. A lakásban voltak elhelyezve a közös tulajdonukat képező vagyontárgyaik és a személyes holmijaik is.
A terhelt férje a vádbeli időben szabadságvesztés büntetését töltötte, ezalatt a vagyontárgyai a közös lakásban maradtak. Távollétében a terhelt a volt férje személyes tulajdonában levő 1500 forint értékű bőrcsizmáját eladta 300 forintért.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a terhelt cselekménye nem minősül lopásnak, mert a sértett azzal a magatartásával, hogy a szabadságvesztés idejére a személyes tárgyait a terhelttel közös lakásban hagyta, „rábízta” azokat a terheltre, ezért – a mástól való elvétel hiányában – nem lopás, hanem sikkasztás megállapításának van helye. Az elkövetési érték folytán – minősítő körülmény hiányában – a cselekmény az 1968. évi I. törvény (Sztv) 105. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott sikkasztással elkövetett tulajdon elleni szabálysértést valósítja meg.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A végzésének indokolásában megerősítette azt az álláspontot, amely szerint a sértett az ingóságainak a lakásban hagyásával azokat hallgatólagosan a volt feleségének az őrizetére bízta.
Az eljárt bíróságok határozatai ellen a terhelt terhére a cselekmény jogi minősítése, illetve a terhelt felmentése miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Az elvált, de a közös lakást használó személyek esetén az egyikük időleges vagy tartós távollétéből nem lehet egymagában véve arra következtetni, hogy a lakásban maradó személyre bízta az ingóságait. Azok őrzésére ugyanis elsősorban maga a közös lakás szolgált. Az adott ügyben a sértett semmiféle olyan kifejezett vagy hallgatólagos magatartást nem tanúsított, amelyből arra lehetne következtetni, hogy az ingóságait – akár átmenetileg is – a terhelt birtokába adta, a mástól való elvétel pedig a rábízás hiányában egyértelműen megállapítható. Ezért a terhelt nem a sikkasztást, hanem a lopást valósította meg a cselekményével.
Ugyanakkor a terhelt cselekménye a Btk. 316. §-a (2) bekezdésének h) pontjában meghatározott, a lakást közösen használó sérelmére elkövetett lopás vétségeként minősül, a sértett időleges távolléte ugyanis nem zárja ki ezt a minősítést. A tartósan együtt vagy egy lakásban lakók valamelyikének ideiglenes távolléte esetén is változatlanul fennáll a lakás közös használata, amely a tényleges együttlakás, együttélés időtartamától függetlenül megalapozza a Btk. 316. §-a (2) bekezdésének h) pontja szerinti minősítést.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az eljárt bíróságok határozatai a cselekmény jogi minősítése és a terhelt felmentése miatt törvénysértő, ezért az említett határozatokat hatályon kívül helyezte, a terhelt bűnösségét lopás vétségében megállapította, és őt pénzbüntetésre ítélte. (B. törv. III. 1580/1986. szám).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás