BK BH 1987/432
BK BH 1987/432
1987.12.01.
A perújítási kérelem tárgyában hozott végzés ellen bejelentett fellebbezés téves elutasítása [Be 279. § (4) bek.].
A városi bíróság végzésével a terhelt által előterjesztett perújítási kérelmet elutasította.
A végzést a terhelt részére a börtönben kézbesítették, és az 1986. július 15. napján kelt kézbesítési íven a terhelt lehetséges nyilatkozatai közül a b) pont alatti került aláhúzásra, vagyis az, hogy „a határozat ellen nem jelentek be panaszt, fellebbezést”.
A kézbesítési ívet a városi bíróságon 1986. július 18. napján érkeztették.
A terhelt 1986. július 15-i keltezéssel, kézzel írott és indokolt fellebbezést készített a megyei bírósághoz címezve. Ez utóbbi 1986. július 22. napján került a városi bíróságnál érkeztetésre.
A városi bíróság az 1986. július 23. napján kelt végzésével a fellebbezést – mint elkésettet – elutasította.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Annak indokolását mindössze annyiban változtatta meg, hogy az elutasítás jogcíme nem elkésettség, hanem az, hogy a tudomásulvételt követően utólagos fellebbezés bejelentése törvényileg kizárt.
A fellebbezést elutasító végzések ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A börtön átirata szerint a már hivatkozott kézbesítési íven a b) pont aláhúzása téves volt, miután a terhelt fellebbezni kívánt a perújítási kérelmet elutasító végzése ellen. Ezt a körülményt támasztja egyértelműen alá az a tény is, hogy a határozat kézbesítése napján (1986. július 15.) saját kezűleg írt fellebbezési beadványt szerkesztett és juttatott el a bírósághoz.
Az iratok tartalmából az is kitűnik, hogy a terhelt minden fórumhoz sorozatosan intézett beadványokat, melyekben kifogásolta a vele szemben hozott érdemi határozatokat. Ez a terhelti magatartás is ellentétes a kézbesítési íven – mint utóbb kiderül: tévesen – megjelölt nyilatkozat tartalmával.
A Legfelsőbb Bíróság a fentiekre figyelemmel megállapította, hogy a megtámadott végzések törvénysértőek, azokat hatályon kívül helyezte, és az ügyet a megyei bírósághoz érdemi felülbírálat végett visszaküldte. (B. törv. III. 454/1987. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
