KK BH 1987/462
KK BH 1987/462
1987.12.01.
A kényszervallatás nemcsak a büntetőeljárásban, hanem bármely hatóság előtt folyamatban levő eljárásban megvalósul, ha a hivatalos személy erőszakot vagy fenyegetést alkalmaz vallomás vagy nyilatkozat kikényszerítése céljából [Btk. 227. §].
A katonai bíróság a rendőrségen hivatásos szolgálatot teljesítő vádlottakat, kényszervallatás bűntette és más bűncselekmény miatt ítélte szabadságvesztésre.
A megállapított tényállás szerint a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen indult nyomozás, akik a bejelentés szerint az egyik üzemanyagtöltő állomásról 950 000 forintot erőszakkal tulajdonítottak el. A nyomozás során felmerült annak a gyanúja, hogy az üzemanyagtöltő állomáson dolgozó és a feljelentést tevő személynek is szerepe lehetett a bűncselekmény elkövetésében, ezért több esetben is kihallgatták a rendőr-főkapitányság épületében; így a vádbeli napon is, amikor először szóbeli idézésre nem jelent meg, s az alosztályvezető utasítására a II. r. vádlott állította elő. E napon a kihallgatást követően az azt végző nyomozó eltávozott, s bement a szobába a három rendőrtiszt vádlott, akik felszólították, hogy újból tegyen vallomást. Eközben tenyérrel és ököllel több ízben megütötték annak érdekében, hogy ismerje el: a benzinkút sérelmére elkövetett bűncselekményhez köze van. A sértett az ütések következtében a földre került, ahol több ízben meg is rúgták.
A védők arra hivatkoztak, hogy ha a bántalmazás ténye meg is állapítható, az akkor is csak a Btk. 226. §-ában meghatározott hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazásnak minősülhet, mert annak elkövetésekor a sértett nem terhelt, hanem tanú volt. A kihallgatása, valamint vallomásának jegyzőkönyvbe foglalása pedig nem tartozott a három vádlott feladatkörébe, akik így a kényszervallatást meg sem valósíthatták.
A védelem által előadott indokokat a Legfelsőbb Bíróság nem látta elfogadhatónak, mert azok a Btk. 227. §-ának téves értelmezéséből erednek. E rendelkezés szerint a kényszervallatást az a hivatalos személy valósítja meg, aki vallomás vagy nyilatkozat kikényszerítése céljából erőszakot, fenyegetést vagy más hasonló módszert alkalmaz. A törvény nem korlátozza tehát a cselekmény elkövethetőségét a büntetőeljárásra, s azon belül is a terhelt személyére, hanem az megvalósul, ha a hivatalos személy a hatóság előtt folyó bármely – büntető, polgári vagy államigazgatási – eljárásban félként szereplő személytől, tehát a büntetőeljárásban a vádlotton kívül a tanútól, szakértőtől vagy más érdekelttől olyan vallomást vagy nyilatkozatot kényszerít ki törvénytelen módon, amelyet az nem akar megtenni. Ebből a szempontból annak sincs jelentősége, hogy a nyilatkozat tartalma megfelel-e a valóságnak vagy sem. Egyetlen követelmény csupán az, hogy az elkövető hivatalos személy legyen, akinek módjában áll a vallomás vagy nyilatkozat kikényszerítése. Ebből az is következik, hogy pl. polgári eljárásban vagy akár igazgatási tevékenység közben is elkövetheti a hivatalos személy a kényszervallatást. Nem szükségszerű eleme a tényállásnak az sem, hogy a vallomást vagy nyilatkozatot okiratba foglalják, vagy annak írásba foglalására, jegyzőkönyvezésére az elkövető legyen jogosult. Annak sincs jelentősége, hogy az így kikényszerített vallomás vagy nyilatkozat jegyzőkönyvbe vétele megtörtént-e vagy sem, illetve a sértett annak hatására egyáltalán tett-e vallomást vagy nyilatkozatot. Annak megtétele érdekében kényszer vagy erőszak alkalmazása ugyanis a cselekményt egészében megvalósítja.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a védőknek a jogi minősítést támadó érvelését nem találta elfogadhatónak, s a vádlottak magatartásának kényszervallatásként értékelését helybenhagyta. (Legf. Bír. Katf. I. 143/1987.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás