PK BH 1987/79
PK BH 87/03/79
1987.03.01.
I. A feltaláló személye melletti vélelem megdöntésénél abból az alapvető szabályból kell kiindulni, hogy feltaláló az, aki a találmányt megalkotta. Azt, aki a szabadalmi igénypontok jellemző részének a kialakításával kapcsolatban közreműködött a szabadalommal védett megoldás létrehozásában, feltalálónak kell tekinteni. Erre tekintettel az egyes társfeltalálók szerzőségének az arányát abban a mértékben kell megállapítani, amilyen mértékben részt vettek a találmány megalkotásában. Ehhez nincs szükség arra, hogy egyidejűleg működjenek közre, közösen fejtsenek ki alkotó tevékenységet. Feltaláló az is, akinek a munkáját, munkájának az eredményét a találmány kialakítása során, bármi módon közvetlenül felhasználták. [Szt. 7. § (1) bek., 8. § (3) bek.].
II. Azt, hogy valamely megoldás szabadalmaztatható találmánynak tekinthető-e, a szabadalmi oltalom megadása során kell eldönteni. A szerzőségi perben eljáró bíróság nem vizsgálhatja felül sem azt, hogy a szabadalommal védett megoldás az anyagi jog szerint valóban megfelel-e a szabadalmazható találmány feltételeinek, sem a szabadalmi igénypontok tartalmát. Mindaddig, amíg a szabadalmat meg nem semmisítik, a szabadalommal védett megoldást találmánynak kell tekinteni, amelynek az alkotó jellegű új elemeit az igénypontok jellemző része határozza meg. [Szt. 1., 13. §, 1-OTH/1969. sz. hird. 3/1. pont.].
Az I. rendű felperes, valamint az I. rendű, a II. rendű és a IV. rendű alperes 1978. május 16-án újítási javaslatot nyújtottak be munkáltatójukhoz. A javaslat egymáshoz kapcsolható táblákból összeállítható fémzsalu rendszer volt. A javaslatot több műtárgy készítésénél felhasználták, a vállalat kísérleti szerződést kötött az újítókkal, de a vállalat igazgatótanácsa újításként nem értékelhetőnek minősítette, és nem kötött hasznosítási szerződést az újítókkal, csupán összesen 8000 Ft jutalmat fizetett a részükre. 1980. június 5-én a felperesek, valamint az I-II. rendű, továbbá a IV. rendű alperesek nyújtottak be újítási javaslatot munkáltatójukhoz. Ebben lényegében a korábbi újítási javaslatot fejlesztették tovább.
A munkáltató az újítási javaslatot elutasította. Ugyanezt az újítási javaslatot az I. r. felperes, valamint az I. rendű, a II. rendű és a IV. rendű alperesek – munkáltatójuk hozzájárulásával – a beavatkozóhoz is benyújtották. A javaslat tárgyára a beavatkozó először mintaoltalmat kért, majd 1983. május 26-án az újítási javaslatban leírt zsaluzási rendszer továbbfejlesztése alapján szabadalmi bejelentést nyújtott be az Országos Találmányi Hivatalhoz „keretes zsaluzat” címmel. Feltalálóként a következőket tüntette fel a bejelentésben a következő részesedési arány szerint: az I. r. alperes 30 %, a II. r. alperes 30 %, a III. r. alperes 12 %, a IV. rendű alperes 8 %, az V. r. alperes 7 %, a VI. r. alperes 7 % és a VII. r. alperes 6 %. A megoldásra az Országos Találmányi Hivatal szabadalmat engedélyezett.
A felperesek kérték megállapítani, hogy egyenként 18,5 %-ban a szabadalommal védett találmány feltalálói, és ennek megfelelően kérték csökkenteni a szabadalmi okiratban feltüntetett feltalálók részesedési arányát. Az alperesek és a beavatkozó kérték a kereset elutasítását. Védekezésük szerint az eredeti újítási javaslat szerinti megoldás ismert elemeket tartalmaz, a szabadalomképes találmányt ennek továbbfejlesztése során az alperesek alakították ki.
Az elsőfokú bíróság részben helyt adott a keresetnek. Megállapította, hogy a felperesek részt vettek a találmány megalkotásában. Részesedési arányukat személyenként 9 %-ban határozta meg, az alperesek részesedési arányát ennek megfelelően arányosan csökkentette. Az indokolás szerint az újításban leírt megoldásnak szerepe van a perbeli találmány létrejöttében. Az újítás és a találmány jellemző részében meghatározott megoldás több eleme azonos. Szakértői vélemény alapján kimondotta, hogy az újítás részesedési aránya 37 %. Ennek alapján az újításban való fejenkénti 24 %-os részesedésre tekintettel a felperesek javára egyenként 9 %-os részesedést állapított meg.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperesek és a beavatkozó fellebbeztek. Arra hivatkoztak, hogy az újítás közkincset jelentő elemeket tartalmazott, az alperesek továbbfejlesztése révén vált szabadalmazható találmánnyá. A felpereseknek nem volt olyan alkotó jellegű tevékenységük, amit a találmányba beépítettek volna. Tagadták, hogy az ún. csapos kötőkonzol azonos lenne az újításban alkalmazott táblakapcsolóval.
A felperesek kérték helybenhagyni az elsőfokú ítéletet lényegében helyes indokai alapján.
A fellebbezés alaptalan.
Az Szt. 7. §-ának az (1) bekezdése illetve 8. §-ának a (3) bekezdése alapján védelmezni kell, hogy a perbeli találmány feltalálói az alperesek a szabadalmi bejelentésben feltüntetett részarány szerint. Ezt a vélelmet meg lehet dönteni annak a bizonyításával, hogy a találmány megalkotásában a felperesek is részt vettek, és közreműködésük arányában módosítani lehet az alperesek szerzőségének az arányát.
A vélelem megdöntésénél abból az alapvető szabályból kell kiindulni, hogy feltaláló az, aki a találmányt megalkotta, erre tekintettel az egyes társfeltalálók szerzőségének az arányát abban a mértékben kell megállapítani, amilyen mértékben részt vettek a találmány megalkotásában. Ehhez nincs szükség arra, hogy egyidejűleg működjenek közre, közösen fejtsenek ki alkotó tevékenységet. Feltaláló az is, akinek a munkáját, munkájának az eredményét a találmány kialakítása során bármi módon közvetlenül felhasználták.
Az adott esetben kétségtelenül megállapítható, hogy a találmányt jelentő megoldás kialakításánál felhasználták azokat az újításokat, amelyeknek a felperesek is szerzői voltak. Kizárólag azt lehet vitatni, hogy az újítás eredményének, az újításban kifejeződő fejlesztési munkának a felhasználása a találmány megalkotásának a részeként tekinthető-e.
Az Szt. 1. §-a szerint szabadalmazható találmány az új, haladó jellegű, a gyakorlatban alkalmazható műszaki megoldás. A találmány újdonsága megvalósulhat az önmagukban ismert elemek sajátos együttalkalmazása (kombinációja) révén is. A találmány szellemi alkotás, ezért feltaláló csak az lehet, aki alkotó tevékenységgel járult hozzá a találmány létrejöttéhez.
Azt, hogy valamely megoldás szabadalmazható találmánynak tekinthető-e, a szabadalmi oltalom megadása során kell eldönteni. Azt pedig, hogy melyek a megoldás újdonságának, alkotó jellegének az elemei, az igénypontok jellemző része határozza meg, figyelemmel az Szt. 13. §-ára, illetve a 40. § (2) bekezdése alapján kiadott I-OTH/1969. számú hirdetményre (3/1: pont).
A szerzőségi perben eljáró bíróság nem vizsgálhatja felül sem azt, hogy a szabadalommal védett megoldás az anyagi jog szerint valóban megfelel-e a szabadalmazható találmány feltételeinek, sem a szabadalmi igénypontok tartalmát. Mindaddig, amíg a szabadalmat meg nem semmisítik, a szabadalommal védett megoldást az Szt. 1. §-ában meghatározott találmánynak kell tekinteni, amelynek az alkotó jellegű új elemeit az igénypontok jellemző része határozza meg.
Azt, aki a szabadalmi igénypontok részének a kialakításával kapcsolatban közreműködött a szabadalommal védett megoldás létrehozásában, feltalálónak kell tekinteni.
Alaptalanul hivatkoztak ezért a beavatkozó és az alperes arra, hogy a szabadalomnak az újításból átvett, az igénypontok jellemző részében szereplő elemei közkincset jelentenek, tehát kialakításuk nem tekinthető feltalálói tevékenységnek.
Az újítások tartalma és a szabadalmi leírás, az igénypontok és rajzok összevetése alapján – a szakértői véleményre is figyelemmel – megállapítható, hogy az újítások több eleme közös a szabadalmi igénypontokban leírt egyes jellemzőkkel, illetőleg azoknak az alapjául szolgált. Ilyenek: a szomszédos táblák összekapcsolásának a módja és eszköze, az egymás melletti táblák síkban tartására és merevítésére szolgáló eszköz, továbbá részben a szemközti táblák összekapcsolása és távtartása. A szakértői véleményből, az iratok és a rajzok tartalmából – a beavatkozó és az alperesek álláspontjával szemben – kétségtelenül megállapítható, hogy az újításban leírt táblakapcsoló alapeleme a szabadalomban alkalmazott csapos kötőkonzolnak. A szemközti táblák összekapcsolását szolgáló kötőelemek átvezetését a szabadalom az újítástól eltérően valóban sajátos módon oldja meg: az egymás melletti táblák érintkezési pontjánál a keretsarkok legömbölyítésével, illetve a bordák csatlakozásának peremfelületén hornyok alkalmazásával ún. kötőlyukakat képez ki. Egyébként a 2107. naplószámú újításnál a szemközti táblák között levő átmenő menetes csavar ugyanazt a szerepet tölti be, mint a szabadalomnál az (5) kötőelem, az újításnál az átmenő csavar körül alkalmazott műanyag csőnek lényegében ugyanaz a szerepe, mint a szabadalomnál a (6) távtartónak. Döntő eltérés, hogy az újítás a kötőelemet a tábla keresztszerkezetébe fúrt lyukakon kívánja átvezetni. A szabadalomnak azonban a kötőlyukak kialakításának a módja nem az egyedüli jellemzője.
Mindezekre tekintettel helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperesek részt vettek a találmány megalkotásában, és helyesen állapította meg a közrehatás arányát is. Ezért a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletét, és a pervesztes alpereseket kötelezte a felperesek javára arányos összegű másodfokú perköltség fizetésére. (Legf. Bír. Pf. IV. 20. 429/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás