PK BH 1987/82
PK BH 87/03/82
1987.03.01.
Szempontok a volt házastársak közös tulajdonában álló lakás használatának újraszabályozásánál [Ptk 145. § (2) bek.; PK. 95.].
A peres felek házasságát a bíróság 1979-ben felbontotta. A bontópert követően, a volt közös lakásukat, amelynek megosztott használatára egyezséget kötöttek a bontóperben, elcserélték 1/2-1/2 arányban közös tulajdonukat képező kétszobás lakásra. Ennek kizárólagos használatára a városi bíróság – a megyei bíróság által is helybenhagyott ítéletével – az alperest jogosította fel, mert a felperes a szocialista együttélés szabályait durván sértő magatartást tanúsított. A felek ezt a lakást is elcserélték a jelen per tárgyát képező ugyancsak közös tulajdonukban álló másfélszobás szövetkezeti lakásra, ahova már csak az alperes költözött be az akkor még a nála elhelyezett két közös gyermekükkel. Utóbb a városi bíróság az ítéletével a gyermekek elhelyezését megváltoztatta. A felperes a nála elhelyezett, 1970. március 20-án született József nevű gyermekkel szülei orosházi ingatlanában lakik. Valéria nevű gyermekük az elhelyezés megváltoztatását követően albérletbe költözött, majd az országot elhagyva külföldön házasságot kötött.
A felperes a perbeli lakás használatának újraszabályozása iránti kereseti kérelmét arra alapította, hogy az alperes a közös tulajdont képező lakást elhagyta, élettársához költözött, a lakást pedig bérbe adta. A nála elhelyezett gyermekre tekintettel a lakás kizárólagos használatára feljogosítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a kereseti kérelmet elutasító ítéletét azzal indokolta, hogy a perbeli lakás nem volt a házastársak utolsó közös lakása, ezért a használat újraszabályozásánál a jogvitát nem a Pk 95. számú állásfoglalása, hanem a Ptk-nak a közös tulajdon használatára és birtoklására vonatkozó szabályai szerint kell elbírálni. A felek körülményeiben kétségkívül következtek be olyan változások, amelyek miatt a felperes kérhette a lakáshasználatának újraszabályozását, a közös tulajdonukban álló lakás azonban méreteinél és alaprajzi beosztásánál fogva nem alkalmas a közös használatra, a birtokban levő tulajdonostárs alperest pedig nem lehet kizárni a lakás használatából.
A felperes a fellebbezésében megismételte azt az állítását, hogy az alperes a lakást nem használja, azt teljes terjedelmében bérbe adta. Hangsúlyozta, hogy neki, mint tulajdonostársnak jogos érdeke fűződik a lakás használatához, mert gyermekével együtt a szüleinél lakik. Arra vonatkozóan, hogy az alperes a lakást bérbe adta, tanúbizonyítást is felajánlott.
A másodfokú bíróság részbizonyítás foganatosítása után helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, és 1250 forint fellebbezési eljárási illeték megfizetésére kötelezte a felperest. Az ítélet indokolása szerint a kihallgatott tanúk a felperes kezdeményezése alapján vételi szándékkal szemlélték meg a lakást 1984. nyarán. Az alperesnek azonban az adásvétel nem állott érdekében, ezért kibúvót keresett, hogy a tanúkkal való további tárgyalást megszakítsa. Az adásvételre nem került sor. Abban az időben lakott az alperes lakásában a barátnője, amikor a tanúk másodízben is felkeresték az alperest a lakás adásvétele ügyében. Amikor viszont a felperes a pert 1985. december 6-án megindította, akkor már csak az alperes lakott a lakásban. Mindebből a megyei bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy az alperes csak ideiglenes jelleggel engedte át a lakást a barátnőjének.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az eljárt bíróságok a tényállás kellő felderítése nélkül jutottak arra a következtetésre, hogy az alperes a lakást nem hagyta el. Erre vonatkozóan ugyanis a bíróság megfelelő bizonyítást nem folytatott le. A felperes állítását életszerűen alátámasztó Cs. házaspár tanúvallomásával szemben az alperes tagadását fogadta el, amely szerint ő a lakást nem hagyta el, azt csak rövid időre, szívességből engedte át a barátnőjének.
Kétségtelen, hogy az elsőfokú bíróság előtt a felperes is úgy nyilatkozott: „nem vitatom, hogy az alperes jelenleg a lakásban lakik, bár én erről személyesen nem győződtem meg”. Ugyanakkor bizonyítást is felajánlott arra, hogy D. L-né „igenis” fizetett bérleti vagy albérleti díjat az alperesnek.
A bíróságok akkor jártak volna el helyesen, ha tisztázzák, hogy D. L-né pontosan mikor és milyen feltételekkel használta a közös tulajdonban álló lakást, és az alatt az idő alatt az alperes hol tartózkodott. Amennyiben az élettársánál, azt is vizsgálni kellett volna, hogy milyen szándékkal költözött az élettársához, lakhatási lehetősége ott mennyiben biztosított. A lakás elhagyásának tényét az összes körülmény vizsgálata alapján kell megállapítani. Ezek között megfelelő súllyal kell értékelni a lakás elhagyásának okát, a visszatérés szándékának meglétét vagy hiányát, az alperes új elhelyezésének körülményeit. Abban az esetben, ha az eljárás adatai azt támasztják alá, hogy a felperessel közös tulajdont képező lakást az alperes formai okból csupán azért tartja fenn, hogy azt bérbeadás útján hasznosítsa, a felperest, mint tulajdonostársat a Ptk 145. §-ának (2) bekezdése alapján előbérleti jog is megilleti. Tulajdoni hányadának mértékétől függetlenül jogosult a lakáshasználat megszüntetése vagy a lakás kiürítése iránti per indítására is.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mindkét fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 656/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás