• Tartalom

1988. évi I. törvény

1988. évi I. TÖRVÉNY

a közúti közlekedésről1

2010.01.01.

A törvény célja

1. § A törvény célja, hogy a közúti közlekedés alapvető feltételeinek, az abban résztvevő személyek és szervezetek jogainak és kötelezettségeinek a meghatározásával elősegítse a közúti személy- és áruszállítási szükségletek kielégítését, a közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi követelményeknek megfelelő korszerű járműállomány és közúthálózat kialakítását, működését, a közutak védelmét.

A törvény hatálya

2. § (1)2 A törvény hatálya kiterjed a Magyar Köztársaság területén a közúti közlekedésben résztvevőkre, a közúti járművekre (a továbbiakban: jármű), – a 48. § (4) bekezdésében foglalt eltéréssel – az utakra, az utak környezetére és a közúti közlekedést szolgáló létesítményekre.

(2) A Magyar Köztársaság területén kívül a magyar hatósági jelzéssel ellátott járművekre, azok üzembentartójára, illetőleg vezetőjére a törvény rendelkezéseit annyiban kell alkalmazni, amennyiben a külföldi jogszabály vagy nemzetközi szerződés, egyezmény, megállapodás eltérően nem rendelkezik.

(3) A Magyar Köztársaság területén külföldi hatósági jelzéssel ellátott járművekre, azok üzembentartójára, illetőleg vezetőjére a törvény rendelkezéseit annyiban kell alkalmazni, amennyiben jogszabály, nemzetközi szerződés, egyezmény vagy megállapodás másként nem rendelkezik.

(4)3 A Magyar Honvédség és a fegyveres testületek tagjaira, járműveire4 és magánútjaira jogszabály eltérő rendelkezéseket állapíthat meg.5

(5)6 A törvénynek az utakra vonatkozó rendelkezéseit az út műtárgyaira és tartozékaira, a közutakra vonatkozó rendelkezéseit – a 8. § (1) bekezdésének h) pontja, a 11. § (2) bekezdése, a 30. § és a 43. § kivételével – a közforgalom elől el nem zárt magánutakra is alkalmazni kell.

A közúti közlekedésben résztvevők
alapvető jogai és kötelezettségei

3. § (1) A közúti közlekedésben mindenkinek joga van résztvenni; a közutat és a közforgalom elől el nem zárt magánutat közlekedés céljából gyalogosként vagy – meghatározott feltételek teljesítése esetén – járművezetőként bárki igénybe veheti. Jogszabály gyalogosok és járművek közlekedését egyes közutakon korlátozhatja vagy kizárhatja.

(2) A közút kezelője7 a közlekedés résztvevőit tájékoztatja a közlekedés biztonságát és zavartalanságát jelentősen befolyásoló körülményekről.

4. § (1) A közúti közforgalmú személyszállítást végző járművön bárki utazhat, ha a meghirdetett utazási feltételeket megtartja.

(2) A közúti közforgalmú személyszállítást végző jármű üzembentartója köteles az utazási feltételekről, menetrend alapján közlekedő jármű üzembentartója ezen kívül a jármű közlekedésének időpontjáról, gyakoriságáról és az utazás egyéb körülményeiről az utasokat tájékoztatni.

5. § (1) Aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles

a) a közúti forgalomra, valamint a közútnak és környezetének a védelmére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket megtartani;

b) a közúti jelzések rendelkezéseinek eleget tenni, a forgalom irányítására jogosultak utasításait követni;

c) úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon és ne zavarjon.

(2) Közúton járművet az vezethet, aki a biztonságos vezetésre alkalmas állapotban van, a jármű vezetéséhez előírt engedéllyel rendelkezik.

(3) A jármű vezetését az üzembentartó nem engedheti meg, illetőleg a vezető nem engedheti át olyan személynek, aki a (2) bekezdésben említett feltételeknek nem felel meg.

(4)8 A külföldi hatóság engedéllyel és jelzéssel ellátott járművel belföldi közúti forgalomban a külön jogszabályban meghatározott feltételek szerint lehet részt venni.

6. § (1) Járművel az út-, a forgalmi, az időjárási és a látási viszonyoknak megfelelően kell közlekedni; figyelemmel kell lenni a jármű sajátosságaira, az utasokra és a rakományra.

(2) Járművel az úttest menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és a forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell haladni.

(3) Aki járművel irányt változtat, köteles az azonos irányban vagy szemben haladó, irányt nem változtató járműveknek elsőbbséget adni. Az irányváltoztatást jól láthatóan és kellő ideig jelezni kell.

(4) Útkereszteződésben – ha közúti jelzésből vagy forgalmi szabályból más nem következik – a jobbról érkező járműnek van elsőbbsége.

7. § (1) A közutat, a közúti jelzést megrongálni, beszennyezni, a közútra a közlekedés biztonságát vagy zavartalanságát hátrányosan befolyásoló tárgyat kitenni, kidobni nem szabad.

(2) Aki a közutat vagy a közúti jelzést megrongálta, beszennyezte vagy a közútra a közúti közlekedés biztonságát, zavartalanságát hátrányosan befolyásoló tárgyat juttatott, köteles a keletkezett veszély elhárításáról gondoskodni, illetőleg ameddig az nem lehetséges, a veszélyről a közlekedés többi résztvevőjét tájékoztatni.

(3) Az a járművezető, aki a közúti jelzés olyan rongálását, beszennyezését észleli, vagy a közútra került olyan akadályt lát, amely a közlekedés biztonságát súlyosan veszélyezteti, köteles erről a rendőrséget vagy a közút kezelőjét9 értesíteni, és – amennyiben erre lehetősége van – a veszélyt a közlekedés többi résztvevőjének jelezni vagy azt elhárítani (mérsékelni).

7/A. §10 (1) A közúti balesettel érintett járművek vezetői – a rendőrhatóság értesítésének, illetve a rendőri intézkedés hiányában – kötelesek személyazonosságukat és a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk fennállását a biztosítóintézet megnevezésével együtt hitelt érdemlően igazolni, nevüket, lakcímüket és a balesetben érintett járművek hatósági jelzését közölni.

(2) Ha a baleset folytán megrongálódott jármű vezetője nincs jelen, a károkozó az (1) bekezdésben megjelölt adatokat köteles erre alkalmas módon a helyszínen hátrahagyni, és az esetet a felelősségbiztosítási jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően biztosítóintézetének bejelenteni.

A közúti közlekedéssel összefüggő
állami feladatok

8. § (1)11 A közúti közlekedéssel összefüggő állami és önkormányzati feladatok:

a) a közúti közlekedés tervezése, fejlesztése, szabályozása és ellenőrzése;

b) a közúti közlekedés szervezeti és működési feltételeinek meghatározása;

c) a közúti közlekedési hatósági feladatok ellátása;

d) a tömegközlekedés működtetésének biztosítása;

e) a közúti közlekedés biztonságát szolgáló nevelés, felvilágosítás és propaganda;

f) a közúti közlekedési szakemberek és a közúti járművezetők vizsgáztatása;

g) a járművek műszaki vizsgálata;

h) a közúthálózat fejlesztése, fenntartása, üzemeltetése.

(2) A hazai járműállomány rendeltetésszerű, biztonságos és a környezetvédelmi követelményeknek megfelelő működtetéséhez szükséges feltételeket (alkatrészellátás, javítás, karbantartás, tüzelő- és kenőanyagellátás stb.) jogi, közgazdasági és hatósági eszközökkel is biztosítani kell.

9. § (1)12 A közúti közlekedéssel összefüggő állami feladatokat a Kormány, a miniszterek, államigazgatási szervek, valamint az egyéb költségvetési szervek látják el.

(2)13 A közúti közlekedéssel összefüggő önkormányzati feladatok ellátásáról a helyi önkormányzat képviselőtestülete gondoskodik.

9/A. §14

9/B. §15 (1)16 Az állam a kizárólagos tulajdonát képező, az országos közúthálózatba tartozó autópályák, autóutak – illetőleg azok egyes szakaszai – és a műtárgyaik létesítése, fejlesztése, felújítása, fenntartása és üzemeltetése (a továbbiakban együtt: működtetés) céljából költségvetési szervet alapíthat, vagy e célra olyan gazdálkodó szervezetet hozhat létre, amelyben többségi részesedéssel, szavazati joggal rendelkezik, vagy a működtetést koncesszióba adhatja.

(2)17 Az önkormányzat a törzsvagyonának részét képező közutak és műtárgyaik működtetése céljából önkormányzati intézményt, vagy saját többségi részesedésével e célra gazdálkodó szervezetet alapíthat, vagy a működtetést koncesszióba adhatja.

(3)18

(4) A koncessziós pályázatot

a)19 az állam kizárólagos tulajdonát képező, az országos közúthálózatba tartozó autópályák, autóutak — illetőleg azok egyes szakaszai — és a műtárgyaik működtetésére a közlekedésért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter egyetértésével;

b) az önkormányzat törzsvagyonának részét képező közutak és a műtárgyaik működtetésére az önkormányzat képviselő-testülete

írja ki.

(5) A pályázati kiírásnak — a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény 8. §-ában foglaltakon túlmenően — tartalmaznia kell:

a) a koncessziós társaság alaptőkéjének a létesítéshez vagy fejlesztéshez szükséges tőkéhez viszonyított legkisebb mértékét;

b) a koncessziós tevékenység környezetvédelmi követelményeit;

c) a pályázaton való részvétel feltételeit (pl. részvételi díj), biztosíték, a pályázó gazdálkodási, pénzügyi helyzetéről nyújtott tájékoztatás);

d)20

(6) A pályázat nyertesének a koncessziós társaságot részvénytársaságként kell megalapítania, amely jogosult az (1) és a (2) bekezdés szerinti közutakhoz közvetlenül csatlakozó üzemanyagtöltő- és szervizállomások, pihenőhelyek, egészségügyi és sportlétesítmények, vendéglátó létesítmények és szálláshelyek, kereskedelmi létesítmények, valamint parkolási célú épületek és építmények építésére és/vagy üzemeltetésére.

9/C. § (1)21 A koncessziós társaság a koncesszió időtartama alatt a 9/B. § (1) és (2) bekezdése szerinti, az általa létesített vagy fejlesztett, felújított, karbantartott és üzemeltetett közutak és műtárgyaik használóitól a 33/A. § szerinti használati díjat vagy a 33/A. § szerinti útdíjat szedhet.

(2) A koncessziós szerződés egy alkalommal — eredeti időtartamának legfeljebb felével — külön pályázat kiírása nélkül meghosszabbítható.

A közúti közlekedés fejlesztése

10. § (1) A közúti közlekedést a személy- és áruszállítási szükségletek alapján, a népgazdasági, valamint a terület- és településfejlesztési tervekkel összhangban kell fejleszteni. A fejlesztésnél figyelembe kell venni a közlekedési alágazatok közötti munkamegosztást is. A közúti közlekedésnek kapcsolódnia kell a nemzetközi közúti közlekedés rendszeréhez.

(2) A közúti közforgalmú személyszállításnak a vasúti és vízi közforgalmú személyszállítással együtt hálózatot kell alkotnia.

11. § (1) Az utakat úgy kell fejleszteni, hogy a közutak (országos közutak, helyi közutak) és a közforgalom elől el nem zárt magánutak összefüggő rendszert alkossanak.

(2)22 A közutak térségi hálózatának tervezése során – a közutak nyomvonalának kijelölésénél, az útkategória és keresztmetszeti megoldás kiválasztásánál, valamint a megvalósítás időbeli ütemezésénél – a következő gazdasági, társadalmi és környezeti szempontokat és hatásokat kell együttesen értékelni, és figyelembe venni:

a) a létesítés, a felújítás, az üzemeltetés és a használat közvetlen társadalmi költsége,

b) a közlekedés-biztonsági szempontból várható hatások,

c) a települési környezetre gyakorolt hatások,

d) a természeti és kulturális örökségi értékekre, természeti területekre, tájakra és Natura 2000 területekre, valamint a természeti erőforrásokra, különösen a termőföldre gyakorolt hatások és kockázatok,

e) az elérhetőség-javulásból fakadó térségi gazdaságélénkítő hatás,

f) nemzetközi együttműködés elősegítése,

g) a hátrányos térségek, települések felzárkóztatásának célja,

h) az országos, regionális, kiemelt térségi, megyei, valamint helyi területfejlesztési és -rendezési célok,

i) a közúthálózat-fejlesztéssel szorosan összefüggő egyéb sajátos szempontok, különös tekintettel a honvédelmi, idegenforgalmi és vidékfejlesztési szempontokra.

A közúti forgalom szervezésének elvei

12. § (1) A közúti forgalomban való részvétel feltételeit és módját a forgalmi igények, a hazai közlekedési gyakorlat és a nemzetközi szabályok figyelembevételével kell meghatározni.

(2) A közutak forgalmi rendjét félreérthetetlenül, úgy kell kialakítani, hogy azt a közlekedés résztvevői kellő időben és könnyen felismerhessék. A forgalmi rend kialakításához a szükséges és lehető legkevesebb közúti jelzőtáblát kell használni. A forgalomban résztvevők továbbhaladásának és úticéljuk elérésének megkönnyítése érdekében megfelelő tájékoztató közúti jelzéseket kell elhelyezni.

(3)23 A közút területén, a közút felett és mellett tilos elhelyezni olyan jelet, jelzést, egyéb tárgyat és berendezést, amely a közúti jelzésekkel – azok alakjával, színével – összetéveszthető, a láthatóságot akadályozza, alkalmas arra, hogy a közlekedők figyelmét elterelje, vagy a közlekedés biztonságát egyéb módon veszélyezteti. Tilos továbbá elhelyezni – a járda, a gyalogút és a kerékpárút kivételével – a közút területén, a közút felett, továbbá a közút lakott területen kívüli szakasza mellett – a 42/A. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott távolságon belül – reklámtáblát, reklámhordozót és egyéb reklámcélú berendezést. Ez utóbbi tilalom nem vonatkozik azokra a – közvetlenül az út mellett elhelyezett – berendezésekre, amelyek kizárólag a közlekedés biztonságát elősegítő közérdekű tájékoztatást tartalmaznak.

(4) A közlekedési hatóság a (3) bekezdésben megállapított tilalom megszegőjét a jel, jelzés, reklámtábla, reklámhordozó, reklámcélú berendezés vagy egyéb tárgy eltávolítására kötelezi. A közút kezelője a közlekedési hatóság rendelkezése alapján az eltávolítást – a kötelezett költségére és veszélyére – elvégezheti, vagy elvégeztetheti.

(5) A közút kezelője a hozzájárulása nélkül vagy attól eltérő módon a közút területén elhelyezett reklámcélú tárgyat vagy berendezést eltávolíthatja.

(6) A közúti forgalmi rend kialakításánál különös figyelmet kell fordítani a gyalogos átkelőhelyek elhelyezésére és megjelölésére, a közúti csomópontok és vasúti átjárók forgalmának szabályozására, a gyalogos- és kerékpáros forgalom biztonságára és – belterületen – a tömegközlekedés zavartalanságára. Fokozottan védeni kell a közúti forgalomban résztvevő gyermekeket, időskorúakat, valamint a mozgáskorlátozottakat és egyéb testi fogyatékosokat.

13. § (1) A forgalom szabályozásánál a közúti közlekedés érdekeit és a kereskedelmi egységek áruval való ellátásához fűződő érdekeket – a közlekedés zavartalanságának és biztonságának megóvása mellett – összhangba kell hozni.

(2) A lakott területeket, különösen a történelmi városrészeket, a műemléki és védett természeti területeket, továbbá a gyógy- és üdülőhelyeket forgalomszabályozási eszközökkel és megfelelő várakozási díjak alkalmazásával is fokozottan védeni kell a közúti közlekedés károsító hatásaitól.

14. §24 (1) A közút lezárására vagy forgalmának korlátozására (elterelésére)

a) a közút kezelője a közúton folyó munka, a közút állagának védelme, a közúti forgalom biztonsága miatt,

b)25 a rendőrség, tűzoltóság és a Magyar Honvédség a rájuk vonatkozó jogszabályok által meghatározott esetekben,

c)26 a közlekedési hatóság a törvényben meghatározott feladatai ellátásához szükséges mértékben

jogosultak.

(2) A közút lezárása vagy forgalmának korlátozása érdekében kihelyezett közúti jelzéseket a munka befejezésekor, illetőleg az ok megszűnésekor haladéktalanul el kell távolítani.

(3) A közút indokolatlan, a szükségesnél nagyobb mértékben vagy hosszabb időtartamra történő lezárásából eredő kárt az intézkedő szerv köteles megtéríteni.

15. § (1)27 A miniszter – rendeletben – meghatározott járművek közlekedését a közút kezelőjének hozzájárulásához és díj fizetéséhez kötheti.28

(2)29

(3)30 Közút területén vagy a közút területén kívüli közterületen létesített, illetőleg kijelölt várakozóhelyen a közút kezelője31 díj és pótdíj szedését rendelheti el.

(4)32 Az (1) bekezdésben, továbbá a 33/A. § szerinti használati díj vagy útdíj, valamint pótdíj megfizetéséről a gépjármű tulajdonosa (üzemben tartója) gondoskodik.

(5)33 Amennyiben a (3) bekezdésben meghatározott díjat nem fizették meg, a közút kezelője vagy az általa megállapodás alapján megbízott gazdálkodó szervezet a létesített, illetőleg kijelölt várakozóhely jogosulatlan úthasználatának időpontjától számított 60 napos jogvesztő határidőn belül köteles postára adni a díj- vagy pótdíjfizetési felszólítást. A díj- és a pótdíjfizetési kötelezettség egy év alatt évül el. A díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető.

(6)34 A (3) bekezdés szerinti díj- és pótdíjfizetési kötelezettség nem teljesítése esetén azt a közút kezelője vagy az általa megállapodás alapján megbízott gazdálkodó szervezet bírósági úton érvényesítheti. Az eljárásra a gépjármű – a várakozóhely jogosulatlan használatának időpontjában a gépjármű-nyilvántartásba bejegyzett – tulajdonosának (üzemben tartójának) lakóhelye (székhelye) szerinti helyi bíróság kizárólagosan illetékes.

16. § (1)35 Olyan elemi csapás vagy rendkívüli hóakadály elhárítására, amely a közutak forgalmát, a személy- és áruszállítást, emiatt a lakosság ellátását széles körben és jelentősen akadályozza, a védekezés és mentés egységes, központi irányítására, ezen belül a veszélyeztetett terület lakosságának ellátására a miniszter – az érintett tárcák és szervek bevonásával – bizottságot alakít.

(2)36 Ha az elemi csapás vagy rendkívüli hóakadály elhárítása egységes, központi irányítást nem igényel, a védekezés és mentés irányítása – az érdekeltek bevonásával – a polgármester vagy a főpolgármester, illetőleg a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve feladata.

A közúti közlekedési szakértő

16/A. §37 (1)38 Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály közúti közlekedési szakkérdésben szakértő igénybevételét írja elő, vagy szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, – az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerint igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő kivételével – szakértőként kizárólag az a személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak annak a szakértőnek az igénybevételéhez fűződnek, aki büntetlen előéletű, nem áll a közúti közlekedési szakértői tevékenységet kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint rendelkezik a Kormány rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(2)39 Aki az (1) bekezdés szerinti szakértői tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a közlekedési hatóságnak vagy – a Kormány rendeletében meghatározott szakterületek esetében – a tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló törvényben meghatározott területi mérnöki kamarának (a továbbiakban: kamara) bejelenteni. A bejelentésben meg kell jelölni a bejelentő természetes személyazonosító adatait.

(3)40 A közlekedési hatóság, illetve kamara a szakértői tevékenység végzésére jogosult, (2) bekezdés szerinti bejelentést tevő személyekről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a szakértői tevékenység végzésére jogosult személy természetes személyazonosító adatait. A nyilvántartásból kizárólag a szakértői tevékenység végzésére való jogosultság igazolása céljából szolgáltatható adat.

(4) Ha hatósági eljárásban közúti közlekedési szakkérdésben szakértő kirendelése szükséges, és jogszabály meghatározott szakértő igénybevételét nem írja elő, e § szerinti szakértőt, ennek hiányában az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló törvény szerinti igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértőt kell kirendelni.

(5)41 A közlekedési hatóság a közúti közlekedési szakértői tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a szakértő büntetlen előéletű, és nem áll a közúti közlekedési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a közlekedési hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a szakértő büntetlen előéletű-e, valamint, hogy a közúti közlekedési szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(6)42 A közlekedési hatóság a szakértő (5) bekezdés szerinti személyes adatait a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a szakértő nyilvántartásból való törléséről szóló döntés jogerőre emelkedéséig kezeli.

A közúti közlekedés résztvevőinek nevelése,
oktatása, szakképzése és utánképzése43

17. § A közlekedés biztonságának fokozása, a közlekedési kultúra növelése, a közlekedési szabályok és a helyes közlekedési magatartásformák megismertetése érdekében rendszeressé kell tenni az erre irányuló nevelést, oktatást, felvilágosító- és propagandamunkát.

18. § (1) A közúti közlekedési szakemberek képzése állami közép- és felsőfokú oktatási intézményekben vagy tanfolyamokon történik.

(2)44 A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek tanfolyami képzése, továbbképzése és utánképzése a közlekedési hatóság engedélye alapján végezhető. A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésére engedéllyel rendelkező szervezetekről a közlekedési hatóság jogosult a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben, valamint a közlekedési hatóság tevékenységével összefüggésben adatokat nyilvántartani. Az iskolavezetői, a szakoktatói és a vizsgabiztosi tevékenység folytatásához a közlekedési hatóság engedélye szükséges. A tanfolyami képzést, továbbképzést és utánképzést a közlekedési hatóság ellenőrzi, valamint ellátja annak szakfelügyeletét.

(3)45 A közúti közlekedési szakember – amennyiben külön jogszabály előírja – időszakos, tevékenységének megfelelő ismereteket tartalmazó, szakirányú továbbképzésen köteles részt venni.

(4)46 Utánképzésen kell részt vennie annak a járművezetőnek

a) akit a bíróság vagy a szabálysértési hatóság közlekedési szabálysértés miatt legalább 6 hónapra, illetve

b) akit a bíróság közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt a járművezetéstől eltiltott, továbbá

c) akinek vezetői engedélyét a közúti közlekedési előéleti pontrendszer alapján az eljáró hatóság visszavonta.

(5) A vezetői engedély csak abban az esetben adható vissza, ha az érintett személy igazolja, hogy az utánképzésen részt vett.

(6)47 Az utánképzésen nem kell részt vennie a járművezetőnek, ha az eltiltás csak jármű kategóriára vagy jármű fajtára terjed ki, és az a vezetői engedély visszavonásával nem jár.

(7)48 A közlekedési hatóság a (2) bekezdésben meghatározott engedélyköteles tevékenységet engedély nélkül vagy az engedélyben foglaltaktól eltérő módon végzőket 200 000 Ft-ig terjedő bírság fizetésére kötelezheti. A bírság ismételten is kiszabható. A beszedett bírság összege az eljáró hatóságot illeti meg. A bírság mellett a közlekedési hatóság a képző szerv tevékenységét – külön jogszabályban meghatározott esetekben – felfüggesztheti, illetve az engedélyt visszavonhatja.

(8)49 A (2) bekezdés szerinti tanfolyami képzésben az iskolavezető és a szakoktató abban az esetben vehet részt, ha a külön jogszabály szerinti feltételeknek megfelel, és a közlekedési hatóság engedélyezte iskolavezetői, illetve szakoktatói tevékenységét. A tanfolyami képzést követő vizsgáztatást a közlekedési hatóság végzi. A vizsgát a közlekedési hatóság vagy az általa megbízott képző szerv (a továbbiakban: megbízott) szervezheti. A vizsgáztatás során a vizsgabiztos tanúsító szervezetként közreműködik. Az eljárásba tanúsító szervezetként csak olyan személy vonható be, akinek a közlekedési hatóság engedélyezte a vizsgabiztosi tevékenységét. A vizsgabiztosi tevékenység folytatását a közlekedési hatóság annak engedélyezi, aki büntetlen előéletű, nem áll vizsgabiztosi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás vagy közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, valamint rendelkezik a miniszter rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(9)50 A közlekedési hatóság a (2) bekezdés szerinti engedéllyel rendelkezőkről névjegyzéket vezet. A névjegyzék – a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott adatokon túl – tartalmazza a következő adatokat:

a) természetes személyazonosító adatok,

b) lakóhely,

c) továbbképzésen történt részvétel időpontja,

d) képesítő okmány száma, a kiadás dátuma,

e) a névjegyzéket vezető közlekedési hatóság megnevezése,

f) a névjegyzékbe vétel száma, időpontja,

g) a névjegyzékbe vételt igazoló okmány száma, kiadás dátuma.

(10)51 A névjegyzék adatai közül a (2) bekezdés szerint engedéllyel rendelkezők családi neve és utóneve, születési családi neve és utóneve, a névjegyzéket vezető közlekedési hatóság megnevezése és a névjegyzékbe vételt igazoló okmány száma, a kiadás dátuma nyilvánosak.

(11)52 Az iskolavezetőt, a szakoktatót és a vizsgabiztost a közlekedési hatóság a névjegyzékből törli, ha:

a) kötelező továbbképzésen nem vett részt;

b) nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel;

c) a névjegyzékbe történő felvételre vonatkozó, külön jogszabályban meghatározott feltételeknek már nem felel meg;

d) a névjegyzékbe felvett személy ezt kérelmezi;

e) a névjegyzékbe felvett személy elhalálozott;

f) az iskolavezetői, a szakoktatói és a vizsgabiztosi tevékenységre külön jogszabályban meghatározott rendelkezéseket ismételten megsérti;

g) az engedélyezés feltételei nem állnak fenn.

(12)53 A (10) bekezdés f) pontjában meghatározott esetben a névjegyzékből való törlés határozott időre, legfeljebb azonban öt évre történhet.

(13)54 A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek külön jogszabályban meghatározott képesítésmegszerzési kötelezettségéhez kapcsolódó elméleti és gyakorlati vizsgák sikeres teljesítéséről

a) a közúti járművezetők részére a vizsgaigazolást,

b) a közúti közlekedési szakemberek részére a képesítés megszerzését igazoló okmányt

a közlekedési hatóság adja ki.

(14)55 A (8) bekezdés szerinti járművezetői vizsgabiztosi tevékenység engedélyezése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a kérelmező hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, és nem áll a járművezetői vizsgabiztosi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás vagy közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, vagy kéri, hogy e tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a közlekedési hatóság részére – annak a járművezetői vizsgabiztosi tevékenység engedélyezése iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés során a közlekedési hatóság a (15) bekezdésben meghatározott adatokat igényelheti a bűnügyi nyilvántartó szervtől.

(15)56 A közlekedési hatóság a járművezető vizsgabiztosi tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a járművezetői vizsgabiztos büntetlen előéletű, és nem áll a járművezető vizsgabiztosi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás vagy közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a közlekedési hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a járművezetői vizsgabiztos büntetlen előéletű-e, valamint, hogy a járművezetői vizsgabiztosi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás, illetve közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll-e.

(16)57 A (14) és (15) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a közlekedési hatóság

a) a járművezetői vizsgabiztosi tevékenység engedélyezése iránti eljárás jogerős befejezéséig,

b) a járművezetői vizsgabiztos névjegyzékbe vétele esetén a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a névjegyzékből való törlésre irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig

kezeli.

Az utazó munkavállalók munkaideje

18/A. §58 (1)59 A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) rendelkezéseit az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni a közúti szállításban közreműködő azon személyek tekintetében, akik a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 3820/85/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. március 15-i 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, – a vezetési idő, a megszakítás és pihenőidő tekintetében – e törvény, továbbá a 2001. évi IX. törvénnyel kihirdetett, a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzetének munkájáról szóló Európai Megállapodás (AETR) hatálya alá tartozó munkát végeznek.

(2) A 18/C. §-ban foglalt rendelkezéseket abban az esetben is alkalmazni kell, ha a munkavállaló munkavégzése nem esik az (1) bekezdésben meghatározott jogszabály és közösségi jogszabály hatálya alá, azonban a munkaidőkeret időtartama alatt a munkavállaló az említett jogszabály és közösségi jogszabály hatálya alá tartozó munkát is végez.

(3) A (2) bekezdésben meghatározott munkavállalónak az (1) bekezdésben meghatározott jogszabály és közösségi jogszabály hatálya alá tartozó munkavégzése során e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.

18/B. §60 A 18/B–18/J. §-ok alkalmazásában:

a) munkaidő: az Mt. 117. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglaltakra figyelemmel különösen

aa) a közúti személyszállítási, illetve árufuvarozási tevékenységre fordított teljes idő, amely magában foglalja a vezetési időt, a be- és kirakodásra fordított időt, az utasok be- és kiszállásánál való segédkezéssel töltött időt, a jármű takarításával és karbantartásával töltött időt, valamint a jármű, a rakomány vagy az utasok biztonságával kapcsolatos tevékenység idejét és a vonatkozó előírások teljesítésére fordított időt, ideértve a be- és kirakodás felügyeletét, továbbá a rendőrségi, vám-, határőrizeti és az adott szállítási tevékenységgel összefüggésben felmerülő bármely hatósági eljárás időtartamát,

ab) a be- és kirakodásra történő várakozás ideje, amennyiben ennek időtartama előzetesen nem volt meghatározható. Kollektív szerződés jelen rendelkezéstől eltérhet, és a be- és kirakodásra történő várakozás idejét rendelkezésre állási időnek minősítheti, kivéve, ha a munkavállaló a várakozás ideje alatt munkát végez;

b) rendelkezésre állási idő:

ba)61 minden olyan idő, amely nem minősül munkaidőnek és pihenőidőnek, és amely során a munkavállalónak nem kell a munkahelyén tartózkodnia, de készen kell állnia a jármű vezetésének megkezdésére, folytatására, illetve egyéb munka elvégzésére. E feltételek együttes érvényesülése esetén rendelkezésre állási időnek minősül különösen: a jármű kompon vagy vasúton történő szállításához kapcsolódó kíséreti idő, a határátlépéssel és időtartamhoz kötött közlekedési korlátozásokkal (hétvégi, ünnepnapi közlekedési korlátozással) összefüggő, valamint a menetrendszerinti autóbusz-közlekedésben foglalkoztatott munkavállalónak a napi munkaidő beosztási terv alapján a járatok érkezése és indítása között várakozással eltöltött idő,

bb) több gépjárművezetős járatok esetében a jármű vezetési ideje alatt a járművet vezető személy mellett, vagy a fekvőhelyen eltöltött idő;

c) munkahely: a közúti személyszállítást, illetve árufuvarozást végző vállalkozás valamennyi telephelye és székhelye, az ilyen tevékenység végezéséhez használt jármű, továbbá bármely egyéb hely, ahol a személyszállítási, illetve árufuvarozási tevékenységgel kapcsolatos feladatokat végzik;

d) közúti szállításban közreműködő személy: a munkavállaló és az önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezető;

e) önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezető:

ea) közúti árufuvarozói vagy autóbuszos személyszállító engedély alapján önálló vállalkozási tevékenység keretében személyek és áruk továbbítására jogosult,

eb) az ea) pontban meghatározott tevékenységhez kapcsolódóan, munkaszerződéssel vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszonnyal nem rendelkezik,

ec) tevékenységét szabadon szervezheti;

f) a hét: a munkavégzés helye szerinti helyi időszámítás szerint, hétfő 00:00 órától vasárnap 24:00 óráig terjedő időszak.

18/C. §62 (1) A 18/A. §-ban említett munkavállalók esetében a munkáltatónak munkaidőkeretet kell megállapítania.

(2) A 18/A. § (1) bekezdésében említett munkavállalók esetében a munkáltató legfeljebb négy hónapos, kollektív szerződés legfeljebb hat hónapos munkaidőkeretet állapíthat meg.

(3) A 18/A. § (2) bekezdésében említett munkavállalók esetében a munkaidőkeret hosszát az Mt.-ben foglaltak szerint kell megállapítani, azzal, hogy hat hónaposnál hosszabb munkaidőkeret nem állapítható meg.

(4) A munkaidőkeret átlagában a heti munkaidő a 48 órát nem haladhatja meg.

(5) A heti munkaidő – kollektív szerződés, illetve a 18/A. § (1) bekezdésében meghatározott jogszabály és közösségi jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a 60 órát nem haladhatja meg.

(6) Amennyiben a munkavállalónak további munkaviszonya áll fenn, bármely négy – kollektív szerződés rendelkezése esetén legfeljebb hat – hónapos időszakban az egybeszámított munkaidő heti átlagban a 48 órát nem haladhatja meg, továbbá a munkaidőkeretet úgy kell megállapítani, hogy bármely naptári héten a munkavállaló valamennyi munkaviszonyában egybeszámított munkaideje – kollektív szerződés eltérő rendelkezése hiányában – a 60 órát ne haladja meg.

(7) A (6) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni abban az esetben is, ha a munkavállaló korábbi munkaviszonya megszűnt vagy megszűnik, de négy hónapnál nem régebben korábbi munkaviszonyában munkát végzett.

(8) A (4)–(7) bekezdések alkalmazása során az Mt. 126. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerinti rendkívüli munkavégzés időtartamát is figyelembe kell venni.

(9) A (6) és (7) bekezdésben foglalt kötelezettségek munkáltatói teljesítése céljából a munkavállaló köteles havonta, illetve a munkáltató által előírt gyakorisággal írásban elszámolni a más munkáltatónál munkavégzéssel töltött időről.

18/D. §63 (1) A munkáltató a munkavállalót személyszállítási, illetve árufuvarozási tevékenység végzésére az egészséges és biztonságos munkavégzés, továbbá a közlekedésbiztonság követelményére figyelemmel, a munkaviszonyra vonatkozó szabályokkal összhangban osztja be.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt követelményeken túlmenően a munkavégzés szervezése során a munkáltatónak – a rendelkezésre álló lehetőségeken belül – törekednie kell arra, hogy a munkavállaló pihenőidejének minél nagyobb részét az általa megválasztott helyen tudja eltölteni.

(3) A munkavállaló munkaidejét a munkaviszonyra vonatkozó szabályok, a szakmai szabályok, a menetrend, és a munkáltató utasításainak keretei között maga osztja be.

18/E. §64 (1) A munkáltató a munkavállalót a 18/D. § (1) bekezdése szerinti munkavégzésre annak megkezdése előtt legalább 12 órával köteles beosztani, illetve a beosztást a munkavállalóval közölni.

(2) Amennyiben a munkavállaló munkára képes állapotban van, a munkáltató egyoldalú intézkedésével az (1) bekezdésben foglalt rendelkezéstől eltérhet, ebben az esetben azonban a fuvarfeladat során munkaidőnek minősülő idő első 12 órája rendkívüli munkavégzésnek minősül.

(3) A rendelkezésre állási időnek minősülő időszakot és előrelátható időtartamát – az indulás előtt vagy közvetlenül a rendelkezésre állási idő kezdetét megelőzően – a munkavállalóval ismertetni kell.

18/F. §65 (1) Amennyiben a 18/A. §-ban megjelölt jogszabály és közösségi jogszabály eltérően nem rendelkezik, a munkaközi szünet nélkül folyamatosan végzett munka a hat órát nem haladhatja meg. Amennyiben a teljes napi munkavégzés ideje hat és kilenc óra közötti, azt legalább 30 perces, amennyiben meghaladja a kilenc órát, legalább 45 perces munkaközi szünettel kell megszakítani.

(2) A munkaközi szünetet egyenként legalább 15 perces időszakokra a munkavállaló feloszthatja.

(3) A rendelkezésre állási idő és az ezt közvetlenül követő munkaidő együttes időtartama a 24 órát nem haladhatja meg, kivéve, ha a munkavégzés határátlépéshez vagy egyéb halaszthatatlan tevékenységhez kapcsolódik. Ebben az esetben a (4) bekezdésben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

(4) Ha a munkavégzési idő és az azt követő rendelkezésre állási idő együttes tartama a 24 órát meghaladja, a rendelkezésre állást követő első lehetséges időpontban a munkavállalónak legalább 11 óra pihenőidőt kell tartani.

18/G. §66 (1) Amennyiben a munkavégzés – a munkavégzés helye szerinti helyi időszámítás szerint – részben a 00.00 és 04.00 óra közötti időszakra esik (a továbbiakban: éjszakai időszak), a napi munkaidő – ha kollektív szerződés, illetve munkaszerződés eltérően nem rendelkezik – a tíz órát nem haladja meg.

(2) Éjszakai időszak alatti munkavégzés esetén a munkavállalót az Mt. szerinti bérpótlék illeti meg.

18/H. §67 A munkáltató az Mt. 140/A. §-ában foglaltakon túl a munkavállaló rendelkezésre állási idejét köteles nyilvántartani, valamint a nyilvántartást három évig megőrizni. A munkáltató a nyilvántartás egy példányát köteles a munkavállaló részére – kérésre – átadni.

18/I. §68 A munkavállalót a rendelkezésre állási időre az Mt. 148. §-a (1) bekezdésében az ügyelet esetén meghatározott munkabér illeti meg.

18/J. §69 A 18/A. §-ban meghatározott munkavállalókra az Mt. 117/B. §-ának (3) bekezdése, 126. §-a (1) bekezdésének a), c) és d) pontja, 127. §-a (1) bekezdésének első mondata, továbbá 147. §-ának (6) bekezdése nem alkalmazható, kivéve a 18/A. § (2) bekezdésében meghatározott munkavállalók olyan munkavégzését, amelyre a jelen törvény szerinti eltérő rendelkezéseket nem kell alkalmazni.

18/K. §70 Az 50 km távolságot meg nem haladó járathosszon menetrendszerinti személyszállítási szolgáltatatást végző gépjármű vezetőjének a munkabeosztását – a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 3820/85/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. március 15-i 561/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapul vételével – úgy kell meghatározni, hogy a vezetési szünetek (megszakítások), valamint a vezetési- és pihenő idők mértéke és aránya a gépjármű vezetőjének biztonságos vezetésre alkalmas állapotát folyamatosan biztosítsa.

A járművek használata

19. § (1)71 A közúti közlekedési szolgáltatások körét, azok végzésének és az azokhoz használt, továbbá a nem közúti közlekedési szolgáltatást végző járművek üzemeltetésének feltételeit a Kormány rendeletben állapítja meg.

(2)72 A település területén levő taxiállomások igénybevételének rendjét az önkormányzat rendeletben állapíthatja meg.

(3) A közforgalmú személyszállításra az üzembentartót szerződéskötési kötelezettség terheli.

(4)73 A közlekedési hatóságnál a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló külön jogszabályban meghatározott árufuvarozásra és személygépkocsival, autóbusszal végzett személyszállításra vonatkozó engedélyek kiadásával, módosításával és visszavonásával kapcsolatos ügyekben a kérelem elektronikus úton nem terjeszthető elő.

(5)74 A közúti áruszállítást végző jármű megrakásához alkalmazott, a járműre szerelt vagy önjáró emelő- és rakodógépet csak a külön jogszabályban meghatározott képesítéssel rendelkező, 18. életévét betöltött, egészségügyi szempontból alkalmas személy kezelheti.

(6)75 Közúti közlekedési szolgáltatást végző vállalkozás vezetője és szakmai irányítója csak olyan személy lehet, aki büntetlen előéletű.

(7)76 Közúti közlekedési szolgáltatást végző vállalkozás vezetője és szakmai irányítója a tevékenység engedélyezése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a közlekedési hatóság részére hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, vagy kéri, hogy e tény fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a közlekedési hatóság részére – a tevékenység engedélyezése iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés során a közlekedési hatóság a (8) bekezdésben meghatározott adatokat igényelheti a bűnügyi nyilvántartó szervtől.

(8)77 A közlekedési hatóság hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi, hogy a közúti közlekedési szolgáltatást végző vállalkozás vezetője és szakmai irányítója büntetlen előéletű. A hatósági ellenőrzés céljából a közlekedési hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a közúti közlekedési szolgáltatást végző vállalkozás vezetője és szakmai irányítója büntetlen előéletű-e.

(9)78 A (7) és (8) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a közlekedési hatóság a tevékenység engedélyezése iránti kérelem elbírálása iránti eljárás jogerős befejezéséig vagy az engedély visszavonására irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig kezeli.

20. §79 (1) Az e törvényben, valamint külön jogszabályban és közösségi jogi aktusban

a) a meghatározott engedélyhez és meghatározott okmány meglétéhez kötött belföldi vagy nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatásra (árufuvarozásra és személyszállításra),

b) a meghatározott okmány meglétéhez kötött saját számlás áru- és személyszállításra,

c) a közúti szállítás szociális előírásaira, a vezetési időre, a szünetre, illetve a megszakításra és a pihenőidőre,

d) a közúti közlekedésben használt menetíró készülék és tachográf-korong, valamint a digitális tachográfokhoz szükséges kártyák használatára,

e) a veszélyes áruk szállítására, a szállítóra (fuvarozóra), a közúti járműre és annak személyzetére, az áru feladójára, átmeneti tárolójára, a csomagolóra, a berakóra, a töltőre, a címzettre és a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó kinevezésére és képesítésére,

f) a gyorsan romló élelmiszerek és élő állatok közúti szállítására,

g) a bérelt járművekkel végzett közúti áruszállításra,

h) a közúti közlekedési szolgáltatást vagy saját számlás szállítási tevékenységet végző járművek műszaki és környezetvédelmi tulajdonságaira, a megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedésére, továbbá az ömlesztett áruk szállítására,

i) a nemzetközi kombinált árufuvarozást elősegítő kedvezményekre,

j) a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozására,

k) a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer, a motorkerékpár-bukósisak és a mobil rádiótelefon használatára

vonatkozó rendelkezések megsértői bírság fizetésére kötelezhetők.

(2) A bírságolással kapcsolatos eljárás lefolytatására – a (11) bekezdésben meghatározott ellenőrzési jogosultsághoz igazodóan – a közlekedési hatóság, a rendőrség, a vámhatóság, a katasztrófavédelmi hatóság és a munkaügyi hatóság (a továbbiakban együtt: eljáró hatóság) jogosult.

(3) A (2) bekezdés szerinti bírságolási eljárásra az eljáró hatóság ellenőrző tevékenységét szabályozó külön jogszabályban foglalt rendelkezéseket az e §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(4) Az (1) bekezdésben foglalt valamely rendelkezés megsértőjével szemben 10 000 forinttól 800 000 forintig terjedő bírság szabható ki. Az egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabandó bírságok, valamint a több jogsértő cselekmény vagy mulasztás esetén az ugyanabban az eljárásban kiszabható bírság maximális összegét külön jogszabály állapítja meg. Nincs helye bírság kiszabásának, ha a jogsértő cselekmény elkövetése óta egy év eltelt (elévülés).

(5) A bírságot a rendelkezés megsértéséért felelős köteles megfizetni. Amennyiben valamely rendelkezés megsértéséért többen is felelőssé tehetők, a külön jogszabályban meghatározott bírság összegét a jogsértésben való felelősségük arányában kötelesek megfizetni. Ha a felelősségük aránya nem állapítható meg, a bírságfizetési kötelezettség őket egyenlő arányban terheli. Nem állapítható meg a bírságfizetési kötelezettség a közúti szállítást végző működési körén kívül eső olyan elháríthatatlan ok esetén, amelyet az nem látott és ésszerű elvárhatóság mellett nem is láthatott előre.

(6)80 A beszedett bírság a központi költségvetés központosított bevételét képezi. A kivetett bírság összegének megfizetése meghatározott számlára történő befizetéssel történik. A megfizetett bírság, illetőleg a pénzkövetelés biztosítás összegét a külön jogszabályban foglaltak szerint, az azt megállapító határozat jogerőre emelkedéséig az eljáró hatóságnak letétként kell kezelnie.

(7) Az (1) bekezdés k) pontját kivéve közúti forgalomban történő ellenőrzés esetén a járművet – a veszélyes áru, a gyorsan romló élelmiszer és az élő állat szállítmány feltartóztatására vonatkozó előírások megtartásával – a bírság, illetőleg a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig az erre vonatkozó külön határozat kiadása nélkül a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvénynek a biztosítási intézkedésekre vonatkozó feltételek szerint vissza lehet tartani. A jármű nem tartható vissza különösen abban az esetben, ha

a) a bírságfizetésre kötelezett (kötelezettek) székhelye, illetve lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye a Magyar Köztársaság területén van és a kötelezett rendelkezik az állami adóhatóság által kiadott adószámmal, illetve adóazonosító jellel, vagy

b) a bírságfizetési kötelezettség teljesítéséért pénzügyi intézmény kezességet, bankgaranciát vállal vagy a kötelezettséget belföldön bejegyzett, adószámmal rendelkező gazdálkodó szervezet átvállalja és ezt a tényt a bírságfizetésre kötelezett az eljárás során hitelt érdemlően igazolja.

(8) A jármű részére a visszatartás idejére várakozó helyet kell kijelölni és a jármű forgalmi engedélyét – az átvételét igazoló elismervény egyidejű kiállítása és a járművezető részére történő átadása mellett – a visszatartás időtartamára el kell venni. A külföldi hatóság által kiadott forgalmi engedélyt – ha azt a jogosult a visszatartás időtartamának lejáratát követő három napon belül nem veszi át – a kiállító hatósághoz kell megküldeni.

(9) A jármű vezetőjét a külön jogszabályban foglaltak szerint írásban tájékoztatni kell magyar, angol, német vagy orosz nyelven a (8) bekezdés szerint kijelölt várakozási helyről és annak megközelítési útvonaláról, továbbá a bírságolási eljárás lefolytatására vonatkozó jogszabályi rendelkezésekről.

(10) A jármű visszatartásából eredő kárért az eljáró hatóság felelősséggel nem tartozik.

(11) A Magyar Köztársaság területén magyar vagy külföldi rendszámú közúti járművel végzett áru-, illetve személyszállítási tevékenységre az (1) bekezdés szerinti rendelkezések megtartását

a) belföldi forgalomban közlekedő jármű esetén

aa) a közlekedési hatóság és a Rendőrség,

ab) az (1) bekezdés c)–e) pontja tekintetében, valamint az (1) bekezdés h) pontjában a megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közúti közlekedésének tekintetében a vámhatóság is,

ac) az (1) bekezdés e) pontja tekintetében a katasztrófavédelmi hatóság is,

b) nemzetközi forgalomban közlekedő jármű esetén

ba) a közlekedési hatóság, a rendőrség és a vámhatóság,

bb) az (1) bekezdés e) pontja tekintetében a katasztrófavédelmi hatóság is,

c) az üzembentartó telephelyén

ca) a közlekedési hatóság és a rendőrség,

cb) az (1) bekezdés c) és d) pontja tekintetében külön jogszabály alapján a munkaügyi hatóság is,

d) az (1) bekezdés e) pontja tekintetében – a veszélyes áru szállítójának (fuvarozójának), feladójának, csomagolójának, be- és kirakójának, töltő- és ürítőjének, címzettjének telephelyén is – külön jogszabály alapján a katasztrófavédelmi hatóság és a vámhatóság is,

e) az (1) bekezdés k) pontja tekintetében a rendőrség

jogosult együtt vagy önállóan ellenőrizni. A közúti forgalomban közlekedő járműnek az (1) bekezdés c) és d) pontjában meghatározott ellenőrzésébe a munkaügyi hatóság is, a belföldi forgalomban közlekedő járműnek az (1) bekezdés a) és b), valamint f)–j) pontjában meghatározott ellenőrzésébe a vámhatóság is, az (1) bekezdés h) pontjában meghatározott, a megengedett legnagyobb össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek ellenőrzésébe a közút kezelője is bevonható.

(12) Amennyiben a közúti járművel végzett tevékenység az (1) bekezdésben megjelölt rendelkezéseknek a határon történő belépés alkalmával nem felel meg, a vámhatóság vagy a rendőrség a közúti jármű belépését – a közlekedési hatóság haladéktalan értesítése mellett – megtagadhatja.

(13) Az e § szerinti, a közúti áru- és személyszállítást érintő ellenőrzések szakmai útmutatását és koordinációját – a külön jogszabályban meghatározott rendelkezések szerint – a közlekedési hatóság látja el.

(14) Az e § alapján lefolytatott bírságolási eljárás során hozott döntéssel szemben előterjesztett fellebbezés esetén a fellebbezéssel nem támadott rendelkezés jogerős.

21. §81 (1) A gépjármű üzemben tartója, illetve a 21/A. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a gépjárművet használatra átvevő személy felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel

a) a megengedett legnagyobb sebességre,

b) a vasúti átjárón való áthaladásra,

c) a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire,

d) a járművel történő megállásra és várakozásra,

e) az autópálya leálló sávjának igénybevételére,

f)82 a behajtási tilalomra, a korlátozott övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra,

g) a természet védelmére

vonatkozó – külön jogszabályban meghatározott – egyes előírások betartásra kerüljenek.

(2)83 Ha az (1) bekezdés szerinti egyes előírásokat megszegik, az üzemben tartóval, illetve a 21/A. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben 30 000 forinttól 300 000 forintig terjedő közigazgatási bírságot kell kiszabni. Az egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegét a Kormány rendeletben határozza meg. Amennyiben egy cselekménnyel több előírást szegnek meg és azt egy eljárásban bírálják el, a kiszabandó bírság összegét az egyes szabályszegésekhez rendelt bírságösszegek összegeként kell megállapítani.

(3)84 A (2) bekezdésben meghatározott közigazgatási bírság kiszabásának kizárólag a külön jogszabály szerinti technikai eszközzel készített és továbbított felvétellel dokumentált szabályszegés esetén van helye.

(4)85 A bírságolással kapcsolatos eljárás lefolytatására a Kormány által rendeletben kijelölt hatóság jogosult. A bírságot a hatóság az (1) bekezdésben meghatározott előírás megszegését követő 60 napon belül szabja ki. A 21. § (2) bekezdése szerinti közigazgatási bírságot kiszabó, elsőfokú határozat meghozatala informatikai eszközzel, automatizált módon történhet. Automatizált egyedi döntésen a kiadmányozásra jogosult aláírása és a hatóság bélyegzőlenyomata is informatikai eszközzel rögzíthető, ha az aláírás és a bélyegzőlenyomat hitelességét a hatáskör gyakorlója egyedi döntésével hitelesítette.

(5)86 A Kormány – az (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – rendeletben állapítja meg azon szabályszegések körét, amelyek esetén az érintett gépjármű üzemben tartója, illetve a 21/A. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a gépjárművet használatra átvevő személy közigazgatási bírsággal sújtandó.

(6)87 A (4) bekezdés szerint kijelölt hatóság a közigazgatási bírság kiszabására irányuló eljárásban közvetlenül adathozzáféréssel átveheti a gépjármű-nyilvántartásból a szabályszegés bizonyításához szükséges külön jogszabály szerinti jármű-azonosító adatokat, a természetes személy üzemben tartó személyes adatait és a nem természetes személy üzemben tartó azonosításához szükséges adatokat.

(7)88 A beszedett bírság felhasználását a Kormány rendeletben szabályozza.

21/A. §89 (1) Az üzemben tartó mentesül a 21. § (2) bekezdése alapján kiszabott közigazgatási bírság megfizetése alól, ha a gépjármű – a szabályszegés időpontját megelőzően – jogellenesen került ki a birtokából és igazolja, hogy a jogellenességgel összefüggésben – a bírságot kiszabó határozat kézbesítését megelőzően – kezdeményezte a megfelelő hatóság eljárását.

(2)90 Ha a gépjárművet az üzemben tartó a szabályszegést megelőzően más természetes személy vagy nem természetes személy használatába adta, és ezt a használatba vevő személy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, a (4) bekezdés szerinti adatokat tartalmazó nyilatkozatával igazolja, vagy – azon gépjárművek esetében, amelyek külön jogszabály alapján a közúti forgalomban menetlevéllel, illetve fuvarlevéllel vehetnek részt – olyan menetlevéllel, illetve fuvarlevéllel igazolja, amelyek a (4) bekezdés szerinti adatokat tartalmazzák, a közigazgatási bírságot a használatba vevő személlyel szemben kell kiszabni.

(3)91

(4) A (2) bekezdés szerinti nyilatkozat, menetlevél, illetve fuvarlevél tartalmazza

a) a gépjármű hatósági jelzését,

b)92 a természetes személy üzemben tartó és használatba vevő nevét, születési idejét, születési helyét, lakcímét, nem természetes személy üzemben tartó és használatba vevő esetén annak megnevezését és székhelyének (telephelyének) címét,

c)93

valamint

d) azon időszak megjelölését, amelyre a gépjármű használatát a használatba vevő az

üzemben tartótól átvette.

(5)94

21/B. §95 (1) A közigazgatási bírság kiszabására irányuló eljárás a szabálysértési eljárás ugyanazon jogsértés miatt történő lefolytatását nem érinti.

(2)96 Helyszíni bírság, továbbá szabálysértési eljárásban pénzbírság nem szabható ki azzal a személlyel szemben, akivel szemben a szabálysértés alapjául szolgáló előírás megsértése miatt a 21. § (1) és (2) bekezdése alapján vagy a 21/A. § (2) bekezdése alapján közigazgatási bírság kiszabásának van helye.

A közúti járművek üzemeltetésének
műszaki feltételei

22. §97 (1) Belföldi üzemben tartás céljából csak olyan típusú jármű gyártható vagy hozható be külföldről, amelyre a közlekedési hatóság – típusjóváhagyás keretében típusvizsgálat alapján, illetőleg a külföldön kiadott típusjóváhagyó okmány honosításával – típusbizonyítványt adott ki. Egyedi jármű vagy járműsorozat behozatala esetén a közlekedési hatóság a típusvizsgálattól és a típusbizonyítvány kiadásától eltekinthet.

(2) A típusvizsgálat során azt kell ellenőrizni, hogy a járműtípus megfelel-e a jogszabályban meghatározott műszaki, közlekedésbiztonsági, környezetvédelmi és munkavédelmi követelményeknek.

(3) Jármű egyedi előállításához (összeépítéséhez), átalakításához, forgalomba helyezéséhez a közlekedési hatóság előzetes engedélye szükséges.

(4) A közlekedési hatóság az engedélyezett járműtípusok, valamint a jóváhagyott alkatrészek, tartozékok és önálló műszaki egységek típus-meghatározó műszaki adatairól nyilvántartást vezet.

22/A. §98 (1) A külön jogszabályban meghatározott, a közúti járművekkel, jármű-alkatrészekkel és önálló műszaki egységekkel kapcsolatos

a) típusjóváhagyás kiadásának hatósági eljárása vagy a jármű gyártója által kezdeményezett visszahívása során hamis nyilatkozatot tevő,

b) típus-jóváhagyási, illetve üzemelési határérték vizsgálati eredményt meghamisító,

c) típusjóváhagyás visszavonását vagy gyártói visszahívást eredményező adatokat vagy műszaki előírásokat visszatartó,

d) hatástalanító berendezés alkalmazási tilalmat megszegő és

e) információhoz való hozzáférés biztosítási kötelezettségét nem teljesítő

gyártóval szemben 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírság szabható ki. Az egyes rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegét külön jogszabály határozza meg.

(2) A kivetett bírság összegének megfizetése meghatározott számlaszámra történő befizetéssel történhet.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott rendelkezések megtartását a közlekedési hatóság ellenőrzi.

23. § (1)99 Jármű – a (3) bekezdésben meghatározott vizsgálatot követően – abban az esetben helyezhető forgalomba, ha a tulajdonos a tulajdonjog megszerzésének jogszerűségét, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezetének meglétét és a külön jogszabályban meghatározott regisztrációs adó megfizetését a közlekedési igazgatási hatósági eljárásban igazolta.

(2)100 A jármű forgalomba helyezése a hatósági jelzés és engedély kiadásával és az országos járműnyilvántartásba bejegyezésével valósul meg.

(3)101 A hatósági engedély és jelzés kiadása előtt a közlekedési hatóság vizsgálaton (a továbbiakban: forgalomba helyezés előtti vizsgálat) ellenőrzi, hogy a jármű megfelel-e a típusbizonyítványban foglaltaknak vagy – ha a hatóság típusbizonyítvány kiadásától eltekintett – a 22. § (2) bekezdésében említett követelményeknek.

(4)102 A közlekedési hatóság típusbizonyítvány alapján forgalmazott új jármű forgalomba helyezés előtti vizsgálatától eltekinthet. A forgalmazónak a forgalomba helyezéshez kapcsolódó tevékenységét a közlekedési hatóság ellenőrzi.

(5)103 Egyedileg előállított (összeépített) vagy átalakított jármű esetén a közlekedési hatóság azt vizsgálja, hogy a jármű megfelel-e az előzetes engedélyben foglaltaknak. Előzetes engedély nélkül előállított vagy átalakított járműre hatósági engedély és jelzés nem adható.

(6)104 A belföldön üzemeltetni kívánt, külföldi rendszámmal ellátott jármű forgalomba helyezését a jármű belföldi üzembentartója a tulajdonszerzést, illetőleg a jármű behozatalát követő legfeljebb 30 napon belül köteles kezdeményezni.

(7)105 Az Európai Gazdasági Térség más tagállamában kiadott érvényes hatósági engedéllyel és jelzéssel ellátott jármű forgalomba helyezése előtt a közlekedési hatóság – a típusvizsgálat és a (3) bekezdésben meghatározott forgalomba helyezés előtti vizsgálat mellőzésével – a jármű eredeti okmányai, valamint a származási ország hatósági nyilvántartásai alapján, szemle alkalmazásával állapítja meg a jármű nyilvántartásba veendő műszaki adatait.

24. §106 (1) Az üzemben tartó felelős azért, hogy a forgalomban tartott járműve a műszaki, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi követelményeknek megfeleljen.

(2) A járművek megfelelőségét időszakos vizsgálaton a közlekedési hatóság ellenőrzi.

(3)–(5)107

(6)108 Ha a jármű az (1) bekezdésben említett követelményeknek nem felel meg, az időszakos vizsgálatot végző közlekedési hatóság a jármű forgalomban tartását megtiltja és erről informatikai rendszere útján – gépjármű, mezőgazdasági vontató, lassú jármű és ezek pótkocsija esetén – a közlekedési igazgatási hatóságot értesíti.

(7) A 23. § (3) bekezdésében említett és a közlekedési hatóság által feljogosított belföldi gyártót, kereskedelmi forgalmazót, illetőleg a (3) bekezdés alapján időszakos vizsgálatot végző kijelölt vizsgáló állomást a miniszter által rendeletben meghatározott hatósági eljárások díjának a jogszabályban foglalt hányada illeti meg.

24/A. §109 (1) A típusvizsgálat során – a Kormány rendeletében meghatározott esetben – a közlekedési hatóság által engedélyezett tanúsító szervezet (a továbbiakban: típusvizsgáló) működik közre a tényállás tisztázásában.

(2) A jármű időszakos vizsgálata és rendszeres környezetvédelmi felülvizsgálata során – a miniszter rendeletében meghatározott esetben – a közlekedési hatóság által engedélyezett tanúsító szervezet (a továbbiakban: vizsgáló állomás) működik közre a tényállás tisztázásában.

(3) A típusvizsgálóra és a vizsgáló állomásra vonatkozó követelményeket, valamint a tanúsítási tevékenységükre vonatkozó szabályokat a miniszter, a típusvizsgáló és vizsgáló állomás engedélyezésére irányuló eljárás részletes szabályait a Kormány rendeletben határozza meg.

(4) A típusvizsgáló és a vizsgáló állomás engedélyezésére irányuló eljárásban a közlekedési hatóság határozathozatal helyett a típusvizsgálóval, illetve a vizsgáló állomással hatósági szerződést köt a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges feltételek biztosítására, valamint a tényállás tisztázásában való közreműködésre.

(5) A vizsgáló állomás tekintetében a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság feladatait a közlekedési hatóság látja el.

(6)110 A jármű időszakos vizsgálata során a jármű műszaki megvizsgálását, illetve környezetvédelmi felülvizsgálatát a közlekedési hatóság köztisztviselője, illetve a (2) bekezdésben meghatározott tanúsító szervezettel foglalkoztatási jogviszonyban álló, a közlekedési hatóság által kiadott engedéllyel rendelkező személy (a továbbiakban: műszaki vizsgabiztos) végzi. Műszaki vizsgabiztosi tevékenység folytatását a közlekedési hatóság annak engedélyezi, aki büntetlen előéletű, nem áll műszaki vizsgabiztosi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint rendelkezik a miniszter rendeletében meghatározott szakmai képesítésekkel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek. A közlekedési hatóság az engedéllyel rendelkező személyről nyilvántartást vezet, amely tartalmazza a vizsgabiztosi tevékenység végzésére jogosult személy természetes személyazonosító adatait.

(7)111 A (6) bekezdés szerinti műszaki vizsgabiztosi tevékenység engedélyezése iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a műszaki vizsgabiztosi tevékenység engedélyezése iránti kérelmet benyújtó személy hatósági bizonyítvánnyal igazolhatja azt a tényt, hogy büntetlen előéletű, és nem áll a műszaki vizsgabiztosi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, vagy kéri, hogy e tények fennállására vonatkozó adatokat a bűnügyi nyilvántartó szerv a közlekedési hatóság részére – annak a műszaki vizsgabiztosi tevékenység engedélyezése iránti kérelem elbírálása céljából benyújtott adatigénylése alapján – továbbítsa. Az adatigénylés során a közlekedési hatóság a (8) bekezdésben meghatározott adatokat igényelheti a bűnügyi nyilvántartó szervtől.

(8)112 A közlekedési hatóság a műszaki vizsgabiztosi tevékenység gyakorlásának időtartama alatt lefolytatott hatósági ellenőrzés keretében ellenőrzi azt is, hogy a műszaki vizsgabiztos büntetlen előéletű, és nem áll a műszaki vizsgabiztosi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt. A hatósági ellenőrzés céljából a közlekedési hatóság adatot igényelhet a bűnügyi nyilvántartási rendszerből. Az adatigénylés kizárólag azon adatra irányulhat, hogy a műszaki vizsgabiztos büntetlen előéletű-e, valamint, hogy a műszaki vizsgabiztosi tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll-e.

(9)113 A (6)–(8) bekezdés alapján megismert személyes adatokat a közlekedési hatóság

a) a műszaki vizsgabiztosi tevékenység engedélyezése iránti eljárás jogerős befejezéséig,

b) a műszaki vizsgabiztos nyilvántartásba vétele esetén a hatósági ellenőrzés időtartamára vagy a nyilvántartásból való törlésre irányuló eljárásban az eljárás jogerős befejezéséig kezelheti.

25. §114 E törvénynek

a) a hatósági engedélyre, jelzésre, nyilvántartásba vételre és a hatósági vizsgálatokra vonatkozó rendelkezései a kerékpárokra, az állati erővel vont járművekre, a kézikocsikra és a lassú járművek külön jogszabályban meghatározott egyes fajtáira,

b) a hatósági engedélyre, a hatósági jelzésre és a nyilvántartásba vételre vonatkozó rendelkezései a két- és háromkerekű segédmotoros kerékpárokra,

c) az időszakos vizsgálatra vonatkozó rendelkezései a segédmotoros kerékpárokra,

d) a típusvizsgálatra és típusbizonyítványra vonatkozó rendelkezései az egyedileg behozott, előállított (összeépített) vagy átalakított segédmotoros kerékpárokra, illetőleg a forgalomba helyezés előtti vizsgálatra vonatkozó rendelkezései az egyéb, két- és háromkerekű segédmotoros kerékpárokra

nem terjednek ki.

25/A. §115 A közúti forgalomban

a) a gépkocsi,

b) a motorkerékpár [ideértve a négykerekű motorkerékpárt is (quad)],

c) a mezőgazdasági vontató,

d)116 a négykerekű segédmotoros kerékpár (quad),

e) a pótkocsi,

f) a lassú jármű

– a 25. §-ban meghatározott kivételek alkalmazása mellett – a közúti forgalomban érvényes hatósági engedéllyel és jelzéssel vehet részt.

26. § A járműállomány zavartalan üzemeltetése érdekében hazai gyártású járműveknél a gyártó, importból származó járműveknél az importáló feladata

a) a járművek alkatrészekkel, felszerelésekkel és tartozékokkal való ellátása,

b) a vevőszolgálati javítóhálózat megszervezése,

c) a műszaki dokumentáció rendelkezésre bocsátása,

d) a szakemberek részére típusismereti képzés és továbbképzés.

27. §117 (1) A járműjavítási és karbantartási, valamint a bontási tevékenység (a továbbiakban együtt: járműfenntartó tevékenység) végzésének feltételeit, a javításhoz, karbantartáshoz, illetve a bontáshoz szükséges eszközöket, berendezéseket és alkalmazott technológiákat, illetőleg a járműjavításhoz felhasznált alkatrészekre, felszerelésekre, tartozékokra, valamint a tüzelő- és kenőanyagokra vonatkozó minőségi követelményeket a miniszter rendelete határozza meg.

(2) Aki járműfenntartó tevékenységet kíván folytatni, köteles e szándékát a közlekedési hatóságnak bejelenteni.

(3) A (2) bekezdést a szolgáltatásnak a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében történő ellátására is alkalmazni kell.

(4) A hulladékká vált jármű bontását a környezetvédelmi hatóság által kiadott veszélyes hulladékkezelési tevékenység végzésére jogosító engedéllyel is rendelkező járműfenntartó (a továbbiakban: regisztrált bontó-hulladékkezelő) végezheti. A (2) bekezdés szerinti bejelentést a veszélyes hulladékkezelési tevékenység engedélyezése iránti kérelemmel egyidejűleg a környezetvédelmi hatóságnál is meg lehet tenni, amely a bejelentést haladéktalanul továbbítja a közlekedési hatósághoz.

(5) A hulladékká vált jármű bontásához a jármű tulajdonosának kérelmére a közlekedési hatóság által kiadott egyedi engedély szükséges. A regisztrált bontó-hulladékkezelő – a közlekedési hatósággal kötött megbízási szerződés alapján – a bontási engedély kiadását megelőző vizsgálatban közreműködik.

(6) A járműfenntartó tevékenység tekintetében a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság feladatait a közlekedési hatóság látja el.

28. §118 (1)119 A járművek környezetszennyezését a közlekedési hatóság az időszakos vizsgálat keretében elvégzett rendszeres környezetvédelmi felülvizsgálat keretében, valamint közúton és a jármű telephelyén végzett mérésekkel ellenőrzi.

(2)120

(3) A gépjárművek tüzelőanyag-fogyasztásának és üvegházhatást okozó gázkibocsátásának széles körű ismertetése, az új személygépkocsik vásárlóinak környezetvédelmi szempontból kedvező irányú befolyásolása érdekében a közlekedési hatóságnak a típusbizonyítvány (22. §) alapján, vagy járműsorozatban történő behozatal keretében megvalósuló forgalombahelyezés előtt meg kell állapítania a személygépkocsik külön jogszabályok szerint mért tüzelőanyag fogyasztását és szén-dioxid kibocsátását.

(4) A közlekedési hatóság évente legalább egyszer kiadvány formájában közzéteszi a forgalmazott új személygépkocsik hivatalos tüzelőanyag fogyasztási és szén-dioxid kibocsátási adatait, illetve ezeket – az időközben megjelenő gépjárműtípusok esetében – térítés ellenében rendelkezésre bocsátja.

Út építése, kezelése, fenntartása, megszüntetése és elbontása

29. §121 (1) Az országos közutak építtetője – a magántőke bevonásával megvalósuló utak kivételével – a Magyar Állam kizárólagos tulajdonában lévő, az országos közúthálózat fejlesztési és építtetői feladatainak ellátásáért felelős, részvénytársasági formában működő gazdasági társaság, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: NIF Zrt.). Az út 33. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti kezelője építtetőnek minősül a vele – külön jogszabály alapján – megkötött szerződés szerinti felújítási, karbantartási, illetőleg fejlesztési feladatok tekintetében. Az építtető – a magántőke bevonásával megvalósuló utak kivételével – a Magyar Állam javára és nevében jár el. Az országos közút fejlesztéséhez szükséges megvásárolt, illetve kisajátított földrészlet a Magyar Állam tulajdonába és e törvény erejénél fogva, ellenérték nélkül az építtető vagyonkezelésébe kerül, amelyet köteles az ingatlan-nyilvántartásba bejegyeztetni. Az építtető a vagyonkezelői jog bejegyzésére vonatkozó földhivatali határozatot annak kézhezvételétől számítottan haladéktalanul köteles a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: MNV Zrt.) részére tájékoztatásul megküldeni. Ezen ingatlanok vagyonkezelői jogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzése és annak ingatlan-nyilvántartásból való törlése után igazgatási szolgáltatási díjat nem kell fizetni.

(2) Az építtető – a magántőke bevonásával megvalósuló utak kivételével – a beruházás előkészítéseként teljes körűen elkészítteti a szükséges terveket, tanulmányokat. Ügyfélként részt vesz a hatósági és egyéb igazgatási eljárásokban, saját nevére megszerzi az építési engedélyeket, elvégzi vagy elvégezteti a munkaterület előkészítését (beleértve különösen a területszerzést, megelőző régészeti feltárást, közműkiváltást, illetve -fejlesztést, terület-előkészítést), továbbá lefolytatja a közbeszerzési eljárásokat. Az építtető építési szerződéseket köt a megvalósításra, ellátja a mérnöki felügyeletet, lebonyolítja a műszaki átadás-átvételt. Az építtetőre a gyorsforgalmi utak közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló jogszabály rendelkezései is irányadóak.

(3) A NIF Zrt. – az elkészült utak ideiglenes, valamint végleges forgalomba helyezése után – a felhasznált forrásokkal és a létrehozott eszközökkel elszámol a Magyar Állam nevében eljáró, a forrásokat rendelkezésre bocsátó szervvel. Az elszámolás során a NIF Zrt. az utakat, illetve az egyes projektekkel kapcsolatban létrehozott vagy megszerzett egyéb eszközöket is magában foglaló földterületet, mint állami vagyont a vagyonkezelői jogának egyidejű megszűnése mellett közvetlenül átadja (nyilvántartásaiból az elszámolásra kapott forrásokkal szemben kivezeti) az MNV Zrt. részére, amelyet az MNV Zrt. a miniszter és az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter egyetértésével megjelölt szervezet részére vagyonkezelésbe ad és azzal vagyonkezelési szerződést köt. A más vagyonkezelésében álló állami vagyonon végzett értéknövelő beruházások, felújítások, azokhoz kapcsolódó új eszköz létrehozása esetén a NIF Zrt. azt a vagyonkezelő részére adja át, amely köteles az MNV Zrt. felé a vagyonkezelési szerződésében foglaltak szerint a vagyon értékének változásával elszámolni.

(4) A (3) bekezdést kell alkalmazni abban az esetben is, ha a (2) bekezdés szerinti építtetői feladatokat az út kezelője látja el, azzal, hogy a felhasznált forrásokkal és a létrehozott eszközökkel a Magyar Állam nevében eljáró, a forrásokat rendelkezésre bocsátó szervvel, a vele – külön jogszabály alapján – megkötött szerződés rendelkezései szerint számol el.

(5)122 Az út létesítését, korszerűsítését (a továbbiakban együtt: építés), a forgalom részére átadását, megszüntetését, elbontását – mint fontos közérdekű és közcélú tevékenységet – a közlekedési hatóság engedélyezi. Az engedélyezési eljárások ügyintézési határideje 45 munkanap.

(6) Aki hatósági engedély nélkül épít utat, vagy az engedélyben foglaltaktól eltér, a közlekedési hatóság megbírságolja és az eredeti állapot helyreállítására vagy – amennyiben az út a külön jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel vagy megfelelővé alakítható át – a fennmaradáshoz szükséges intézkedések megtételére kötelezi.

(7) A közforgalom elől elzárt magánutat a közforgalom számára megnyitni, vagy a közforgalom elől el nem zárt magánutat a közforgalom elől elzárni a külön jogszabályban meghatározott módon, a magánút tulajdonosának (kezelőjének) a kérelmére, a közlekedési hatóság engedélyével szabad. A magánút közforgalom számára való megnyitásának, illetve elzárásának tényét az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. A bejegyzést a tulajdonosnak (kezelőnek) kell kezdeményeznie. A bárki által igénybe vehető létesítményhez vezető utakat, valamint az azokhoz tartozó belső úthálózatot a közlekedési hatóság engedélyével közútként (országos közútként, helyi közútként) vagy közforgalom elől el nem zárt magánútként kell megépíteni.

(8) Ha az út megszüntetését engedélyezték és más célra nem hasznosítható, az út vagyonkezelője köteles azt elbontani.

(9) A járdák és a gyalogutak építésének, korszerűsítésének és megszüntetésének (elbontásának) engedélyezése, valamint ezek nem közlekedési célú igénybevételével kapcsolatos közlekedési hatósági eljárás lefolytatása a települési önkormányzat – a fővárosban a kerületi önkormányzat – jegyzőjének hatáskörébe tartozik.

(10)–(12)123

(13) Törvény a gyorsforgalmi utak tervezésére, építésére és kivitelezésére az e törvényben foglaltaktól eltérő szabályokat állapíthat meg.

(14) A település forgalmi viszonyainak lényeges változását eredményező új közút építése vagy meglévő közút fejlesztése esetén – az eredeti cél megvalósulását közvetlenül nem szolgáló – további beruházás (pl. útszélesítés, új elkerülő út építése, forgalomcsillapító szabályozás) megvalósítására vonatkozó igény a szükséges hozzájárulások, beleegyezések megadásának feltételeként akkor terjeszthető elő érvényesen, ha egyébként a településen az átadást követő évben – az elvégzett hatásvizsgálatok szerint – létrejövő forgalmi helyzet alapján a beruházáshoz csatlakozó közutakon a forgalomnövekedés meghaladja a 25%-ot, és

a) az eltűrhető forgalomnagyság határértéke nem teljesül, vagy

b) a jogszabályban foglalt egyéb előírás (pl. előírt környezeti határérték) az útépítést követően nem teljesül.

29/A. §124 (1)125 A közlekedési hatóság az engedély nélküli vagy az engedélytől eltérő útépítés, útmegszüntetés, elbontás esetén, illetve az engedély nélküli forgalomba helyezés esetén az építtetőt határozattal bírság megfizetésére kötelezheti.

(2) A bírság

a) az engedély nélküli útépítés, útmegszüntetés, elbontás esetén az útügyi hatósági eljárásért fizetendő díj tízszereséig, engedélytől eltérő útépítés, útmegszüntetés, elbontás esetén ötszöröséig,

b) az engedély nélküli forgalomba helyezés esetén a forgalomba helyezési eljárási díj ötszöröséig

terjedhet.

(3) A bírság ismételten kiszabható. A beszedett bírság összege a közlekedési hatóságot illeti meg.

29/B. §126 (1)127 Az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről szóló, valamint a közutak igazgatásáról szóló külön jogszabályokban meghatározott közlekedési hatósági eljárások megindítására irányuló kérelmet és annak mellékleteit, valamint a hiánypótlást papír alapon kell benyújtani.

(2)128 Az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről szóló külön jogszabályban meghatározott

a)129 engedélyezési eljárásokban ügyfélnek minősül az építtető, a vagyonkezelő, a közművek tulajdonosa, kezelője, az az ingatlantulajdonos, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogszerű használó, akinek ingatlanát a közlekedési létesítmény terület-igénybevétellel érinti, ingatlana a közlekedési létesítmény területével közvetlenül határos, vagy akinek kapubejárója az útépítéssel közvetlenül érintett szakaszhoz csatlakozik,

b)130 engedélyezési eljárásokban az eljárás megindításáról a közlekedési hatóság öt munkanapon belül, ha közmeghallgatás, helyszíni szemle, hatósági egyeztetés megtartása szükséges, az arról szóló értesítéssel egyidejűleg értesíti az ügyfeleket – ideértve a külföldi ügyfeleket is – hirdetményi úton,

c) engedélyezési eljárások során hozott döntésekkel szembeni fellebbezések esetén a fellebbezéssel nem érintett rendelkezés jogerős,

d) engedélyezési eljárásokban újrafelvételi eljárásnak nincs helye.

(3) A gyorsforgalmi közúthálózat közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló külön törvényben megjelölt utakkal és az ezekkel az utakkal egy beruházásban megvalósuló egyéb utakkal kapcsolatos közlekedési hatósági eljárásokban az elsőfokú határozat – a közérdekű közlekedési infrastruktúra kialakítására tekintettel – a fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánítható.

(4)131 A (3) bekezdésben meghatározott utak forgalomba helyezése tárgyában hozott elsőfokú határozat – a közérdekű közlekedési infrastruktúra kialakítására tekintettel – fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánítható.

(5)132 Az elsőfokú határozat ellen nem nyújthat be fellebbezést az az ügyfél, aki az eljárás megindításáról szóló szabályszerű értesítés ellenére az első fokú engedélyezési eljárásban nem vett részt.

(6)133 A hatóság az eljárás megindításáról a kormányrendeletben meghatározott adatbázisban regisztrált, ügyfélnek minősülő szervezetet az általa megadott elektronikus levélcímen értesíti az eljárás megindításától számított öt munkanapon belül.

29/C. §134 Az ideiglenesen forgalomba helyezett országos közút esetén a végleges forgalomba helyezésig felhasznált további forrásokkal és létrehozott további eszközökkel kapcsolatban az építtető a 29. § (3) és (4) bekezdése szerint jár el.

30. § Közút építése érdekében – az építtető kérelmére – az érintett ingatlanra belterületen legfeljebb öt évre, külterületen legfeljebb tíz évre építési tilalmat kell elrendelni. Az országos közúthálózat fejlesztési tervébe és a területrendezési terv közlekedésfejlesztési fejezetébe felvett közút esetén az építési tilalom – ha jogszabály másként nem rendelkezik – kivételesen, legfeljebb egy ízben öt, illetőleg tíz évvel meghosszabbítható. Az építési tilalom az ingatlan ideiglenes célú használatát nem akadályozhatja.

31. §135 (1) A közút használatában érdekelt természetes és jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, valamint a helyi önkormányzat az alapvetően helyi lakossági érdeket szolgáló közút építésére (földút szilárd burkolattal való ellátására) együttműködhetnek. Az együttműködés (a továbbiakban: útépítési együttműködés) formáját a résztvevők maguk határozzák meg.

(2) A helyi önkormányzat – ha az útépítési együttműködésben az érdekeltek több mint kétharmada részt vesz – az abban részt nem vevő, de a közút használatában érdekelt természetes és jogi személyt, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot a résztvevők által vállalt anyagi hozzájárulás mértékéig – a rendeletében meghatározott módon – útépítési érdekeltségi hozzájárulás fizetésére kötelezheti.

32. §136 (1)137 Az úthálózat közutakból és a közforgalom elől el nem zárt magánutakból áll. Az állami tulajdonban lévő közutak országos közútnak, a helyi önkormányzatok tulajdonában lévő közutak helyi közútnak minősülnek. Magánútnak minősülnek a természetes személyek, jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok tulajdonában álló területen lévő utak. Magánútnak minősül továbbá az állam vagy az önkormányzat tulajdonában álló területen lévő, közforgalom elől elzárt út, továbbá az állam tulajdonában, valamint a vízügyi igazgatási szerv kezelésében lévő elsőrendű árvízvédelmi fővonalakon a kerékpáros forgalom számára megnyitott út.

(2) A közutakat az ingatlan-nyilvántartásban közútként kell feltüntetni. Nem kell az ingatlan-nyilvántartásban közútként feltüntetni a közparkokban elhelyezhető épületek megközelítéséhez és a közparkok, valamint a területükön elhelyezkedő létesítmények parkolási igényének kielégítéséhez szükséges utakat és parkolókat, továbbá a közparkokban levő vagy azokon keresztülvezető gyalogutakat, gyalog- és kerékpárutakat, valamint kerékpárutakat.

(3)138 Ha az (1) bekezdésben megjelölt utak forgalmi jellege (az út jelentősége, forgalmi terhelése és a forgalom összetétele) megváltozik, a 29. §, illetve a 46/A. § szerint hatáskörrel rendelkező közlekedési hatóság országos közút esetén a vagyonkezelő, helyi közút és magánút esetén a tulajdonos kérelmére a vonatkozó elfogadott terület-, illetve településrendezési eszközök szükség szerinti módosítását követően az országos közút helyi közúttá vagy magánúttá, a helyi közút országos közúttá vagy magánúttá, a magánút helyi közúttá vagy országos közúttá minősítéséről határozatot hoz. Az utak tulajdonosai ezt követően az utak tulajdonjogának egymás javára – helyi és országos közutak esetén térítés nélkül – történő átadásáról a változások ingatlan-nyilvántartáson való átvezetésére alkalmas megállapodást kötnek.

(4) Az e törvény 8. §-a (1) bekezdésének h) pontjában, továbbá a 11. § (2) bekezdésében és a 34. § (1) bekezdésében, valamint más jogszabályban meghatározott, az országos közúthálózat üzemeltetésére, fenntartására és fejlesztésére vonatkozó állami feladatok pénzügyi forrásait az éves költségvetési törvényben fejezeti kezelésű célelőirányzatként kell megállapítani. Ennek kezelését a miniszter által alapított költségvetési szerv végzi.

33. §139 (1)140 A közút kezelői:

a) a koncessziós szerződés alapján működtetett országos közút tekintetében a koncessziós társaság;

b) az a) pontban nem említett országos közút vonatkozásában a miniszter döntése alapján

ba) a fenntartásra, a fejlesztésre és a fejlesztéssel összefüggő üzemeltetésre alapított társaság, költségvetési szerv, illetve olyan gazdálkodó szervezet, amelyben az állam többségi részesedéssel, szavazati joggal rendelkezik vagy

bb) a külön jogszabály szerinti versenyeztetési eljárásban kiválasztott szervezet;

c) a helyi közutak tekintetében a helyi önkormányzat; a koncessziós szerződés alapján működtetett helyi közutak és műtárgyaik tekintetében a koncessziós társaság, illetőleg a 9/B. § (2) bekezdése szerint szerződés alapján azzal megbízott gazdálkodó szervezet;

d) a magánutak tekintetében annak a területnek a tulajdonosa, amelyen a magánút van; állami tulajdonban levő ingatlanon fekvő magánút esetében tulajdonosnak az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett kezelő (használó) tekintendő.

(2)141 A közút kezelője, az út használatáért díjszedésre, illetve a díjfizetés ellenőrzésére jogosult szerv vagy szervezet és a 21. § (4) bekezdése szerint kijelölt hatóság a gépjárműről és annak hatósági jelzéséről felvételt készíthet annak érdekében, hogy a 21. § (5) bekezdése szerinti kormányrendeletben meghatározott szabályszegések elkövetését bizonyítani lehessen. A közút kezelője, az út használatáért díjszedésre, illetve a díjfizetés ellenőrzésére jogosult szerv vagy szervezet az általa készített felvételt haladéktalanul átadja a 21. § (4) bekezdése szerint kijelölt hatóságnak. A közút kezelője, az út használatáért díjszedésre jogosult szervezet a díjfizetés ellenőrzésének elősegítése érdekében, valamint a díjfizetés ellenőrzésére jogosult szerv a díjfizetés ellenőrzése érdekében a külön jogszabály alapján díjköteles utakon felvételt készíthet a gépjárműről és annak hatósági jelzéséről. A közút kezelője, valamint az út használatáért díjszedésre jogosult szervezet az általa készített felvételt haladéktalanul átadja a díjfizetés ellenőrzésére jogosult szervnek.

(3)142 A (2) bekezdésben meghatározott szervek a felvételek készítéséhez és továbbításához közreműködőt vehetnek igénybe.

(4)143 A (2) bekezdés szerinti, a 21. § (5) bekezdése szerinti kormányrendeletben meghatározott szabályszegések elkövetését bizonyító felvételt kizárólag a külön jogszabályban meghatározott feltételeknek megfelelő eszközzel lehet készíteni.

(5)144 Az országos közutak kezelőinek tevékenységét a miniszter által alapított költségvetési szerv hangolja össze, az útkezelői szolgáltatást finanszírozza és – az üzemeltetésre vonatkozó szerződésben meghatározott – szolgáltatási színvonal biztosítását ellenőrzi.

33/A. §145 (1)146 A külön jogszabály szerinti országos közutak meghatározott időtartamban történő használatáért díjat (használati díj), ennek elmulasztása esetén pótdíjat kell fizetni.

(2)147 Az országos közutak Kormány által rendeletben meghatározott egyes szakaszainak használatáért a megtett távolsággal arányos díjat (útdíj), ennek elmulasztása esetén pótdíjat kell fizetni. Az útdíj fizetésre kötelezettek körét a Kormány rendeletben állapítja meg.

(3)148

(4) A használati díjakból származó bevételt a közlekedési hálózat egésze fejlesztésének lehetővé tételére, a közlekedési szektor javára és a teljes közlekedési rendszer javítására kell felhasználni.

(5)149 Az útdíj a díjfizetéssel érintett autópályák, autóutak és országos közutak építésére, fenntartására, üzemeltetésére, felújítására és fejlesztésére fordítható és az e célokat szolgáló költségvetési előirányzat bevételét képezi.

33/B. §150 (1) A díjfizetéssel érintett országos közutakat – ideértve erre irányuló szerződés esetén a 33. § (1) bekezdés a) pontja szerinti kezelő által működtetett országos közutat is – vagy azok egyes szakaszait, a használati díj, valamint megfizetésének elmaradása esetén a pótdíj mértékét, a fizetés módját és feltételeit, valamint a beszedett díj és pótdíj kedvezményezettjét – a Kormány által jóváhagyott elvek alapján – a miniszter az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben állapítja meg.

(2)151 Használati díj és útdíj egyidejűleg nem vethető ki egy járműkategóriára egyazon útszakasz használatáért.

(3)152 A használati díj és az útdíj nem tartalmazhat sem közvetett, sem közvetlen megkülönböztetést, így különösen tilos a diszkrimináció a gépjárművek nemzetisége vagy a gépjárművek tulajdonosának (üzemben tartójának) nemzetisége, illetve letelepedési országa, valamint a járművek nyilvántartásba vételi helye, illetve a közlekedési tevékenység kiindulási pontja vagy rendeltetési helye alapján.

(4)153 A használati díj és az útdíj beszedésére jogosult szervezetek a díjfizetés elmulasztása esetén a külön jogszabály szerinti pótdíj behajtása céljából, valamint a (8) bekezdésben meghatározott szerv a díjfizetés ellenőrzése és a külön jogszabály szerint hatáskörébe tartozó eljárás megindítása céljából a követelés elévülésének vagy az (5) bekezdés szerinti jogvesztő határidő eredménytelen elteltének időpontjáig kezelhetik a használati díjjal, illetve az annak meg nem fizetése esetén fizetendő pótdíjjal összefüggő, külön jogszabályban meghatározott jármű-azonosító adatokat és a természetes személy üzemben tartó személyes adatait.

(5)154 Amennyiben a használati díjat vagy az útdíjat nem fizették meg, a díj beszedésére jogosult szervezetek, illetve a díjfizetés ellenőrzésére jogosult szerv vagy az általuk – az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter egyetértésével a miniszter által jóváhagyott megállapodás alapján – megbízott gazdálkodó szervezetek a jogosulatlan úthasználat időpontjától számított 60 napos jogvesztő határidőn belül kötelesek postára adni a külön jogszabály szerinti pótdíjfizetési felszólítást. Ha a használati díjat vagy az útdíjat és pótdíjat meg nem fizető üzemben tartó (gépjárművezető) a helyszíni ellenőrzés alkalmával az ellenőrzésről kiállított jegyzőkönyvet aláírja és átveszi, akkor nem kell pótdíjfizetési felszólítást részére kézbesíteni. A pótdíjfizetési kötelezettség egy év alatt évül el. A pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető.

(6)155 Az útdíj szedésére jogosult – külön jogszabály szerinti versenyeztetési eljárásban kiválasztott – szervezetet a miniszter jogszabályban jelöli ki.

(7) A használati díj szedésére a 33. § (1) bekezdés a)–b) pontjában megjelölt közút kezelője vagy az általa megbízott szervezet jogosult.

(8)156 A 33. § (1) bekezdés a)–b) pontjai szerinti, külön jogszabály szerint díjköteles utak díjfizetés ellenében történő használatának ellenőrzésére a közlekedési hatóság jogosult.

34. § (1)157 A közút kezelője – az országos és a helyi közutak kezeléséről szóló jogszabályok szerint eljárva – köteles gondoskodni arról, hogy a közút a biztonságos közlekedésre alkalmas, közvetlen környezete esztétikus és kulturált legyen.

(2)158 A közút forgalmi rendjét – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a közút kezelője alakítja ki. A forgalmi rendet – a forgalmi körülmények vagy a baleseti helyzet jelentősebb változása esetén, de legalább ötévenként – a közút kezelőjének felül kell vizsgálnia, és ha szükséges, módosítania kell. A közlekedési hatóság – a közlekedés biztonságát sértő vagy veszélyeztető helyzet megszüntetése érdekében – kezdeményezheti a forgalomszabályozás módosítását, vagy a közút kezelőjét a forgalmi rend felülvizsgálatára kötelezheti.

(3)159 A közutat, annak műszaki, minőségi, forgalmi, baleseti adatait, valamint a forgalmi rendjét meghatározó jelzéseket, továbbá a közút üzemeltetésére, fenntartására és fejlesztésére fordított költségeket a kezelőnek nyilván kell tartania.

(4)160 A közút megrongálódását a közút kezelője – az országos és a helyi közutak kezeléséről szóló jogszabályok szerint eljárva – köteles kijavítani, és a közút forgalmának biztonságát veszélyeztető helyzetet elhárítani. A kijavításig és a veszélyhelyzet elhárításáig köteles a forgalomban résztvevőket a veszélyre figyelmeztetni, szükség esetén sebesség- vagy súlykorlátozást elrendelni, illetőleg a közutat lezárni.

(5)161 A közút tisztántartásáról, a hó eltakarításáról, továbbá az út síkossága elleni védekezésről a közút kezelője gondoskodik.

(6)162 Közút mellett, kijelölt pihenőhelyen vagy várakozóhelyen kizárólag az utasforgalomból származó hulladék helyezhető el. Ha közút mellett, kijelölt pihenőhelyen vagy várakozóhelyen nem utasforgalomból származó hulladékot helyeztek el és az ilyen hulladék elhelyezője azonosítható, továbbá a hulladékgazdálkodási bírság kiszabásának lehet helye, a közút kezelője értesíti a bírság kiszabására jogosult, külön jogszabályban meghatározott hatóságot. A közútkezelő a hulladékkezeléssel és az eljárással kapcsolatos költségeit a hulladék elhelyezőjével szemben érvényesíti.

35. § Az út kezelője 163 a kezelői kötelezettségének megszegésével okozott kárt a polgári jog általános szabályai szerint köteles megtéríteni. A kártérítési követelést a kár keletkezését követően haladéktalanul kell a közút kezelőjéhez bejelenteni.164

A közút nem közlekedési célú igénybevétele
és a közút melletti ingatlan használata

36. § (1) A közút felbontásához, annak területén, az alatt vagy felett építmény vagy más létesítmény (a továbbiakban együtt: építmény) elhelyezéséhez, a közút területének egyéb nem közlekedési célú elfoglalásához (a továbbiakban együtt: nem közlekedési célú igénybevétel) a közút kezelőjének a hozzájárulása szükséges. A hozzájárulásban a közút kezelője165 feltételeket írhat elő.

(2)166 Az igénybevételt kérő a hozzájárulás megtagadása miatt vagy a megállapított feltételekkel szemben a közlekedési hatósághoz fordulhat, amely az igénybevételt engedélyezheti, illetőleg a feltételeket módosíthatja.

(3)167 Ha a közút területének nem közlekedési célú igénybevétele valamely hatóság engedélyéhez kötött építmény elhelyezése céljára szükséges, a nem közlekedési célú igénybevételről is – a közút kezelőjének hozzájárulásával – az építési (létesítési) engedélyezési eljárásban kell határozni. Amennyiben az igénybevételt kérő a hozzájárulás megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja, a közút területének nem közlekedési célú igénybevételéről az engedélyező hatóság a közlekedési hatóság szakhatósági nyilatkozata alapján dönt.

(4)168 Ha a közút kezelője a közút területének nem közlekedési célú elfoglalásához történő hozzájárulás megadásáról vagy megtagadásáról a külön jogszabályban meghatározott határidőn belül nem nyilatkozik, a határidő elmulasztása esetén a hozzájárulást a kérelemben foglaltaknak megfelelően megadottnak kell tekinteni.

37. §169 (1) A közút területének nem közlekedési célú igénybevételéért – az úttesten kívül végzett közműépítési vagy fenntartási munka kivételével – igénybevételi díjat kell fizetni.

(2) Ha a közutat nem közlekedési célból a kezelő hozzájárulása nélkül, vagy a hozzájárulásban előírt feltételektől eltérően vették igénybe, a közlekedési hatóság – a közút kezelőjének kérelme alapján – az igénybe vevőt az eredeti állapot helyreállítására, a hozzájárulásban előírt feltételek betartására, illetve a közút állagának védelme és a forgalom biztonsága érdekében szükséges intézkedések megtételére kötelezheti, továbbá pótdíj fizetésére kötelezi.

(3) Ha a közút úttesten kívüli területét közmű építése vagy fenntartása céljából a kezelő hozzájárulása nélkül vagy a hozzájárulásban foglaltaktól eltérően vették igénybe, az (1) bekezdésben meghatározott díjat meg kell fizetni, és a (2) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni.

38. § Kezelői hozzájárulás nélkül a közút nem közlekedési célból abban az esetben vehető igénybe (a továbbiakban: rendkívüli igénybevétel), ha az közmű, közműalagút, vasútüzemi berendezés, távközlési vezeték vagy csővezeték halasztást nem tűrő kijavítása, árvíz- vagy belvízvédekezés, helyi vízkárelhárítás vagy elemi csapás miatt szükséges.

39. § (1)170 Útcsatlakozás létesítéséhez

a) a közút kezelőjének hozzájárulása szükséges, kivéve a b) pont szerinti esetet,

b) a meglévő közút vagyonkezelőjének hozzájárulása szükséges, amennyiben a közúthoz új utat csatlakoztatnak.

(2) A kérelmező a hozzájárulás megtagadása miatt vagy a megállapított feltételekkel szemben a közlekedési hatósághoz fordulhat, amely az útcsatlakozást engedélyezheti, illetőleg a feltételeket módosíthatja.

(3)171 Ha az útcsatlakozást hozzájárulás nélkül vagy nem a hozzájárulásban foglaltak szerint létesítették és az a vonatkozó közlekedésbiztonsági követelményeknek nem felel meg, a közlekedési hatóság az útcsatlakozás tulajdonosát (kezelőjét) annak elbontására vagy átépítésére kötelezheti.

(4) A szilárd burkolatú közúthoz csatlakozó földút kezelőjének meg kell akadályoznia, hogy a földútról a járművek a szilárd burkolatú közútra földet, iszapot, követ vagy egyéb anyagot hordjanak fel.

(5)172 Ha a közút kezelője vagy a meglévő közút vagyonkezelője az (1) bekezdésben meghatározott útcsatlakozás létesítéséhez szükséges hozzájárulás megadásáról vagy megtagadásáról a külön jogszabályban meghatározott határidőn belül nem nyilatkozik, a hozzájárulást a kérelemben foglaltaknak megfelelően megadottnak kell tekinteni.

40. § A nem közlekedési célú igénybevétellel vagy az útcsatlakozás létesítésével összefüggésben okozott kárért az igénybevevő, illetőleg az útcsatlakozás létesítője felelős.

41. §173 (1) Az út területén, az alatt vagy felett elhelyezett építmény fenntartásáról az építmény, az útcsatlakozás fenntartásáról az útcsatlakozás tulajdonosa (kezelője) köteles gondoskodni.

(2) A közút kezelője a közlekedés biztonsága érdekében felszólíthatja az (1) bekezdésben megjelölt építmény, útcsatlakozás tulajdonosát (kezelőjét) annak felújítására, korszerűsítésére vagy megszüntetésére. A felszólítás eredménytelensége esetén az építmény engedélyezésére jogosult hatóság vagy a közlekedési hatóság – a közút kezelőjének kérelmére – az építmény, útcsatlakozás tulajdonosát (kezelőjét) a felújításra, korszerűsítésre, megszüntetésre kötelezheti.

42. § (1) Közút mellett nem szabad olyan tevékenységet végezni, amely a közlekedés biztonságát vagy a közút állagát veszélyezteti.

(2) A közút mellett levő terület használata jogszabályban meghatározott esetekben kártalanítás nélkül korlátozható.

(3)174 A közút műtárgyának minősülő burkolt árokba, csatornába vagy más vízelvezető létesítménybe a közút területén kívüli területekről származó vizeket bevezetni csak a közút kezelőjének hozzájárulásával szabad. A hozzájárulás nélküli vagy az abban foglaltaktól eltérő vízbevezetés esetén a 37. § (2) bekezdése szerint kell eljárni.

42/A. §175 (1)176 A közút kezelőjének hozzájárulása szükséges

a) külterületen a közút tengelyétől számított ötven méteren, autópálya, autóút és főútvonal esetén száz méteren belül építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez, rendeltetésének megváltoztatásához, nyomvonal jellegű építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez, kő, kavics, agyag, homok és egyéb ásványi nyersanyag kitermeléséhez, valamint a közút területének határától számított tíz méter távolságon belül fa ültetéséhez vagy kivágásához, valamint

b) belterületen – a közút mellett – ipari, kereskedelmi, vendéglátó-ipari, továbbá egyéb szolgáltatási célú építmény építéséhez, bővítéséhez, rendeltetésének megváltoztatásához, valamint a szabályozási tervben szereplő közlekedési, közműépítési területen belül nyomvonal jellegű építmény elhelyezéséhez, bővítéséhez.

(2)177 Ha a közút kezelője a feltételek teljesítéséhez is köthető hozzájárulását megtagadja, vagy a hozzájárulás iránti kérelem előterjesztésétől számított 30 napon belül nem nyilatkozik, vagy a kérelmező az előírt feltételeket sérelmesnek tartja, a kérelmező a közlekedési hatósághoz fordulhat, amely a tevékenységet engedélyezheti és feltételekhez kötheti vagy a közút kezelője által előírt feltételeket módosíthatja.

(3) Az építmény engedélyezésére jogosult, illetőleg a közlekedési hatóság az eredeti állapot helyreállítására, vagy a közút állagának és a forgalom biztonságának védelme érdekében szükséges munkák elvégzésére kötelezheti azt, aki az (1) bekezdésben foglaltakat megszegi.

43. § (1)178 A közút kezelője a közút melletti ingatlanon, annak rendeltetésszerű használatát lényegesen nem akadályozó módon közúti jelzést, mozgatható hóvédművet, illetőleg – kártalanítás ellenében – azon, az alatt vagy felett műtárgyat helyezhet el, vagy tarthat fenn.179

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak szerint köteles tűrni a közúti jelzés elhelyezését az ingatlannak nem minősülő építmény, továbbá a villany-, telefon- és egyéb oszlop tulajdonosa is.

(3) A közútnak hófúvás és környezeti károk elleni védelme, valamint a közút környezetének a közúti közlekedés károsító hatásától való megóvása érdekében a közút mellett a veszélyeztetett helyeken erdő, fasor vagy cserjesáv telepíthető. Az erre a célra telepített vagy alkalmas erdőt védelmi rendeltetésű erdőnek kell nyilvánítani. A telepítéshez meg kell szerezni a szükséges földterület tulajdon- vagy kezelői jogát.

(4) A közút, illetőleg az épülő közút meletti ingatlan a fenntartási, építési munkák elvégzése céljából kártalanítás ellenében – kisajátítás nélkül – meghatározott időre igénybe vehető.

A közúti közlekedés ellenőrzése

44. §180 (1) A közúti közlekedés ellenőrzésének ki kell terjednie

a) a közúti közlekedés rendjére,

b) a közúti forgalom szabályozására,

c) a közúti közlekedési szolgáltatások és a közúti járművek üzemeltetésének szabályszerűségére, illetve a jármű üzemeltetésére vonatkozó előírások megtartására, ideértve az adott tevékenységhez előírt okmányok, engedélyek, jelzések, felszerelések ellenőrzését is,

d) a járművek műszaki állapotára, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi megfelelőségére,

e) a járművek összeépítésére és átalakítására vonatkozó előírások megtartására, valamint a külön jogszabályban meghatározott alkatrészek minősége tanúsításának meglétére,

f) a járműfenntartó tevékenység folytatása feltételeinek megtartására,

g) a közutak állapotára, tisztaságára, nem közlekedési célú igénybevételére,

h) a közút kezelőjének hozzájárulásához vagy a közlekedési hatóság engedélyéhez kötött járművek közlekedésére.

(2)181 Az (1) bekezdésben meghatározott ellenőrzési feladatok végzésére az a) pont tekintetében a rendőrség; a b), d), e) és h) pontok tekintetében külön jogszabály alapján a rendőrség; a b) és e)–h) pontok tekintetében a közlekedési hatóság; a c) és d) pontok tekintetében a 20. § (11) bekezdésében meghatározott hatóság (a továbbiakban együtt: ellenőrző hatóság) jogosult. Az a) és h) pontok tekintetében a külföldi járművek ellenőrzését a rendőrség, illetve a közlekedési hatóság végzi. Az ellenőrzést végző személy az ellenőrzési jogosultságát köteles igazolni.

(3)182 Az ellenőrző hatóság jelzésére a jármű vezetője a járművet köteles megállítani, személyazonosságát és járművezetési jogosultságát igazolni, a jármű és tartozékai, a rakomány, az okmányok ellenőrzésével kapcsolatos felhívásnak eleget tenni. Az ellenőrzés során az ellenőrző hatóság a járműhöz és tartozékaihoz, a rakományhoz tartozó okmányokat a helyszínen időlegesen elveheti, továbbá a jármű műszeres ellenőrző vizsgálatát vagy kötelező javítását rendeli el, amelynek a helyszínére történő közlekedésre a jármű vezetőjét utasíthatja. A kötelezően elrendelt javítás elvégeztetéséről az ellenőrző hatóságnak meg kell győződnie, az ezzel kapcsolatosan a hatóság részéről felmerült költségeket az eljáró hatóság megtérítteti a jármű üzembentartójával. A jármű vezetőjének vezetési és pihenőidejére vonatkozó – a 20. § (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott – előírások megsértése esetén az ellenőrző hatóság a pihenőidő letöltését rendeli el.

(4)183 Ha az ellenőrzés alá vont jármű a külön jogszabályban össztömegre, tengelyterhelésre és méretre meghatározott előírásoknak nem tesz eleget, illetve műszaki állapota külön jogszabály szerint balesethez vezethet, az ellenőrző hatóság a jármű továbbközlekedését – ellenőrzési jegyzőkönyv kiállításával, a forgalmi engedély időleges, elismervény átadása melletti helyszíni elvételével és várakozóhely kijelölésével is – megtiltja. Az elismervényen fel kell tüntetni az elvett forgalmi engedély visszaadásának helyét is. A jármű a közúti forgalomban történő részvétellel – a továbbközlekedés tilalmára okot adó szabálytalanságok megszüntetéséig – a kijelölt várakozó helyet nem hagyhatja el. Ha a jármű, a hiányosságok megállapítását követően – az ellenőrzés helyét – nem a közúti forgalomban történő részvétellel hagyja el és a közúti forgalomba történő visszatérése egyértelműen kizárható, az ellenőrző hatóság eltekinthet a várakozó hely kijelölésétől.

(5)184 A forgalmi engedély időleges helyszíni elvételéről kiállított elismervény – a továbbközlekedés tilalmára okot adó szabálytalanságok megszüntetését követően – a forgalmi engedély átvételére és az átvétel helyére történő közlekedésre jogosít. A forgalmi engedély visszaadást megelőzően az ellenőrző hatóság újabb ellenőrzést végezhet.

(6)185 A közúti ellenőrzések során – ha a jármű üzembentartója nincs jelen – az ellenőrző hatóság az üzemben tartóval szemben helyszínen alkalmazott intézkedéseiről a jármű vezetőjét is tájékoztatja.

(7)186 A közlekedési hatóság a külön engedély alapján üzemeltetett, valamint a nem közúti közlekedési szolgáltatást végző járművek esetében az (1) bekezdés c)–e) pontjában megjelölt ellenőrzéseket a jármű telephelyén is végezheti, az f) pontban meghatározott járműfenntartó tevékenységet csak telephelyen ellenőrizheti.

(8)187 A közlekedési hatóság önálló közúti ellenőrzési tevékenységet végezhet más közlekedési hatóság illetékességi területén is.

A gépjárművezetőkre vonatkozó
szociális előírások ellenőrzése

44/A. §188 (1) A közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-ai 3821/85/EGK tanácsi rendeletben (a továbbiakban: a tachográfokra vonatkozó közösségi rendelet) meghatározott illetékes hatóság a Magyar Köztársaság tekintetében a közlekedési hatóság.

a) a gépjármű vezetőjére és a gépjármű üzemben tartójára meghatározott kötelezettségek ellenőrzése,

b) a közúti és telephelyi ellenőrzést végzők képzésének, továbbképzésének, valamint az ellenőrzési és vizsgálati módszerek kialakítása,

c) a menetíró készülék (tachográf) beépítését, javítását és illesztését végző műhelyre vonatkozó követelmények ellenőrzése, valamint

d) az ellenőrzéshez szükséges tachográfkártyák (a gépjárművezetői kártya, az ellenőri kártya, a műhelykártya és az üzembentartói kártya) kiadása és az ahhoz kapcsolódó nyilvántartás kezelése

– a 20. § (11) bekezdésben és a 44. § (2) bekezdésben az ellenőrző hatóságok feladatkörét meghatározó előírások sérelme nélkül – a közlekedési hatóság feladata.

(3) A tachográf kártyák kibocsátásához tartozó nyilvántartás (a továbbiakban: tachográf kártya nyilvántartás) a tachográf kártyán rögzített – tachográfokra vonatkozó közösségi rendeletben meghatározott – adatokat tartalmazza.

(4) A tachográf kártya nyilvántartásból az Európai Közösség más tagállamának illetékes hatóságai, valamint a külön jogszabály alapján ellenőrzési feladatkörrel rendelkező magyar hatóságok a (2) bekezdésben meghatározott közösségi jogszabályok szerinti ellenőrzési feladataik teljesítéséhez igényelhetnek adatot.

(5) A közlekedési hatóság a tachográf kártya érvényességi idejének lejártát követő öt naptári évig kezeli a tachográf kártya nyilvántartásban szereplő adatokat.

(6)190 A (2) bekezdésben meghatározott közösségi jogi aktusok rendelkezései végrehajtásának ellenőrzése során a közúti szállítást végző egyes járművek személyzetének vezetési és pihenőidejének ellenőrzéséről szóló külön jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni.

(7)191 A tachográfokra vonatkozó közösségi rendelet hazai végrehajtásának részletes szabályait a miniszter, a tachográf kártyák kiadásával, és azok ellenőrzésével kapcsolatos díjakat a miniszter – az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben – rendeletben állapítja meg.

(8)192 A (2) bekezdésben meghatározott ellenőrzések tagállami végrehajtásához kapcsolódóan a közlekedési hatóság feladata:

a) a 44. § (1) bekezdésének c), d), e) és h) pontjában, továbbá az e § (2) bekezdésében meghatározott közúti és telephelyi ellenőrzési feladatok ellenőrző hatóságok közötti folyamatos koordinációja,

b) a más tagállam közúti ellenőrző hatóságaival való adat-, tapasztalat- és információcsere, továbbá koordináció az összehangolt közúti ellenőrzések biztosítására, valamint

c) az ellenőrző hatóságok által végzett közúti és telephelyi ellenőrzések statisztikai adatainak gyűjtése, összesítése, valamint ennek alapján adatszolgáltatás az Európai Bizottság részére.

(9)193 A (7) bekezdésben meghatározott tachográfkártya kiadására irányuló kérelem kizárólag személyesen terjeszthető elő a közlekedési hatóságnál.

45. § (1)194 Az országos és az önkormányzati közút kezelője195 útellenőri szolgálatot működtet. Az útellenőri szolgálat működésének feltételeit a miniszter által megállapított keretek között a közút kezelője határozza meg.

(2) Az útellenőr feladata

a)196 a közút állapotának, tisztaságának, nem közlekedési célú igénybevételének a figyelemmel kísérése,

b) a közúti jelzések láthatóságának, épségének és működésének ellenőrzése,

c) a közút mellett végzett – a közút forgalmát érintő – tevékenységek ellenőrzése,

d) a közúttal és a forgalommal kapcsolatos információk szerzése és továbbítása,

e)197 a közúti forgalom biztonsága érdekében az általa elvégezhető halaszthatatlan intézkedések megtétele, egyébként az intézkedés szükségességéről a kezelő haladéktalan értesítése.

(3) Feladatainak ellátása során az útellenőr intézkedik, figyelmeztet, a szabálytalan magatartás megszüntetésére felhív, illetőleg büntető, szabálysértési feljelentést tesz, vagy közlekedési hatósági eljárást kezdeményez.

(4) Az útellenőrt fokozott büntetőjogi védelem illeti meg.

(5)198 A külön jogszabály szerinti díjköteles utak díjfizetés ellenében történő használatának ellenőrzésére jogosult szerv, illetve az általa megbízott gazdálkodó szervezet

a)199 a 33/A. § szerinti használati díj és útdíj megfizetésének ellenőrzése és a pótdíj behajtása, valamint

b) az e törvényben meghatározott feladataik ellátása céljából

olyan elektronikus ellenőrzési rendszer működtetésére is jogosultak, amely az érvényes úthasználati jogosultsággal nem rendelkező gépjármű rendszámát, áthaladásának helyét és időpontját az adatellenőrzést követően rögzíti.

Vegyes és záró rendelkezések

46. §200 A 18. § (7) bekezdésében, a 20. § (1) bekezdésében és a 29/A. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben a közlekedési hatóság a bírság kiszabását akkor mellőzi, ha a bírság kiszabására okot adó tevékenység vagy mulasztás az életet, a testi épséget, a vagyonbiztonságot, a közlekedés biztonságát vagy a közteherviselési kötelezettség teljesítését közvetlenül nem veszélyezteti, harmadik személynek kárt nem okoz, a tevékenység vagy mulasztás tekintetében a rosszhiszeműség, a hatóság félrevezetésének szándéka nem állapítható meg, és a tevékenység vagy mulasztás első ízben fordul elő.

46/A. §201 A közlekedési hatóság jogosult:

a) a közúti közlekedési szakemberek és a közúti járművezetők vizsgáztatásával összefüggésben a vizsgázó,

b) a járművezetők utánképzésével, szakirányú továbbképzésével és pályaalkalmassági vizsgálatával összefüggésben a járművezető,

c) a közúti áru- és személyszállítás végzésével összefüggésben a vállalkozás ügyvezetését, szakmai irányítását ellátó személy és közreműködő járművezető,

d) a közlekedési hatóság tevékenységével összefüggésben – jogszabály alapján vezetett – névjegyzékbe felvett közúti közlekedési szakember

személyes és egészségi állapotra, kóros szenvedélyre vonatkozó különleges adatait kezelni, továbbá a vizsgaeredményeket, alkalmassági minősítéseket, képesítéseket – ezek hitelességének utólagos igazolása céljából – nyilvántartani.

46/B. §202 (1) A közúti közlekedési igazgatási eljárás során a hatóság által — külön jogszabályban meghatározottak szerint — kiadott forgalmi engedélyért, törzskönyvért, érvényesítő címkéért és azok pótlásáért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni.

(2)203 Felhatalmazást kap a közlekedésrendészetért felelős miniszter és a miniszter, hogy az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben az (1) bekezdésben meghatározott díj fizetésére kötelezettek körét, a fizetési kötelezettség mértékét, beszedésének módját, a kedvezmények, mentességek körét együttes rendeletben szabályozza.

46/C. §204 (1)205 A külön jogszabályban meghatározott ellenőrző hatóság jogosult a veszélyes árut szállító jármű ellenőrzéséről felvett ellenőrzési jegyzékben megjelölt, a gépjárművezetőre vonatkozó természetes személyazonosító adatok, lakcím, a vezetői engedélyben található egészségi és pályaalkalmassági adatok, személyazonosító igazolvány/útlevél száma, ADR oktatási bizonyítvány száma, a kísérő nevére és állampolgárságára, a feladó nevére és címére, továbbá a címzett nevére vonatkozó személyes adatok kezelésére és nyilvántartására. Az adatokat öt évig kell megőrizni.

(2) A közlekedési hatóság jogosult a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó személyes adatainak [név, állampolgárság, anyja neve, lakcím, a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó képesítéséről szóló bizonyítványának érvényessége (alágazat, veszélyességi osztályok)] kezelésére és nyilvántartására. Az adatokat öt évig kell megőrizni.

(3)206 A közlekedési hatóság az e törvény 44. § (3) és 45. § (1)–(3) bekezdése alapján hivatalból indított eljárása során – annak tárgyával összefüggésben – az ügyfelet személyes adatszolgáltatásra és/vagy nyilatkozattételre kötelezheti.

(4)207 A közlekedési hatóság jogosult a közúti és telephelyi ellenőrzési eljárása során a vizsgálat alá vont menet- és fuvarokmányokon, az üzemben tartó által végzett ellenőrzések nyilvántartásában, továbbá a tachográfkészülékben, az adatrögzítő lapon és a tachográfkártyán tárolt (rögzített) személyes és egyéb adatok kezelésére. A közlekedési hatóság a személyes adatok kezelésére az ellenőrzés alapján indult eljárás lezárását követő öt évig jogosult.

46/D. §208 (1) A jogszerű vizsgáztatás, vizsgálat és ellenőrzés, illetve a visszaélések kiszűrése és a megfelelő felelősségre vonás kezdeményezése érdekében a közlekedési hatóság jogosult

a) a közúti járművezetők vizsgáztatása,

b) a járművek műszaki vizsgálata,

c) a közúti járművek telephelyi ellenőrzése és

d) a járművezető-képzés feltételeinek ellenőrzése

során a vizsgáztatásról, vizsgálatról és ellenőrzésről – adatrögzítés nélkül – elektronikus berendezéssel közvetlen kép- és hangmegfigyelést végezni.

(2) A közlekedési hatóságnak lehetővé kell tenni, hogy – a vizsgázó erre irányuló kérése esetén – az (1) bekezdés a) pontja szerinti vizsga letétele az (1) bekezdésben meghatározott megfigyelés nélkül is megtörténhessen.

(3) Az (1) bekezdés szerinti közvetlen megfigyelésről a közlekedési hatóság köteles mindenki számára jól látható helyen, jól olvashatóan, a területen megjelenni kívánó személyek tájékozódását elősegítő módon figyelemfelhívó jelzést, ismertetést elhelyezni

a) az adott területen elektronikus megfigyelőrendszer alkalmazásáról (térfigyelés),

b) az elektronikus biztonságtechnikai rendszer által folytatott közvetlen megfigyelési rendszert alkalmazó üzemeltetőről, továbbá a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvénynek az érintettek jogaira és érvényesítésük rendjére vonatkozó rendelkezéseiről.

46/E. §209 A közlekedési hatóság vezetője a feladat- és hatáskörében jogosult államtitkot, illetve szolgálati titkot képező adat minősítésére.210

46/F. §211

47. § A törvény alkalmazásában:

a) Közületi szerv: az állami költségvetési212 szerv, a társadalmi szervezet, a gazdálkodó szerevezet, a részvénytársaság, a korlátolt felelősségű társaság, a külföldi részvétellel működő gazdasági társulás és az egyesület.

b) Importáló: a külkereskedelmi tevékenységet folytató vállalatok belföldi szerződéseiről szóló jogszabály szerinti külkereskedelmi társasági szerződés esetén a belföldi vállalat, bizományi szerződés esetén a megbízó, szállítási szerződés esetén a megrendelő, saját számlára történő import esetén a külkereskedelmi vállalat, önálló külkereskedelmi joggal felruházott gazdálkodó szervezet által behozott jármű esetén a gazdálkodó szervezet.

c) Közúti jármű: közúti szállító vagy vontatóeszköz (ideértve az önjáró és vontatott munkagépet is); az egyes járműfajták meghatározására a közúti közlekedés szabályairól szóló jogszabályban (KRESZ) foglaltak az irányadók.

d) Tömegközlekedés: menetrend alapján közlekedő gépjárművekkel végzett közforgalmú személyszállítás.

e) Közúti személyszállítás: a közúti járművel végzett személyszállítás, valamint a személyszállító gépjármű gépjárművezetővel együtt történő rendelkezésre bocsátása.

f) Közúti árufuvarozás: a közúti járművel végzett árufuvarozás, valamint az áruszállító gépjármű gépjárművezetővel együtt történő rendelkezésre bocsátása.

g) Vevőszolgálati javítóhálózat: a járművek garanciális javítását és alkatrészellátását végző szervezetek rendszere.

h)213 Út: a járművek és a gyalogosok közlekedésére, vagy csak a járművek, illetve csak a gyalogosok közlekedésére szolgáló, e célra létesített vagy kijelölt közterület, illetőleg magánterület (közút, magánút). Magánútnak kell tekinteni az állam vagy az önkormányzat tulajdonában álló területen lévő, közforgalom elől elzárt utat is.

i)214 Közforgalom elől elzárt magánút: a sorompóval, kapuval vagy más fizikai eszközzel lezárt, vagy „Mindkét irányból behajtani tilos” jelzőtáblával és a „magánút” feliratot tartalmazó kiegészítő táblával jelzett út, amely az ingatlan-nyilvántartásban magánútként van bejegyezve.

j) Az út műtárgya: a híd, a pontonhíd, a hajóhíd, a felüljáró, az áteresz, az alagút, az aluljáró, a támfal, a bélésfal, az út víztelenítését szolgáló burkolt árok, csatorna vagy más vízelvezető létesítmény. A két méternél nagyobb nyílású áthidaló műtárgy: híd, a két méternél kisebb nyílású áthidaló műtárgy: áteresz.

k)215 Az út tartozéka: a várakozóhely, pihenőhely, a vezetőoszlop, a korlát, az útfenntartási és közlekedésbiztonsági célokat szolgáló műszaki és egyéb létesítmény, berendezés (így különösen jelzőtábla, jelzőlámpa, segélykérő telefon, parkolójegy-kiadó automata, sorompó), a zajárnyékoló fal és töltés, hóvédő erdősáv, fasor vagy cserjesáv (védelmi rendeltetésű erdő), valamint a közút határától számított két méter távolságon belül ültetett fa, az összefüggő üzemi gyümölcsöshöz tartozó fák kivételével, az út üzemeltetéséhez szükséges elektronikus hírközlő eszközök és hálózatok.

l) Közúthálózat: az országos közutak és a helyi216 közutak összefüggő rendszere.

m) Az út határa: az útnak – a kiemelt szegélyt, az útpadkát, a rézsűt, az út víztelenítését szolgáló árkot, csatornát, más vízelvezető létesítményt is magában foglaló – külső széle.

n)217 Az út területe: az út határai közötti terület és a hozzá tartozó földrészlet.

o) Útcsatlakozás: útnak, járműforgalmat szolgáló létesítmény (pl. üzemanyagtöltő-állomás) területének, illetőleg a járművek közút melletti ingatlanról közútra való ráhajtását szolgáló területnek a közúthoz csatlakozása.

p) Útépítési érdekeltségi hozzájárulás [31. § (2) bek.] szempontjából a közút használatában érdekeltek: a közút mentén ingatlantulajdonnal, földhasználati joggal, ipari, közlekedési, kereskedelmi vagy mezőgazdasági tevékenység céljára szolgáló telephellyel rendelkező magánszemélyek és jogi személyek.

r)218 Kerékpárút: jelzőtáblával kerékpárútként megjelölt közút.

s)219 Gyalogút: jelzőtáblával gyalogútként megjelölt, illetőleg olyan helyi közút, amely kizárólag a gyalogosok közlekedésére szolgál, és az úttesttől tartós fizikai akadály (árok, korlát, kerítés, sövény stb.) vagy két méternél nagyobb távolság választja el.

t)220 Belföldi üzembentartó: az az üzembentartó akinek (amelynek) lakó-, szokásos tartózkodási, illetve székhelye a Magyar Köztársaság területén van.

u)221 Iskolavezető: a közlekedési hatóság engedélyével végzett tanfolyami képzést irányító személy.

v)222 Szakoktató: a közúti járművezetők képzésében oktatóként részt vevő személy.

w)223 Vizsgabiztos: a közúti járművezetők vizsgáztatását végző személy, valamint a közúti közlekedési szakemberek vizsgáztatásában tanúsító szervezetként közreműködő személy.

z)224 Közúti közlekedési szakember: szakoktató, iskolavezető, vizsgabiztos, továbbá

za) a közúti közlekedési szolgáltatásokról és a közúti járművek üzemben tartásáról szóló külön jogszabályban meghatározott

zaa) személytaxis szolgáltatói képesítéshez kötött tevékenységet folytató járművezető,

zab) személygépkocsis személyszállító szolgáltatói képesítéshez kötött tevékenységet folytató járművezető,

zac) személytaxis vállalkozói képesítéshez kötött tevékenységet folytató szakmai vezető,

zad) személygépkocsis személyszállító vállalkozói képesítéshez kötött tevékenységet folytató szakmai vezető,

zb) az autóbusszal végzett belföldi és nemzetközi személyszállítás szakmai feltételeiről és engedélyezési eljárásáról szóló külön jogszabályban meghatározott, autóbuszos személyszállító vállalkozói képesítéshez kötött tevékenységet folytató szakmai vezető,

zc) a belföldi és a nemzetközi közúti árufuvarozás szakmai feltételeiről és engedélyezési eljárásáról szóló külön jogszabályban meghatározott, árufuvarozó vállalkozói képesítéshez kötött tevékenységet folytató szakmai vezető,

zd) a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól szóló külön jogszabályban meghatározott, szakmai alap- és továbbképzési képesítéshez kötött tevékenységet folytató gépjárművezető,

ze) a közúti közlekedési ágazatban használt önjáró emelő- és rakodógépek kezelőinek képzéséről és vizsgáztatásáról szóló külön jogszabályban meghatározott, gépkezelői jogosítványhoz kötött tevékenységet folytató gépkezelő,

zf) a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet meghaladó járművek közlekedéséről szóló külön jogszabályban meghatározott, szakkísérői képesítéshez kötött tevékenységet folytató személy,

zg) a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló külön jogszabályban meghatározott, autógáz-biztonsági képesítéshez kötött tevékenységet folytató személy,

zh) a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) „A” és „B” Melléklete 2009. évi módosításaival és kiegészítéseivel egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről szóló külön jogszabályban meghatározott

zha) veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadói képesítéshez kötött tevékenységet folytató személy,

zhb) veszélyesáru-szállító gépjárművezető,

zi) a mezőgazdasági vegyszerek és üzemanyagok mezőgazdasági vontatóval vagy lassú járművel vontatott pótkocsival történő közúti szállításáról szóló külön jogszabályban meghatározott, mezőgazdasági vegyszer, üzemanyag szállítására eredményes vizsgát tett járművezető,

zj) a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) „A” és „B” Mellékletének belföldi alkalmazásáról szóló külön jogszabályban meghatározott, undort keltő anyag szállítására eredményes vizsgát tett járművezető.

48. § (1)225 Ez a törvény 1988. július 1. napján lép hatályba.

(2) A törvény végrehajtásáról a Kormány gondoskodik226.

(3)227 Felhatalmazást kap

a) a Kormány, hogy

1.228 a szakirányú továbbképzés és az utánképzés általános szabályai

2. a kombinált fuvarozási tevékenység szabályait,229

3. a közúti személyszállítási és árutovábbítási szerződések szabályait,230

4. a közúti közlekedésbiztonság állami feladatainak teljesítéséhez szükséges pénzügyi forrásokat és azok felhasználásának módját,

5.231 közúti közlekedési szolgáltatások és a közúti járművek üzemben tartásának általános szabályait,232

6. a közúti járművek üzemanyag-felhasználása költségtérítésként elszámolható mértékének szabályait,

7.233 a közlekedési hatóság vagy hatóságok kijelölését,234

8.235 a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának általános szabályait,236

9. a közúti közlekedés szabályait,

10.237 a típusvizsgáló engedélyezésének részletes eljárási szabályait, a típusvizsgálóval kötendő hatósági szerződés tartalmát,238

11.239 a közúti szállítmányozási tevékenység szabályait,

12.240 a transzeurópai közúthálózatnak a Magyar Köztársaság területén lévő alagútjaira vonatkozó biztonsági minimumkövetelményeket,241

13.242 a közúti szállítást végző egyes járművek személyzetének vezetési és pihenőidejének ellenőrzésére vonatkozó szabályokat,243

14.244 a 7500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművel történő közlekedés időszakos és területi korlátozására vonatkozó szabályokat,245

15.246 a közúti árufuvarozásra, személyszállításra és egyes közúti közlekedési szabályokra vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegét, valamint a bírságolással összefüggő hatósági feladatok általános szabályait,247

16.248 a veszélyes áruk közúti szállításának ellenőrzésére vonatkozó egységes eljárás szabályait,

17.249 a közúti járművekkel kapcsolatos jóváhagyásokra, típusbizonyítványokra, műszaki vizsgálatokra vonatkozó adatok kezelésére és nyilvántartására vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegét és az ellenőrzés részletes szabályait,250

18.251 a veszélyes áru közúti szállítási biztonsági tanácsadó kinevezésének és képesítésének feltételeit,

19.252 az útdíj alapjául szolgáló költségek felosztásának, valamint az útdíj számításának elveit, a díjköteles utak használatáért történő elektronikus díjfizetést lehetővé tévő rendszer bevezetésére, üzemeltetésére, az úthasználati díjak beszedésére, ellenőrzésére és behajtására vonatkozó részletes szabályokat, a 33/A. § (2) bekezdése szerinti útdíj fizetésére kötelezettek körét,

20.253 a 21. §-ban meghatározott bírság kiszabására jogosult hatóság vagy hatóságok kijelölését,254

21.255 a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések körét, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegét, a bírság kiszabásának részletes szabályait, valamint a beszedett bírság felhasználását,256

22.257 a 33. § (3) bekezdése szerinti közreműködő igénybevételére vonatkozó szabályokat,258

23.259 a 29. § (1) bekezdése szerinti elszámolás és vagyonkezelésbe adás részletes szabályait,

24.260 a vizsgáló állomás engedélyezésének részletes eljárási szabályait, a vizsgáló állomással kötendő hatósági szerződés tartalmát,261

25.262 az e törvény szerinti szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeit, a szakértői tevékenység bejelentésének és a szakértők nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá a szakértői tevékenységre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,263

b)264 a miniszter, hogy

1.265 a közúti közlekedési szolgáltatások végzésének, valamint az azokhoz használt járművek üzemben tartásának részletes szabályait,266

2. az útügyi igazgatás eljárási szabályait,

3. az utak építésének és a forgalom részére való átadásának hatósági engedélyezéséről szóló szabályokat,267

4.268 az országos közutak kezelésének szabályait és a helyi közutak kezelésének szakmai szabályait,269

5. az utak forgalomszabályozásának és a közúti jelzések elhelyezésének műszaki és eljárási szabályait,270

6. a közutak ellenőrzésének szabályait,

7. a közutak tervezésére és a műszaki tervezési jogosultságra vonatkozó szabályokat,

8. a közúti hidak nyilvántartására és műszaki felügyeletére vonatkozó szabályokat,271

9. az útépítés felügyeleti ellenőrzés szabályait,

10.272 az útépítésre, illetőleg az út üzemeltetésére szolgáló anyagok, szerkezetek és berendezések műszaki követelményeit, valamint megfelelőségük igazolásának, továbbá ezen anyagok, szerkezetek és berendezések forgalomba hozatalának, felhasználásának, továbbá az újfajta építési módok (műszaki megoldások), technológiák, eljárások engedélyezésének szabályait, valamint az utak építésével kapcsolatos minőségi követelményeket,273

11. a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeit,

12. a közúti járművek műszaki vizsgáztatásával kapcsolatos szabályokat,

13. a közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatának szabályait,valamint a szakirányú továbbképzés és az utánképzés részletes szabályait,274

14.275 a járműfenntartó tevékenység végzésének feltételeit, a szükséges eszközöket, berendezéseket és alkalmazott technológiákat, illetőleg a járműjavításhoz felhasznált alkatrészekre, felszerelésekre, tartozékokra, tüzelő- és kenőanyagokra vonatkozó minőségi követelményeket, továbbá a járműfenntartó tevékenység bejelentésének és a járműfenntartó tevékenységet folytatók nyilvántartásának személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, valamint a nyilvántartás vezetésének eljárási szabályait,276

15. a gépjárművek vámkezelését megelőző vizsgálattal kapcsolatos szabályokat,

16. a nemzetközi forgalomban közlekedő gépjárművekre vonatkozó szabályokat,277

17. az útépítési kivitelezési tevékenység szabályait,

18.278 a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályait,

19.279 a közúti közlekedésben használt menetíró készülékekről szóló, 1985. december 20-ai 3821/85/EGK tanácsi rendeletben foglaltak végrehajtási szabályait,280

20.281 a veszélyes áruk szállításának és szállításra való feladásának szabályait a vonatkozó nemzetközi szerződésekkel összhangban,282

21.283 a vonatkozó nemzetközi szerződések hatálya alá nem tartozó járművekkel történő veszélyes áru szállítás szabályait,284

22.285 a közúti járművek újrafelhasználható alkatrészei szakszerű kinyerésének (bontásának) feltételeit, és e tevékenység végzésének személyi, dologi és szakmai feltételeit,286

23.287 a közutak forgalombiztonsági szempontjai felülvizsgálatának (auditálásának) szakmai szabályait,

24.288 a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok alapján végzett közlekedési hatósági ellenőrzés részletes szabályait,289

25.290 az alagutak tervezésének, kivitelezésének, üzembe helyezésének és üzemeltetésének részletes műszaki szabályait,

26.291 a 33. § (4) bekezdése szerinti eszközre vonatkozó követelményeket,292

27.293 a meghatározott össztömeget, tengelyterhelést és méretet, továbbá össztömeg-korlátozást meghaladó járművek közúti közlekedéséről, a közútkezelői és a hatósági eljárás, valamint a díjfizetés feltételeiről szóló szabályokat,294

28.295 a közút és műtárgyai tervezésére, építésére, valamint a forgalom biztonságát és forgalmi rendjét meghatározó technikai eszközökre, továbbá a közutak kezelésére vonatkozó műszaki előírásokat (Útügyi Műszaki Előírások),

29.296

30.297 az e törvény szerinti járművezetői vizsgabiztosi, műszaki vizsgabiztosi, iskolavezetői, szakoktatói tevékenység folytatásának részletes feltételeit, az e tevékenységekre jogosító engedély kiadásának rendjét, az e tevékenységet végzőkről vezetett nyilvántartás személyes adatot nem tartalmazó adattartalmát, valamint a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat, továbbá az e tevékenységekre jogszabályban vagy hatósági határozatban előírt kötelezettségek be nem tartásának esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket,298

c)299 a miniszter, a közlekedésrendészetért felelős miniszter és a környezetvédelemért felelős miniszter, hogy a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatával kapcsolatos szabályokat együttesen,300

d)301 a közlekedésrendészetért felelős miniszter, hogy a közlekedésrendészeti intézkedések végrehajtásának módját;302

e)303 a miniszter, hogy az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben a közlekedési hatóság eljárási, felügyeleti és egyéb díjait, valamint a díjaknak az eljáró hatóság, illetve az irányítási, a felügyeleti és az ellenőrzési feladatot ellátó szervezetek közötti megosztása szabályait,304

f)305 a miniszter, hogy a 18. § (7) bekezdésében, a 20. § (1) bekezdésében és a 29/A. § (1) bekezdésében meghatározott bírság kivetésének részletes szabályait és a bírság felhasználásának rendjét az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben,

g)306 a miniszter, hogy az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben307

1. a külön jogszabály szerinti versenyeztetési eljárásban kiválasztott, a külön jogszabály szerinti díjköteles utak használatáért díjszedésre jogosult szervezetet,

2. a díjfizetéssel érintett országos közutakat – ideértve az erre irányuló koncessziós szerződés alapján működtetett országos közutat is – vagy azok egyes szakaszait,

3. a 33/A. § szerinti használati díj és útdíj, valamint ezek megfizetésének elmaradása esetén a pótdíj, illetve a pótdíj megfizetésének elmaradása esetén a többletpótdíj mértékét,

4. a fizetés módját és feltételeit, valamint

5. a beszedett díj és pótdíj kedvezményezettjét – a Kormány által jóváhagyott elvek alapján,

h)308 a közlekedésrendészetért felelős miniszter, hogy a diplomáciai mentességet élvező képviseletek és személyek gépjárműveinek különleges rendszámmal való ellátásának, a rendszámok kiadásának és visszavonásának rendjét és feltételeit, továbbá a külföldön kiállított vezetői engedélyek használatának rendjét a külpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben,

i)309 a közlekedésrendészetért felelős miniszter, hogy a közúti járművek vezetésére jogosító engedély, a törzskönyv, a gépjármű hatósági engedélye és jelzése gyártásának, forgalmazásának, kiadásának, használatának szabályait, helyszíni elvételük és visszavonásuk feltételeit, az engedélyek és jelzések tartalmi, formai követelményét, valamint a megkülönböztető és figyelmeztető jelzés felszerelésének, engedélyezésének szabályait, használatuk és visszavonásuk rendjét,310

j)311 a miniszter, hogy a közlekedésrendészetért felelős miniszterrel és az adópolitikáért felelős miniszterrel együttesen – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterrel, valamint a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszterrel egyetértésben – a közúti árufuvarozásra, személyszállításra és egyes közúti közlekedési szabályokra vonatkozó rendelkezések megsértésével kapcsolatos bírságolással összefüggő hatósági feladatok részletes szabályait,

k)312 a miniszter, hogy az elektronikus hírközlésért felelős miniszterrel, az energetikáért felelős miniszterrel, a vízgazdálkodásért felelős miniszterrel, valamint az építésügyért felelős miniszterrel egyetértésben az utak más nyomvonalas létesítmény által történő megközelítésének, keresztezésének részletes szabályait,

l)313 a miniszter, hogy a közúti közlekedési ágazatban használt önjáró emelő- és rakodógépek kezelőinek képzésére és vizsgáztatására vonatkozó szabályokat az iparügyekért és a kereskedelemért felelős miniszterrel egyetértésben,314

m)315 a honvédelemért felelős, valamint az egyes rendvédelmi szerveket irányító miniszter, hogy – a közlekedésért felelős miniszterrel egyetértésben – a Magyar Honvédség, a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendvédelmi szervek személyi állománya, járművei és magánútjai tekintetében az eltérő rendelkezéseket316

rendeletben állapítsa meg.317

(4)318 A Kormány a (3) bekezdés a) pontjában, a miniszter pedig a (3) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján kiadott jogszabályban a járdákra és azok tartozékaira e törvénynek az utakra vonatkozó szabályaitól eltérő rendelkezéseket is megállapíthat.

(5)319 Az e törvényben meghatározott díjat, pótdíjat és bírságot – a 9/C. § (1) bekezdésében, 15. § (3) bekezdésében és a 33/A. §-ban meghatározott díj és pótdíj kivételével – a fizetés elmulasztása esetén adók módjára kell behajtani.

Az Európai Unió jogának való megfelelés320

49. §321 (1) Ez a törvény a következő uniós jogi aktusok végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) az Európai Parlament és a Tanács 561/2006/EK rendelete (2006. március 15.) a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályok összehangolásáról, a 3821/85/EGK és a 2135/98/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 3820/85/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről, 15. cikk, 18. cikk, 19. cikk (1) bekezdése, 21. és 22. cikk, 27. cikk 2. pontja;

b) az Európai Parlament és a Tanács 715/2007/EK rendelete (2007. június 20.) a könnyű személygépjárművek és haszongépjárművek (Euro 5 és Euro 6) kibocsátás tekintetében történő típusjóváhagyásáról és a járműjavítási- és karbantartási információk elérhetőségéről, 13. cikk.

(2) Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) az Európai Parlament és a Tanács 1999/62/EK irányelve (1999. június 17.) a nehéz tehergépjárművekre egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról, 2. cikk b) és c) pontja, 7. cikk (2) bekezdésének a) pontja, (3)–(4) és (9)–(10) bekezdése, 9. cikk (2) bekezdése;

b) az Európai Parlament és a Tanács 2002/15/EK irányelve (2002. március 11.) a közúti fuvarozásban utazó tevékenységet végző személyek munkaidejének szervezéséről, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvénnyel és a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvénnyel együtt;

c) az Európai Parlament és a Tanács 2006/22/EK irányelve (2006. március 15.) a közúti szállításra vonatkozó egyes szociális jogszabályokkal kapcsolatos 3820/85/EGK és a 3821/85/EGK tanácsi rendelet végrehajtásának minimumfeltételeiről és a 88/599/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről, 2. cikkének (1) és (2) bekezdése;

d) az Európai Parlament és a Tanács 2006/38/EK irányelve (2006. május 17.) a nehéz tehergépjárművekre egyes infrastruktúrák használatáért kivetett díjakról szóló 1999/62/EK irányelv módosításáról, 1. cikk 1. pont c) és e) alpontja, 1. cikk 2. pont a) és e) alpontja, 1. cikk 7. pont b) alpontja.

1

A törvény kihirdetésének napja 1988. április 21.

2

A Tv. 2. §-ának (1) bekezdése az 1998: LXXIII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A Tv. 2. § (4) bekezdése a 2007: XC. törvény 25. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

5

Végrehajtsára lásd a 7/1991. (X. 16.) HM rendeletet.

6

A Tv.2.§-ának (5) bekezdése a 2000: CXXVII. törvény 1.§-ával megállapított szöveg.

7

A közút kezelőjén az 1991: XX. törvény 92.§ (10) bekezdés b) pontja értelmében a jegyzőt (főjegyzőt) kell érteni

8

A Tv. 5. §-ának (4) bekezdését a 2003: CX. törvény 16. § (1) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2004. február 1-jét követően forgalomba helyezett gépjárművek esetén kell alkalmazni.

9

A közút kezelőjén az 1991: XX. törvény 92.§ (10) bekezdés b) pontja értelmében a jegyzőt (főjegyzőt) kell érteni

10

A 7/A. §-t az 1999: LXXXIV. törvény 39. §-a iktatta a szövegbe.

11

A Tv. 8.§-ának (1) bekezdése az 1991: XX. törvény 92.§-ának (1) bekezdésével módosított szöveg.

12

A Tv. 9. §-ának (1) bekezdése az 1991: XX. törvény 92. §-ának (2) bekezdésével megállapított és a 2006: CIX. törvény 129. § (6) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

13

A Tv. 9. §-ának (2) bekezdése az 1992: XXXIX. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

14

A Tv. 9/A. §-át az 1992: XXXIX: törvény 8. §-a iktatta be, a 2004: XXXIII. törvény 18. § (1) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte.

15

A Tv. 9/B-9/C. §-át az 1992: XXXIX. törvény 9. §-a iktatta be.

16

A Tv. 9/B. § (1) bekezdése a 2003: CX. törvény 16. § (2) bekezdésével megállapított, valamint a 2007: XXVI. törvény 9. § (1) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

17

A Tv.9/B.§-ának (2) bekezdése a 2000: CXXVII. törvény 2.§-ával megállapított szöveg.

18

A 9/B. § (3) bekezdését a 2001: CIX. törvény 26. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

19

A Tv. 9/B. §-a (4) bekezdésének a) pontja a 2004: XXV. törvény 44. § (3) bekezdésének a) pontja és a 2007: CLXXV. törvény 59. § (9) bekezdésének u) pontja szerint módosított szöveg.

20

A Tv. 9/B. §-a (5) bekezdésének d) pontját a 2003: CXXIX. törvény 405. § (1) bekezdésének b) pontja hatályon kívül helyezte.

21

A Tv. 9/C. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 1. §-ával megállapított és 59. § (3) bekezdésének a) pontja szerint módosított szöveg.

22

A Tv. 11. §-ának (2) bekezdése a 2006: IX. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

23

A Tv. 12. §-ának (3)-(5) bekezdése az 1998: LXXIII. törvény 2. §-ával megállapított szöveg, rendelkezéseit 1999. június 1-jétől kell alkalmazani.

24

A Tv. 14. §-a az 1998: LXXIII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

25

A Tv. 14. § (1) bekezdésének b) pontja a 2007: XC. törvény 25. § (2) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

26

A Tv. 14. §-a (1) bekezdésének c) pontját a 2008: C. törvény 1. § (1) bekezdése iktatta be.

27

A Tv. 15. §-ának (1) bekezdése az 1998: LXXIII. törvény 4. §-ával megállapított és a 2004: XXV. törvény 44. § (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

29

A Tv. 15. §-ának új (2) bekezdését az 1998: LXXIII. törvény 4. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2) bekezdés számozását (3) bekezdésre változtatva. A Tv. 15. §-ának (2) bekezdését a 2006: IX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

30

A Tv. 15. § (2) bekezdését az 1991: XX. törvény 92. § (3) bekezdése iktatta be, számozását (3) bekezdésre változtatta az 1998: LXXIII. törvény 4. §-a. A (3) bekezdést az Alkotmánybíróság a 109/2009. (XI. 18.) AB határozatának 1. pontjával megsemmisítette 2010. június 30. napjával.

31

A közút kezelőjén az 1991: XX. törvény 92.§-ának (10) bekezdése értelmében a helyi önkormányzat képviselőtestületét kell érteni

32

A Tv. 15. §-ának (4) bekezdését a 2006: IX. törvény 2. §-a iktatta be, szövege a 2007: CLXXV. törvény 59. § (9) bekezdésének s) pontja és 59. § (3) bekezdésének e) pontja szerint módosított szöveg.

33

A Tv. 15. §-ának (5) bekezdését a 2006: CX. törvény 9. §-a iktatta be. E módosító törvény 34. § (2) bekezdése alapján amennyiben a pótdíjfizetési felszólítást 2006. december 22. napjáig nem adták postára, azt az ezen időponttól számított 60 napon belül postára kell adni. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. Ha a fenti időpontot megelőzően keletkezett pótdíjfizetési kötelezettség elévüléséből még több mint egy év van hátra, a követelés a fenti időponttól számított egy éven belül elévül.

34

A Tv. 15. § (6) bekezdését a 2009: XLV. törvény 1. §-a iktatta be.

35

A Tv. 16. §-ának (1) bekezdése a 2004: XXV. törvény 44. § (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

36

A Tv. 16. § (2) bekezdése a 2006: CIX. törvény 5. § (5) bekezdésével megállapított, a 2008: LXXXII. törvény 26. § (11) bekezdése szerint módosított szöveg.

37

A Tv. 16/A. §-át és az azt megelőző alcímet a 2009: LVI. törvény 6. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

38

A Tv. 16/A. § (1) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

39

A Tv. 16/A. § (2) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

40

A Tv. 16/A. § (3) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 2. §-a szerint módosított szöveg.

41

A Tv. 16/A. § (5) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

42

A Tv. 16/A. § (6) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (2) bekezdése iktatta be.

44

A Tv. 18. § (2) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

45

A Tv. 18. § (3) bekezdése a 2009: CXLIX. törvény 1. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 18.§ (4) és (5) bekezdése a 2000: CXXVIII. törvény 14.§-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

47

A Tv. 18. §-ának (6) bekezdését a 2002: LXVIII. törvény 1. §-a iktatta be.

48

A Tv. 18. §-ának (7) bekedését a 2004: XXV. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXLIX. törvény 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

49

A Tv. 18. §-ának (8) bekezdését a 2005: XI. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXLIX. törvény 1. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

50

A Tv. 18. §-ának (9) bekezdését a 2005: XI. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

51

A Tv. 18. §-ának új (10) bekezdését a 2006: IX. törvény 3. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (10) bekezdés számozását (11) bekezdésre változtatva. A (10) bekezdés a 2009: LVI. törvény 6. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

52

A Tv. 18. §-ának (10) bekezdését a 2005: XI. törvény 1. §-a iktatta be, számozását a 2006: IX. törvény 3. § (3) bekezdése (11) bekezdésre változtatta. A (11) bekezdés a 2009: CXLIX. törvény 1. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

53

A Tv. 18. §-ának (12) bekezdését a 2006: IX. törvény 3. § (3) bekezdése iktatta be.

54

A Tv. 18. § (13) bekezdését a 2007: CLXXV. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

55

A Tv. 18. § (14) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (6) bekezdése iktatta be.

56

A Tv. 18. § (15) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (6) bekezdése iktatta be.

57

A Tv. 18. § (16) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (6) bekezdése iktatta be.

58

A Tv. 18/A. §-át és az előtte lévő címet a 2005: XI. törvény 2. §-a iktatta be. E módosító törvény 10. § (2)–(3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2005. március 23-át követően megkezdett közúti szállítási feladatokra; a 18/B. § e) pontjában meghatározott önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezetőkre 2009. március 23-tól kell alkalmazni.

59

A Tv. 18/A. §-ának (1) bekezdése a 2006: CX. törvény 10. §-ával megállapított szöveg.

60

A Tv. 18/B. §-át a 2005: XI. törvény 2. §-a iktatta be. E módosító törvény 10. § (2)–(3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2005. március 23-át követően megkezdett közúti szállítási feladatokra; a 18/B. § e) pontjában meghatározott önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezetőkre 2009. március 23-tól kell alkalmazni.

61

A Tv. 18/B. § b) pont ba) alpontja a 2009: XLV. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

62

A Tv. 18/C. §-át a 2005: XI. törvény 2. §-a iktatta be. E módosító törvény 10. § (2)–(3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2005. március 23-át követően megkezdett közúti szállítási feladatokra; a 18/B. § e) pontjában meghatározott önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezetőkre 2009. március 23-tól kell alkalmazni.

63

A Tv. 18/D. §-át a 2005: XI. törvény 2. §-a iktatta be. E módosító törvény 10. § (2)–(3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2005. március 23-át követően megkezdett közúti szállítási feladatokra; a 18/B. § e) pontjában meghatározott önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezetőkre 2009. március 23-tól kell alkalmazni.

64

A Tv. 18/E. §-át a 2005: XI. törvény 2. §-a iktatta be. E módosító törvény 10. § (2)–(3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2005. március 23-át követően megkezdett közúti szállítási feladatokra; a 18/B. § e) pontjában meghatározott önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezetőkre 2009. március 23-tól kell alkalmazni.

65

A Tv. 18/F. §-át a 2005: XI. törvény 2. §-a iktatta be. E módosító törvény 10. § (2)–(3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2005. március 23-át követően megkezdett közúti szállítási feladatokra; a 18/B. § e) pontjában meghatározott önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezetőkre 2009. március 23-tól kell alkalmazni.

66

A Tv. 18/G. §-át a 2005: XI. törvény 2. §-a iktatta be. E módosító törvény 10. § (2)–(3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2005. március 23-át követően megkezdett közúti szállítási feladatokra; a 18/B. § e) pontjában meghatározott önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezetőkre 2009. március 23-tól kell alkalmazni.

67

A Tv. 18/H. §-át a 2005: XI. törvény 2. §-a iktatta be. E módosító törvény 10. § (2)–(3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2005. március 23-át követően megkezdett közúti szállítási feladatokra; a 18/B. § e) pontjában meghatározott önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezetőkre 2009. március 23-tól kell alkalmazni.

68

A Tv. 18/I. §-át a 2005: XI. törvény 2. §-a iktatta be. E módosító törvény 10. § (2)–(3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2005. március 23-át követően megkezdett közúti szállítási feladatokra; a 18/B. § e) pontjában meghatározott önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezetőkre 2009. március 23-tól kell alkalmazni.

69

A Tv. 18/J. §-át a 2005: XI. törvény 2. §-a iktatta be. E módosító törvény 10. § (2)–(3) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2005. március 23-át követően megkezdett közúti szállítási feladatokra; a 18/B. § e) pontjában meghatározott önálló vállalkozói tevékenységet folytató gépjárművezetőkre 2009. március 23-tól kell alkalmazni.

70

A Tv. 18/K. §-át a 2007: CLXXV. törvény 3. §-a iktatta be.

71

A Tv. 19. §-ának (1) bekezdése a 2006: CX. törvény 11. §-ával megállapított szöveg.

72

A Tv. 19. §-ának (2) bekezdését az 1998: LXXIII. törvény 5. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdést (3) bekezdésre változtatta. A korábbi (3) bekezdést a módosító törvény 19. §-ának (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

73

A Tv. 19. §-ának (4) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 79. §-a iktatta be, szövege a 2009: LVI. törvény 7. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

74

A Tv. 19. § (5) bekezdését a 2009: XLV. törvény 3. §-a iktatta be.

75

A Tv. 19. § (6) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (7) bekezdése iktatta be.

76

A Tv. 19. § (7) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (7) bekezdése iktatta be.

77

A Tv. 19. § (8) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (7) bekezdése iktatta be.

78

A Tv. 19. § (9) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (7) bekezdése iktatta be.

79

A Tv. 20. §-át az 1992: LXXVIII. törvény 2. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan az 1997: CXLVI. törvény 66. § (2) bekezdése iktatta be. A Tv. 20. §-a a 2009: XLV. törvény 4. §-ával megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 10. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 1-jét követően elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni, a 2009. augusztus 1-jét megelőzően elkövetett szabályszegések esetében pedig akkor, ha a bírság mértéke, illetve a bírság legmagasabb mértéke tekintetében kedvezőbb rendelkezést állapít meg.

80

A Tv. 20. § (6) bekezdése a 2009: XLV. törvény 10. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

81

A Tv. 21. §-át az 1992: LXXVIII. törvény 2. §-a hatályon kívül helyezte, újonnan a 2007: CLXXV. törvény 5. §-a iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 59. § (8) bekezdése alapján bírságot a 2008. május 1-jét követően elkövetett szabályszegések tekintetében lehet kiszabni. A bírság kiszabására jogosult hatóság a 22. § hatálya alá eső, a 2008. május 1-jét megelőzően, ám 2008. január 1-jét követően elkövetett szabályszegések esetén az üzemben tartót tájékoztatja a szabályszegés tényéről és arról, hogy ha bírságot szabott volna ki, annak összege mekkora lenne.

82

A Tv. 21. § (1) bekezdés f) pontja a 2009: XLV. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 10. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. január 1-jét követően elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni, a 2010. január 1-jét megelőzően elkövetett szabályszegések esetében pedig akkor, ha a bírság mértéke, illetve a bírság legmagasabb mértéke tekintetében kedvezőbb rendelkezést állapít meg.

83

A Tv. 21. § (2) bekezdése a a 2009: XLV. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 10. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 1-jét követően elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni, a 2009. augusztus 1-jét megelőzően elkövetett szabályszegések esetében pedig akkor, ha a bírság mértéke, illetve a bírság legmagasabb mértéke tekintetében kedvezőbb rendelkezést állapít meg.

84

A Tv. 21. § új (3) bekezdését a 2009: XLV. törvény 5. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3)–(6) bekezdés számozását (4)–(7) bekezdésre változtatta. E módosító törvény 10. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 1-jét követően elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni, a 2009. augusztus 1-jét megelőzően elkövetett szabályszegések esetében pedig akkor, ha a bírság mértéke, illetve a bírság legmagasabb mértéke tekintetében kedvezőbb rendelkezést állapít meg.

85

A Tv. 21. §-ának (3) bekezdése a 2008: C. törvény 2. §-ával megállapított szöveg. A Tv. 21. § (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatta a 2009: XLV. törvény 5. § (3) bekezdése.

86

A Tv. 21. § (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2009: XLV. törvény 5. § (3) bekezdése.

87

A Tv. 21. § (5) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta és szövegét módosította a 2009: XLV. törvény 5. § (3) bekezdése illetve 10. § (6) bekezdése.

88

A Tv. 21. § (6) bekezdésének számozását (7) bekezdésre változtatta a 2009: XLV. törvény 5. § (3) bekezdése.

89

A Tv. 21/A. §-át a 2007: CLXXV. törvény 6. §-a iktatta be. E módosító törvény 59. § (8) bekezdése alapján bírságot a 2008. május 1-jét követően elkövetett szabályszegések tekintetében lehet kiszabni. A bírság kiszabására jogosult hatóság a 22. § hatálya alá eső, a 2008. május 1-jét megelőzően, ám 2008. január 1-jét követően elkövetett szabályszegések esetén az üzemben tartót tájékoztatja a szabályszegés tényéről és arról, hogy ha bírságot szabott volna ki, annak összege mekkora lenne. Az Alkotmánybíróság a 60/2009. (V. 28.) AB határozatának 3. pontjában megállapította, hogy mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet áll fenn amiatt, hogy az Országgyűlés a Tv. 21/A. §-ában nem szabályozta megfelelően a felelősség alóli mentesülés eseteit.

90

A Tv. 21/A. § (2) bekezdése a 2009: XLV. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 10. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 1-jét követően elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni, a 2009. augusztus 1-jét megelőzően elkövetett szabályszegések esetében pedig akkor, ha a bírság mértéke, illetve a bírság legmagasabb mértéke tekintetében kedvezőbb rendelkezést állapít meg.

91

A Tv. 21/A. §-ának (3) bekezdését az Alkotmánybíróság a 60/2009. (V. 28.) AB határozatának 1. pontjával megsemmisítette 2009. május 28. napjával.

92

A Tv. 21/A. § (4) bekezdés b) pontja a 2009: XLV. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 10. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 1-jét követően elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni, a 2009. augusztus 1-jét megelőzően elkövetett szabályszegések esetében pedig akkor, ha a bírság mértéke, illetve a bírság legmagasabb mértéke tekintetében kedvezőbb rendelkezést állapít meg.

93

A Tv. 21/A. § (4) bekezdés c) pontját a 2009: LVI. törvény 8. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. § alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

94

A Tv. 21/A. §-ának (5) bekezdését az Alkotmánybíróság a 60/2009. (V. 28.) AB határozatának 1. pontjával megsemmisítette 2009. május 28. napjával.

95

A Tv. 21/B. §-át a 2007: CLXXV. törvény 6. §-a iktatta be. E módosító törvény 59. § (8) bekezdése alapján bírságot a 2008. május 1-jét követően elkövetett szabályszegések tekintetében lehet kiszabni. A bírság kiszabására jogosult hatóság a 22. § hatálya alá eső, a 2008. május 1-jét megelőzően, ám 2008. január 1-jét követően elkövetett szabályszegések esetén az üzemben tartót tájékoztatja a szabályszegés tényéről és arról, hogy ha bírságot szabott volna ki, annak összege mekkora lenne. Az Alkotmánybíróság a 60/2009. (V. 28.) AB határozatának 4. pontjában megállapította, hogy mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet áll fenn amiatt, hogy az Országgyűlés a Tv. 21/B. §-ában nem szabályozta megfelelően a közigazgatási eljárás és a szabálysértési eljárás egymáshoz való viszonyát.

96

A Tv. 21/B. § (2) bekezdése a 2009: XLV. törvény 7. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 10. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 1-jét követően elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni, a 2009. augusztus 1-jét megelőzően elkövetett szabályszegések esetében pedig akkor, ha a bírság mértéke, illetve a bírság legmagasabb mértéke tekintetében kedvezőbb rendelkezést állapít meg.

97

A Tv.22.§-a a 2000: CXXVII. törvény 5.§-ával megállapított szöveg.

98

A Tv. 22/A. §-át a 2007: CLXXV. törvény 7. §-a iktatta be.

99

A Tv. 23. §-ának (1) bekezdése a 2003: CX. törvény 16. § (3) bekezdésével megállapított szöveg, e módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2004. február 1-jét követően forgalomba helyezett gépjárművek esetén kell alkalmazni.

100

A Tv. 23. §-ának új (2) bekezdését a 2003: CX. törvény 16. § (4) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (2)–(4) bekezdés számozását (3)–(5) bekezdésre változtatva. E módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2004. február 1-jét követően forgalomba helyezett gépjárművek esetén kell alkalmazni.

101

A Tv. 23. §-a eredeti (2) bekezdésének számozását (3) bekezdésre változtatta a 2003: CX. törvény 16. § (4) bekezdése.

102

A Tv. 23. §-ának (3) bekezdése a 2000: CXXVII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg, számozását (4) bekezdésre változtatta a 2003: CX. törvény 16. § (4) bekezdése.

103

A Tv. 23. §-a eredeti (4) bekezdésének számozását (5) bekezdésre változtatta a 2003: CX. törvény 16. § (4) bekezdése.

104

A Tv. 23. §-ának (6) bekezdését a 2003: CX. törvény 16. § (5) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2004. február 1-jét követően forgalomba helyezett gépjárművek esetén kell alkalmazni.

105

A Tv. 23. §-ának (7) bekezdését a 2006: CX. törvény 13. §-a iktatta be.

106

A Tv. 24. §-a a 2007: CLXXV. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

107

A Tv. 24. § (3)–(5) bekezdését a 2009: CIX. törvény 47. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 55. § (29) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni azzal, hogy 2009. december 31. napján a jármű időszakos vizsgálata során közreműködésre jogosult műszaki vizsgabiztosok, személyek, szervek és szervezetek a 2009. december 31. napján fennálló feltételek mellett 2010. június 30-ig jogosultak a jármű időszakos vizsgálata során tanúsító szervezetként közreműködni a tényállás tisztázásában.

108

A Tv. 24. § (6) bekezdése a 2009: LVI. törvény 7. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

109

A Tv. 24/A. §-át az 1996: X. törvény 4. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2007: CLXXV. törvény 59. § (1) bekezdésének g) pontja, újonnan a 2009: CIX. törvény 47. § (1) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 55. § (29) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni azzal, hogy 2009. december 31. napján a jármű időszakos vizsgálata során közreműködésre jogosult műszaki vizsgabiztosok, személyek, szervek és szervezetek a 2009. december 31. napján fennálló feltételek mellett 2010. június 30-ig jogosultak a jármű időszakos vizsgálata során tanúsító szervezetként közreműködni a tényállás tisztázásában.

110

A Tv. 24/A. § (6) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (8) bekezdése iktatta be.

111

A Tv. 24/A. § (7) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (8) bekezdése iktatta be.

112

A Tv. 24/A. § (8) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (8) bekezdése iktatta be.

113

A Tv. 24/A. § (9) bekezdését a 2009: CXLIX. törvény 1. § (8) bekezdése iktatta be.

114

A Tv. 25. §-a a 2008: C. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

115

A Tv. 25/A. §-át a 2007: CLXXV. törvény 10. §-a iktatta be.

116

A Tv. 25/A. §-ának d) pontja a 2008: C. törvény 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 30. § (7)–(8) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. április 1-jét megelőzően használatba vett négykerekű segédmotoros kerékpárokra 2009. július 1-jétől kell alkalmazni; a négykerekű segédmotoros kerékpárok hatósági engedéllyel és jelzéssel való ellátását az üzemben tartónak – külön jogszabályban meghatározott feltételek szerint – 2009. április 1-jét követően kell kérnie.

117

A Tv. 27. §-a a 2009: CIX. törvény 47. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 55. § (29) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni azzal, hogy 2009. december 31. napján a jármű időszakos vizsgálata során közreműködésre jogosult műszaki vizsgabiztosok, személyek, szervek és szervezetek a 2009. december 31. napján fennálló feltételek mellett 2010. június 30-ig jogosultak a jármű időszakos vizsgálata során tanúsító szervezetként közreműködni a tényállás tisztázásában.

118

A Tv. 28.§-a a 2000: CXXVII. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

119

A Tv. 28. § (1) bekezdése a 2009: LXXXIV. törvény 48. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

120

A Tv. 28. § (2) bekezdését a 2009: CIX. törvény 47. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 55. § (29) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni azzal, hogy 2009. december 31. napján a jármű időszakos vizsgálata során közreműködésre jogosult műszaki vizsgabiztosok, személyek, szervek és szervezetek a 2009. december 31. napján fennálló feltételek mellett 2010. június 30-ig jogosultak a jármű időszakos vizsgálata során tanúsító szervezetként közreműködni a tényállás tisztázásában.

121

A Tv. 29. §-a a 2008: C. törvény 5. §-ával megállapított szöveg.

122

A Tv. 29. § (5) bekezdése a 2009: LVI. törvény 7. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

123

A Tv. 29. § (10)–(12) bekezdését a 2009: LVI. törvény 8. §-a hatályon kívül helyezte, e módosító törvény 428. § alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

124

A 29/A. §-t az 1998: LXXIII. törvény 8. §-a iktatta be, szövegét a 2006: IX. törvény 6. §-a állapította meg.

125

A Tv. 29/A. § (1) bekezdése a 2009: XLV. törvény 10. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

126

A Tv. 29/B. §-át a 2005: LXXXIII. törvény 81. §-a iktatta be, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

127

A Tv. 29/B. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 7. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

128

A Tv. 29/B. § (2) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

129

A Tv. 29/B. § (2) bekezdés a) pontja a 2009: LVI. törvény 6. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

130

A Tv. 29/B. § (2) bekezdés b) pontja a 2009: LVI. törvény 7. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

131

A Tv. 29/B. § (4) bekezdése a 2009: LVI. törvény 7. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

132

A Tv. 29/B. § (5) bekezdését a 2009: LVI. törvény 6. § (6) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

133

A Tv. 29/B. § (6) bekezdését a 2009: LVI. törvény 6. § (6) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

134

A Tv. 29/C. §-át a 2007: CLXXV. törvény 13. §-a iktatta be, szövege a 2008: C. törvény 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

135

A Tv. 31. §-a az 1998: LXXIII. törvény 9. §-ával megállapított szöveg.

136

A Tv. 32. §-a a 2006: IX. törvény 8. §-ával megállapított szöveg.

137

A Tv. 32. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 14. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

138

A Tv. 32. § (3) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 14. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

139

A Tv. 33. §-a az 1996: X. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

140

A Tv. 33. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

141

A Tv. 33. § (2) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított, a 2009: XLV. törvény 10. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

142

A Tv. 33. §-ának új (3) bekezdését a 2006: CX. törvény 17. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (3) bekezdésének számozását (4) bekezdésre változtatva. A (3) bekezdés a 2007: CLXXV. törvény 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

143

A Tv. 33. § új (4) bekezdését a 2007: CLXXV. törvény 15. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (5) bekezdésre változtatva. A Tv. 33. § (4) bekezdése a 2009: XLV. törvény 10. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

144

A Tv. 33. § (4) – eredeti (3) – bekezdése a 2006: IX. törvény 9. § (2) bekezdésével megállapított szöveg, számozását (5) bekezdésre változtatta a 2007: CLXXV. törvény 15. § (2) bekezdése.

145

A Tv. 33/A. §-át a 2007: CLXXV. törvény 16. §-a iktatta be.

146

A Tv. 33/A. §-ának (1) bekezdése a 2008: C. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

147

A Tv. 33/A. §-ának (2) bekezdése a 2008: C. törvény 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

148

A Tv. 33/A. § (3) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (3) bekezdése alapján 2009. január 1-jén lépett volna hatályba, azonban a 2008: C. törvény 30. § (4) bekezdésének c) pontja alapján nem lépett hatályba.

149

A Tv. 33/A. § (5) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (3) bekezdése alapján 2009. január 1-jén lépett hatályba.

150

A Tv. 33/B. §-át a 2007: CLXXV. törvény 17. §-a iktatta be.

151

A Tv. 33/B. § (2) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (3) bekezdése alapján 2009. január 1-jén lépett hatályba.

152

A Tv. 33/B. §-ának (3) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

153

A Tv. 33/B. §-ának (4) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

154

A Tv. 33/B. §-ának (5) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (3) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

155

A Tv. 33/B. § (6) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (3) bekezdése alapján 2009. január 1-jén lépett hatályba.

156

A Tv. 33/B. § (8) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 59. § (3) bekezdése alapján 2009. január 1-jén lépett hatályba.

157

A Tv. 34. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

158

A Tv. 34. § (2) az 1998: LXXIII. törvény 10. §-ával megállapított és a Magyar Közlöny 1998. évi 121. számában közzétett helyesbítésnek megfelelő szöveg.

159

A Tv.34.§-ának (3) bekezdése a 2000: CXXVII. törvény 11.§-ával megállapított szöveg.

160

A Tv. 34. § (4) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

161

A Tv. 34. §-ának (5) bekezdését az 1991: XX. törvény 92. § (7) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CLXXV. törvény 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

162

A Tv. 34. § (6) bekezdését a 2007: CLXXV. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be.

163

A közút kezelőjén az 1991: XX. törvény 92.§ (10) bekezdéének a) pontjas értelmében a helyi önkormányzat képviselő-testületét kell érteni

165

A közút kezelőjén az 1991: XX. törvény 92. § (10) bekezdésének b) pontja értelmében a jegyzőt (főjegyzőt) kell érteni.

166

A Tv. 36. §-ának (2) bekezdése a 2006: IX. törvény 10. §-ával megállapított és a 2009: LVI. törvény 8. §-a szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 428. § alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

167

A Tv. 36. § (3) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

168

A Tv. 36. § (4) bekezdését a 2009: LVI. törvény 6. § (7) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

169

A Tv. 37. §-a az 1998: LXXIII. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

170

A Tv. 39. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

171

A Tv. 39. § (3) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

172

A Tv. 39. § (5) bekezdését a 2009: LVI. törvény 6. § (8) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

173

A Tv. 41. §-a az 1998: LXXIII. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

174

A Tv. 42. §-ának (3) bekezdését az 1998: LXXIII. törvény 14. §-a iktatta a szövegbe.

175

A Tv. 42/A.§-át az 1991: XX. törvény 92.§-ának (8) bekezdése iktatta be a törvénybe.

176

A Tv. 42/A. § (1) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

177

A Tv. 42/A. § (2) bekezdése a 2007: CLXXV. törvény 21. §-ával megállapított szöveg.

178

A 43. § (1) bekezdése az 1997: XC. törvény 1. §-ával megállapított szöveg. A törvényhely egyidejűleg (2) bekezdést iktatott a szövegbe és az eredeti (2)-(3) bekezdés számozását (3)-(4) bekezdésre változtatta. Hatályos 1997. december 16. napjától.

179

A közút kezelőjén az 1991: XX. törvény 92.§-a (10) bekezdésének a) pontja értelmében a helyi önkormányzat képviselő-testületét kell érteni.

180

A Tv. 44. §-a az 1996: X. törvény 10.§-ával megállapított szöveg.

181

A Tv. 44. §-ának (2) bekezdése a 2007: XC. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

182

A Tv. 44. §-ának (3) bekezdése a 2006: IX. törvény 13. §-ával megállapított szöveg.

183

A Tv. 44. §-ának új (4) bekezdését a 2006: IX. törvény 13. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (7) bekezdésre változtatva.

184

A Tv. 44. §-ának új (5) bekezdését a 2006: IX. törvény 13. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (5) bekezdés számozását (8) bekezdésre változtatva.

185

A Tv. 44. §-ának (6) bekezdését a 2006: IX. törvény 13. §-a iktatta be.

186

A Tv. 44. §-a eredeti (4) bekezdésének számozását a 2006: IX. törvény 13. §-a (7) bekezdésre változtatta, szövege a 2006: CX. törvény 19. §-ával megállapított szöveg.

187

A Tv. 44. §-ának (5) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 82. § (2) bekezdése iktatta be, számozását a 2006: IX. törvény 13. §-a (8) bekezdésre változtatta.

188

A Tv. 44/A. §-át és az előtte lévő címet a 2005: XI. törvény 5. §-a iktatta be.

189

A Tv. 44/A. §-ának (2) bekezdése a 2006: CX. törvény 20. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján a rendelkezés 2007. április 11. napján lépett hatályba.

190

A Tv. 44/A. §-ának (6) bekezdése a 2006: CX. törvény 20. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján a rendelkezés 2007. április 11. napján lépett hatályba.

191

A Tv. 44/A. § (7) bekezdése a 2006: CIX. törvény 167. § (5) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

192

A Tv. 44/A. §-ának (8) bekezdését a 2006: CX. törvény 20. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 33. § (4) bekezdése alapján a rendelkezés 2007. április 11. napján lépett hatályba.

193

A Tv. 44/A. § (9) bekezdését a 2009: LVI. törvény 6. § (9) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

194

A Tv. 45. §-ának (1) bekezdése a 2004: XXV. törvény 44. § (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

195

A közút kezelőjén az 1991: XX. törvény 92.§ (10) bekezdés a) pontja értelmében a helyi önkormányzat képviselő-testületét kell érteni.

196

A Tv. 45. §-a (2) bekezdésének a) pontja az 1998: LXXIII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

197

A Tv. 45. §-a (2) bekezdésének e) pontját az 1998: LXXIII. törvény 16. §-a iktatta a szövegbe.

198

A Tv. 45. § (5) bekezdését a 2002: LXVIII. törvény 5. §-a iktatta be, szövege a 2007: CLXXV. törvény 22. §-ával megállapított szöveg, alkalmazására lásd ez utóbbi módosító törvény 59. § (6) bekezdését.

199

A Tv. 45. §-a (5) bekezdésének a) pontja a 2007: CLXXV. törvény 59. § (3) bekezdésének d) pontja szerint módosított szöveg.

200

A Tv. 46. §-át a 2006: CIX. törvény 130. § a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: XLV. törvény 8. §-a iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 10. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 1-jét követően elkövetett szabályszegések esetében kell alkalmazni, a 2009. augusztus 1-jét megelőzően elkövetett szabályszegések esetében pedig akkor, ha a bírság mértéke, illetve a bírság legmagasabb mértéke tekintetében kedvezőbb rendelkezést állapít meg.

201

A Tv. 46/A. §-át az 1998: LXXIII. törvény 17. §-a iktatta be, szövege a 2001: CIX. törvény 4. §-ával megállapított szöveg. A 46/A. § záró szövegrésze a 2009: CXLIX. törvény 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

202

A Tv. 46/B. §-át az 1998: LX. törvény 19. §-a iktatta be.

203

A Tv. 46/B. §-ának (2) bekezdése a 2004: XXV. törvény 44. § (3) bekezdésének b) pontja és a 2006: CIX. törvény 167. § (5) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

204

A Tv. 46/C. §-át a 2002: LXVIII. törvény 6. §-a iktatta be.

205

A Tv. 46/C. § (1) bekezdése a 2009: LVI. törvény 7. és 8. §-a szerint módosított szöveg, e módosító törvény 428. §-a alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

206

A Tv. 46/C. §-ának (3) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 83. §-a iktatta be, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

207

A Tv. 46/C. §-ának (4) bekezdését a 2005: LXXXIII. törvény 83. §-a iktatta be, e módosító törvény 332. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2005. november 1-je után indult ügyekben és a megismételt eljárásban kell alkalmazni.

208

A Tv. 46/D. §-át a 2007: CLXXV. törvény 23. §-a iktatta be.

209

A Tv. 46/E. §-át a 2007: CLXXV. törvény 23. §-a iktatta be.

210

Lásd a Nemzeti Közlekedési Hatóság szolgálati titokköri jegyzékéről szóló közleményt (HÉ. 2008/44.).

211

A Tv. 46/F. §-át a 2008: LXXVI. törvény 39. § (1) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: LVI. törvény 8. §-a. Ez utóbbi módosító törvény 428. § alapján a 2009. október 1-jét követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

212

Az 1992. évi XXXVIII. tőrvény 126. §-ára tekintettel az állami költségvetés alatt a központi költségvetést kell érteni.

213

A Tv. 47. §-ának h) pontja a 2006: IX. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

214

A Tv. 47. § i) pontja a 2007: CLXXV. törvény 24. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

215

A Tv. 47. § k) pontja a 2007: CLXXV. törvény 24. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

216

Az 1991: XX. törvény 92. §-ának (9) bekezdése szerint módosított szöveg.

217

A Tv. 47. §-ának n) pontja a 2006: IX. törvény 15. §-ával megállapított szöveg.

218

A Tv. 47. § r) pontját az 1996: X. törvény 12. §-a iktatta be, szövege a 2007: CLXXV. törvény 24. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

219

A Tv. 47. § s) pontját az 1996: X. törvény 12. §-a iktatta be.

220

A Tv. 47. §-ának t) pontját a 2003: CX. törvény 16. § (6) bekezdése iktatta be, e módosító törvény 17. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2004. február 1-jét követően forgalomba helyezett gépjárművek esetén kell alkalmazni.

221

A Tv. 47. §-ának u) pontját a 2005: XI. törvény 7. §-a iktatta be.

222

A Tv. 47. §-ának v) pontját a 2005: XI. törvény 7. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXLIX. törvény 1. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

223

A Tv. 47. §-ának w) pontját a 2005: XI. törvény 7. §-a iktatta be, szövege a 2009: CXLIX. törvény 1. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

224

A Tv. 47. § z) pontját a 2009: CXLIX. törvény 1. § (9) bekezdése iktatta be.

225

A Tv. 48. § (1) bekezdése a 2007: LXXXII. törvény 2. §-ának 45. pontja szerint módosított szöveg.

226

Végrehajtására lásd a 89/1988. (XII. 20.) MT és 122/1989. (XII. 5.) MT rendeletet, valamint a törvénnyel egységes szerekezetben közölt 30/1988. (IV. 21.) MT rendeletet. Lásd még az 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM, 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM és az 1/1990. ((IX. 29.) KHVM rendeletet.

227

A Tv. 48. §-ának (3) bekezdése az 1998: LXXIII. törvéns 18. §-ának (1) bekezdésével megállapított szöveg.

228

A Tv.48.§-a (3) bekezdésea) pontjának 1. és 5. pontja a 2000: CXXVII. törvény 15.§-ával megállapított szöveg.

231

A Tv. 48. § (3) bekezdés a) pontjának 5. alpontja a 2007: CLXXV. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

233

A Tv. 48. §-a (3) bekezdése a) pontjának 7. alpontját a 2000: CXXVIII. törvény 13. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2006: CIX. törvény 129. § (1) bekezdése iktatta be.

235

A Tv. 48. §-a (3) bekezdése a) pontjának eredeti 8. alpontja hatályát vesztette és a 9-11. pont 8-10. pontra változott, a 8. alpont a 2002: LXVIII. törvény 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

237

A Tv. 48. § (3) bekezdése a) pontjának 10. alpontját a 2006: IX. törvény 18. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte, újonnan a 2009: CIX. törvény 47. § (3) bekezdése iktatta be. Ez utóbbi módosító törvény 55. § (29) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni azzal, hogy 2009. december 31. napján a jármű időszakos vizsgálata során közreműködésre jogosult műszaki vizsgabiztosok, személyek, szervek és szervezetek a 2009. december 31. napján fennálló feltételek mellett 2010. június 30-ig jogosultak a jármű időszakos vizsgálata során tanúsító szervezetként közreműködni a tényállás tisztázásában.

239

A Tv. 48. § (3) bekezdése a) pontjának 11. alpontját a 2006: IX. törvény 16. § (1) bekezdése iktatta be.

240

A Tv. 48. §-a (3) bekezdése a) pontjának 12. alpontját a 2006: CX. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be.

242

A Tv. 48. §-a (3) bekezdése a) pontjának 13. alpontját a 2006: CX. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be.

244

A Tv. 48. § (3) bekezdés a) pontjának 14. alpontját a 2007: CLXXV. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be.

246

A Tv. 48. § (3) bekezdés a) pontjának 15. alpontját a 2007: CLXXV. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2009: XLV. törvény 9. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

248

A Tv. 48. § (3) bekezdés a) pontjának 16. alpontját a 2007: CLXXV. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be.

249

A Tv. 48. § (3) bekezdés a) pontjának 17. alpontját a 2007: CLXXV. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be.

251

A Tv. 48. § (3) bekezdés a) pontjának 18. alpontját a 2007: CLXXV. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be.

252

A Tv. 48. § (3) bekezdés a) pontjának 19. alpontját a 2007: CLXXV. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: C. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

253

A Tv. 48. § (3) bekezdés a) pontjának 20. alpontját a 2007: CLXXV. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be.

255

A Tv. 48. § (3) bekezdés a) pontjának 21. alpontját a 2007: CLXXV. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2008: C. törvény 7. §-ával megállapított szöveg.

257

A Tv. 48. § (3) bekezdés a) pontjának 22. alpontját a 2007: CLXXV. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be.

259

A Tv. 48. § (3) bekezdés a) pontjának 23. alpontját a 2007: CLXXV. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be.

260

A Tv. 48. § (3) bekezdés a) pont 24. alpontját a 2009: CIX. törvény 47. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 55. § (29) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni azzal, hogy 2009. december 31. napján a jármű időszakos vizsgálata során közreműködésre jogosult műszaki vizsgabiztosok, személyek, szervek és szervezetek a 2009. december 31. napján fennálló feltételek mellett 2010. június 30-ig jogosultak a jármű időszakos vizsgálata során tanúsító szervezetként közreműködni a tényállás tisztázásában.

262

A Tv. 48. § (3) bekezdés a) pont 25. alpontját a 2009: CXLIX. törvény 1. § (10) bekezdése iktatta be.

264

A Tv. 48. §-a (3) bekezdése b) pontjának felvezető szövegrésze a 2004: XXV. törvény 44. § (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

265

A Tv. 48.§-a (3) bekezdése b) pontjának 1. ,10. és 13. pontja a 2000: CXXVII. törvény 16.§-ával megállapított szöveg.

266

Lásd a 14/2001. (IV. 20.), a 49/2001. (XII. 22.) KöViM, 41/2002. (XII. 28.) GKM rendeletet, az 56/2005. (VII. 7.) GKM rendeletet.

268

A Tv. 48. §-a (3) bekezdése b) pontjának 4. alpontja a 2006: CX. törvény 21. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

270

Lásd a 3/2001. (I. 31.) KöViM és a 11/2001. (III. 13.) KöViM, a 41/2003. (VI. 20.) GKM, a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendeletet.

272

A Tv. 48. §-a (3) bekezdése b) pontjának 10. alpontja a 2004: XXV. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

275

A Tv. 48. § (3) bekezdés b) pont 14. alpontja a 2009: CIX. törvény 47. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 55. § (29) bekezdése alapján a rendelkezést a 2010. január 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni azzal, hogy 2009. december 31. napján a jármű időszakos vizsgálata során közreműködésre jogosult műszaki vizsgabiztosok, személyek, szervek és szervezetek a 2009. december 31. napján fennálló feltételek mellett 2010. június 30-ig jogosultak a jármű időszakos vizsgálata során tanúsító szervezetként közreműködni a tényállás tisztázásában.

278

A Tv. 48. § (3) bekezdése b) pontjának 18. alpontját a 2002: LXVIII. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be.

279

A Tv. 48. §-a (3) bekezdése b) pontjának 19. alpontját a 2004: XXV. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be, szövegét újonnan a 2005: XI. törvény 8. § (1) bekezdése állapította meg.

281

A Tv. 48. §-a (3) bekezdése b) pontjának 20. alpontját a 2004: XXV. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

283

A Tv. 48. §-a (3) bekezdése b) pontjának 21. alpontját a 2004: XXV. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

285

A Tv. 48. §-a (3) bekezdése b) pontjának 22. alpontját a 2004: XXV. törvény 5. § (2) bekezdése iktatta be.

287

A Tv. 48. § (3) bekezdése b) pontjának 23. alpontját a 2006: IX. törvény 16. § (2) bekezdése iktatta be.

288

A Tv. 48. §-a (3) bekezdése b) pontjának 24. alpontját a 2006: CX. törvény 21. § (4) bekezdése iktatta be.

290

A Tv. 48. § (3) bekezdés b) pontjának 25. alpontját a 2007: CLXXV. törvény 25. § (3) bekezdése iktatta be.

291

A Tv. 48. § (3) bekezdés b) pontjának 26. alpontját a 2007: CLXXV. törvény 25. § (3) bekezdése iktatta be.

293

A Tv. 48. § (3) bekezdése b) pontjának 27. alpontját a 2008: C. törvény 8. §-a iktatta be.

295

A Tv. 48. § (3) bekezdés b) pontja 28. alpontját a 2009: XLV. törvény 9. § (2) bekezdése iktatta be.

296

A Tv. 48. § (3) bekezdés b) pont 29. alpontját a 2009: LVI. törvény 6. § (10) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2009: CXLIX. törvény 3. § b) pontja.

297

A Tv. 48. § (3) bekezdés b) pont 30. alpontját a 2009: LVI. törvény 6. § (10) bekezdése iktatta be.

299

A Tv. 48. §-a (3) bekezdésének c) pontja a 2004: XXV. törvény 44. § (3) bekezdésének b) pontja és a 2006: CIX. törvény 167. § (5) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

301

A Tv. 48. § (3) bekezdésének d) pontja a 2006: CIX. törvény 10. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

303

A Tv. 48. §-a (3) bekezdésének e) pontját a 2000: CXXVII. törvény 17. §-a iktatta be, szövege a 2004: XXV. törvény 44. § (3) bekezdésének b) pontja, a 2006: CIX. törvény 167. § (5) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

304

Lásd az 55/2002. (XII. 29.) GKM, a 44/2004. (IV. 13.) GKM, a 91/2004. (VI. 29.) GKM rendeletet, a 84/2009. (XII. 30.) KHEM rendeletet.

305

A Tv. 48. §-a (3) bekezdésének f) pontját a 2004: XXV. törvény 5. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CLXXV. törvény 25. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

306

A Tv. 48. §-a (3) bekezdésének g) pontját a 2005: XI. törvény 8. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2007: CLXXV. törvény 25. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

308

A Tv. 48. §-a (3) bekezdésének h) pontját a 2005: LXXXIII. törvény 84. §-a iktatta be, szövege a 2006: CIX. törvény 167. § (5) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

309

A Tv. 48. § (3) bekezdésének i) pontját a 2006: CIX. törvény 10. § (6) bekezdése iktatta be.

311

A Tv. 48. § (3) bekezdés új j) pontját a 2009: XLV. törvény 9. § (3) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti j) pont megjelölését m) pontra változtatta. E módosító törvény 10. § (5) bekezdése alapján a 9. § (3) bekezdése szerinti együttes rendeletet 2009. december 31-ig kell megalkotni.

312

A Tv. 48. § (3) bekezdés k) pontját a 2009: XLV. törvény 9. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 10. § (5) bekezdése alapján a 9. § (3) bekezdése szerinti együttes rendeletet 2009. december 31-ig kell megalkotni.

313

A Tv. 48. § (3) bekezdés l) pontját a 2009: XLV. törvény 9. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 10. § (5) bekezdése alapján a 9. § (3) bekezdése szerinti együttes rendeletet 2009. december 31-ig kell megalkotni.

315

A Tv. 48. § (3) bekezdésének j) pontját a 2007: CLXXV. törvény 25. § (5) bekezdése iktatta be. A Tv. 48. § (3) bekezdés j) pontjának megjelölését m) pontra változtatta a 2009: XLV. törvény 9. § (3) bekezdése.

317

Lásd a 33/2000. (XI. 29.) BM, a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletet.

318

A Tv. 48. §-ának (4) bekezdését az 1998: LXXIII. törvény 18. §-ának (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2004: XXV. törvény 44. § (3) bekezdésének b) pontja szerint módosított szöveg.

319

A Tv. 48. §-ának (5) bekezdését a 2000: CXXVII. törvény 18. §-a iktatta be, szövege a 2006: IX. törvény 17. §-ával megállapított, a 2009: XLV. törvény 10. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

320

A Tv. 49. §-ának címét a 2005: XI. törvény 9. §-a iktatta be.

321

A Tv. 49. §-át a 2005: XI. törvény 9. §-a iktatta be, szövege a 2007: CLXXV. törvény 26. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére