PK BH 1988/1
PK BH 1988/1
1988.01.01.
A kutya találója találódíjra általában nem jogosult. A kutya tartásával felmerült költségeinek a megtérítését a felelős őrzés szabályai alapján követelheti a tulajdonostól [Ptk. 130. §, 196. § (1) bek.].
Az alperes b.-i ingatlanáról 1984. július 20-án elszökött a skót juhászkutyája. A kutyát a felperes B.-én, vagyis az alperes lakóhelyén egy forgalmas útkereszteződésben vette észre. A kutyát magához vette, majd pár nap múlva P.-án tehát a felperes lakóhelyén a városi tanács vb hatósági osztályán bejelentést tett a találásról. A bejelentésről felvett jegyzőkönyv tartalmazza a találás helyét, idejét, a kutya fajtájának megjelölését és az akkori tartás helyét.
Ezt követően a felperes a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületénél is bejelentette a kutya megtalálását. Az állatot 1985. júliusáig megfelelően tartotta és gondozta.
Az alperes ekkor szerzett tudomást arról, hogy a kutya a felperesnél van. A felek a felperesnek járó tartási költség összegében nem tudtak megállapodni, emiatt vita támadt közöttük, majd az alperes a kutyát magához vette.
A felperes 10 900 Ft erejéig fizetési meghagyás kibocsátását kérte az alperessel szemben. A követelt összeget a kutya tartására fordított költségei megtérítéseként és találói díj címén kérte. Az alperes a követelést 1500 Ft erejéig elismerte, ezt meghaladóan a kereset elutasítását kérte.
Az így perré alakult eljárásban a felperes 9400 Ft-ból 8400 Ft-ot tartási költségként, 1000 Ft-ot pedig találói díjként érvényesített.
Az alperes 6000 Ft erejéig viszont-keresetet terjesztett elő azzal az indokkal, hogy szerződést kötött a kutyával való fedeztetésre, amelynek ellenszolgáltatásaként a szaporulatból egy kölyökkutyát kapott volna a fenti értékben.
Az elsőfokú bíróság elutasította a keresetet és a viszont-keresetet is.
Az ítélet indokolása szerint a felperes által megtalált kutya nem minősül olyan nagyobb értékűnek, amely megalapozná a találói díj iránti igényt. Az állat tartásának költségeivel kapcsolatos felperesi keresetet pedig azért utasította el, mert a felperes megbízás nélküli ügyvivőként járt el, eljárása azonban nem volt helyénvaló, ezért díjazást nem követelhet, költségeinek megtérítését csak a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint igényelhetné. Mivel a felperes költségei az alperes javára gazdagodást nem idéztek elő, követelése alaptalan. A viszont-keresetet a felperes jogellenes magatartásának hiánya okából utasította el.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatva, arra kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 4000 Ft-ot és ennek kamatát, továbbá az államnak külön felhívásra 1500 Ft-ot és kamatát.
Rendelkezett a perköltség viseléséről is.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az alperes jogalap nélkül gazdagodott azáltal, hogy egy éven keresztül a kutya tartásával nem merült fel költsége. A tartási költség összegét a szakértő véleményének alapulvételével határozta meg. A jogalap nélküli gazdagodás szabályai alapján kármegosztást alkalmazott, mivel álláspontja szerint a felperes a kutya megtalálásával kapcsolatban nem az általában elvárható módon járt el. A kárarányt 50-50 %-ban állapította meg. Ugyanakkor kifejtette, hogy a felperes a kutya bejelentésével kapcsolatosan a szocialista együttélés elveivel ellentétes magatartást tanúsított, amelyre figyelemmel az állam javára való marasztalást alkalmazott.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Azt helyesen állapította meg mindkét fokú bíróság, hogy a felperes, mint találó (Ptk. 130. §) találódíjra nem tarthat igényt, mert a 8000 Ft-ban megjelölt értékű kutya nem minősül jelentősebb értékűnek. A találói-díj megállapításához szükséges egyik jogszabályi feltétel pedig az, hogy a talált dolog jelentősebb értékű legyen.
A jogviszonyt tévesen minősítették az eljárt bíróságok a Ptk. 484. §-a szerinti megbízás nélküli ügyvitelnek, illetve a Ptk. 361. §-ában és az azt követő §-okban szabályozott jogalap nélküli gazdagodásnak.
A talált dologra nézve a Ptk. 196. §-ában szabályozott felelős őrzés szabályai az irányadók. Eszerint: aki a dolgot más érdekében anélkül tartja magánál, hogy arra külön jogviszonynál fogva jogosult vagy köteles volna, a dolog őrizetéről a jogosult költségére és veszélyére mindaddig köteles gondoskodni, amíg az a dolgot át nem veszi. A felelős őrző a dolgot költségei megtérítéséig visszatarthatja [(1) bek.]. Miután az alperes a kutyáért egy éven belül jelentkezett, a felperes tulajdonjogot nem szerezhetett, de alappal követelheti azon költségeinek megtérítését, amelyeknek erejéig a dolog visszatartásának a joga is megilleti.
A másodfokú bíróság által meghallgatott szakértő a kutya tartásának költségét napi 20-30 Ft-ban állapította meg.
A Legfelsőbb Bíróság a kutya fajtájára, igényességére, az általános tartási szokásokra és a szakértő véleményére is figyelemmel, a tartással felmerült költséget napi 20 Ft-ban állapította meg, amely a megtalálástól a kiadásig eltelt – megközelítőleg – 365 napot figyelembe véve összesen 7300 Ft-ot tesz ki.
Ebből az összegből az alperes az ellentmondásában 1500 Ft-ot elismert, ezért ilyen összeg erejéig a fizetési meghagyás jogerős lett. Ennélfogva az alperes ezt az összeget meghaladóan a felperes részére 5800 Ft megfizetésére köteles.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanis nem értett egyet a megyei bíróságnak azzal az álláspontjával, amely szerint a felperes magatartása a szocialista együttélés szabályaiba ütközik, s ezért az állam javára marasztalásnak helye van. A felperes a kutya megtalálására vonatkozó bejelentési kötelezettségének határidőben eleget tett. Önmagában az a körülmény, hogy nem a találás helyén, hanem a lakóhelyén tette ezt a bejelentést, nem minősül olyan kifogásolható magatartásnak, amely indoka lett volna a 7. számú Irányelvben foglaltak alkalmazásának. A másodfokú bíróságnak ezzel ellentétes álláspontja téves, mivel a felperes a találót terhelő kötelezettséget – ha nem is a legcélszerűbben, de – maradéktalanul teljesítette, és úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A felperes kártérítő felelősségének hiányában pedig kármegosztásra sem kerülhet sor. Tévedett a másodfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a felperes saját felróható magatartása vezetett fele részben arra, hogy a kutya tartási költségeit viselnie kellett, s erre tekintettel a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése alapján kármegosztást alkalmazott.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a másodfokú bíróság ítéletét [Pp 274. § (3) bek.] és az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatva kötelezte az alperest – a fizetési meghagyásnak ellentmondással nem támadott rendelkezésén túlmenően – 5800 Ft és kamatai megfizetésére.
A perbevitt követelésre, a pernyertesség-pervesztesség arányára, a kifejtett munkára tekintettel az alperest terhelő együttes részperköltség mértékét a Legfelsőbb Bíróság a Pp 81. §-ának (1) bekezdése alapján 1200 Ft-ban állapította meg. (P. törv. I. 20 411/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás