PK BH 1988/100
PK BH 1988/100
1988.04.01.
A kötelesrész és az özvegyi jog összeütközése esetén a törvény az özvegyi jogot állítja előtérbe [Ptk. 615. § (1) bek., 671. § (1) bek., 679. § (3) bek.].
Az örökhagyónak két gyermeke volt: az I. r. felperes az örökhagyó első házasságából származott, míg a II. r. felperes az örökhagyó házasságon kívül született gyermeke; az alperes az örökhagyó második házastársa.
Az örökhagyó és az alperes 1/2-1/2 arányban tulajdonosai voltak a perbeli házas ingatlannak, amelyet a házastársak 1949-ben juttatás jogcímén szereztek. Az ingatlan a házastársak közös lakása volt, és az örökhagyó halála óta az ingatlanban az alperes lakik.
Az örökhagyó 1980. december 30-án kelt írásbeli magánvégrendeletében általános örökösül az alperest nevezte meg. Az örökhagyó 1981. november 5-én meghalt.
A hagyatéki eljárásban az örökhagyó leszármazói közül csak az I. r. felperes vett részt, aki a végrendelet érvényességét nem vitatta, köteles-részére azonban igényt tartott. A hagyatéki eljárás során az I. r. felperes a hagyatékhoz tartozó ingatlanilletőség 35 000 forint becsült értékét alapul véve, kötelesrész címén 17 500 forintra tartott igényt, amelynek megfizetését az alperes vállalta. A közjegyző az ingatlanilletőségből álló hagyatékot a kifizetni vállalt 17 500 forint hagyatéki teherrel terhelten végrendeleti öröklés jogcímén az alperesnek adta át.
Utóbb örökösként jelentkezett a II. r. felperes is, aki köteles-részére ugyancsak igényt tartott.
A póthagyatéki eljárásban a felek az örökhagyó hagyatékaként kérték átadni az örökhagyó és az alperes házastársi közös vagyonához tartozó 103 632 forint takarékbetéti összegből az örökhagyót megillető 51 816 forintot. Ebből az összegből az alperes vállalta, hogy kötelesrész címén – a felperesek által nem azonos összegben elismert hagyatéki teherre tekintettel – az I. r. felperesnek 12 295,20 forintot, a II. r. felperesnek pedig 4310,25 forintot megfizet.
A felperesek ezt követően pert indítottak az alperes ellen. Az I. r. felperes keresetében az alaphagyatéki eljárás során tett nyilatkozatát tévedés címén megtámadta, és arra hivatkozott, hogy járatlansága folytán fogadta el a becsült értéket az ingatlan tényleges forgalmi értékeként. Utóbb azonban az ingatlanközvetítő vállalat becsléséből tudomást szerzett arról, hogy az ingatlan valóságos forgalmi értéke (beköltözhető állapotban) 320 000 forint, a hagyatéki ingatlanilletőség értéke tehát 160 000 forint, így kötelesrész címén – két leszármazóra tekintettel – 40 000 forint illette volna meg. Minthogy a per során az alperes a vállalt 17 500 forintot megfizette, a különbözet: 22 500 forint megfizetésére kérte az alperest kötelezni. A II. r. felperes a módosított keresetében 23 750 forint megfizetésére tartott igényt.
Az alperes a per során beszerzett szakértői véleményt elfogadva a lakottság figyelembevételével a hagyatéki ingatlanilletőség 95 000 forint forgalmi értéke alapján a kötelesrész kiadására hajlandó volt.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy az I. r. felperesnek 4250 forintot, a II. r. felperesnek 23 750 forintot fizessen meg. Megállapította, hogy az alperes a kötelesrész kiadásáért a hagyatéki ingatlanilletőséggel felel. Az ítélet indokolása kiemeli, hogy az alperes a felperesek követelésének jogalapját elismerte, és nem vitatta az I. r. felperesnek a hagyatéki eljárás során tett nyilatkozata megtámadására való jogosultságát sem. A kötelesrész összegszerűségét illetően a bíróság a kirendelt igazságügyi szakértőnek a II. r. felperes és az alperes által nem vitatott szakvéleményét aggálytalannak és meggyőzőnek találta, és azt elfogadta ítélkezése alapjául. Erre tekintettel az ingatlan lakottságát figyelembe véve a kötelesrész alapját 95 000 forintban állapította meg, amelyből a felperesek kötelesrésze fejenként 23 750 forint. Az I. r. felperes azonban peren kívül 17 500 forintot az alperestől megkapott, ezért részére az alperes csak 4250 forint (helyesen: 6250 Ft) megfizetésére köteles.
Az elsőfokú ítélet ellen csak az I. r. felperes fellebbezett. Fellebbezésében sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság az ingatlan forgalmi értékét – és ebből következően a kötelesrész mértékét – túl alacsony összegben állapította meg.
A másodfokú bíróság újabb szakértőt hallgatott meg, aki az egész ingatlan forgalmi értékét a szakvélemény készítésének időpontjában, beköltözhető állapotban 260 000 forintban, lakottan 200 000 forintban állapította meg.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és az alperest az I. r. felperes részére 4250 forint helyett 15 000 forint kötelesrész megfizetésére kötelezte. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az ítélet indokolása rögzíti: „a peres felek a fellebbezési eljárás során egyezően adták elő, hogy a póthagyatéki tárgyalási jegyzőkönyv és pót-hagyatékátadó végzés alapján átadott készpénz hagyatékot és a hagyatéki terheket egymás közötti viszonyukban irányadónak tekintik, és a jelen per elbírálásánál bírói kioktatás ellenére kérik figyelmen kívül hagyni. Ennek folytán a 260 000 forint forgalmi érték alapulvételével ugyanis a kötelesrész alapja 130 000 forint, amelyből az I. r. felperes kötelesrésze 32 500 forint. A már kifizetett 17 500 forintra tekintettel ezért az alperes 15 000 forintot köteles megfizetni.
A jogerős ítéletnek az I. r. felperes kötelesrészét megállapító rendelkezés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 615. §-ának (1) bekezdése szerint az örökhagyó házastársa örökli mindannak a vagyonnak a haszonélvezetét, amelyet egyébként nem ő örököl (özvegyi jog). A Ptk. 671. §-ának (1) bekezdése értelmében a kötelesrészt ugyan minden teher és korlátozás nélkül kell kiadni, ha azonban a kötelesrész kiadása esetén megmaradó vagyon a házastárs korlátozott haszonélvezetét sem biztosítaná, a kötelesrésznek a korlátozott haszonélvezetet biztosító részét csak a haszonélvezet megszűnése után lehet kiadni. Ezzel összhangban rendelkezik a Ptk. 679. §-ának (3) bekezdése úgy, hogy a kötelesrész a házastárs korlátozott haszonélvezetét nem sértheti.
A törvény tehát az örökhagyó szabad rendelkezésével szemben mind a kötelesrészt, mind a túlélő házastárs özvegyi haszonélvezeti jogát védelemben részesíti. A kötelesrészt mentesíteni kell minden tehertől, tehát rendszerint az özvegyi jogtól is, másfelől viszont a túlélő házastárs korlátozott haszonélvezetét mindenképpen biztosítani kell.
A fenti rendelkezések a kötelesrésznek és az özvegyi jognak az összeütközését idézhetik elő, ha a hagyatéki vagyon nem elegendő a két igény kielégítésére. Ilyen összeütközés esetében a törvény az özvegyi jogot állítja előtérbe akként, hogy a kötelesrészt csak úgy lehet az özvegyi jogtól mentesíteni, ha a kötelesrész kiadása után a megmaradó vagyon a házastárs korlátozott haszonélvezetét biztosítja, vagyis a túlélő házastárs a kötelesrészt csak annyiban és akkor köteles az arra jogosultnak kiadni, amennyiben a korlátozott haszonélvezeti joga sérelmet nem szenved. Ha a megmaradó vagyon nem elég a korlátozott haszonélvezet biztosítására, a kötelesrész csak az özvegyi jog megszűnése után nyerhet kielégítést. A perbeli esetben az örökhagyó általános örökösévé házastársát, az alperest tette meg. Az ítélkezési gyakorlat szerint a túlélő házastárs korlátozott haszonélvezetét a köteles-résszel szemben ilyen esetben is biztosítani kell. A túlélő házastárs ugyanis nem kerülhet kedvezőtlenebb helyzetbe azáltal, hogy javára szóló végrendelet van, mintha végrendelet egyáltalán nem lenne. A végrendeleti juttatást azonban az özvegyi jog mértékének a megállapításánál számba kell venni.
Ezek a rendelkezések irányadók abban az esetben is, ha a kötelesrészt nem természetben, hanem pénzben kell kiadni.
Az adott esetben egy 522 m2 területű, egy szobából és mellékhelyiségekből álló lakóházas ingatlan 1/2 része, továbbá 51 816 forint tartozott a hagyatékhoz. Az ingatlan teljes terjedelmét tekintve sem haladja meg az alperest megillető lakáshasználat mértékét. A peradatok alapján megállapítható, hogy a 78 éves alperes a megélhetéséhez szükséges mértéket meghaladó jövedelemmel nem rendelkezik. A póthagyatéki eljárás során átadott 51 816 forint takarékbetéti összegből pedig – a felperes részére kötelesrész címén abból kifizetni vállalt összegszerűségekre és a hagyaték egyéb terheire tekintettel – csak jelentéktelen összeg marad a tulajdonában. Ez, valamint 51 816 forint saját vagyona a hagyatéki ingatlanilletőséggel kapcsolatban érvényesített kötelesrész iránti igények kielégítését éppen hogy fedezi. Ilyen körülmények mellett a korlátozott haszonélvezet az alperes megilleti. A kötelesrész pénzben történő kiadása esetén ennek értéke az ingatlanilletőség forgalmi értékének lakott állapotban való figyelembevételével megfelelően kifejezésre jut.
Az ingatlan lakott értékét pedig a Legfelsőbb Bíróság Sz. S. szakértő véleménye alapján 190 000 forinttal vette figyelembe, és ennek a fele, azaz 95 000 forint esik a hagyatékot képező 1/2 tulajdoni hányadra. Ebből az 1/4 rész, vagyis 23 750 forint az I. r. felperes kötelesrésze, amelyből az I. r. felperes megkapott 17 500 forintot, így ezen a címen még 6250 forint j ár neki.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az első fokú bíróság ítéletét részben megváltoztatva az I. r. felperes javára megítélt kötelesrész összegét 6250 forintra felemelte. (P. törv. II. 20 431/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás