PK BH 1988/101
PK BH 1988/101
1988.04.01.
A házastársi közös vagyon védelme az ingatlan-nyilvántartásba történt bejegyzéssel szemben is érvényesül [Csjt. 27. § (1) bek.; Ptk. 116. § (1) bek.; 1972. évi 31. sz. tvr. 2. § (1) bek.; Pp 164. § (1) bek.].
A felperes az örökhagyónak az első házasságából származó gyermeke, míg az alperes az örökhagyó második házastársa. Az örökhagyó második házasságából két gyermek származott.
Az örökhagyó 1961. április 28-án kötött házasságot az alperessel, é az együttműködést az alperes szüleinek tanácsi bérlakásában kezdték meg. A házas együttélés ideje alatt 1962. július 18-án az alperes az OTP-től megvásárolta a perbeli házas ingatlant lakott állapotban 85 000 forint vételárért. A vételárból a szerződés megkötésekor 8500 forint kifizetése történt meg, míg a hátralevő vételárat havi 370 forintos részletekben kellett törleszteni. Az adásvételi szerződés megkötésének időpontjában az örökhagyó nem rendelkezett öt évi budapesti lakással. Az örökhagyó az adásvételi szerződést kezesként maga is aláírta.
1962. október 8-án az örökhagyó a családjával és az alperes szüleivel együtt lakáscsere után beköltözött az ingatlan egyik lakásába. Utóbb az ingatlan többi lakrésze is megürült, és az ingatlan kizárólag az örökhagyó és családja birtokába került. 1968-tól 1982-ig az örökhagyó és az alperes az ingatlanon különböző beruházásokat végzett, korszerűsítették és felújították a lakóépületet.
Az örökhagyó 1982. október 1-jén végintézkedés hátrahagyása nélkül meghalt, törvényes örökösei a felperes és perben nem álló két féltestvére, míg az alperest özvegyi haszonélvezeti jog illeti meg.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy a fenti házas ingatlan 1/2 része házastársi közös vagyon jogcímén az örökhagyó tulajdona volt, így annak 1/3 részében – azaz az egészhez viszonyítva 1/ 6 részében – ő jogosult örökölni.
Az alperes előbb a kereset elutasítását kérte, és azt állította, hogy az ingatlan megvásárlására a szülei bocsátottak pénzt a rendelkezésére, ők fizették továbbá az OTP kölcsön részleteit is, illetőleg haláluk után a tőlük kapott pénzből történt a további részletek törlesztése. A beruházások költségeit ugyancsak különvagyonából fedezte. Utóbb elismerte, hogy a beruházásokban az örökhagyó saját munkájával részt vett, így a felperest az örökhagyó jogán 1/30 tulajdoni illetőség megilleti.
A kerületi bíróság ismételt eljárásban hozott ítéletével megállapította, hogy a perbeli ingatlan 1/6 részére a tulajdonjogot – az örökhagyó házastársi közös szerzés jogcímén szerzett közbenső tulajdona mellett – öröklés jogcímén az alperes haszonélvezeti jogával terhelten a felperes szerezte meg. Az ítélet indokolása kiemeli, hogy a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdésében a törvény a közös vagyon mellett vélelmet állít fel. A házassági életközösség alatt szerzett és annak megszűnésekor meglevő vagyontárgyat a házastársak közös tulajdonának kell tekinteni, hacsak különvagyoni jellegét nem bizonyítják. Ebből következik, hogy a különvagyoni jelleget az alperesnek kellett volna a perben bizonyítania. Az alperes azonban az ingatlan különvagyoni jellegét meggyőzően nem tudta bizonyítani.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és a felperes által megszerzett tulajdoni illetőség arányát 1/30 részben állapította meg. A másodfokú bíróság szerint „a perbeli ingatlan vonatkozásában az alperes különvagyonát az ingatlan-nyilvántartás adatai vélelmezték. Ezt a vélelmet támogatták a perben meghallgatott tanúk, valamint az örökhagyó apjának nyilatkozata. Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a különvagyon vélelmét megerősítő tanúvallomásokat figyelmen kívül hagyta. Az örökhagyó apja, ha az ingatlan vásárlásának idején nem is lakott a felekkel, de mint hozzátartozó nyilvánvalóan ismerte a házastársak vagyoni helyzetét és a vétel körülményeit. Nyilatkozatának hitelét nem rontja le az a körülmény, hagy annak megtétele idején az alperes háztartásában élt. Csupán feltételezés, hogy ilyen körülmények között kiszolgáltatott helyzetben és az alperesre kedvező tartalommal tette meg nyilatkozatát”. Az alperes azonban a közös beruházásokra tekintettel a felperes igényét 1/30 tulajdoni hányadban elismerte, ezért a másodfokú bíróság ennek megfelelően az elsőfokú ítéletet megváltoztatta.
A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 116. §-ának (2) bekezdése szerint az ingatlan-nyilvántartás – ha jogszabály kivételt nem tesz – a tulajdonjog és más jogosultságok fennállását hitelesen tanúsítja. Ezzel összhangban rendelkezik úgy az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. számú törvényerejű rendelet 2. §-ának (1) bekezdése, hogy az ingatlan-nyilvántartás – ha jogszabály kivételt nem tesz – nyilvánosan és hitelesen tanúsítja a feltüntetett adatok, továbbá a bejegyzett jogok és tények fennállását.
A közhitelesség elvének ez a megfogalmazása tehát azt jelenti, hogy az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett jog fennállását – az ellenkező bizonyításig – valónak kell tekinteni. Ezzel szemben az igényt érvényesítő félnek kell bizonyítania [Pp 164. § (1) bekezdése] azt, hogy az ingatlan-nyilvántartáson kívül az ingatlanra olyan jogot szerzett, amelyre alapítottan kérheti tulajdonjoga feltüntetését [Ptk. 116. § (1) bekezdése].
A Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerint a házasság megkötésével a házastársak között a házastársi életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség fennállása alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azokat a vagyontárgyakat, amelyek valamelyik házastárs különvagyonához tartoznak.
Ennek a törvényi vélelemnek a megalkotását éppen az tette szükségessé, hogy a külső jogviszonyokban a házastársi közös vagyon terhére kötött ügyletekben gyakran csak az egyik házastárs szerepel szerző félként. Így előfordulhat, hogy a megszerzett ingatlant az ingatlan-nyilvántartásban csak az egyik házastárs nevén tartják nyilván. Amennyiben a másik házastárs bizonyítja, hogy az ingatlan szerzése a házassági életközösség fennállása alatt történt, a tulajdonosként feltüntetett házastárs kizárólagos tulajdona csak akkor tekinthető valónak, ha bizonyítani tudja, hogy az az ő különvagyona. A bizonyítás sikertelensége esetén alaposnak kell tekinteni az igényt érvényesítő házastársnak azt a követelését, hogy az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzése – házastársi vagyonközösség jogcímén – az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzést nyerjen, az ingatlan 1/2 tulajdoni illetőségére.
Az adott esetben a felek között nem volt vitás, hogy az alperes az ingatlant a házassági életközösség fennállása alatt vásárolta. Ez a tény pedig a házastársi közös vagyon vélelmét alapítja meg, és ez a vélelem az ingatlan-nyilvántartásba történt bejegyzéssel szemben is érvényesül. Az alperest terhelte ezért annak bizonyítása, hogy az ingatlan az ő különvagyona volt. Az alperes azonban a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként ezt a tényállítást megnyugtatóan nem tudta bizonyítani.
Helyesen állapította meg tehát az elsőfokú bíróság, hogy az ingatlan az örökhagyó és az alperes házastársi közös vagyona volt, így annak 1/2 része az örökhagyó hagyatékához tartozott, amelyben – örökrésze arányában – a felperes jogosult örökölni.
A fent kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, de mégis azzal a változtatással, hogy az I. r. alperest a kereseti illeték lerovása alól mentesítette, miután ez az alperes teljes költségmentességben részesült, és így az eljárási illeték megtérítésére nem kötelezhető.
Az I. r. alperes fellebbezése alaptalannak bizonyult, ezért a Legfelsőbb Bíróság őt a felperesnek okozott fellebbezési eljárási költség megtérítésére kötelezte. (P. törv. II. 20 492/1987. szám)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás