GK BH 1988/108
GK BH 1988/108
1988.04.01.
Ha a felek a versenytárgyaláson elfogadott vállalkozási díjat meghaladó díj kikötésével kötöttek szerződést, a vállalkozó az utóbbira tarthat igényt [Ptk. 389. §].
A felperes keresetet indított az alperes ellen 1 318 000 Ft és kamata megfizetése iránt, mert az 5000 tonnás terménytároló megvalósításáért járó díj egy részét nem fizette meg. Keresetlevelében azt adta elő, hogy a vállalkozási szerződést a felek 12 818 000 Ft díjjal kötötték meg. A versenytárgyaláson tett árajánlata 11 500 000 Ft-ról szól, azonban csak később tisztázódott, hogy a létesítményhez szükséges kehelyalapokat is a felperesnek kellett legyártania.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a felperes 11 500 000 Ft összeg megjelölésével nyerte meg a versenytárgyalást és a finanszírozó pénzintézet is ezzel az összeggel fogadta be a szerződést.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság a felperes fellebbezése folytán az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az eljárt bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A Legfelsőbb Bíróság végzésének indokolása szerint megállapítható, hogy a felek a vállalkozási szerződést 12 818 000 Ft díjjal kötötték meg. A peres iratok között található – a peres felek által 1985. szeptember 3-án felvett – jegyzőkönyv tartalma szerint a felperes a pótmunkák számlájának egyeztetése során kijelentette, hogy a számla kifizetését követően a perbeli létesítményt pénzügyileg lezártnak tekintik. Szükséges volt tehát annak további vizsgálata, hogy a jegyzőkönyvi nyilatkozat tekinthető-e szerződésmódosításnak.
Az újabb eljárás során az elsőfokú bíróság a feleket felhívta a még vizsgálandó kérdésekkel kapcsolatos bizonyítékaik, nyilatkozataik előterjesztésére. Ennek alapján a felperes beadványában közölte, hogy a szerződést az abban meghatározott összeggel tekinti érvényesnek, és az 1985. szeptember 3-i jegyzőkönyv nem minősül szerződésmódosításnak. Álláspontja szerint a jegyzőkönyv a kettős aláírás hiányában a szerződésmódosítás formai feltételeinek sem felel meg. Az alperes beadványában közölte, hogy 1985. április 7-én, valamint ugyanez év június 19-én kelt levelében kezdeményezte a szerződés módosítását a 11 500 000 Ft-os díj meghatározása érdekében. Az 1985. szeptember 3-án tett felperesi nyilatkozatot éppen ezért a szerződés módosításának tekintette. Annál is inkább, mert a felperes egyértelmű nyilatkozatot tett arra, hogy az egyeztetés tárgyát képező számla kifizetését követően további követelést az alperessel szemben nem támaszt.
Az elsőfokú eljárás során megtartott tárgyaláson a bíróság tanúkihallgatást foganatosított. Ennek során az alperes főmérnöke azt adta elő, hogy az 1985. szeptember 3-i egyeztetés során abban állapodtak meg, hogy a pótmunkák számláinak kifizetését követően az egész létesítményt pénzügyileg lezártnak tekintik.
Az elsőfokú bíróság az újabb ítéletével a felperes keresetét ismét elutasította. Az ítélet indokolása szerint a bíróság a per adatai alapján azt állapította meg, hogy a felek az eredetileg 12 818 000 Ft összegű szerződést a díj tekintetében módosították akként, hogy a versenytárgyaláson megjelölt 11 500 000 Ft-on felül az alperes az egyeztetett pótszámla összegét kifizeti, és ezzel a felek a létesítményt „elszámoltnak és pénzügyileg lezártnak tekintik”. A bíróság nem tartotta elfogadhatónak a felperes azon hivatkozását, amely szerint az 1985. szeptember 3-án készült jegyzőkönyv nem felelne meg a szerződésmódosítás alaki követelményeinek. A jegyzőkönyvet ugyanis a felek részéről olyan személyek írták alá, akik szerződéskötésre jogosultak. A felperes részéről a leányvállalat igazgatója egy személyben jogosult volt az aláírásra.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezést nyújtott be, és kérte az ítélet megváltoztatásával az alperes kereset szerinti marasztalását. Arra hivatkozott, hogy a pótmunkák egyeztetése során az eredeti szerződést sem a díj összege, sem a határidő tekintetében nem módosították. Elfogadhatatlannak tekinti azt az alperesi álláspontot, hogy a felperes által legyártott elemek árát nem fizeti ki annak ellenére, hogy a szerződést nem támadta meg. Hangsúlyozta, hogy a szükséges munkát elvégezte, és annak ellenértékére igényt tart.
A fellebbezés alapos.
A peres iratokhoz csatolt, 1985. szeptember 3-án a felek által készített jegyzőkönyv a pótmunkák számlájának egyeztetésére vonatkozik. A per tárgyát képező követelés alapját képező munka, vagyis a kehelyalapok legyártása pedig – amint ezt a fellebbezési tárgyaláson az alperes is megerősítette – nem tartozott a pótmunkák körébe.
A felperes a fellebbezési tárgyaláson kérdésre előadta, hogy a fenti egyeztetés során a „létesítmény” elszámolására és pénzügyi lezárására vonatkozóan tett nyilatkozata a pótmunkák keretében megvalósított létesítményre vonatkozott és nem a perbeli szerződés tárgyát képező létesítményre.
A szerződést annak a megszűnése után már nem lehet módosítani. Megszűnik a szerződés a teljesítéssel is. A felek nem is használták a „szerződésmódosítás” kifejezést. Egybevetve ezt azzal, hogy az egyeztetés tárgyát a pótmunkák képezték, továbbá szem előtt tartva a Ptk. 207. §-a (1) bekezdésének a szerződési nyilatkozatok értelmezésére vonatkozó rendelkezését, a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helytelenül állapította meg, hogy a fenti egyeztetési jegyzőkönyvben szereplő nyilatkozatot szerződésmódosításnak kellene tekinteni. A jegyzőkönyvben foglaltak nem tekinthetők szerződésmódosításnak, a felperesnek az abban szereplő nyilatkozatát legfeljebb jogról való lemondásként lehetne értékelni. A Ptk. 207. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint azonban, ha valaki jogáról lemond, vagy abból enged, nyilatkozatát nem lehet kiterjesztően értelmezni. A perbeli esetben a pótmunkák elszámolásával kapcsolatban tett és a felperesnek a jogaiból engedő nyilatkozatát tehát semmiképpen nem lehetne akként tekinteni, hogy az a perbeli szerződés alapján megvalósított létesítményre és nem csupán a pótmunkaként megvalósított létesítményre vonatkozna.
A megállapított tényállás szerint a felek a terménytároló megvalósítására 12 818 000 Ft díjjal kötötték meg a szerződést annak ellenére, hogy a felperes a versenytárgyaláson az ajánlatát 11 500 000 Ft-ra módosította. Az is megállapítást nyert, hogy a felperes ez utóbbi nyilatkozatát annak tudatában tette, hogy a kehelyalapok legyártásának költségeivel nem kell számolnia. A versenytárgyalást követően azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a kehelyalapokat a felperesnek le kell gyártania, és ezért is kötötték meg a felek a magasabb díjjal a szerződést. Éppen a szerződés ilyen tartalommal való megkötése folytán mellékes körülmény az, hogy a versenytárgyalási ajánlat megtételénél a különbözetet miért (gondatlanság stb.) nem vették figyelembe. Nem vitás, hogy a felperes az általa követelt összeg alapjául szolgáló munkát elvégezte, ezért a létrejött szerződésben foglaltaknak megfelelően a Ptk. 389. §-ában foglaltak alapján, az alperes által ki nem fizetett díjhányadot, vagyis 1 318 000 Ft-ot és ennek törvényes kamatát követelheti. (Legf. Bír. Gf. V. 30 569/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás