GK BH 1988/110
GK BH 1988/110
1988.04.01.
I. Ipari szövetkezeti szakcsoport vagyonához való hozzájárulás tényleges követelés (kinnlevőség) is lehet, feltéve, hogy az behajtható [26/1981] (IX. 5.) MT sz. r. 1. § (1) és (3) bek., 2. § (2) bek., 7. § (1) bek., 10. § (3) bek., 11. § (2) bek., 15. § (1) bek., 16., 17., 18. § (1) bek.].
II. Kinnlevőség behajtására vonatkozó képviseleti meghatalmazás nem tekinthető engedményezési nyilatkozatnak, és nem befolyásolja a valódi jogosultra irányadó eljárási (hatásköri) szabályok érvényesülését [Ptk. 222. §, 328. § (1) bek.; 26/1981. (IX. 5.) MT sz. r. 7. §]
A felperes építőipari szövetkezet kereseti kérelmében 1 023 412 Ft és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezet alperes gesztorsága alatt működő szakcsoport feloszlott, és ugyanezen szakcsoport-tagokból a felperesnél egy ipari-szolgáltató szakcsoport alakult. A megszűnt szakcsoportnak az alperessel szemben a követelése a következőkből áll:
a tagok vagyoni betéte 244 000 Ft, a vagyoni rész évközi tartalékolás összege 99 692 Ft, a szakcsoport nyeresége 179 724 Ft, az alperestől a garanciális javítások átvállalásának ellenértéke 500 000 Ft. A felperes a felemelt kereseti követelését arra alapította, hogy a Fővárosi Bíróság előtt érvényesített perben az anyagszámla a megszűnt szakcsoport kinnlevősége volt, ebből 208 828 Ft anyagérték és 300 711 Ft késedelmi kamat is a megszűnt szakcsoportot illeti meg.
A felperes követeléséből az alperes a garanciális javítások átvállalásával kapcsolatos 500 000 Ft követelést nem vitatta, de akként nyilatkozott, hogy ezt az összeget csak akkor hajlandó a felperesnek megfizetni, ha az a javításokat elszámolja. A további követeléssel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy az nem a felperes, hanem a szakcsoport-tagok vagyona, és ezt a követelést a felperesnek külön, polgári perben kell érvényesítenie. Előadta, hogy ez a követelés ítélt dolgot képez a felperes által is megjelölt fővárosi bírósági ítélet alapján.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest 500 000 Ft és kamatai megfizetésére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint az alperes külön szerződési kikötés alapján köteles a felperes részére a garanciális javítások elszámolásaként az 500 000 Ft-ot megfizetni. Az elutasítást azzal indokolta, hogy a 26/1981. (IX. 5.) MT számú rendelet előírásai szerint a szakcsoport önálló jogi személyiséggel nem rendelkezik. A szakcsoport tevékenységéhez szükséges anyagi eszközöket a tagok vagyoni hozzájárulása biztosítja e rendelet 7. §-a (1) bekezdésének előírása szerint. A felperes által előterjesztett kereseti követelésből megállapítható, hogy a követelés nem a felperes, hanem a szakcsoport-tagok követelése. A bíróság a szakcsoport tagjainak belépési nyilatkozatából megállapította, hogy a tagok ezt a követelést a felperesre engedményezték. Megítélése szerint ez az engedményezés az alapjogviszonyt nem változtatja meg. Mivel a kereseti követelés eredeti jogosultja magánszemély, nem alkalmazható a Pp XXV. fejezetében a gazdálkodó szervezetekre vonatkozó eljárási szabály, erre tekintettel utasította el részben a felperes kereseti követelését.
Az ítélet ellen a felperes élt fellebbezéssel. Kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az alperesnek a kereseti kérelme szerinti marasztalását. Kifejtette jogi álláspontját, amely szerint a korábbi szakcsoport tagsága úgy nyilatkozott, hogy az őket megillető és a korábbi tagságukból eredő követelésüket beviszik a felperes keretében megalakuló ipari szolgáltató szakcsoportba, és ugyanakkor felhatalmazták a szakcsoportot, hogy a követelésüket nyilvánítsák szakcsoporti vagyonná, és azt közvetlenül az alperestől szedjék be. Miután a tagok a felperes részére engedményezték a nekik járó vagyonrészt, megítélése szerint téves a megyei bíróságnak az az álláspontja, hogy ezt az igényt a felperesnek polgári eljárásban kell érvényesítenie.
A fellebbezés az alábbiak szerint részben alapos.
A 26/1981. (IX. 5.) MT sz. rendelet 1. §-ának (1) és (3) bekezdése szerint a szövetkezeti szakcsoport az állampolgároknak a szövetkezet keretében működő meghatározott önkormányzati és gazdasági önállósággal rendelkező önálló elszámolású szervezete, amelynek kapcsolatait a szövetkezettel az általuk kötött megállapodás rendezi. Ezen általános szabályok, valamint a hivatkozott rendelet 10. §-ának (3) bekezdésében, valamint 18. §-ának (1) bekezdésében foglalt különös rendelkezések összevetése egyértelművé teszi, hogy a szakcsoport nem szervesen, hanem megállapodás útján, az abban foglalt feltételek és kikötések szerint kötődik a szövetkezethez. A szövetkezet és a szakcsoport kapcsolatát tehát – a hatályos jogszabályokkal és a belső szervezeti szabályokkal összhangban – minden lényeges kérdésre kiterjedően a szerződő feleknek kell rendezniük.
A perbeli esetben a felperes és szakcsoportja kapcsolatára a tagok 1985. június 15. napján kelt – belépési nyilatkozatnak nevezett és a felperes által elfogadott – megállapodása az irányadó.
A felperes, valamint a szakcsoport-tagok nyilatkozata alapján a Legfelsőbb Bíróság elsősorban azt vizsgálta, hogy az ipari szolgáltató szakcsoport a 26/1981. (IX. 5.) MT számú rendelet előírásának megfelelően alakult-e meg, tekintettel arra, hogy e rendelet 15. §-ának (1) bekezdése előírja, hogy a belépő tag vagyoni hozzájárulásra köteles. A perbeli esetben a belépő tagok vagyoni hozzájárulásként egy még be nem hajtott követelésüket jelölték meg; e szerint: „...tagok meghatalmazzuk a szakcsoportot, hogy követelésünknek szakcsoporti vagyonná nyilvánítása alapján azt az Mgtsz-től szedje be, szükség esetén bírói úton érvényesítse”. E kérdéssel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a követelés is lehet vagyoni hozzájárulás, és a szakcsoport létrejöttének a tagok vagyoni hozzájárulása nélküli hiányát csak abban az esetben lehet megállapítani, ha ez a követelés nem létezik vagy behajthatatlan. Az pedig nem vitás, hogy ezt a szövetkezet vagyoni hozzájárulásként elfogadta [26/1981. (IX. 5.) 1967: II. törvény sz. r. 2. §-ának (2) bekezdése]. Tekintettel arra, hogy sem a követelés vagyoni hozzájárulásként, való felajánlása, sem annak elfogadása nem ütközik jogszabályba, megállapítható, hogy a felperes keretében az ipari szolgáltató szakcsoport érvényesen létrejött.
A fentiek szerint érvényesen létrejött szakcsoport tagjai az 1985. június 15-én kelt belépési nyilatkozatukban egyúttal meghatalmazták a felperest a perbeli követelés érvényesítésével. Ez az okirat a tartalma szerint a Ptk. 222. §-ában foglalt rendelkezés értelmében meghatalmazás, képviseleti jogot ugyanis – a törvényben szabályozott képviseleten felül – a képviselőhöz, a másik félhez vagy az érdekelt hatósághoz intézett nyilatkozattal (meghatalmazás) lehet létesíteni. Az okiratot tartalma szerint – ellentétben a felperesnek az alperes által végül is nem vitatott nyilatkozatával – nem lehet a Ptk. 328. §-ának (1) bekezdése szerinti engedményezési okiratnak tekinteni.
Helyes az az elsőfokú ítéleti megállapítás – és nem alapos a felperesnek az ezt támadó fellebbezési érvelése -, amely szerint a 26/1981. (IX. 5.) MT sz. rendelet 7. §-a alapján a szakcsoport tevékenységéhez szükséges anyagi eszközöket a tagok vagyoni hozzájárulása, valamint a szövetkezet vagy más gazdálkodó szervezet által a szakcsoport használatába átengedett pénz vagy más vagyoni eszköz, épület és más építmény (apport) biztosítja; ebből következően a felperes követelése tulajdonképpen a szakcsoporti tagok, vagyis magánszemélyek követelése. Az a tény, ugyanis, hogy a tagok a felperest meghatalmazták jogaik érvényesítésével – szükség esetén perlésre is -, nem változtatja meg az alapjogviszony jellegét, mely szerint a követelés valódi jogosultja magánszemély.
A perbeli esetben azonban először az alperes érvényesített követelést a korábban nála működő és jogutód nélkül megszűnt, majd ugyanezen tagokból alakult és jelenleg a felperes keretében gazdálkodó szakcsoport tartozásáért, mely igényének a Fővárosi Bíróság 1986. június 12. napján kelt és első fokon jogerőre emelkedett ítéletével helyt adott. E perben a peres felek helyzete fordított volt, a jelen perbeli felperes viszontkeresetét a bíróság elkülönítette. Az alperes a volt szakcsoportja tagjai által vásárolt anyag ellenértékét követelte, melyet a szakcsoport még akkor szerzett be, amikor az alperesi termelőszövetkezet keretében gazdálkodott; a vételár kiegyenlítésére pedig az alperessel való – és a jelen per tárgyát képező – elszámolás hiánya miatt nem került sor. Ezt követte a két gazdálkodó szervezet megállapodása a szakcsoport által az 1982., 1983. években, továbbá 1984. május 31. napjáig végzett munkák garanciális kötelezettségeiről, amely szerint 500 000 Ft ellenében ezt a kötelezettséget a felperesi szakcsoport az alperestől átvállalta. A jelen per tehát a Fővárosi Bíróság által a hivatkozott eljárásban elkülönített viszontkeresettel indult. A perértékre tekintettel, a hatáskörrel rendelkező megyei bíróság érdemi tárgyalásba bocsátkozott; ítélete az alperest marasztaló részében jogerőre emelkedett, ennek alapján az alperes 500 000 Ft-ot már át is utalt a felperesnek.
A 26/1981. (IX. 5.) MT sz. rendelet 11. §-ának (2) bekezdése szerint a szakcsoport tevékenységével összefüggő tartozásaiért a szövetkezet elsősorban a szakcsoport céljára elkülönítve nyilvántartott vagyonnal, továbbá a szakcsoportnak átengedett vagyoni eszközökkel, az ezt meghaladó tartozásért egész vagyonával felel. Az alperes eredeti igényérvényesítése és jogerős bírói rendelkezésen alapuló teljesítése folytán, továbbá mert az elsőfokú bíróság a per érdemi tárgyalásába bocsátkozott, és az eljárásra hatásköre van, a felperes ma már nem zárható el attól, hogy igényét a jelen perben érvényesítse.
Az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja következtében a felperes igényét a keresetet elutasító követelés vonatkozásában nem tisztázta, a tényállást nem derítette fel, így a felek jogvitája érdemben nem bírálható el.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a felperes keresetét elutasító rendelkezése vonatkozásában hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította a Pp 252. §-ának (3) bekezdése alapján.
Az új eljárás során tisztázni kell, hogy az alperes keretében működött és megszűnt, jelenleg a felperesi szövetkezetnél önállóan gazdálkodó szakcsoportot milyen összegű vagyoni rész, vagyoni betét és nyereség illeti meg [26/1981. (IX. 5.) MT sz. rendelet 16-17. §]; ehhez képest az eredeti 1 023 416 Ft-os követelése mennyiben megalapozott. Az elszámolásnál figyelembe kell venni a Fővárosi Bíróság hivatkozott jogerős ítélete alapján az alperes javára megítélt, de a felperest terhelő 696 091 Ft-ra és járulékaira vonatkozó marasztalás összegét; a jelen perben hozott ítélet nem fellebbezett, így jogerőre emelkedett rendelkezése alapján a felperes javára történt 500 000 Ft-os alperesi teljesítést és az 1986. október 24-én kelt egyeztetési jegyzőkönyvben foglalt adatokat is értékelni kell. A tényállás tisztázásához le kell folytatni a felek által felajánlott és szükségesnek mutatkozó – esetleg szakértői – bizonyítást. (Legf. Bír. G f II. 30 056/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás