BK BH 1988/127
BK BH 1988/127
1988.05.01.
A légfegyver általában nem alkalmas eszköz az emberölés elkövetésére [Btk. 137. § 3. pont, 170. § (5) bek.].
A megyei bíróság a vádlottat, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 évi – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre, valamint a közügyektől 3 évi eltiltásra ítélte, és elrendelte a kényszergyógyítását.
Az ítéleti tényállás lényege a következő.
Az alkoholista vádlott súlyos alkoholos állapotban a lakásán tartózkodott, amikor észrevette, hogy kertjében a borsóvetésen vannak a sértett galambjai. Erre magához vette a légpuskát, és lelőtte a sértett egyik galambját. A sértett meglátta és szóvá tette. A vádlott erre azt válaszolta: „téged is lelőlek”, majd a légpuskájával reá célzott, 8-l0 méter távolságból a nyaka irányába lőtt.
A légpuska lövedéke a fejbiccentő izom rostjai között hatolt be a sértett nyakába, felületesen sértette a gerinc nyaki-szakaszából kilépő ideget, és ez átmeneti mozgáskorlátozottságot okozott. A sérülés nem volt életveszélyes, de csak a véletlenen múlott, hogy a lövedék nem sértette a verőeret. Ilyen sérülés közvetlen életveszélyt okozott volna.
Az ítélet ellen az ügyész téves minősítés miatt, súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
A fellebbezések nem alaposak.
Az elsőfokú bíróság a tényállást a bizonyítékok okszerű értékelésével, a Be 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hiányosságoktól mentesen állapította meg, így az a felülbírálat során is irányadó volt. A megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott bűnösségére és nem tévedett a cselekmény minősítése során sem.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak a cselekményt minősítő álláspontjával érdemben egyetértett, és annak indokait is részben elfogadta. A vádlott magatartása elsősorban azért nem minősül az ügyészi álláspontban megjelölt emberölés bűntette kísérletének, mert a légfegyverek általában és köztudottan nem alkalmasak emberélet kioltására; emiatt nem is tartoznak a lőfegyverekről szóló rendelkezések hatálya alá. Ezért tehát a légfegyverrel emberre leadott célzott lövés esetében sem merült fel az elkövetőben a halálos eredmény bekövetkezhetőségének a képezte, még akkor sem, ha előzetesen „téged is lelőlek” kijelentést tett.
A megyei bíróság helyesen sorolta fel és a súlyuknak megfelelően értékelte a bűnösségi körülményeket, a kiszabott büntetés megfelel a Btk. 83. §-ában írt büntetés-kiszabási elveknek, így annak sem a súlyosítására, sem pedig az enyhítésére nem volt törvényes lehetőség.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. I. 802/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
