BK BH 1988/131
BK BH 1988/131
1988.05.01.
Polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette valósul meg, ha az elkövető hamis végrendeletet készít és használ fel a közjegyző előtt azért, hogy az örökséget jogtalanul megszerezze [Btk. 238. § (2) bek. c) pont és (5) bek., 12. § (1) bek., 318. § (1) bek., 276. §].
A megyei bíróság a vádlottat 4 rb. jelentős kárt okozó csalás bűntette, közokirat-hamisítás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt – halmazati büntetésül – 3 évi, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 3 évre a közügyektől eltiltásra, valamint vagyonelkobzásként ingatlanának elkobzására ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A különböző ér- és mozgásszervi megbetegedésben szenvedő, rokkantnyugdíjas, ingatlan vagyonnal rendelkező vádlott felületesen már hosszú évek óta ismerte N.-nét, környezetében azonban csupán akkor kezdett egyre gyakrabban feltűnni, amikor N.-né találmányai révén kedvező anyagi helyzetbe került. A vádlott a szoros baráti kapcsolat látszatát keltve igyekezett magát az idős asszony nélkülözhetetlen támogatójaként feltüntetni, bár N.-né valójában – hajlott kora ellenére – semmiféle gyámolításra nem szorult.
N.-né váratlanul meghalt. A vádlott ekkor felkereste az elhunyt ügyvédjét, és érdeklődött a hagyaték sorsa felől. Amikor pedig a nevezettől értesült arról, hogy végrendelet hiányában feltehetően a törvényes öröklés rendje érvényesül, jelezte, hogy öröklési igénye van. Ezt követően a hagyatéki leltár felvételénél felmutatott egy fénymásolt végrendeletet, amely azt tartalmazta, hogy ő N.-né általános örököse; majd az állami közjegyzőhöz benyújtotta a végrendelet eredeti példányát is. A végrendeletre egyébként N.-né névaláírásait a vádlott hamisította rá. A közjegyző végzésével a 2 234 000 forint tiszta értéket képviselő hagyatékot, ideiglenes hatállyal a vádlottnak adta át, s abban engedélyt adott neki a követelések feletti rendelkezésre is. Így a vádlott további 1 714 000 forint hasznosítási díjat vett fel, összesen tehát 3 948 000 forint kárt okozott.
A négy törvényes örökös utóbb a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt polgári pert indított, amely eredményre vezetett. Erre tekintettel a vádlott az egy millió forint feletti összeget tartalmazó betétkönyvet az örökösöknek visszaszolgáltatta, ekként a kár egy része megtérült.
A vádlott egyébként N.-né halálát követően – az elhunyt nevét aláhamisítva – bejelentőlapot töltött ki, s családtagként bejelentkezett N.-né lakásába. Ezt – mint állandó lakcímet – bejegyezték a személyi igazolványába is. A kijelentkezésére már a büntetőeljárás megindulása után került sor.
A megalapozott tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, a hamis végrendelet felhasználásával kapcsolatos cselekményt viszont tévesen minősítette 4. rb. jelentős kárt okozó csalás bűntettének és magánokirat-hamisítás vétségének.
A vádlott azért készítette és használta fel a hamis magánokiratot a hagyatéki eljárásban, hogy a hagyatékátadó végzés révén az őt jogszerűen meg nem illető – több millió forintos értéket képviselő – örökséghez hozzájusson. Ez az úgynevezett „perbencsalás”, amelynek lényege az, hogy az elkövető jogtalan haszonszerzés céljából polgári ügyben a tudva valótlan tényállást hamis okirat felhasználásával igyekszik bizonyítani, és a bíróságot ezzel a hamis okirattal tévedésbe ejtve vagy tévedésben tartva olyan határozat hozatalára indítja, amelynek következtében az ellenérdekű fél vagy harmadik személy kárt szenved. Az említett tevőlegességben a csalás bűncselekményének minden fontos tényállási eleme felismerhető ugyan, ám az ilyen cselekmény alapvetően mégsem a vagyoni – tulajdoni – viszonyokat, hanem döntően az igazságszolgáltatás működését veszélyezteti, hiszen megítélésénél a bíróság félrevezetésének van kiemelkedő jelentősége, nevezetesen annak, hogy a hamis okirat felhasználásával összefüggő téves döntést eredményezhet. A bíróság megtévesztésére irányuló tevékenységnek a módszerei pedig nem az ügy jellegétől, az elkövetőt cselekvésre indító célzattól függenek, hanem az eljárás rendjétől és a ténymegállapításnál felhasznált eszközöktől. Közömbös tehát, hogy a polgári ügyben szereplő felet (feleket) milyen érdek terén éri sérelem, mert a bíróság megtévesztése folytán a polgári ügyben foglaltnál fontosabb érdek, az igazságszolgáltatás rendje szenved sérelmet. Emellett minden más (akár vagyoni, akár egyéb) érdek sérelme háttérbe szorul, és önálló büntetőjogi értékelésre nem tarthat igényt.
A Btk. éppen az ilyen – megelőzően sem csalásnak, hanem csupán magánokirat-hamisításnak minősült (BJD 5007) – magatartások tényleges társadalomra veszélyességének kifejezésre juttatása érdekében a Btk. 238. §-a (2) bekezdésének c) pontjában hamis tanúzás bűntetteként szabályozza annak a cselekményét is, aki büntető vagy polgári ügyben hamis okiratot vagy hamis tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltat. A polgári ügy tárgyának az idézett törvényhely (5) bekezdése szerint a büntetési tétel szempontjából van jelentősége, mivel az alapeset büntetése 3 évig terjedő szabadságvesztés, ám 5 évi szabadságvesztés szabható ki, ha az ügy tárgya – mint az adott esetben is – különösen nagy vagyoni érték vagy különösen jelentős egyéb érdek.
A hamis tanúzás eme változata speciális tényállás, azzal halmazatban a csalás és a magánokirat-hamisítás bűncselekménye (utóbbinál feltéve, hogy a hamis magánokirat felhasználására előbb nem került sor) természetesen nem állapítható meg.
A kifejtettekhez képest a vádlott cselekményének jogi megítélésénél a kialakult ítélkezési gyakorlat (BH 1984. évi 3. sz. 91. jogeset) változatlanul irányadó, hiszen nem kétséges, hogy a vádlott a hamis végrendeletet jogtalan igényének bizonyítása céljából polgári ügyben használta fel, minthogy a különösen nagy vagyoni értéket kitevő hagyaték – általános végrendeleti örököskénti – birtokbavételére és a követelések feletti rendelkezésre a megyei bíróság által helybenhagyott hagyatékátadó végzés jogosította őt fel.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét akként változtatta meg, hogy a vádlott 4 rb. jelentős kárt okozó csalás bűntetteként és magánokirat-hamisítás vétségeként értékelt cselekményét egységesen a Btk. 238. §-a (2) bekezdésének c) pontjában meghatározott és az (5) bekezdés második fordulata szerint büntetendő különösen jelentős polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettének minősítette.
A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság lényegében helyesen tárta fel, bár – a minősítés változására figyelemmel – a cselekmény halmazata, de nem a többszörös halmazata róható súlyosító tényezőként a vádlott terhére. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés kellően igazodik a vádlott bűncselekményeinek, különösképpen az igazságszolgáltatás elleni bűntettnek az igen jelentős tárgyi súlyához, ezért a büntetés mértékének enyhítésére – miként annak súlyosítására sem – okot nem látott.
A végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt vádlott megfelelő vagyonnal rendelkezik, a bűncselekményét haszonszerzési célzattal valósította meg, ennélfogva az elsőfokú bíróság a Btk. 62. §-ának b) pontja alapján a büntetés céljával összhangban alkalmazott vele szemben vagyonelkobzás mellékbüntetést is.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezését helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. II. 1052/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás