PK BH 1988/184
PK BH 1988/184
1988.06.01.
Az élettársi kapcsolat megállapítását nem zárja ki az a körülmény, hogy a közös gazdálkodás során a „pénzkezelést” kizárólag az egyik élettárs végzi [Ptk. 578. §].
A felperes élettársi közös vagyon megosztása címén 399 000 forint és járulékai megfizetésére kérte keresetében az alperest kötelezni. Előadása szerint 1979. júliusától 1985. január 7-ig éltek életközösségben az alperessel, és számítása szerint ez alatt az idő alatt 1 078 000 forint vagyonszaporulat keletkezett, amelyből az alperes különvagyonának pótlására fordított tételek levonása után őt a kereseti követelésében érvényesített összeg illeti meg.
A felek lényegében egyezően nyilatkoztak arra nézve, hogy a kapcsolatuk 1978. évben az alperes udvarlásával kezdődött, majd 1979. decemberében jegyességre léptek. A felperes a középiskolai tanulmányainak befejezése után 1979. júliusában nem állott munkaviszonyba, hanem az alperes ingatlanában segédkezett az állatállomány ellátásában.
Az alperes szülei 1982-ben költöztek el ebből a tanyaingatlanból, ekkor a felperes bútorzatát is odaszállította, és ettől kezdve állandóan ott tartózkodott, az állatok körüli munkán kívül a háztartást is teljes egészében ellátta. Időnként egyéb munkákban is segítségére volt az alperesnek, segített a tejbehordásban, alkalmanként a vágóhídon is tevékenykedett. Az állatgondozásban a feleknek segítséget nyújtott a felperes nyugdíjban levő apja is.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Tagadta, hogy közötte és a felperes között gazdasági kapcsolatra is kiterjedő életközösség jött létre. Azt elismerte, hogy 1979. nyarától a felperes segítségére volt az állattartásban, ez azonban állítása szerint eseti jellegű volt, amelynek ellenértékét ő különböző ajándékokkal kiegyenlítette. Tagadta, hogy az ő kívánságára tekintettel nem létesített a felperes munkaviszonyt. Állította, hogy szülei elköltözéséig a háztartást az anyja vezette, és a felperes csak alkalmanként aludt a tanyán, ezért ebben az időszakban az életközösség megléte kizárható. Azt nem vitatta, hogy a felperessel érzelmi, a szexuális kapcsolatra is kiterjedő viszonyban volt, a közös gazdálkodás tényét azonban nem ismerte el.
Az elsőfokú bíróság az ügyben lefolytatott bizonyítási eljárásban tanúkat hallgatott meg a felek kapcsolatára vonatkozóan, majd közbenső ítéletet hozott, amelyben megállapította, hogy a felek között nem állott fenn élettársi kapcsolat. A közbenső ítéletet a másodfokú bíróság fellebbezés folytán hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasította, mert álláspontja szerint az adott esetben közbenső ítélet hozatalának nem volt helye.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A bíróságok álláspontjukat arra alapították, hogy a felek közötti gazdasági kapcsolat megléte nem nyert bizonyítást. Ezt az elsőfokú bíróság lényegében azzal indokolta, hogy a felperes saját előadása szerint sem kezelte a gazdaságba befolyó pénzt, amely a másodfokú bíróság szerint is a gazdasági közösség hiányára utal. A felperes munkájának ellenértékét az alperes által nyújtott ajándékokkal mindkét fokú bíróság kiegyenlítettnek tekintette.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A kérdés eldöntésénél a bíróságok álláspontjával ellentétben a felek kapcsolatának a tartalmát kellett volna vizsgálat tárgyává tenni, amely nem szűkíthető le a gazdaságba befolyó pénzeszközök kezelésére. Nem volt vitatott, hogy a felek között a szexuális kapcsolatra kiterjedő érzelmi kapcsolat alakult ki, és abból, hogy jegyességre léptek, következtethető, hogy közös életvitelre készültek. Ilyen előzményekkel vállalta a felperes az alperesi gazdaságban való tevékenységet több mint öt éven keresztül, és emellett az alperesi szülők elköltözését követően egyedül vezette a háztartást, amelyet – miután mindkét fél ellátását biztosította – közös háztartásnak kell tekinteni. A felek között alkalmazási viszony nem volt, az alperes a felperesnek munkabért nem fizetett, és a felperesnek a teljes időszak alatt más forrásból jövedelme nem származott. Így az ő eltartásának költségeit is a felek gazdálkodásából befolyó jövedelem fedezte, amely részben a saját munkájának az eredménye volt.
A per adatai, a meghallgatott tanúk vallomása ebben a körben a felperesi állításokat támasztották alá, szemben azzal az alperesi védekezéssel, hogy a felperesnek a gazdaságban végzett tevékenysége csak eseti jellegű volt. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az alperes munkaviszonya mellett nagyszámú állatot tartott, állatállományát alkalmi segítséggel nem tudta volna megfelelően ellátni. A tanúk akként nyilatkoztak, hogy a felperes állandóan az alperes tanyájában lakott, ellátta a jószágot, és elvégezte a háztartási munkákat, őt az alperes élettársának tekintették. A felperesnek az állatok körüli munkák elvégzésében az apja is segítségére volt, aki emellett az alperesnek a vágóhídon is segédkezett. Nyilvánvaló, hogy különösebb ellenérték nélkül ilyen segítséget csak rokoni körben szokás nyújtani, és a felperes szüleinek támogatása akár munkavégzésben, akár élelmezésben nyilvánult meg, az élettársaknak tekintett felek közös vagyonának gyarapítását szolgálta.
Mindebből következően a bíróságok a per adatait nem értékelték kellően, és ezért tévesen jutottak arra a következtetésre, hogy a felek kapcsolatában az élettársi közösség valamennyi eleme nem lelhető fel, valamint hogy a Ptk. 578. §-a (1) bekezdésének alkalmazására nem kerülhet sor. Álláspontjukkal szemben a Legfelsőbb Bíróság kiemeli azt, hogy a gazdasági közösség, a közös gazdálkodás tényét a pénzkezelés módja nem érinti, és ezért nincsen jelentősége annak, hogy a közös gazdálkodásból befolyt jövedelmet az alperes kezelte. A bíróságok megalapozatlanul állapították meg azt is, hogy a felperesi munkavégzés ellenértékét az alperes az általa adott ajándékokkal kiegyenlítette, – miután sem a felperesi munkavégzés, sem az ajándékok értékét nem tisztázták. Az ajándékok egy része a felek jegyességére tekintettel egyébként is a szokásos alkalmi ajándékok körébe sorolható. A felperes részére történt ruházati és használati tárgyak vásárlása az életszükségletek biztosításához tartozott, és maga az alperes sem állította, hogy mindezeket ellenértékként nyújtotta volna a felperesnek, hanem azokat ajándéknak tekintette. Ha tehát a bíróságok ezeket a vagyontárgyakat az elszámolás körébe egyáltalán be kívánták vonni, úgy elsősorban azt kellett volna vizsgálniuk, hogy az ajándék visszakövetelésének a feltételei megállapíthatók-e, és csak e feltételek megléte esetén határozhatott volna azok elszámolásáról.
A bíróságok a jogi álláspontjuk folytán a közös vagyon körét és értékét nem állapították meg, és nem vizsgálták a felek közreműködésének arányát sem. Ezek tisztázása nélkül pedig a felperesi kereset tárgyában megalapozott döntés nem hozható.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp 274. §-ának (3) bekezdése alapján mindkét fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 854/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás