PK BH 1988/188
PK BH 1988/188
1988.06.01.
Ha a lakás elhagyására kötelezett jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó a lakást ingóságai hátrahagyásával elhagyja, és életvitelszerűen máshol lakik, elhelyezéséről való gondoskodásra nincs szükség, elegendő, ha a kiürítés a visszahagyott ingóságokra folyik. Nincs akadálya azonban annak, hogy a jogosult keresettel az elhagyás tényének bírósági megállapítását kérje [Pp. 12. §].
A felek házasságát a bíróság felbontotta. A házasságból született két kk. gyermeket a kérelmezőnél helyezte el. A kérelmező ellenfelének a kétszobás összkomfortos tanácsi bérlakásra fennálló bérlőtársi jogviszonyát megszüntette, és őt arra kötelezte, hogy a lakást 30 nap alatt ürítse ki. Kimondotta, hogy elhelyezéséről a lakásügyi hatóság köteles gondoskodni. A kérelmezőt a lakás kiürítésével egyidejűleg 28 000 forint kárpótlás megfizetésére kötelezte.
A kérelmező 1985. április 24-én kérelmet nyújtott be az elsőfokú bírósághoz. Ebben előadta, hogy a kötelezett 1982. szeptemberében a lakásból véglegesen elköltözött, ténylegesen nem lakik a lakásban. A lakás egyik szobáját azonban lezárva tartja, azt bútorraktárnak használja. Kérte annak megállapítását, hogy ezért az alperes elhelyezésre nem tarthat igényt.
Az elsőfokú bíróság végzésével a kérelmet elutasította. A végzés indokolásában az elsőfokú bíróság a Vhr 64. §-ának (1) és (2) bekezdésére hivatkozott, mely szerint, ha a lakásügyben hozott bírósági határozat jogerőre emelkedése után az eredetileg jóhiszemű kötelezett, vagy a vele együttlakó személy olyan magatartást tanúsít, aminek alapján a lakásbérleti jogviszony, illetőleg a lakáshasználat más jogcíme a kötelezettnek felróható okból megszüntethető lenne, a bíróság a végrehajtási lap kiállítása előtt végzéssel határoz abban a kérdésben, hogy a kötelezettel szemben a jogcím nélkül lakó rosszhiszemű személyre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Utalt a bíróság arra: széleskörű tanúbizonyítás lefolytatása után sem nyert igazolást az, hogy kötelezett a közös lakást valóban elhagyta volna.
A végzés ellen a kérelmező fellebbezett, a másodfokú bíróság az elsőfokú végzést helybenhagyta. A másodfokú bíróság rámutatott arra: maga a kérelmező sem állította, hogy a kötelezett olyan magatartást tanúsított volna, amelyre figyelemmel utólagos rosszhiszeműségének megállapítására sor kerülhetne.
A jogerős végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Helyesen utalt a másodfokú bíróság határozatának indokolásában arra, hogy a kérelmező maga sem jelölt meg az alperes terhére róható magatartást. Az utólagos rosszhiszeműség megállapítását ezért nem is kérte. A felperes (kérelmező) beadványának lényeges tartalma az volt: miután a kötelezett a lakást ténylegesen elhagyta, állapítsa meg a bíróság, hogy a nevezett elhelyezésre nem tarthat igényt.
A Pp 3. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezések szem előtt tartásával ezért a bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a jelen eljárást megindító beadványt a kérelem tartalma szerint megállapításra irányuló keresetlevélnek tekinti.
A Legfelsőbb Bíróság már számos határozatban rámutatott arra, hogy olyan esetben, amikor a bérlő (lakáshasználó) a lakásból ingóságok hátrahagyása mellett elköltözik, és életvitelszerűen másutt lakik, s ily módon személyére korlátozottan maga alakította ki azt a helyzetet, amely a lakás kiürítésére kötelező ítéleti döntésnek megfelel, nincs szükség többé a kötelezett elhelyezéséről való gondoskodásra. Ilyen esetben elegendő, ha a végrehajtás a kötelezett által visszahagyott ingóságokra folyik.
Ha ugyanis a lakás kiürítésére kötelezett személy az ítéleti rendelkezésnek annyiban eleget tett, hogy maga a lakásból elköltözik, úgy e részben a teljesítés megtörtént, és szükségtelenné válik az egyébként előírt elhelyezési kötelezettség.
Amennyiben pedig vitás az, hogy a teljesítés megtörtént-e, úgy a végrehajtást kérőnek érdeke fűződik annak megállapításához, hogy a kötelezett a lakást valóban elhagyta, és így a továbbiakban elhelyezéséről nem kell gondoskodni.
Ilyen megállapítás iránti keresetnek – miután a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett szükség van – a Pp 123. §-ában írt rendelkezések szem előtt tartásával helye van.
Tévedtek ezért az eljárt bíróságok akkor, amikor a kérelmező beadványa alapján, peren kívüli eljárást folytattak le. A fent kifejtettek szerint ugyanis a benyújtott kérelmet megállapítás iránti keresetlevélnek kellett volna tekinteni, és peres eljárás lefolytatásával – a felek személyes meghallgatása, szemle tartása, tanúbizonyítás lefolytatása stb. – érdemben kellett volna vizsgálni, hogy a kötelezett a perbeli lakást valóban elhagyta-e vagy sem, s így a kérelmezőnek a megállapításra irányuló keresete mennyiben megalapozott.
Az előadottakra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mindkét fokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a fentiek szerint új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp 274. §-ának (3) bekezdése]. (P. törv. III. 20 975/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás