GK BH 1988/191
GK BH 1988/191
1988.06.01.
A hibásan teljesítő vállalkozó nem mentesül a megrendelő által választott szavatossági igény, a kijavítás alól azon az alapon, hogy a hibát okozó részlege időközben megszűnt [Ptk. 306. § (1) bek., 307. § (2) bek.].
Egy lakótelep 1-6 jelű épületeit a II. r. alperes által készített tervdokumentáció alapján az I. r. alperes generálkivitelező építette. Az épületek különböző szavatossági hibái miatt a felperes által a generálkivitelező és a tervező ellen, illetve a generálkivitelező által a további közreműködők ellen indított perben az elsőfokú bíróság a hibajegyzék 933. tételével kapcsolatos igényt – amely a lépcsőházi üvegfal balesetveszélyessége miatt került előterjesztésre – elkülönítetten tárgyalta. A már ezt megelőzően beszerzett szakértői vélemény alapján, amely kiterjedt a 933. sz. hibatételre is, és azt tartalmazta, hogy „a pihenőknél, a folyosóknál levő ablakok parapet magassága balesetveszélyes”, a felperes díjleszállítást és hibás teljesítés miatti kötbérigényt érvényesített. Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetnek helyt adva – megállapítva a felelősség alapjául szolgáló jogviszonyokat – a III. r. alperest kötelezte díjleszállítás címén 5000 Ft és 600 Ft hibás teljesítési kötbér megfizetésére. Az ítélet indokolása szerint a III. r. alperes maga is elismerte a 933. sz. hibatételnél kifogásolt és a szakértő által megállapított hiba fennállását, és vállalta a díjleszállítás miatti különbözet és a kötbér megfizetését. A bíróság a szakértői vélemény és a III. r. alperes elismerése alapján hozta meg marasztaló ítéletét.
Az ítélet díjleszállítás miatt fizetésre kötelező része ellen a felperes fellebbezett, az I. r., illetve a III. r. alperest a hiba kijavítására kérte kötelezni, mert az üvegfal – kijavítás hiányában – balesetveszélyes.
A III. r. alperes az ítélet helybenhagyására irányuló ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a hibásan teljesítő részlege már megszűnt.
A felperes fellebbezése alapos.
A Ptk. 306. §-ának (1) bekezdése szerint hibás teljesítés esetén a jogosult választhat a kijavítás és a megfelelő árleszállítás között, a 307. § (2) bekezdése szerint továbbá a választott szavatossági jogról másikra térhet át. A jogosultnak ez a választása a bíróságot is köti. A felperes fellebbezése folytán megváltoztatott kereseti igényre tekintettel – amely alapján az I. r. alperes is módosította a közreműködőjével szembeni keresetét – a nem vitásan fennálló hiba miatt a vállalkozó kijavításra köteles. A szavatossági felelősség alól éppen ezekből következően nem mentesít az a körülmény, hogy a vállalkozó III. r. alperes azon részlege, amely a munkát végezte, időközben megszűnt. A III. r. alperesnek szükség esetén közreműködő útján is hibátlanná kell tennie a szolgáltatását.
A Legfelsőbb Bíróság a fent kifejtettek alapján az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében a Pp 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a III. r. alperest a hiba kijavítására kötelezte. (Legf. Bír. Gf. V. 30 755/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
