• Tartalom

KK BH 1988/208

KK BH 1988/208

1988.06.01.

Tartalékállományba helyezett sorkatona előzetes letartóztatásának fenntartása [Be 340. § (1) bek.].

A katonai bíróság a tartalékos honvéd vádlottat folytatólagosan, részben társtettesként elkövetett lopás bűntette, folytatólagosan elkövetett rongálás bűntette, lőszerrel visszaélés bűntette és folytatólagosan elkövetett szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt 1 évi és 2 hónapi – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre, valamint 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet kihirdetését követően meghozott végzésével az előzetes letartóztatását fenntartotta.
Az előzetes letartóztatást fenntartó végzés ellen a vádlott és védője fellebbezett.
A vádlottnak és védőjének fellebbezése alaptalan.
A katonai bíróság végzése szerint az előzetes fogva tartás fenntartását a Be 92. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt törvényi feltételek indokolják. Nem jelölte meg azonban azt, hogy az e pontban felsoroltak közül melyik okot látja megállapíthatónak, de az állásfoglalását egyébként sem indokolta. Az iratokból pedig nem állapítható meg, hogy a vádlott szökésétől vagy elrejtőzésétől lehet tartani a szabadlábra helyezése esetén. Erre a bűncselekmények súlyából s a vele szemben első fokon kiszabott büntetés mértékéből sem lehet következtetni.
A leírtakkal szemben viszont a vádlott előzetes letartóztatását fegyelmi okból kell fenntartani. A vádlott őrszolgálatot látott el, amikor a tulajdon elleni bűncselekményeit a hasonló szolgálatban levő katonatársával együtt megvalósította. Feladatát éppen annak a raktárnak az őrzése képezte, ahonnan a különböző anyagokat eltulajdonította, s eközben a raktárban különböző elektromos berendezéseket szedett szét, rongált meg, amellyel 28 000 Ft-ot meghaladó kárt okozott. Ezen kívül több kézigránátot is jogtalanul megszerzett és tartott magánál. E magatartása az alakulatnál széles körben ismertté vált.
Az ilyen jellegű bűncselekményt elkövetők pedig fegyelmi okból nem hagyhatók szabadlábon még akkor sem, ha időközben a sorkatonai szolgálatuk megszűnt. A vádlott által elkövetett cselekmény fokozottan károsan hat – különösen a leszerelés előtt álló – sorkatonák fegyelmi helyzetére. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a vádlott előzetes letartóztatását – eltérően a katonai bíróság által hivatkozott törvényhelytől – a Be 240. §-ának (1) bekezdése alapján látta indokoltnak fenntartani. (Katf. I. 385/1987.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére