PK BH 1988/226
PK BH 1988/226
1988.07.01.
Lényeges kérdésben való tévedésnek minősül, ha az ajándékozó tévedett a tekintetben, hogy a megajándékozott méltó az ingyenes juttatásra [Ptk. 210. § (1) bek., 579. § (1) bek.].
A felperes, aki az I. r. alperes házastársának, a II. r. alperesnek az apja, 1957. évtől 1984. évig külföldön élt. Nyugdíjazását követően, 1984. októberében az alperesek hívására telepedett végleges jelleggel vissza Magyarországra, és azok családi házába költözött.
A peres felek között ekkor szóban létrejött gondozással vegyes ajándékozási szerződés értelmében a felperes az alpereseknek ajándékozott 1 000 000 forintot, valamint 1 db Sony színes televíziót, 1 db VHS képmagnót és 1 db MEMŐ-II. kötőgépet. Az alperesek az ajándék ellenében és annak fejében, hogy a felperes nyugdíjának jelentős részét kitevő, havi 7-8 ezer Ft-tal hozzájárul a családi kiadásokhoz, vállalták, hogy számára – a lakóház egyik szobájának átengedésével – lakhatást és gondozást (főzés, mosás, ruházat rendben tartása) biztosítanak. A felek távlati elképzelése az volt, hogy az alperesek az ajándékba kapott pénzösszeg egy részéből építési telket vásárolnak, és azon a meglévőnél nagyobb lakóházat emelnek, amelyben, a felperes végleges jellegű megfelelő elhelyezése megoldható lesz. Szó volt arról is, hogy a felperesnek az ingatlanon haszonélvezeti jogot vagy tulajdoni hányadot biztosítanak.
Az I. rendű alperes megbetegedése folytán a II. rendű alperes anyja (aki a felperes 1953. év óta különváltan élt felesége) szintén beköltözött az alperesek családi házába. A felperes 1987. július 9. napján házassága felbontása iránt keresetet indított. E per alperese a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozott, hogy a felperessel közös háztartásban él, az életközösség helyreállítása nem reménytelen. A felperes felesége perbeli ellenkérelmére, valamint arra tekintettel, hogy kapcsolata a leányával és annak férjével megromlott, 1985. októberében az alperesektől unokahúgához, T. K.-éhoz költözött. A felperes házasságát az elsőfokú bíróság 1985. december 3. napján jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta. 1985. októberében az I. rendű alperes az autóvásáron a felperes személygépkocsijának értékesítésében megállapodott H. Á. vevővel, aki az 530 000 forintos vételárat azzal a feltétellel fizette ki az I. rendű alperesnek, hogy az adásvételi szerződés megkötését és a gépkocsi forgalmi engedélyének átírását a tulajdonossal kívánja lebonyolítani. Az alperesek a gépkocsi vételárát maguknak kívánták megtartani, abból a már elkezdett építkezést akarták befejezni. H. Á. kívánságára az alperesek, valamint H. Á. és élettársa, T. B. 1985. október 31-én felkeresték az akkor már unokahúgánál élő felperest a gépkocsi adásvételi szerződésének megkötése végett. A felperes ekkor értesült arról, hogy a gépkocsi tulajdonképpeni eladása megtörtént, és a vételár az alperesek birtokában van. A felperes közölte, hogy a vételárra igényt tart. Ezt követően a felek egy ügyvédi munkaközösségbe indultak oly módon, hogy a felperes unokahúgával és testvérhúgával, F. L.-néval személyszállító bérautón utazott, őket követte a felperes gépkocsiját vezető H. Á. utasaival: T. B.-val és az alperesekkel. Útközben a személygépkocsiban – megemlítve, hogy a felperes halála esetén annak minden vagyona őt illetné – a II. r. alperes azt a kijelentést tette a felperesről, hogy „bárcsak döglene meg!”
Az ügyvédi munkaközösségben a felperes és H. A. aláírták a személygépkocsi adásvételi szerződést, és a felperes átvette az alperesektől az 530 000 forint vételárat. E szerződés megkötésével egyidejűleg a felperes ajándékozási szerződést kötött az alperesekkel, melyet ügyvéd szövegezett meg.
Az ajándékozási szerződésben a felek a közöttük kialakult helyzetet a változásoknak megfelelően írásban rögzítették: a felperes kinyilvánította, hogy az alpereseknek ajándékozott 1 000 000 forintot, 1 db Sony színes tévét, 1 db VHS képmagnót és 1 db MEMŐ-II. kötőgépet. Kijelentette továbbá, hogy az alperesek által épített családi házra – a közöttük létrejött szóbeli megállapodással ellentétben – a holtig tartó haszonélvezeti jog bejegyzésére nem tart igényt, és hogy az alperesek lakóházába nem kíván visszaköltözni. A szerződés szerint az alperesek az ajándékot köszönettel elfogadták azzal, hogy az ajándékozás ténye őket hálára kötelezi. A szerződések aláírását követően a felperes a gépkocsi forgalmi engedélyének átírása céljából H. Á.-al és T. B.-val a rendőrségre ment. T. B. útközben közölte a felperessel, hogy a II. r. alperes a személygépkocsiban róla milyen kijelentést tett.
A felperes többször módosított keresetében a Ptk. 582. §-ának (2) és (3) bekezdésére hivatkozva az ajándék visszaadását kérte, majd tévedés címén meg is támadta a szerződést. Hivatkozott a Ptk.-nak a polgári jogi társaságról szóló rendelkezéseire is. Mindezek alapján 900 000 forint készpénz megfizetésére, 100 000 forint értékű gépkocsinyeremény-betétkönyv kiadására, továbbá vagylagosan 300 000 forint készpénz megfizetésére, illetőleg 1 db Sony színes televízió, 1 db VHS képmagnetofon, 1 db MEMÖ-II. kötőgép természetbeni kiadására kérte az alperesek kötelezését. Előadása szerint az alperesek magatartása miatt meghiúsult az a feltevése, hogy velük együtt fog lakni, ők gondozzák és ellátják. Rámutatott: a II. rendű alperes súlyos jogsértést követett el azzal, hogy a halálát kívánta, valamint súlyosan jogsértő az alperesek részéről, hogy őt betegsége idején nem látogatják.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Előadták, hogy a felperessel megfelelően, családtagként bántak. Úgy nyilatkoztak, hogy a felperest hajlandók visszafogadni, őt ellátni és gondozni. Álláspontjuk szerint a korábban, szóban megkötött szerződés visszterhes elemeket tartalmazott, az 1985. október 31-én megkötött szerződéssel azonban a felek közötti jogviszony teljes mértékben ajándékozássá vált; az ajándék visszakövetelésére pedig a felperesnek nincs törvényes jogcíme.
Az elsőfokú bíróság ítéletével egyetemlegesen kötelezte az alpereseket arra, hogy 30 nap alatt fizessenek meg a felperesnek 1 000 000 forintot, s adjanak ki 1 db Sony színes tv készüléket 20 000 forint értékben, 1 db VHS képmagnót 20 000 forint értékben, 1 db MEMŐ-II. kötőgépet 10 000 forint értékben.
Kötelezte a felperest 15 000 forint, az alpereseket pedig 63 000 forint eljárási illetéknek az állam részére történő megtérítésére, valamint az alpereseket arra, hogy fizessenek meg a felperesnek 25 000 forint perköltséget.
Az elsőfokú bíróság az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a felek között létrejött írásbeli ajándékozási szerződés a szocialista együttélés követelményeibe ütközik, ezért semmis [Ptk. 200. § (2) bekezdése]. Rámutatott, hogy a felperes az alperesek hívására települt haza, és az alpereseknek 1 000 000 Ft-ot jóval meghaladó ajándékot adott. Ebben a helyzetben a felperessel olyan tartalmú egyezség kötése, mely szerint ő a pénzéből épített házon létesítendő haszonélvezeti jogáról és az alperesekkel való együttélésről lemond, s az ajándékok fejében az alperesek mindössze hálára kötelesek: nem egyeztethető össze a társadalmi közfelfogással. Mindezekre tekintettel a szerződéskötés előtti helyzetet vissza kell állítani [Ptk. 237. § (1) bekezdése]. Eszerint hatályos az előző – a gondozási elemekkel vegyes – ajándékozási szerződés, és a felperes a Ptk. 582. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján visszakövetelheti az ajándékot.
Az ítélet ellen az alperesek fellebbeztek: kérték, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a felperes keresetét utasítsa el. Álláspontjuk szerint az ítélet megalapozatlan. Hivatkoztak arra, hogy a tényállás a felperes előadásán alapul. Azzal is érveltek, hogy a felperes elhelyezése megfelelő volt, valójában csak ideiglenesen, a bontóper időtartamára költözött el. Állították, hogy a T. B. tanú által említett kijelentés a II. rendű alperes részéről nem hangzott el. Hivatkoztak továbbá arra, az ajándékozási szerződésnek az a lényege, hogy az egyik fél – a saját vagyona rovására – ellenszolgáltatás nélkül juttat vagyoni előnyt a másik félnek. Az elsőfokú bíróság álláspontjából az következnék, hogy: minden ajándékozási szerződés a szocialista együttélés követelményeibe ütközik és így semmis.
A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte.
Az alperesek fellebbezése az alábbiak szerint csak részben alapos.
A Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy aki a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, szerződési nyilatkozatát megtámadhatja, ha tévedését a másik fél okozta, vagy felismerhette.
A peres felek a közöttük korábban szóban létrejött gondozással vegyes ajándékozási szerződést közös megegyezéssel módosították. 1985. október 31. napján a felperes visszterhes elemeket egyáltalán nem tartalmazó ajándékozási szerződést kötött az alperesekkel. A felek jogviszonyának elbírálása szempontjából ez utóbbi szerződés az irányadó.
A felek között fennálló szoros rokoni kapcsolatra tekintettel is joggal lehet feltételezni: a felperes abban a tudatban tette meg ajándékozó nyilatkozatát, hogy az alperesek az ajándékozásra nem méltatlanok. A II. rendű alperesnek az a kijelentése azonban, hogy „bárcsak dögölne meg” a felperes, az alpereseket a megajándékozásra feltétlenül méltatlanná tette.
E kijelentés elhangzásáról, tehát arról, hogy a II. rendű alperes vagyoni gyarapodásuk érdekében a felperes halála iránti kívánságának adott hangot, a felperes a szerződéskötéskor nem tudott. A felperes tehát lényeges körülményben tévedett, amikor a szerződés megkötésekor az alpereseket méltónak tartotta az ajándékozásra, ezért szerződési nyilatkozatát megalapozottan támadta meg [Ptk. 210. § (1) bek.].
A vitatott kijelentés tekintetében a Legfelsőbb Bíróság – a bizonyítékoknak a Pp 206. §-ának (1) bekezdésében írt mérlegelésével – az alperesek tagadásával szemben T. B. tanúvallomását fogadta el. Ezzel kapcsolatban az alábbiakra utal.
Az érdektelen tanú vallomása e kérdésben töretlen és egyéb tekintetben is ellentmondásoktól mentes volt. Vallomásának azt a részét, amely szerint a rendőrségen a sérelmes kijelentést közölte a felperessel, megerősítette a felperes is. Az ő vallomásának hitelét támasztják alá az eset egyéb aggálytalanul bizonyított körülményei is. (A gépkocsi értékesítése a felperes tudta nélkül zajlott le; a felperes a vevőktől szerzett tudomást arról, hogy a vételár már az alpereseknél van; ekkor közölte az alperesekkel, hogy a vételárra igényt tart.) Végül a nevezett tanú vallomását erősítette H. A. tanúvallomása is, aki bár az általa kifizetett 530 000 Ft bizonyítatlan sorsa miatti feldúlt állapota következtében az elhangzott kijelentésre nem emlékezett, azt érzékelte, hogy az alperesek a felperest a tőle kapott ajándékokhoz képest méltatlan módon emlegetik.
Figyelemmel arra, hogy a felperes tévedését még a megtámadási határidőn belül közölte az alperesekkel, majd – mivel a peres felek egyezségre jutni nem tudtak – a szünetelő per folytatását kérve az ajándékozási szerződés érvénytelenségére hivatkozott, megállapítható, hogy a megtámadás érvényesítéséhez a Ptk. 235. § (2) és a 236. § (1) bekezdései által megkívánt feltételeknek a felperes eleget tett.
A felperes eredményes megtámadása következtében a peres felek szerződése megkötésének időpontjától kezdődő hatállyal érvénytelenné vált [Ptk. 235. § (1) bekezdése].
A Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet vissza kell állítani. E körben a Legfelsőbb Bíróság észlelte, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás hiányos, nem kellően felderített.
A Legfelsőbb Bíróság a kifejtettekre tekintettel a Pp 254. § (4) bekezdése alapján közbenső ítélettel megállapította, hogy az ajándékozási szerződés érvénytelen [Pp 213. § (3) bek.].
Az eredeti állapot helyreállítása kapcsán a felperest megillető követelés összegét vizsgálva a Legfelsőbb Bíróság – a felek egyező előadása alapján – megállapította, hogy 550 000 Ft, valamint a korábban már felsorolt ingóságok az alperesek által meghatározott, és a felperes által nem vitatott értékben az alperesek birtokában vannak. Ebben a keretben a Legfelsőbb Bíróság a Pp 213. §-ának (2) bekezdése alapján részítélettel kötelezte az alpereseket a fent meghatározott összeg és ingóságok kiadására.
Az elsőfokú bíróságnak a felperest megillető további követelés összege tekintetében a tárgyalást folytatnia kell. Nem lehet ugyanis az alpereseket elzárni annak bizonyításától, hogy a felpereshez az ajándékból milyen pénzösszeg került vissza. Az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás folytatása során a felek részletes személyes meghallgatásával és a szükséges bizonyítás lefolytatásával kell tisztáznia a felperes által ajándékozott és megőrzésre esetlegesen átadott pénz, valamint értékpapír összegszerűségét. A felek közötti elszámolás során figyelemmel kell lenni az általuk váltott takarékbetétkönyvekre és gépkocsi-nyeremény betétkönyvekre, valamint ezek további sorsára.
Ezt követően lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy a szerződéskötés előtt fennállott helyzet visszaállításáról dönthessen.
A Legfelsőbb Bíróság – mivel közbenső és részítéletet hozott – a perköltség felől nem határozott. Arról az elsőfokú bíróság az eljárást befejező határozatában dönt. (Legf. Bír. Pf. III. 20 946/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás