• Tartalom

BK BH 1988/25

BK BH 1988/25

1988.02.01.
Le nem zárt gépkocsiból szabálysértési értékre elkövetett lopás nem minősül helyiségbe bemenve elkövetettnek, így ezt a cselekményt lopással elkövetett tulajdon elleni szabálysértésként kell értékelni [Btk. 316. § (2) bek. f) pont; Sztv. 105. § (1) bek. a) pont].
A városi bíróság az I. r. és a II. r. terhelteket – egyéb bűncselekmények mellett – bűnösnek mondta ki a Btk. 316. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdésének f) pontja szerint minősülő, társtettességben elkövetett lopás vétségében, és ezért az I. r. terheltet 8 hónapi – 2 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre, 4000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte, és 1 évre eltiltotta az „A” kategóriába tartozó járművek vezetésétől; a II. r. terheltet pedig 50 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egy napi tétel összegét 70 forintban határozta meg.
A tényállás szerint az I. r. terhelt a társa jelenlétében egy utcán parkoló, lezáratlan gépkocsi ajtaját kinyitotta, beült az első ülésre és eltulajdonítható érték után kezdett kutatni. A II. r. terhelt is részt vett a kutatásban. Az I. r. terhelt a kesztyűtartóban 4 db összesen 400 forint értékű magnetofonkazettát talált, ezeket megmutatta a társának, majd zsebre tette.
Az ítélet ellen bűnösséget megállapító és büntetést kiszabó rendelkezése miatt a terheltek javára emelt törvényességi óvás alapos.
A városi bíróság tévedett, amikor a terheltek cselekményét a Btk. 316. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerint „helyiségbe a jogosult tudta és beleegyezése nélkül bemenve” elkövetettnek minősítette.
A helyiség általában olyan ingatlan vagy ingó dolog lehet, amely emberek tartózkodási, illetve lakóhelyéül akárcsak ideiglenesen is szolgál (így pl. a sátor vagy lakókocsi), de a személygépkocsi nem esik a helyiség fogalma alá.
Mivel nem állapítható meg más olyan körülmény sem, amely a terheltek által a szabálysértési értékre elkövetett lopást vétséggé minősítené, ez a cselekményük csupán a tulajdon elleni szabálysértés, amelyet a Be 216. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint kellett volna elbírálni.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a törvénysértést megállapította, és a városi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, a terhelteket a társtettességben elkövetett lopás vétségének vádja alól felmentette, és megállapította, hogy a terheltek cselekménye az Sztv. 105. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző tulajdon elleni szabálysértést valósította meg, ezért velük szemben pénzbírságot szabott ki. (B. törv. II. 25/1987. sz.).
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére