• Tartalom

BK BH 1988/262

BK BH 1988/262

1988.08.01.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének a kísérletét valósítja meg a 7 éves gyermeknek kalapáccsal, kis-közepes erővel történő fejbeütése, amelynek folytán benyomódásos koponyacsonttörés keletkezik [Btk. 170. § (5) bek. 1. fordulat, 16. §].
A megyei bíróság a vádlottat, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és 3 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt halmazati büntetésül – mint többszörös visszaesőt – 5 évi szabadságvesztésre és 8 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, elrendelte továbbá a vádlott kényszergyógyítását.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A korábban különböző bűncselekmények miatt már többször elítélt és idült alkoholista vádlott házasságából három leánygyermek született. A gyermekeket a vádlott és felesége háztartásukban közösen nevelték.
A vádlott ittas állapotban többször ok nélkül bántalmazta gyermekeit. Ütlegelte őket kézzel, korbáccsal, de beléjük is rugdosott. A Renáta utónevű gyermeket fenyítésként a kutyaólba is bezárta. Ezt meghaladóan a gyermekek jelenlétében feleségét többször bántalmazta, sőt egy késsel a kezében megöléssel is fenyegette.
Továbbmenően a vádlott – különösen azt követően, hogy felesége hosszabb időre kórházba került – nem gondoskodott megfelelően a gyermekek felügyeletéről, ellátásáról. A gyermekek tisztátalanul, elhanyagolt külsővel jártak iskolába.
A vádlott ezen magatartásával súlyosan veszélyeztette gyermekei testi, értelmi és erkölcsi fejlődését. A gyermekek érzelmileg súlyosan kiegyensúlyozatlanná váltak, sőt a két nagyobbik szellemi fejlődése társaikétól jelentősen elmaradt.
Egyik este a vádlott ittas állapotban a 7 éves Renáta utónevű gyermekét – azért, mert az utasításait megszegte és távollétében cigányokat engedett be a lakásba – egy kb. 35 dkg tömegű kalapáccsal, kis-közepes erővel fejbe ütötte.
A bántalmazás következtében a gyermek a koponyacsont külső lemezének benyomódásos törését szenvedte el. A sérülés nem volt életveszélyes, annak tényleges gyógytartama mintegy négy hétre tehető.
A megalapozottan megállapított tényállásból okszerűen következtetett a megyei bíróság a vádlott bűnösségére, és helyesen minősítette cselekményeit, életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének és 3 rb. kiskorú veszélyeztetése bűntettének.
Helyesen következtetett az elsőfokú bíróság a vádlott által használt eszközből, az elkövetés körülményeiből és módjából, a támadott testtájékból, a bekövetkezett serülés helyéből és jellegéből, a cselekmény motívumából, továbbá a sértett korából és fizikai tulajdonságaiból arra, hogy a vádlott aktuális tudatában felmerült a sértett súlyos, életveszélyes megsérülése lehetőségének képzete is, és e következmény lehetőségéhez érzelmileg közömbösen viszonyulva hajtotta végre cselekményét. Tehát szándéka eshetőlegesen az életveszélyes sérülés okozására is kiterjedt. Az ilyen sérülés bekövetkezésének elmaradása a véletlenen múlott.
A büntetés kiszabása körében irányadó alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket a megyei bíróság többségében helyesen ismerte fel, vette számba. E körülmények csupán annyiban szorulnak kiegészítésre, hogy a vádlott terhére továbbmenően súlyosítóként értékelendő az a tény, amely szerint cselekményeit részben nem sokkal korábbi jogerős elítélése után, a büntetés végrehajtásának megkezdése előtt követte el. Ugyanígy értékelendő az is, hogy a kiskorúak elleni cselekményeivel – a feleségének hasonlóan kifogásolható magatartása mellett is – nem csupán veszélyeztette gyermekei fejlődését, hanem két idősebb gyermekénél az értelmi és az érzelmi károsodás be is következett.
A részben ekként változott bűnösségi körülményekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a cselekmények konkrét következményeinek súlyát és valamennyi körülményt egyenként és összességében értékelve úgy látta, hogy a megyei bíróság által a vádlottal szemben kiszabott fő- és mellékbüntetés törvényes, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. IV. 491/1987. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére