BK BH 1988/264
BK BH 1988/264
1988.08.01.
I. Az önbíráskodás vétségének elhatárolása annak kísérletétől [Btk. 273. § (1) bek., 16. §].
II. A könnyű testi sértés és az önbíráskodás kísérletének bűnhalmazatban, megállapítása [Btk. 170. § (1) bek., 273. § (1) bek., 12. § (1) bek.].
A városi bíróság a vádlottat önbíráskodás vétségében és könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek, és ezért halmazati büntetésül pénzbüntetésre ítélte.
A tényállás összefoglalt lényege a következő.
Az elvált és más eltartására nem köteles vádlott vagyona egy lakás, illetve egy személygépkocsi.
A vádlottnak a feleségével – a jelen ügy sértettjével – fennállott házasságát a bíróság felbontotta. A közös vagyonukat képező lakás használatára nézve úgy állapodtak meg, hogy azt a közös tulajdon megszüntetéséig a sértett használja.
A közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatban utóbb – szóban – úgy egyeztek meg, hogy a sértettre jutó részt a vádlott neki kifizeti, és a sértett a lakásból eltávozik. Azért, hogy addig a munkaviszonyban nem álló sértett megélhetését biztosítsák, a vádlott átadott neki egy 55 000 forintra szóló takarékbetétkönyvet, további 33 000 forint értékben ruhaneműt vásárolt, illetve készpénzt adott azzal, hogy azt a sértettre eső tulajdoni rész ellenértékébe majd beszámítják.
A sértett azonban utóbb meggondolta magát, és a megegyezés szerinti szerződés aláírását megtagadta. Ezután a vádlott átvételi elismervényt követelt tőle a fenti, összesen 88 000 forintról; ennek elkészítését a sértett vállalta, de azután azt a vádlott többszöri felhívására sem adta át neki.
A vádlott a vádbeli napon, az esti órákban is ennek érdekében kereste fel őt a lakásán. A lakásba a nála levő kulccsal ment be. A sértett nem volt otthon, csak később érkezett haza. A vádlott az átvételi elismervényt kérte a sértettől, aki azonban (valótlanul) azt közölte, hogy azt még nem készítette el. A vádlott ekkor az 55 000 forintos takarékbetétkönyv visszaadását követelte. A sértett azonban azt állította, hogy az nincs a lakásban. A vádlott – azt gondolva, hogy az a sértett kezében levő táskában van – megragadta a táskát és azt ki akarta húzni a sértett kezéből, aki igyekezett ezt megakadályozni és a táskát magánál tartani. Így azt kölcsönösen rángatták, de a vádlott a táskát nem tudta elvenni a sértettől. Ekkor őt ököllel arcul ütötte, majd az előszobába menekülő sértettet utolérve nyakánál megragadta és fojtogatta, illetve haját megfogta, és fejét kis erővel a falba ütötte.
Ezután karjainál megfogva, a lakás nagyobbik szobájába vitte, ahol a fotelba ültette és elengedte. Ekkor a sértet kimenekült a lakásból, majd telefonon értesítette a rövid időn belül megérkező rendőrséget.
A vádlottnak sem az elismervényt, sem a betétkönyvet nem sikerült megszereznie.
A táska rángatása és a vádlott rángatása következtében a sértett a bal felkarján szorításos nyomokat, a bal kéz egyik ujján duzzanatot, a középső ujj izületének zúzódását, a nyaka jobb oldalán a fejbiccentő izom mellett és a mellkas falán zúzódást, valamint enyhe fokú agyrázkódást szenvedett el.
E sérülések együttesen is 8 napon belül gyógyultak.
A sértett későbbi időpontban átadta a vádlottnak a megállapodásuk szerinti elismervényt.
A vádlotti tevékenység jogi értékelésével a megyei bíróság nem mindenben értett egyet.
Az önbíráskodás lényege az, hogy az elkövető jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igény érvényesítése céljából használ személy elleni – esetleg dologról személyre átterjedő – erőszakot (BH 177/1983. sz.), illetve a Btk. 138. §-ában írtaknak megfelelő fenyegetést.
Az önbíráskodás elkövetési módja ezek szerint az erőszak vagy a fenyegetés.
Az önbíráskodás azonban csak akkor fejeződik be, a törvényi tényállás akkor valósul meg, amikor a passzív alany az erőszakkal vagy fenyegetéssel történt kényszerítés hatására az elkövető által kívánt magatartást tanúsítja.
A befejezettséghez tehát nem elegendő a törvényi tényállásban meghatározott valamelyik módon véghezvitt elkövetői akarat érvényesítése, hanem a passzív alany ennek megfelelő aktív vagy passzív magatartása is szükséges. Nem feltétele viszont a befejezettségnek, hogy bármifajta következmény (pl. a sértettnél anyagi hátrány vagy a köznyugalomban zavar) is beálljon, hiszen – a hasonló zsarolással (Btk. 323. §) ellentétben – e bűncselekménynél „a kárt okoz” nem szerepel a törvényi tényállásban.
Mindezekre tekintettel a megyei bíróság a vádlott vonatkozó tevékenységét az irányadó tényállásra figyelemmel – amelyből kitűnően sem a betétkönyvet, sem az elismervényt nem tudta megszerezni – önbíráskodás vétsége kísérletének [Btk. 273. § (1) bekezdés, Btk. 16. §] minősítette.
Nem tévedett viszont a városi bíróság, amikor – halmazatban – a könnyű testi sértés vétségét [Btk. 170. § (1) bek.] is megállapítandónak látta.
Az önbíráskodás testi sértés okozása nélkül is elkövethető, így a vele összefüggő könnyű testi sértés – a BK 93. sz. állásfoglalás nyomán kialakult ítélkezési gyakorlatra figyelemmel – nem veszti el önállóságát. A sértett kellő időben előterjesztette magánindítványát. (Fejér Megyei Bíróság Bf. 606/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás