BK BH 1988/269
BK BH 1988/269
1988.08.01.
A bírósági mentesítés iránti kérelem elutasítása törvénysértő, ha a bíróság a kérelmező meghallgatása hiányában nem tisztázza, hogy mely okból nem tette jóvá a cselekményével okozott sérelmet [Be 381. § (2) bek.; Btk. 103. § (4) bek.].
A megyei bíróság végzésével az elítélt bírósági mentesítésre irányuló kérelmét érdemesség hiánya okából elutasította.
A végzés ellen az elítélt által benyújtott fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A Btk. 103. §-ának (1) és (4) bekezdése szerint a végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltet a bíróság kérelemre mentesítésben részesítheti, ha erre érdemes és a szabadságvesztés kiállásától, illetőleg végrehajthatósága megszűnésétől a törvényben írt várakozási idő eltelt.
Az érdemesség elbírálásánál figyelembe kell venni az elitéltnek a főbüntetés kiállása óta folytatott életmódját, továbbá azt, hogy – amennyiben erre módja volt – jóvátette-e a cselekményével okozott sérelmet.
Az adott ügyben – az iratokból megállapíthatóan – a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli bírósági mentesítéshez szükséges törvényi várakozási idő eltelt.
Ebből következően tehát az elítélt mentesítési kérelmének elutasítására csak az érdemesség hiánya okából kerülhetett sor.
Az elsőfokú bíróság a kérelmezőt azért nem tartotta érdemesnek a mentesítésre, mert az 1 503 870 forint összegű kártérítési kötelezettségét csak igen kis részben – kb. 57 000 forint összegben – teljesítette.
Az érdemesség vizsgálata körében azonban az elsőfokú bíróság olyan lényeges eljárási szabályt sértett meg, amely az érdemi döntést lényegesen befolyásolta.
A töretlen ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis – amint arra a Legfelsőbb Bíróság már többször rámutatott – a Be 381. §-ának (2) bekezdéséből következően az érdemesség hiányának megítélése bizonyítás felvétele, következésképp tárgyalás tartása és a kérelmező meghallgatása nélkül nem lehetséges (BJD 4872. sz.).
Az adott ügyben azonban a bíróság annak ellenére, hogy a kérelmezőt a mentesítésre érdemesnek nem tartotta, őt nem hallgatta meg, és tárgyalást sem tűzött ki.
Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság határozata kellően meg sem alapozott. Nem vizsgálta és nem pontosította ugyanis a bíróság, hogy az elítélt kártérítési kötelezettségét mennyiben teljesítette. Ezen ellentéteket azonban a bíróság meg sem kísérelte tisztázni.
Az iratoknál található, a nyugdíjintézet 1981-ben, illetve 1983-ban kelt értesítése, a sértett értesítése, továbbá a terhelt fellebbezésében előadottak ellentmondásban állónak látszanak.
Nem vizsgálta továbbá a bíróság, hogy az elítéltnek módja volt-e a megállapítottnál nagyobb összegű kártérítést teljesítenie, szem előtt tartva azt a körülményt is, hogy a kérelmező 74 éves és a peradatok szerint csupán nyugdíjjal rendelkezik.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság határozatát a Be 269. §-ának (4) bekezdésére figyelemmel a Be 261. §-ának (1) bekezdése, illetve a 262. §-ának (1) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
A megismételt eljárás során az ügyben tárgyalást kell kitűzni és a terheltet meg kell hallgatni. Tisztázni kell továbbá bizonyítás felvétele útján azt, hogy ténylegesen a terhelt mennyiben tett eleget kártérítési kötelezettségének, és módja volt-e ennél nagyobb összegű teljesítésre.
Ezt követően lehet csak megnyugtatóan állást foglalni a terheltnek mentesítésre érdemessége kérdésében. (Legf. Bír. Rf. IV. 310/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás