GK BH 1988/280
GK BH 1988/280
1988.08.01.
A vállalkozó a maximált ár túllépése miatt jelentkező különbözetet a megrendelővel szemben részben sem érvényesítheti [Ptk. 237. § (2) bek.; 3/1980. (I. 19.) ÉVM–ÁH sz. r. 3. § (4) bek.].
A felperes alvállalkozó fizetési meghagyás kibocsátását kérte az I. r. alperes generálkivitelező ellen 334 559 Ft és kamata megfizetése iránt, mert a beruházó központi épületének villanyszerelési munkáiért felszámított díj egy részét nem fizette meg. Az I. r. alperes ellentmondásában azt adta elő, hogy a kereseti követelés alapját képező munkákat másik alvállalkozója, a II. r. alperes végezte, és részére 385 199 Ft-ot kifizetett, amely összeget levonta a felperes számlájából.
Az elsőfokú eljárás során a II. r. alperes a perbe beavatkozott, az I. r. alperes pedig a beavatkozó ellen keresetet indított 102 046 Ft megfizetése iránt. Megállapítást nyert ugyanis, hogy a beavatkozó által végzett munkák tényleges ellenértéke 283 153 Ft volt, az ezt meghaladó összeg tekintetében pedig a II. r. alperes túlszámlázást eszközölt.
A felperes utóbb bejelentette, hogy az I. r. alperes a követelése egy részét átutalta, ezért keresetét 188 506 Ft-ra leszállítja. A tárgyaláson az I. r. alperes bejelentette, hogy a II. r. alperes elleni keresetét ugyancsak 188 506 Ft-ra vonatkozóan tartja fenn.
Az I. r. alperes előkészítő iratában arra hivatkozott, hogy a II. r. alperesnek küldött megrendelésből ugyan nem tűnik ki, hogy milyen árformában kívántak szerződni, de szerinte a II. r. alperes előtt ismert lehetett, hogy a munka maximált áras. Közölte, hogy jogi álláspontja szerint a jogszabályban foglaltaknak megfelelően a II. r. alperes alvállalkozóra, a generálkivitelezőre érvényes árforma, jelen esetben a maximált ár az irányadó.
A felperes előkészítő iratában közölte, hogy az elektromos szerelési munkákat azért nem tudta volna a megadott határidőre elvégezni, mert az I. r. alperes nem biztosította számára kellő időben a munkaterületet. Álláspontja szerint erre vezethető vissza, hogy az elektromos szerelési munkák egy részét az I. r. alperes a II. r. alperessel végeztette el.
A peres eljárás során beszerzett szakértői vélemény szerint a II. r. alperes által végzett munkák ellenértéke maximált áron számítva 94 647 Ft, a II. r. alperes költségfeltételei szerint szabad-áron számítva pedig 283 153 Ft. A 188 506 Ft összegű különbség a szakértő szerint „rossz szerződéskötésből” eredő többletköltség, amelynek felmerülésében a peres felek egyenlő arányban közrehatottak. A szakértő ennek alapján a felperes követelését 125 641 Ft-ban látta megállapíthatónak azzal, hogy ezt az összeget az alperesek fele-fele arányban viseljék.
A szakvéleményre a felperes és a II. r. alperes észrevételeket közölt. A felperes vitatta a többletköltségek felmerülésében a szakértő által megállapított közrehatását, a II. r. alperes ugyancsak vitatta a szaksértői megállapításokat, és közölte, hogy az I. r. alperes csak maximált áron köthetett volna szerződést, és mivel ezt a körülményt elhallgatta, ennek anyagi következményeit viselnie kell.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az I. r. alperest, hogy 113 104 Ft-ot, a II. r. alperest pedig hogy 37 701 Ft-ot fizessenek meg a felperes részére, és a felperes keresetét 37 701 Ft tekintetében elutasította. Az ítélet indokolása szerint a bíróság a szakértő megállapításait azzal fogadta el, hogy a szakértő által javasolt költségviselési arányt megváltoztatta. Figyelembe vette, hogy az I. r. alperes generálkivitelező a felperes részére nem tudott munkaterületet biztosítani, ezért a II. r. alperessel szerződést kötött az elektromos szerelési munkák egy részére. E szerződés megkötésekor azonban jogszabálysértő módon járt el, amennyiben szabadágon meghatározott vállalkozói díjban állapodott meg. A bíróság ezért az I. r. alperes felelősségének mértékét 60 %-ban, a felperes és a II. r. alperes felelősségének mértékét pedig 20-20 %-ban állapította meg. A bíróság álláspontja szerint a II. r. alperesnek tudnia kellett, hogy új létesítmény megvalósításával kapcsolatos munkára vállalkozik, amelyre szabad-áron nem köthetne szerződést. A felperes felelősségét a bíróság abban látta megállapíthatóan, hogy a munkák végzésében késedelemben volt. Erre tekintettel azon túlmenően, hogy a felperes keresetét a követelt összeg 20 %-ának megfelelő 37 701 Ft tekintetében elutasította, elutasította a késedelmi kamat megfizetésére irányuló igényét is.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes és a II. r. alperes fellebbezést nyújtott be.
A felperes a fellebbezésében kérte az ítélet részbeni megváltoztatásával az alperesek kereset szerinti marasztalását. Arra hivatkozott, hogy az általa végzett munkák késedelme az I. r. alperes munkaterület szolgáltatási késedelmére vezethető vissza, ezért megalapozatlannak tartja az elsőfokú bíróság azon döntését, amellyel a kereseti követelésének egy részét, illetőleg a késedelmi kamatkövetelésének egy részét elutasította.
A II. r. alperes fellebbezésében kérte az ítélet részbeni megváltoztatásával az ellene indított kereset elutasítását. Megismételve az elsőfokú eljárásban kifejtett álláspontját, hangsúlyozta, hogy amennyiben az I. r. alperessel kötött szerződését a bíróság az ár tekintetében érvénytelennek nyilvánítaná, annak figyelembe vételét kéri, hogy a szerződés fennállásában jóhiszeműen bízott.
A felperes fellebbezése alapos, a II. r. alperes fellebbezése pedig alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a szakvéleményben foglaltakra utalva helyesen állapította meg az ítéletének indokolásában, hogy az I. r. alperes és a II. r. alperes között létrejött vállalkozási szerződés az erre irányadó módosított 3/1980. (I. 19.) ÉVM-ÁH számú rendelet 3. §-ának (4) bekezdésében foglaltak értelmében maximált áron kialakított ellenértékre lett volna jogszerűen megköthető. E rendelkezés értelmében ugyanis az alvállalkozó munkájának árát a vállalkozóra érvényes árforma alkalmazásával kell kialakítani, a felperes és az I. r. alperes között létrejött generálkivitelezői szerződés pedig maximált áras munkára vonatkozott. A jogszabályba ütköző szerződés semmis, de a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése értelmében hatályossá nyilvánítandó és rendelkezni kell az árkülönbözet kérdésében.
Abban a kérdésben azonban helytelenül döntött az elsőfokú bíróság, hogy a szabad-ár és a maximált ár különbözeteként jelentkező összeg a felek között „közrehatásuk arányában” megosztható lenne. Erre vonatkozóan egyébként a szakértő a fellebbezési tárgyaláson ki is jelentette, hogy a költségek megosztására vonatkozó javaslata nem tekintendő a szakvélemény érdemi részének. Az árkülönbözet körüli vita eldöntése jogkérdésen múlik, és az valóban nem a szakértőre tartozik.
Megállapítható, hogy a II. r. alperes az általa végzett munkák ellenértékeként a maximált árat meghaladó összeget jogosulatlanul számlázta, ennyiben jogalap nélkül gazdagodott, ezért annak visszafizetésére kellett kötelezni. Mivel pedig a fentiek szerint a felperes keresetének részbeni elutasítása megalapozatlan volt, ezért a II. r. alperes marasztalásának összegét további 31 701 Ft-tal meg kellett növelni. A jogszabályba ütköző módon kikötött ellenérték összegére a II. r. alperes arra tekintettel sem tarthat igényt, hogy a szerződés „fennállásában jóhiszeműen bízott”, mert az irányadó, az árformákról rendelkező jogszabályt ismernie kellett. Megjegyzendő, hogy mivel az I. r. alperes az elsőfokú ítélet ellen nem nyújtott be fellebbezést, ezért az ő vonatkozásában az elsőfokú ítéletet nem lehetett érinteni.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság a Pp 253. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján az elsőfokú ítéletet a fellebbezett részében részben megváltoztatta. (Legf. Bír. Gf. V. 31 443/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás