• Tartalom

PK BH 1988/314

PK BH 1988/314

1988.09.01.

A bírák bejelentése folytán az elfogultságra alapított kizárási ok csak kellően megindokolt esetben állapítható meg [Pp 13. § (1) bek. e) pont].

A kártérítés iránt indított perben a K.-i Városi Bíróság valamennyi bírája elfogultságra alapított kizárási okot [Pp 13. § (1) e) pont] jelentett be arra hivatkozással, hogy a felperes a K.-i Állami Gazdaság Jogsegélyszolgálatának vezetője, ilyen minőségben rendszeresen részt vesz tárgyalásokon, ezért tőlük az ügy tárgyilagos megítélése nem várható.
Azt, hogy egy bírótól, egy bíróság bíráitól valamely ügy tárgyilagos megítélése elfogultság okából nem várható, akkor lehet megállapítani, ha tényleg vannak olyan okok, amelyekből az elfogultságra ésszerűen és tárgyilagos szemlélettel is következtetni lehet. A bíróság bírái részéről bejelentett elfogultság alapján is csak kellően megindokolt esetben állapítható meg kizárási ok.
A városi bíróság bírái ilyen okot nem jelöltek meg, illetőleg indokolási kötelezettségüknek nem tettek eleget. Az a körülmény, hogy a felperes, mint képviselő a városi bíróságnál rendszeresen eljár, egymagában nem elegendő az elfogultsághoz szükséges komoly ok megállapításához.
Az ügy eddigi adatai alapján sem lehet az elfogultságra következtetni.
Az igazságszolgáltatás alapelvéből, rendjéből következik, hogy egyes ügyeket, perbeli jogvitákat általában az arra illetékes bíróságnak kell elbírálnia, s attól elvonni csak alapos okból – kivételes esetben – van lehetőség. Ebből következik, hogy elfogultságra utaló tények és adatok hiányában az adott esetben ez a kivételes helyzet nem állapítható meg. Következésképpen a megyei bíróság a Pp 18. §-ának (2) bekezdésében szabályozott jogkörében eljárva a városi bíróságnak az ügy elintézéséből való kizárását és az eljárásra más bíróság kijelölését mellőzte. (Bács-Kiskun Megyei Bíróság 3. Pf. 21 754/1987/2. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére