BK BH 1988/346
BK BH 1988/346
1988.10.01.
Sajátjaként rendelkezés hiányában nem valósul meg a sikkasztás, ha a lakásfenntartó szövetkezet elnöke – visszahívást követően – a közgyűlési határozat alapján megszavazott tiszteletdíjak és jutalmak kifizetése iránt intézkedik. [Btk. 317. § (1) bek., (4) bek. a) pont].
A kerületi bíróság a terheltet a sikkasztás bűntette miatt ellene emelt vád alól felmentette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt 5 éven át elnöke volt a lakásfenntartó szövetkezetnek. Egyéb teendők ellátása mellett a feladata volt az is, hogy a szövetkezet egyes tisztségviselőinek, illetve alkalmazottainak a közgyűlés határozata alapján járó tiszteletdíjakat, illetve jutalmakat szétossza.
A szövetkezet közgyűlése a szövetkezet igazgatóságát (így a terheltet is) visszahívta, és a következő közgyűlésig terjedő időszakra háromtagú intézőbizottságot választott. Ugyanakkor azonban megszavazta azt is, hogy az előző évre járó, eredetileg 47 000 forintra tervezet tiszteletdíjakat az érintettek 20 %-os csökkentéssel megkaphassák.
A terhelt a 47 000 forintot még a közgyűlés előtti napon az OTP fiókból szabályszerűen felvette, és elkészítette a kifizetési engedélyt, mely szerint a tiszteletdíjból 12 személy (közöttük ő is) részesült. A közgyűlésen hárman visszautasították a tiszteletdíjat, s így a terhelt a fennmaradó kilenc személynek 35 000 forintot osztott szét a közgyűlést követően.
A fennmaradó összeget a szövetkezetnek visszautalta.
A fentiek szerint megválasztott intézőbizottság a szövetkezet ügyeinek intézését, a közgyűlést követő néhány nap eltelte után vette át.
A kerületi bíróság álláspontja szerint a terhelt a tényállás szerint kifejtett magatartásával nem valósított meg bűncselekményt, és ezért őt a sikkasztás bűntette miatt emelt vád alól a Be 214. S-a (3) bekezdésének a) pontja alapján – bűncselekmény hiányában – felmentette.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a terheltet a sikkasztás bűntette miatt 70 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egy napi tétel összegét 70 forintban állapította meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletében rögzített tényállást annyiban helyesbítette, hogy a terhelt a felvett 47 000 forintból 32 500 forintot fizetett ki csupán. Mellőzte azt a megállapítást, mely szerint a tiszteletdíjat három személy visszautasította.
A másodfokú bíróság érvelése szerint a terheltet a közgyűlés azonnali hatállyal visszahívta, és ezért a hozzákerült pénzösszeg felett tovább már nem rendelkezett. Ezért a pénzt vissza kellett volna utalnia a szövetkezetnek, vagy át kellett volna adnia az intézőbizottságnak. Ő azonban nem ezt tette, hanem abból 32 500 forinttal sajátjaként rendelkezett, s így megvalósította a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdésének a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntettét (nagyobb értékre elkövetett sikkasztás).
A másodfokú bíróság ítélet ellen, a terhelt javára emelt törvényességi óvás alapos.
A Btk. 317. §-ának (1) bekezdése szerint a dologgal sajátjaként való rendelkezéssel akkor valósul meg a sikkasztás, ha az elkövető az erre jogosult engedélye nélkül tanúsít olyan magatartást, amelyre csak a tulajdonos vagy annak hozzájárulásával más jogosult. Ilyen esetben tehát a tulajdonos akaratával ellentétes magatartást kell az elkövetőnek tanúsítania.
Az adott esetben megállapítható, hogy a tiszteletdíjak kiosztását a közgyűlés megszavazta, és a terhelt a határozatnak megfelelő 20%-os csökkentéssel osztotta szét a pénzösszeget, tehát a tulajdonos akaratának megfelelően járt el. Ezen nem változtat az sem, hogy a közgyűlés egy hónappal később a tiszteletdíjakat visszakövetelte. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a közgyűlésen megválasztott intézőbizottság csak napokkal később kezdte meg a szövetkezet ügyeinek intézését, így a tiszteletdíjakat csakis a terhelt oszthatta szét.
A terhelt magatartása a kifejtettek értelmében nem valósította meg a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott sikkasztás tényállás-elemeit, de nem minősíthető más bűncselekménynek sem.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megtámadott másodfokú ítélet törvénysértő, ezért azt hatályon kívül helyezte, és a terheltet a sikkasztás bűntette miatt ellene emelt vád alól a Be 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján – bűncselekmény hiányában – felmentette. (B. törv. III. 508/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
