PK BH 1988/35
PK BH 1988/35
1988.02.01.
Gyermek-elhelyezési perekben irányadó szempontok, különös tekintettel a szülők közös felelősségére [Csjt. 76. § (1) bek.; 17. sz. irányelv].
A peres felek 1976. augusztus 7. napján kötöttek házasságot. Házasságukból 1979. szeptember 18. napján Krisztián utónevű gyermek született. A felek utolsó lakása a közös tulajdonukat képező három szoba összkomfortos ingatlanban volt.
A felek 1983. őszén az alperes külföldi munkavállalása miatt gyermekükkel együtt külföldre költöztek. A felek között az életközösség itt szakadt meg, 1984. októberében. A felperes a gyermekkel együtt decemberben Magyarországra visszatért, majd követte őket az alperes is. Ezt követően a gyermek a felperes hozzájárulásával 1985. február 25. napjától április 17. napjáig még egyszer külföldön tartózkodott. A felek között ekkor a viszony már nagyon elmérgesedett. Az alperes hazatérte után a munkáltatója a felperes kérelmére a gyermek útlevelét zároltatta. Ennek ellenére az alperes a felperes tudta és hozzájárulása nélkül a gyermeket május 1-jén ismét külföldre vitte, s csak július 17-én hozta haza. Ettől kezdődően a gyermek az alperes gondozásában van, a felperessel való érintkezése rendszertelen és bizonytalan.
A felperes keresetében kérte a házasság felbontását, a gyermeknek nála történő elhelyezését, valamint az alperesnek gyermektartásdíj fizetésére kötelezését. Kérte továbbá a volt közös lakás kizárólagos használatára való feljogosítását azzal, hogy az alperes elhelyezéséről maga legyen köteles gondoskodni.
Az alperes a házasság felbontását maga is kérte. Viszont-keresetet terjesztett elő a gyermek nála történő elhelyezése érdekében, gyermektartásdíj fizetése iránti igénye nem volt. Kérte, hogy a bíróság a közös lakás használatát ossza meg.
Az első fokú bíróság a felek házasságát felbontotta, a gyermeket a felperesnél helyezte el, és kötelezte az alperest, hogy a gyermeket három napon belül személyes ingóságaival együtt adja ki. Kötelezte továbbá havi 3000 forint gyermektartásdíj megfizetésére. A felek közös tulajdonát képező lakás használatát megosztotta.
A bíróság az ítélete indokolásában tényként állapította meg, hogy a felperes érzelmi változása és az alperes házasságon kívüli kapcsolatai miatt a házasság feldúltságáért mindkét fél felelős, és az életközösség helyreállítására már nincs remény.
A gyermekelhelyezés körében a bíróság értékelte azt a tényt, hogy az alperes a felperes hozzájárulása nélkül vitte magával a gyermeket külföldre, onnan hazatérve sem biztosította a felperesnek a gyermek folyamatos láthatását. Az alperesnek a gyermek jelenlétében tanúsított magatartását, amely egy esetben dulakodássá fajult, a bíróság úgy ítélte meg, hogy az a gyermek érdeke ellen van, ezért őt – az erősebb apai kötődés ellenére – a felperesnél helyezte el.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a gyermekelhelyezésre vonatkozó rendelkezését megváltoztatta, és a gyermeket az alperesnél helyezte el. Mellőzte az alperesnek a gyermek kiadása iránti kötelezettségét és a gyermektartásdíjban való marasztalását.
A másodfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy a szülők között a viszony mindkét fél magatartására visszavezethetően igen nagymértékben megromlott. Ebben a helyzetben – bár elsődlegesen az alperesé a felelősség, hogy nem sikerült a gyermeknek mindkét szülőjével a korábbi harmonikus viszonyt fenntartania – az anyagi kapcsolattartás zavaraiért, a szülők együttműködési kötelezettségének az elmulasztásáért, nem lehet csak az alperest hibáztatni. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyermek az apához kötődik, vele szeretne élni – s ezt a fokozott apai kötődést a perben kirendelt pszichológus szakértő sem tulajdonította csupán az apai befolyásolásnak.
A bíróság rámutatott arra, hogy a szülők együttműködési kötelezettségétől a másik szülő iránti tiszteletre és szeretetre neveléstől eltekintve a gyermek az apa gondviselésében egészségesen és jól fejlődik. A körülményeket együttesen mérlegelve és értékelve – így: a szülők együttműködési kötelezettségének elmulasztását, az anyai láthatás zavarait, a gyermeknek az anyához való korábbi kapcsolata negatív változását – a másodfokú bíróságban az a meggyőződés alakult ki, hogy a gyermek érdekét az apai elhelyezés szolgálja.
A másodfokú bíróság a gyermekelhelyezésre vonatkozó ítéleti rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Csjt. 76. §-ának (1) bekezdése értelmében a gyermek elhelyezése kérdésében – a szülők megegyezésének hiányában – a bíróság dönt. A gyermeket annál a szülőnél kell elhelyezni, akinél kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosítva van.
A Legfelsőbb Bíróság 17. számú Irányelve, mely a gyermek elhelyezésével kapcsolatos szempontokról rendelkezik, kiemeli, hogy a gyermek elhelyezésének alapvető szempontja: a gyermek érdeke. Ezért a bíróságnak a gyermek életét érintő minden körülmény feltárásával és együttes mérlegelésével kell határoznia. Egyes kiragadott körülmények túlértékelése, más szempontoknak pedig a figyelmen kívül hagyása akadályozza, hogy a gyermek elhelyezésénél a gyermek érdeke megfelelően érvényesüljön.
A bíróságnak gondosan vizsgálnia kell, hogy a szülőket egyéniségük, világnézetük, erkölcsi tulajdonságaik, életmódjuk alkalmassá teszi-e a gyermek nevelésére. Figyelembe kell vennie a gyermekhez való ragaszkodás őszinteségét, a gyermeknek a szülő iránt táplált érzelmeit, egyik vagy másik szülőhöz való kötődését, valamint a szülő nevelési képességét.
A másodfokú bíróság a fenti szempontok figyelmen kívül hagyásával állapította meg azt, hogy a gyermek érdeke az apánál történő elhelyezés.
Az életközösség fennállása alatt – a tanúk e vonatkozásban egybehangzó vallomása és az egyéb peres adatok szerint is – a felperesnek a gyermekhez fűződő kapcsolata kifogástalan volt, bensőséges érzelmeken nyugodott, a felperes mindent megtett a gyermek megfelelő gondozása és nevelése érdekében. Az anya és a gyermek közti ellentét fel sem merült.
Tény, hogy a gyermek két év óta az apa gondozásában él, ahol környezetébe beilleszkedik, jól érzi magát, ellátását az alperes fokozott odaadással végzi.
A bírói gyakorlat következetes abban, hogy a gyermekelhelyezés szempontjából – egyéb feltételek mellett – meghatározó követelmény az állandóság biztosítása, ezért a gyermek számára biztonságot nyújtó, megszokott környezetből való kiemelésére csak alaposan indokolt esetben és körülmények között kerülhet sor.
Abban az esetben azonban, ha ez az „állandóság” – megfelelő szintű fizikai és egyéb gondozás mellett – egy állandó, közvetett és közvetlen érzelmi ráhatással azt eredményezi, hogy a gyermek a másik szülővel egyre fokozódó mértékben szembefordul, vele szemben az indokolatlan negatív érzelmek kerülnek túlsúlyba, a szülők konfliktusából kivetített és közvetlen tapasztalatot nélkülöző vádak alapján a különélő szülő közeledését is indulatosan elutasítja, az így kialakult helyzet a gyermek egészséges érzelmi, erkölcsi fejlődését gátolja.
A megyei bíróság utalt az ítéletben arra, hogy az anyai láthatás zavaraiért, a gyermeknek az anya iránti viszonya megromlásáért elsődlegesen az alperes a felelős. Ezt a ténymegállapítást támasztják alá a perben kihallgatott tanúk vallomásai is, akik egybehangzóan azt adták elő, hogy az alperes rendszeresen megakadályozta a felperesnek a gyermekkel való találkozását, a létrejött találkozások alkalmával pedig olyan feszült légkört teremtett, ami lehetetlenné tette a felperesnek a gyermekkel való zavarmentes kapcsolata kialakítását (17. sz., 22. sz. jvk.).
A megyei bíróság nem értékelte a bizonyítékok körében azt, hogy az alperes – általa is elismerten – több alkalommal tettlegesen is bántalmazta a felperest. Az október 13-i bántalmazás, mely időpontban a felperes a láthatást kívánta gyakorolni, a gyermek jelenlétében történt. Az alperest ezért a könnyű testi sértést megvalósító cselekményéért a bíróság 12 000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A rendelkezésre álló adatokból megállapítható az is, hogy az alperes a gyámhatóságnak a láthatás rendezésére vonatkozó határozatait következetesen nem hajtotta végre, a gyermeket a felperesnek láthatásra nem adta át, azt kifejezetten megtagadta. A gyámhatóság segítő szándékára válaszul az alperes olyan hangvételű levelet írt, amely megkérdőjelezi, hogy az alperes személyében alkalmas-e a gyermeknek tisztességtudó állampolgárrá való nevelésére.
A gyermeknek a felperes iránti tiszteletlenségre, érzelmi eltávolítására irányuló alperesi ráhatást alátámasztja a perben kirendelt pszichológus szakértő véleménye is.
A pszichológus véleményében megállapította: a gyermek vizsgálata egyértelműen arra utal, hogy őt az apa közvetett és közvetlen eszközökkel befolyásolja az anya ellen. Bár a gyermek mindkét szülőhöz kötődik, minden vonatkozásban az apa mellé áll, vele azonosul. Ennek hátterében a családi élet helyreállítása iránti vágy, az anyához való mély érzelmi kötődés áll. Jelenleg a gyermek elsősorban azért kötődik fokozottan az apához, mert az apa befolyása nyomán az anyát hibáztatja a válásért. Az anyával szembeni félelemérzést azonban a pszichológiai vizsgálat nem mutatott ki.
A másodfokú eljárásban megismételt pszichológiai vizsgálat már azt mutatta, hogy a gyermek lelkiállapotában további negatív irányú változás következett be. A gyermek kötődése a szülőkhöz az eltelt időszák alatt nem változott. A jelenlegi megnyilvánulásai fokozódó mértékben tükrözik a szülők közti harcból származó feszültséget, továbbá az apa elidegenítő befolyását az anyával szemben.
A másodfokú eljárásban a bíróság beszerezte a gyermek iskolai véleményét is. A véleményt adó igazgatónőnek az volt a benyomása, hogy az alperes és jelenlegi házastársa az édesanyjához való viszonyt – bár nem kezelik ellenségesen – nem motiválják kellőképpen pozitívan. Ezt azzal támasztotta alá, hogy az édesanyjával kapcsolatos véleményüket, amely esetenként nem pozitív, a gyermek előtt fejtik ki.
A másodfokú bíróság sem a kihallgatott tanúk vallomását, sem a szakértői véleményt nem értékelte kellő súllyal, ezért törvénysértően döntött akkor, amikor a gyermeket az alperesnél helyezte el.
A szülőknek közös kötelezettsége, hogy a gyermek testi és erkölcsi jólétén, egészséges fejlődésén munkálkodjanak, és példamutató életmódjukkal alakítsák gyermekük jellemét, fejlesszék erkölcsi tulajdonságait. A nevelés rendszerint akkor eredményes, ha abban – a gyermek jövőjéért való felelősségtudatától áthatva – mindkét szülő tevékenyen részt vesz. A közös nevelőmunka veszélybe kerül akkor, ha a gyermek szülei között meghasonulás támad, és a szülők a gyermeket egymás ellen nevelik. Mindez a gyermek személyiségére károsan hat.
A gyermek érdekeit súlyosan sértő módon járt el az alperes, amikor a gyermeket a felperessel való érintkezéstől indokolatlanul elzárta, és őt ellene hangolta. A gyermek érzésvilágára ez károsan és kiszámíthatatlanul hat, s az is bekövetkezhet, hogy a gyermek szembefordul mindkét szülőjével, vagy az anyával kialakult ilyen súlyú konfliktushelyzet a későbbiekben a közösségbe való beilleszkedés zavarait idézi elő nála. Az alperesnek az említett magatartása rossz irányban befolyásolja a gyermek fejlődését, és alapot ad arra a következtetésre, hogy nem alkalmas a gyermek nevelésére.
A kifejtettekre figyelemmel a jogerős ítéletnek a gyermekelhelyezésre vonatkozó rendelkezését a Pp 273. §-ának (1) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (P. törv. II. 20 443/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás