• Tartalom

PK BH 1988/354

PK BH 1988/354

1988.10.01.

Szülői felügyeleti jog gyakorlása továbbtanulással kapcsolatban – A nem peres és a peres eljárás elhatárolása [Csjt 72. §; 4/1987. (VI. 14.) IM sz. r. 33., 46. §].

A felek házastársak voltak. A házasságukból 1970. március 14-én született Tamás nevű gyermekük a házasság 1981-ben történt felbontásakor az anya elhelyezésébe került. A gyermek az idén fejezi be a középiskolai tanulmányait. Tanulmányi eredménye feljogosítja arra, hogy – kívánságának megfelelően – a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolára jelentkezzék, apja azonban arra hivatkozva, hogy a továbbtanulás költségeit nem vállalja, elzárkózott a főiskolai tanulmányok folytatásához szükséges hozzájáruló nyilatkozat megtétele elől.
A gyermek anyja fiának továbbtanulásával kapcsolatos vita miatt bírósági eljárást kezdeményezett.
Az apa a kérelem elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a nem peres eljárás során hozott végzéssel elrendelte „a gyermek továbbtanulásának kérdésében az apa szülői felügyeleti joga gyakorlásának szünetelését.” Végzését a Csjt 72. §-ának (5) bekezdésére hivatkozással, azzal indokolta, hogy az apa a Csjt 72. §-ának (3) és (4) bekezdésében biztosított szülői felügyeleti részjogosultságot a gyermek érdekeivel ellentétesen gyakorolta.
A fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedett végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A szülői felügyeletet közvetlenül gyakorló anya kérelme – tartalmát tekintve – arra irányult, hogy a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésben: a gyermek életpályájának megválasztása kérdésében [Csjt 72. § (3) bekezdés] a bíróság azért határozzon, mert a különélő másik szülő (az apa) a gyermek továbbtanulásához szükséges hozzájáruló nyilatkozat megtétele elől elzárkózott, illetőleg azt megtagadta.
Az anya követelését a bíróság a családjogi törvény végrehajtásáról, valamint a családjogi törvény módosításáról szóló 1986. évi IV. törvénnyel kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről kiadott 4/1987. (VI. 14.) IM számú rendelet (Vhr.) 33 §-ának (1) bekezdése alapján helytállóan bírálta el nem peres eljárás keretében. Tévedett azonban, amikor a szülők közötti jogvitát az apa szülői felügyeleti joga gyakorlásának részleges szünetelésével kívánta rendezni. A szülői jogok korlátozása felől a Vhr. 46. §-ának (2) bekezdése értelmében a bíróság csak peres eljárás keretében dönthetett volna, nem peres eljárás során tehát erre eleve nem kerülhetett volna sor.
Az eljárási jogszabálysértésen túlmenően a bíróság tévesen alkalmazta a Csjt 72. §-a (5) bekezdésének utolsó fordulatát, az ugyanis a kérelem érdemi elbírálásának alapjául nem szolgál, mert a gyermek továbbtanulásra való jelentkezéséhez megkívánt szülői hozzájárulást nem pótolja. A bíróság ezért akkor járt volna el megfelelően, ha az anya kérelmét – annak tényleges tartalmához képest – a különélő másik szülőnek (az apának) a gyermek életpályája megválasztásához megkívánt egyetértő nyilatkozata bírói határozattal történő pótlásaként bírálja el.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvással támadott végzést a Pp 274. §-ának (3) bekezdése alapján, hatályon kívül helyezte, és a szülői hozzájárulást pótolta. (P. törv. II. 20 385/1988. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére