PK BH 1988/358
PK BH 1988/358
1988.10.01.
A házastársi közös vagyon megosztása iránti perben az életközösség megszakadásának időpontja a bontóperi ítéletben foglaltaktól eltérően is megállapítható [Pp 229. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes és az I. r. alperes házastársi közös vagyonához tartozó ingóságokat természetben megosztotta, és az I. r. alperest arra kötelezte, hogy a felperesnek 240 670 forint értékkülönbözetet 15 nap alatt fizessen meg, az ezt meghaladó keresetet pedig – amely az I. r. alperes keszthelyi ingatlana fele értékének megfizetésére irányult – elutasította. Indokolása szerint a felperes és az I. r. alperes házastársi életközössége az I. r. alperesnek 1982. áprilisában Szombathelyről Hévízre költözésével megszűnt.
Az ítélet ellen mind a felperes, mind az I. r. alperes fellebbezéssel élt.
A felperes a fellebbezésében a hévízi ingatlanra vonatkozó házastársi közös vagyoni igényét 534 000 forint érték erejéig fenntartotta. Követelését a házassági bontóperben hozott jogerős ítélet indokolására hivatkozva azzal támasztotta alá, hogy az I. r. alperessel fennállt életközössége, az együvé tartozás minden vonatkozásban való felszámolásával 1985. júniusában szűnt meg.
Az I. r. alperes a fellebbezésében az őt terhelő marasztalási összeg 70 325 forintra történő leszállítását kérte. Helytállónak találta, hogy az elsőfokú bíróság az életközösség megszűnését 1982. áprilisában állapította meg, előadása szerint azonban a Szombathelyről Hévízre magával vitt készpénzből őt különvagyon jogcímén az elsőfokú bíróság által megítélt összegnél magasabb érték illeti meg.
A felperes fellebbezése nem alapos, az I. r. alperes fellebbezése pedig csak részben megalapozott.
A pervita elbírálásának döntő kérdése a házastársi életközösség megszűnésének időpontja. A bontóperben eljárt bíróság azt állapította ugyan meg, hogy a felperes és az I. r. alperes házassági életközössége 1985. júniusában szűnt meg, az adott esetben azonban nem volt akadálya annak, hogy az elsőfokú bíróság a közös vagyon megosztásának elbírálásával összefüggésben a perbeli bizonyítékok okszerű mérlegelése alapján a bontóperi ítélet indokolásában foglalt megállapítástól eltérő következtetésre jusson. Ezt annál inkább megtehette, mert a házasságot felbontó ítélet indokolásának egyes megállapításai önmagukban nem ítélt dolgok (Pp 229. §), s az ítéleti tényállás csak annyiban emelkedik jogerőre, amennyiben az a rendelkező részben foglalt döntés mellőzhetetlen alapjául szolgál. Figyelemmel arra, hogy a házasság felbontásának alapja a házasélet teljes és helyrehozhatatlan megromlását megállapító tényállás, ezért az életközösség megszűnésének időpontja nem sorolható a bontóperi ítélet mellőzhetetlen tényállási elemei közé. Ebből következik, hogy a felperes kellő jogi alap nélkül ragaszkodott az együttélés megszűnése időpontjának a bontóperi ítélet indokolásának megfelelő megállapításához, az ugyanis az adott esetben a közös vagyon megosztására vonatkozó jogvita elbírálása során hivatkozási alapul nem szolgálhatott. Az elsőfokú bíróság ezért helyesen járt el, amikor az életközösség megszűnésének időpontját a közös vagyon megalapozott, jogszerű és méltányos elbírálása érdekében vizsgálta. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatos megállapítását az alábbiak szerint tette magáévá.
A házastársi életközösségnek, vagyis az együvé tartozásnak az ítélkezési gyakorlat szerint három alapvető ismérve van: a közös háztartás (együttlakás), a közös gazdálkodás és a benső házasélet (nemi kapcsolat).
A közös háztartás a felek tényleges együttlakását, életvitelszerű közös életét (együttes étkezés, pihenés, háztartásvezetés stb.) jelenti. Ettől a feltételtől az együttlakást akadályozó tárgyi körülmények (pl. katonai szolgálat, tartós betegség gyógykezelése, vidéki vagy külföldi munkavállalás stb.) miatt el lehet ugyan tekinteni, az adott esetben azonban a felperes és az I. r. alperes együttlakását gátló ilyen körülményekről nincs szó. A felperes munkavállalásával kapcsolatos nehézségek ilyennek nem tekinthetők. Az viszont nem kétséges, hogy a felperes és az I. r. alperes ténylegesen nem laktak együtt. A felperes és az I. r. alperes közös háztartása, együttlakása tehát nem 1985. júniusában, hanem 1982. áprilisában szűnt meg.
A közös gazdálkodás a házastársak által együttesen kitűzött célok érdekében való közös munkálkodást, vagyis azt jelenti, hogy a házastársak a saját és a gyermekeik életviteléhez szükséges anyagi javak megszerzéséhez megkívánt gazdasági feltételeket közösen biztosítják. Az adott esetben az életközösség fennállásának ez a feltétele az I. r. alperes elköltözése után ugyancsak nem állapítható meg. A nem vitás tényállás szerint a felperes az I. r. alperes és a gyermekek Hévízre költözésétől kezdődően a keresményével, sőt a gyermekek családi pótlékával is maga rendelkezett, s a gyermekek tartásához semmivel sem járult hozzá. Nem kétséges az sem, hogy az I. r. alperes a saját és a gyermekek eltartásáról ugyancsak egyedül gondoskodott, és üzleti tevékenységét is önállóan látta el.
Az, hogy a felperes az I. r. alperes üzleti ténykedéséhez esetenként segítséget nyújtott, s a keszthelyi ingatlan építkezésénél néha ugyancsak segédkezett, az általános szívességi szolgálat kereteit egyetlen esetben sem haladta meg, ezirányú munkássága tehát a közös gazdálkodás megállapításához alapvetően megkívánt ismérvnek ugyancsak nem felel meg.
A Legfelsőbb Bíróság a feltárt peradatok alapján a felperes és az I. r. alperes személyes viszonyát sem találta olyannak, amelyből az I. r. alperes elköltözését követően a volt házastársak bensőséges házaséletének jellemzőire következtethetett volna. Az esetenkénti nemi kapcsolat vagy utazás keretében eltöltött néhány napos együttlét a közös vagyon megosztásának elbírálásával összefüggésben nem értékelhető az életközösség fennállását bizonyító tényként.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság elfogadta az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy a felperes és az I. r. alperes házassági életközössége 1982. áprilisában szűnt meg. Ebből következik, hogy az I. r. alperes által 1983. őszén vásárolt telek-, majd 1984-ben építtetett házasingatlan nem tartozik a volt házastársak közös vagyonához, a felperes tehát jogszerű igényt az ingatlan közös vagyoni szerzése címén nem támaszthat, ezirányú fellebbezése ezért nem alapos.
A fentiekből következik az is, hogy az I. r. alperes fellebbezése a divatüzlet árukészlete és annak értéke tekintetében részben alapos. Tévedett ugyanis az elsőfokú bíróság, amikor a megosztás során az I. r. alperes 1985. júniusában megvolt árukészletét, illetőleg annak értékét állította a vagyonmérlegbe, és a közös vagyont ennek az értéknek a figyelembevételével osztotta meg. Ez a rendelkezése az életközösség megszűnésével kapcsolatban kifejtett – egyébként helyes – álláspontjának ellentmond, azt tehát döntése alapjául a Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el. A vagyonközösséghez tehát a korábbi divatüzlet 1982. március 31-én megvolt árukészletének az az értéke tartozik, amelynek összegszerűségét az I. r. alperes az A/1/4 alatti magánokirat-másolattal, a 6/A/2. alatti adóbevallási ívvel és érdektelen tanú vallomásával (8. sorszámú jegyzőkönyv) bizonyította. A magánokirat tanúsága szerint az I. r. alperes árukészletét 1982. március 29-én 156 785 forintért adta el. A felperes által készített adóbevallás szerint az üzlet 1982. március 31-i árukészletének értéke ugyancsak 156 785 forintot tett ki. N. T. érdektelen tanú az okirati bizonyítékoknak megfelelő vallomást tett. Ezeknek a bizonyítékoknak a valódiságát az említett tanú volt férjének idevonatkozó vallomása nem rontja le.
Az I. r. alperes fellebbezését és annak keretében a házastársi közös vagyon megosztásának összegszerűségét illetően a Legfelsőbb Bíróság a szombathelyi ingatlanok nyilvántartási adatait vette döntése alapjául.
A fentiekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – a fellebbezés keretei között – a Pp 253. §-ának (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta és az I. r. alperest terhelő marasztalási összeget – vagyonmérleg alapján – 165 390 forintra leszállította.
Az ítélkezési gyakorlat a közös vagyon megosztása során a marasztalási összeg után kamatot általában nem állapít meg, az adott esetben azonban a Legfelsőbb Bíróság ettől eltérően rendelkezett, mert az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig viszonylag hosszabb idő telt el, és ez alatt az életközösség megszűnésekor magával vitt pénzt az I. r. alperes használta, illetőleg gyümölcsöztette. (Legf. Bír. Pf. II. 20 979/1987. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás